2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Bükki kerékpáros teljesítménytúra 2011. szeptember 17. 110km

Írta: | Kulcsszavak: bükk . kerékpártúra . 110 km

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Nem is tudom hogy kezdjem. Abban a szerencsében van részem, hogy ide a Bükk hegység lábához Miskolcra születhettem meg, és életem eddigi részét itt és a környékén élhettem le. A hegyek, erdők, patakok, források, a jó levegő a városból kiszabadulva megfizethetetlen élményt jelentenek a számomra, és bringásként vagy gyalogosan túrázóként újra és újra visszatérek a dombok közé, nem tudom megunni. Évek óta minden évben megrendezésre kerül a Bükki kerékpáros teljesítmény túra így szeptember-október magasságában. Az útvonal és távok azoknak akik már voltak előzőleg, azoknak ismerős, a szokásos 30/50/80/110 km. Az egyik kollégám szólt aki egy másik kollégámtól hallotta, hogy most hétvégén szombaton lesz a túra, megyek-e mert ők igen. Mondom miért is ne, hiszen amúgy is szombaton és vasárnap is a hegyek, pontosabban Bükkszentkereszt lett volna a cél. Valahogy rákaptam a a Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt útvonalra, elég csendes útszakasz, elég jó az útburkolat, és kicsi a forgalom. Sajnálatos módon a bringások annyira nem kapták fel ezt az útszakaszt, pedig tényleg nagyon jó, régen ha jól tudom még országos rally etapot is rendeztek rajta Ranga Laci és a Lancia Delta HF integrale idejében. Néhány hete egy fixis-el futottam össze felfelé menet, az azért elég kemény menet lehetett fix áttétellel felmenni, így utólag is megemelem a kalapom előtte. Szóval már csak 1 dolgon múlott a dolog, az időjáráson, de az előrejelzések ideális időt jósoltak szombatra, és minő véletlen tényleg így lett.

Előkészületek....
Mivel csak 1 héttel korábban tudtam meg az időpontot, fel kellett készülnöm amennyire csak lehet, mentálisa, fizikailag és technikailag is. Előző hétvégén szombat és vasárnap is lenyomtam Miskolc - Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt - Hollóstető - Lillafüred - Miskolc útszakaszt, jól ment és izomlázam sem volt, így úgy gondoltam, hogy 1 életem 1 halálom de a 110 kilométeres távot csak bevállalom. Pénteken a Hervis-ben vettem néhány isostar High Energy sportszeletet (banános), kipróbálom hátha működi, bár olyan sok reményt nem fűztem hozzá. A defektektől mindig is tartottam, bár olyan 15 éve volt utoljára, az idei defektemet sem én szenvedtem el hanem az öcsém, igaz az én bringámmal ment. Gondolkodtam azon, hogy elviszem a defekt javító készletet de végül is úgy döntöttem, inkább veszek egy új belsőt, spórolok vele egy csomó időt. A Marikoo-ban vettem is egyet, meg egy összecsukható imbuszkulcs készletet, és egy üléstáskát amibe majd ezeket belerakom. Kicsit szerencsétlen formája volt a táskának, (a csomagolásból kibontás után tűnt csak fel), gömbölyített 3szög, de a csúcsa nem előre néz, hanem hátra, szóval kissé furcsa hatást kelt felszerelve. Jött az ülés kérdése. A bringámon (TREK 9.7 oclv carbon) az előző tulajdonosa egy elég keskeny versenybringás jellegű ülést rakott, de ő olyan fél-profi kategóriába tartozott, elég sokat tekert, neki jó volt. Én viszont a magam 92-4 kilójával nem igazán számítok bringás alkatnak, és bár 40-60 kilométert még csak-csak kibír az ülepem egy ilyen ülésen, de 110-et, illetve a hazamenetellel együtt a ~135-öt már nem. Van egy másik ülésem, ami egy korábbi TREK bringámról van, és legalább 1.5 akkora mint ez, így megelőzendő a problémát felszereltem, és felraktam rá a táskát is. Igaz hogy a színe piros, és nagyon elüt a fekete ezüst váztól de kit érdekel. A táskába beleraktam a pótgumit, a gumiszerelő kulcsokat, egy zsebkést (nem tudom minek), és az imbuszkulcs készletet, mivel biztos voltam benne, hogy állítani kell majd az ülésen.

Indulás....
Másnap 6-kor ébresztő. Letusoltam, felöltöztem, összepakoltam. Kicsavartam egy nagy citromot és csináltam egy limonádét. Jó nagy fél literes üvegpohár, jó kis citrom a gyümölcshúsával együtt meg némi cukor. Erre még akkor szoktam rá amikor hosszútávokat futottam. Reggelizni nem szoktam, így ennyi volt éhgyomorra a menü. A hasitasiba (hasitasi = övtáska) beleraktam a pumpát, mobilt, 2 isostar szeletet, fényképezőgépet, némi higiéniás papírt (sose tudni), egy kis zacskóban néhány tablettát (multivitamin, C-vitamin, kalcium / magnézium, illetve a leszarom tablettám) és pénzt is hiszen nevezési díj (1200ft) is van, meg hátha megállok valahol mondjuk fagyizni. A hűtőből kivettem az előző nap feltöltött kulacsomat és 7 után valamennyivel elindultam a Szentpéteri kapuból. Szokás szerint a járdán tekertem egy darabon, tudom, hogy nem szeretik a gyalogosok de ez van, meg amúgy is ilyenkor elég lassan megyek. Ez nekem egy bemelegítő szakasz, beállítom a térdem, bokám, mivel platform pedált használok így a lábfejemmel is kell foglalkoznom, nézem a lábizmaimat nem-e görcsöl valamelyik, figyelek a térdemre, hátamra, derekamra, nézem a bringát nincs-e valami gond, fék váltó minden rendben van-e, guminyomás megfelelő-e. Egyedül az ülés volt problémás, éreztem, hogy az orra kicsit magasan van és nyomja az érintett külső szerveimet, de nem volt kedvem emiatt megállni. 1.5 kilométer után mivel az ülés kivételével mindent rendben találtam, a művészellátónál lementem a a járdáról az útra és beletapostam.

Jó volt az idő, hétvégi a forgalom, remekül haladtam. A lámpák szinkronizálását már elég jól megtanultam a következő szakaszon, tudtam, hol felesleges pedáloznom mert úgyis belefutok a pirosba, és hol kell egy kicsit jobban nyomnom mert akkor még pont átérek. A defenziv vezetés, a forgalom megtanulása egy fontos dolog, ha az ember épségben akar hazaérni. Egyszer a faterom panaszkodott, hogy hétvégén amikor mindig mentek a szaunába a város másik végére mennyi lámpánál meg kell állniuk, na mondtam akkor a hétvégén én vezetek. Úgy is lett, az első lámpánál kellett csak megállnom az összes többinél már nem (egyik se volt piros), tudni kell mikor érdemes nyomni, és mikor kell visszavenni, érezni a ritmust, ennyi.

Szóval ahogy pörögtek a kilóméterek vártam az első problémás közlekedési szituációt, mert szinte minden alkalommal belefutok valakibe, és ez a mai nap is így volt. Nem volt kedvem bemenni a Győri kapuba, a Kis Ernőre még annyira sem ki szereti a lámpákat? A Görögszöllön szoktam menni végig, majd a Parasztnyába vezető keresztező út után a Szarkahegy jön. Ezek egyirányú utak a másik irányból, de szerencsére (köszönet érte azoknak akik elintézték) kerékpárral szabályosan lehet közlekedni szemben is ezen a szakaszon. A Szarkahegy elején a közkútnál úgy tűnik csőtörés lehetett, mert a vízművesek keresztbe lerakott betontömbje ott virított a bal oldalon, és az amúgy is csak 1 sávos szemből egyirányú utat jelentősen beszűkítve. Én láttam, hogy jönnek szemből, és hogy kb. egyszerre fogunk az akadályhoz odaérni, de mivel az út a másik oldalon szűkült, elméletileg nekem volt elsőbbségem, gyakorlatban az autós meg úgy gondolta, hogy nem. Ilyenkor két dolgot lehet tenni, egy maradok az út jobb szélén, de ettől még az autós mellettem nem fog elférni, viszont még előfordulhat, hogy megpróbálja és leszorít az útról amit nem szerettem volna. Ezt megelőzendő a defenzivitás jegyében bementem középre, hogy még a legkisebb gondolata se legyen az autósnak arra, hogy ő itt simán elzúg majd mellettem, vagy megáll vagy ütközünk. Mivel itt 30-as tábla van, bevállaltam ezt a rizikót. Mindketten megálltunk, ránéztem a sofőrre ki ez az előzékeny és a KRESZ-t ennyire jól ismerő egyed, hát egy 45 év körüli nő ült az azt hiszem olyan 20 év körüli sótétszínű vw pólóban. A fizetésemet rá mertem volna tenni, hogy vagy egy nő, egy friss jogsis lesz az és hát nyertem:)))) Amikor ránéztem valamit csacsogott a kormány mögött, de mivel fel volt húzva az oldalsó ablak (fázott talán?) és én meg nem vagyok süket néma aki szájról tud olvasni így nem tudom mit mondott (remélem nem a felmenőimet szidta). Egy pillanatig gondolkodtam azon, hogy rászólok, hogy tolassál vissza öcsisajt (és nekem lett volna igazam), de mivel siettem, meg láttam mögötte jön egy másik autó, így inkább leszálltam (előre már nem tudtam menni olyan közel álltunk egymáshoz), odébb emeltem a bringát és elengedtem őket. Az incidens adagom mára letudva, go.....

Megérkezés a start helyszínére.....
Elérkeztem az 1-es busz végállomásához a Herman Ottó Emlékparkhoz. Az itt lévő autó parkolóban volt évek óta a START heylszíne, de most sehol egy lélek, még egy autó sem. Itt derült fény az első hibámra, nem olvastam el teljes egészében a kiírást és ezért nem tűnt fel a starthely változása. Körbenézek, látok egy bringást, aki jobbra bekanyarodik, és elindul a Majálisparkba felfelé. Irány utána hátha tud valamit. Utolérem, egy nálam legalább 15 évvel idősebb versenybringás volt, megkérdeztem a túrára jött-e, azt válaszolta igen. És - kérdem - hol van a rajt? Mire azt válaszolta a Királyasztalnál. Na és az meg hol van? Hát valahol fent a Majálisparkba, de pontosan ő se tudja. Mondta, hogyha sietek menjek nyugodtan, de mivel még nem volt 8 óra, így nem láttam értelmét feleslegesen pedálozni, hogy aztán fent várjam a 8 órás indulást. Együtt feltekertünk, közben beszélgettünk az várható időjárásról, egyebekről. Fent könnyű volt kiszúrni a rajt helyszínét, már legalább 10-15 bringa hevert mindenfelé, és elég sok autót is láttam a parkolóban, úgy tűnik többen vidékről jöhettek. A kerítésnek támasztottam a saját bringámat, az egyik drótszamár a fűben ismerős volt, és nem tévedtem. Belefutottam az egyik kolléganőmbe, köszöntem és mentem tovább a jelentkezési lapért. A kitöltése után egy másik asztalhoz kellett mennem (külön volt a 110-eseknek, és külön a 80-asoknak) a rövidebb szakaszok csak később 9-kor indultak. Kettő nyugdíjas korú hölgy fogadott, amikor meglátták a nevemet, rögtön megkérdezték nem-e ismerek egy ugyan ilyen nevű férfit a DTSK-ból, mondtam nem. Aztán beugrott, hogy elértettem, nem DVTK-t mondtak hanem DTSK-t (Diósgyőri Természetbarát Sport Klub rövidítése), és annak a faterom meg már több éve tagja, szóval módosítottam az álláspontomat:))) Megkérdezték, én voltam-e az aki segített közmunkában a Garadna híd újraépítésénél, hát igen az is én voltam:)))) (Az eredeti hidat a 2010 tavaszi árvíz elmosta.) Közben elmúlt 8 óra, ideje volt indulni. Befizettem a nevezési díjat (1200ft volt a 110-eseknek), kaptam egy elég részletes kis füzetet az utvonalról, beleírták a nevemet, és belepecsételték az indulást. Megnéztem, (bár amúgy is tudtam) a kapott kis füzetben, hogy mi az első ellenőrző pont (Jávorkút) azt tudom merre van, go.

Indulás...
Itt rögtön elkövettem 2. hibát is egyszerre. Az egyik, hogy nem tanulmányoztam át a kis füzetet, pedig megérte volna, mert elég sok info volt a túrával kapcsolatban benne. A másik, hogy nem figyeltem az úton lévő felfestéseket, mivel amúgy is tudtam merre kellene menni. Én arra mentem le a parkból amerre feljöttem a tüdőszűrő felé, de az egyirányú út felfelé, és a hivatalos verzió szerint pont ezért tovább kellett volna menni még felfelé az állatkert felé, ott lemenni, és a Chinoin felé haladva kimenni az útra. Nyertem vagy 2-300 métert, ennyi nem oszt nem szoroz, de persze nem ezért csináltam, csak elnéztem. Itt fent sajna nem készítettem az indulásról fényképet, pedig nem ártott volna. Felsőhámornál a kanyarban megálltam, nem mintha elfáradtam volna, csak a sziklát ahol mászni szoktak mindenképpen le akartam fotózni.


a hegymászók egyik "edzőterme"


a Hold még világosan látszik a felhők alatt

Tovább felfelé jött a Hámori tó, jobbra elmentem mellette. A tónál is nyomtam néhány fotót, a Palota száló kimaradt sajna, sehol senki, még túl korán van.


Hámori tó (csónakázó tó), a tó érdekessége, hogy itt nagyon régen a gát (azon állok) megépítése előtt házak voltak, és a víz felduzasztásakor azok bent maradtak, a gát közelében 10m körüli a mélység

Eszméletlenül jó volt az idő, olyan energiákat éreztem a szakaszon, hogy bele is csaptam rendesen, dimbes-dombos szakasz jött, megelőztem néhány bringást. Elérkeztem a Jávorkúti elágazáshoz, megint nyomtam néhány fotót. Itt az úton a szervezők keze nyoma volt látható, felfestettek egy balra kanyarodó fehér nyilat, és aláírták a távokat kinek kell erre menni, jelen esetben a 30/50/80/110, tehát mindenki. A fehér festék választása szerintem nem volt jó döntés, nem üt el eléggé az útburkolattól, és az útburkolati jelektől, én biztosan valami élénkebb szint választottam volna.


A jávorkuti elágazás, jobbra / egyenesen haladva tovább Ómassa, Bánkut .....

A környék vízforrásai.....
Itt tennék némi kitérőt a leírásomban. Ha valaki erre jár akkor érdemes meglátogatni a Garadna forrást. Ebből 2 van, szokták is keverni. Az egyik maga a Garadna patak forrása, ez fent van Újmassa (semmi köze Felipe Massa-hoz:)))) végén, érdemes a látványért oda elmenni (csak kövessük a patakot), bár a vízmű épülete némiképpen rontja a látképet. Itt a forrásnál van egy hétvégi telek, ami ha jól tudom egy idős tanáré. Ezt mindenképpen érdemes megnézni mivel gyönyörűen meg van csinálva a pici udvar. Igazi díszkert mesterséges tóval és az unokáknak apró faházzal. A másik Garadna forrás az itt a Jávorkúti elágazásnál van. Ha olyan 200 métert tovább megyünk tovább, még a következő kanyar előtt (ki van szélesítve az út a parkoló autóknak) a szalagkorlát meg van szakítva és le lehet menni a forráshoz, ami a patakba ömlik. Nagyon bő vize van, és még a legnagyobb szárazság idején sem szokott elapadni, járnak is ide sokan autóval vízért. Én speciel a Lillafüred felett lévő Bársonyos forrás vízét jobban szeretem, mert az eléggé lúgos kémhatású. A mai savas jellegű táplálkozást figyelembe véve a lúgos vízzel el lehet elérni a szükséges egyensúly. Mindenképpen ajánlom olyan embereknek akik reggelente keserű szájízzel ébrednek, gyakran ég a gyomruk (állandóan zaba ingerük van), vagy éppen gyomorsav túltengésük van, ez sajna saját tapasztalat, nekem mindegyik megvolt. Sajna kereskedelmi forgalomba csak 1-2 olyan ásványvíz van ami lugos kémhatású (ez itt nem a reklám helye). A másik kevesek által ismert „gyógyszer” erre a problémakörre a patikákban fillérekért kapható szódabikarbóna. Előre szolok nagyon rossz az íze, olyan mintha sót inna az ember. Annyi a trükk, hogy egy ujjnyi vízbe egy fél kanálnyit reggel felhígít az ember és azt 1 hörpintésre lenyomja, ezért kell csak 1 ujjnyi víz hozzá. Utána meg még ráiszik az ember egy pohár vizet és kész is vagyunk. Ezt napi 1 alkalommal megcsinálja az ember és 2-3 hét után meg is szűnnek a fenti panaszai. Van olyan ismerősöm aki fogat mos a szódabikarbónával, belemártja a fogkefét és azzal mossa a fogát, azóta nincsenek fogkövei, és a foga is fehérebb tőle.

Az első ellenőrző pont...
Térjünk vissza a túrára. Innen a Jávorkútig tartó szakasz 2 részre bontható. Az első része meredekebb, szerpentines szakasz, végig a fák között. A Szepesi-réttől lankásabb lesz, nincs több szerpentin, és sok helyen már a tűző napon tekerünk. Az útelágazás után ahogy tekertem felfelé lenéztem az Ómassa felé vezető útra, érdekes volt látni a szintkülönbséget, egy narancssárga pólós srác éppen akkor tekert arra. Mentem tovább egyszer csak a narancssárga pólós srác megelőzőt, de nem ám úgy hogy elment mellettem, hanem levágta az egyik szerpentinnek az ágát. Látszott, hogy nem először jött erre, nekem eddig fel se tűnt az az ösvény. Jó kondiban volt, folyamatosan távolodott tőlem, de én meg nem siettem, hosszú még a nap. Az egyik szerpentines résznél megálltam, készítettem néhány fotót a szintkülönbségről, bár az élő hatást szerintem a kép nem adja vissza.


szerpentin

Valamikor a Szepesi-rét után megint megálltam fotózni Az út menti fák egy természetes alagutat alkottak az út körül, nagyon tetszett, bűn lett volna le nem fotózni.

Sajna első lépésben kicsit távol álltam meg tőle, ezért közelebb kellett mennem hozzá. A fényképezőgépen bekapcsoltam az időbélyegzőt, így mintegy archiváltam is az utamat a túra folytán. Ha jól emlékszem akkor ezután az alagút után volt egy olyan szakasz ahol eszméletlen jók voltak az energiák, mintha nem is felfelé mentem volt, sajna csak néhány 100 méterig tartott. Egy részen fakitermelés volt, amire az út szélére kihelyezett kettéhasított fatönkre felfirkált zsírkrétás üzenet figyelmeztetett. Jópofa volt, kár hogy nem fotóztam le. Bő 2 kilométer lehetett még Jávorkútig (nem tudom pontosan mert nincs kilométerórám), amikor egy zöld bringás srác elment mellettem. Nem volt egy kifejezetten bringás alkat, a seregben az ilyenekre azt mondtuk, hogy vasággyal együtt 45 kiló kategória, de olyan irigylésre méltó könnyedséggel és tempóban tekert hogy nem találtam rá szavakat. Amikor ilyenkor tempóban elmennek mellettünk, az azért letöri az ember szarvát, kissé frusztráló:))) A szakasz végén láttam, hogy utolérte a narancssárga pólós srácot (aki mint később kiderült nem a teljesítmény túrán indult), majd megállt az ellenőrző pontnál.


az első EP, jobbra a cangám

A kis füzetembe kaptam egy pecsétet, kaptam némi itókát meg egy Balatonszeletet amit reggeli gyanánt rögtön megettem. A listára felírták a nevemet, ami elég érdekes volt. Na nem azért mert felírtak, hanem mert 2. voltam a sorban, míg a rajnál még a 10-11, gondolom többen később indultak csak el. Az ellenőrző pontokon azért volt szükség a feliratkozásra, mert ha valaki eltévedt és a nap végére se ért be a célba akkor arról a szervezőknek tudnia kellett. A kis füzetben külön kihangsúlyozták, ha valaki nem tudta befejezni a távot akkor a megadott 2 mobil szám valamelyikén értesítse a szervezőket erről, ne keressék. Bonyodalmak amúgy is voltak, mert például hallottam olyat aki fordított irányba csinálta meg a távot (neki így tetszett) a szervezők idegszálait borzolandó. Irány a néhány méterre az út mentén lévő forrás. Az otthonról elhozott vizemet itt kiöntöttem, egy cseppet sem ittam belőle, tökéletes volt az idő se meleg se hideg nem volt, így nem volt rá szükség, effektíve feleslegesen cipeltem idáig. Feltankoltam a jéghideg vízzel, ittam is belőle (mennyire más ize van egy clor mentes víznek) és lehűtöttem kicsit a térdeimet is, majd elindultam.

Jött az erdészeti út, át a lezárt sorompón, innentől elméletileg nem találkozhatunk autóval, de csak elméletileg, mert még a Kecskeláb-rét útelágazásig 3 is jött szembe a szűk úton. A zöld cangás srác közben megint megelőzött, de ez immáron nem okozott már akkora meglepetést. Az elágazásnál újabb felfestés, a 110-esek jobbra, többiek egyenesen előre, fotóztam néhányat majd elkanyarodtam. (IMG_0269) A következő szakasz kínkeserves volt, nem mintha olyan meredek lett volna, az útburkolattal volt gond. A kátyúk és az aszfalt ilyen arányát elég nehezen viselem. Egyes helyeken inkább csak aszfalt szigetek voltak, azt hogy a versenybringások hogy tudták le ezt a szakaszt nem is tudom. Kikapcsoltam az első telon a lockout-ot, legyen némi rugózásom. Elérkeztem Bánkúthoz, néhány fotót is is elnyomtam.


Bánkuti menedékház hómentes állapotában

Közben a narancssárga pólós srác is megelőzött, spuli utána. Kis emelkedő majd némi lefele zúgás következett. Nem sokkal később visszaelőztem a srácot, valami miatt a lejtős részen csak lépésben haladt. Az erdőben valami gépsárkány üvöltött, vagy egy quad, vagy egy krossz gép lehetett, nem tudom, nem került bele a látószögembe, mindenesetre elég rendesen megtörte az idilli csendet. Útkereszteződés (ez lehetett a Farkasnyaki elágazás), újabb felfestés az úton 110-esek balra, tehát arra fordultam. A másik irányból meg a 80-asoknak a fordított felfestése tűnt fel, úgy tűnik ők meg erre fognak visszajönni. Az út minősége folyamatosan javult, egy idő után egy kellemes 1.5 sáv szélességű elég jó minőségű (gyakorlatilag kátyúmentes) útra kerültem, ráadásul folyamatosan lejtett. Fák minden irányban, a szerpentinen jött néhány autó szemből, de a széles úton lassítás nélkül elhaladtunk egymás mellett, remek volt, nagyon élveztem. Egy helyen egy magasra helyezett facsőből víz csordogált, egy másik kanyarban pedig a szépen feltornyozott farakás lett volna fotózásra érdemes, de nem volt kedvem a tempómat megtörni, így kimaradtak. A faluhoz közeledve egyre kevesebb volt a fa, az egyik nyílt részen megint fotóztam egyet.

A 2. ellenőrző pont....
Megérkeztem Mályinkába, itt se jártam még őszintén szólva. Az út errefelé az erdészeti járművek miatt megint hupnis, kátyús, de azért elviselhető, legalábbis montival. Jávorkútnál elkövettem a 3. hibámat, nem néztem meg hol lesz a 3. pihenő pont, így óvatosan de azért tempósan ha már úgyis lefelé megyünk robogtam át a településen. Ez egy domboldalba épített falú, kb. a közepén lefelé haladva az úton fehér EP felírat ötlött a szemembe, balra néztem és tényleg itt volt az ellenőrző pont (EP). Persze túlgurultam rajta, így vissza kellett jönnöm. Megint pecsét, a tea olyan forró volt, hogy a kezemben alig tudtam tartani a poharat, de az íze kárpótolt. Amíg hűlt, beszélgettem a láthatóan kicsit unatkozó szervezőkkel, szegényeknek fél 5-ig ott kellett strázsálniuk a 80-asok miatt. Az édesség REÁL-os müzliszelet volt, ez az egyik kedvencem a müzliszeletek között, elraktam későbbre. Az ellenőrző ponton volt egy zöld köztéri kút, nagyon tetszett, le is fotóztam.

Automata csapja volt és nem csak lefelé nyomta a vizet, de felfelé egy ivó rész is volt rajta. Végeztem a teával, elmúlt 10 óra, 2 órája tart a túrám, illetve ha otthontól nézzük akkor majdnem 3. Közben a narancssárga pólós srác is megérkezett és tovább robogott. A szervezők utána akartak kiabálni, de mondtam nekik, hogy nem a mi túránkon indult. Megkérdeztem őket, az erdőben látott facsövön kicsurgó vízről, azt mondták szerintük csak vízátvezető, még jó hogy nem ittam belőle. Később a füzetet elolvasva abban (név nélküli) vízvételi lehetőségnek jelölték.

Mentem tovább míg el nem értem a Lázbérci víztárózott, fotó. Sorompó, elméletileg itt sem lehetnének autók, de a horgászok csak be tudtak jönni a területre valahogy. A tározó meglepett, nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú.

Elég sok bringás jött szembe, a végén már úgy tűnt itt valami másik szervezett túra is van. A tározó legvégénél utolértem a narancssárga pólós srácot, de úgy tűnik itt volt a célja, ő jobbra kanyarodott én meg balra kanyarodva egyedül folytattam utamat. A további út is kellemesen folytatódott, fel-le, semmi extra, a fák között szeretek tekerni. Elhagytam Uppony-t, majd Borsodbóta következett, ez már sík terület, nincs árnyék. A falu elég hosszúkás, az egyik helyen elment mellettem 2 versenybringás, köszöntünk egymásnak ahogy kell és mindenki ment a saját tempójában tovább. Talán itt volt vagy még Upponyban, hogy az út bal oldalán keresztbe feküdt egy közép termetű fekete kutya, a szokásos kivasalt fekvő pózban. A szemből jövő autós jó nagy íven kikerülte, én meg ahogy közeledtem hozzá lelkileg készültem a véres látványra és az oszlásnak indult tetemek jellegzetes szagára. De ahogy mellé értem, ezek mind elmaradtak nagy megkönnyebbülésemre. Ugyanis bár nem állíthatom 100% biztonsággal, de szerintem az a kutya élt, csak éppen aludt a meleg aszfalton. Mivel ahhoz túl nagy volt, hogy feledte átmenjenek ezért kikerülték, és elég mozdulatlanul feküdt ahhoz hogy mindenki kimulatnak tekintse, egy hallottnak tűnő állatra meg senki sem dudál rá (minek), így teljesen zavartalanul aludt. Jópofa volt.

A 3. ellenőrző pont....
55 kilométernél, azaz pont a féltávnál elértem a Sáta területén lévő 3. ellenőrző pontot. A 2 versenybringás akkor indult, amikor én éppen megérkeztem. Ittam a narancsléből, és kaptam egy a szokásosnál nagyobb mogyorós ostyaszeletet, amit már alig tudtam begyömöszölni a hasitasiba. Majdnem 11 óra volt, ideje lett volna már valamit komolyabbat enni. Beszélgettünk kicsit a szervezőkkel, kaptam egy CM szórólapot aztán tovább indultam.

Innen egymás után jöttek a települések, elég jól haladtam és bő fél óra múlva a kezdődő fáradság ellenére is már a Szalajka-völgyben voltam. Közben nem sok minden történt ami megemlítendő, de talán mégis. Lénárddaróc egy nagyon kis település, előtte van egy jó nagy szarvasmarha telep, láttam is ahogy a csordát a jobb oldalon hajtják. Aztán egyszer csak valami sárga trutyi keresztezte az utamat, kicsit elbambultam, de azért még lassítottam előtte és nem 30-al rontottam bele csak 15-el, így a rücskös gumi nem csapta fel az arcomig:)))) Azt gondolom mondanom se kell mi volt az úton, a bal oldali rétről a jobb oldalra itt hajthatták át a csordát, és az eredményt látva elég komoly hasmenésük lehetett szegény teheneknek. Hogy a versenybringások átmentek-e rajta, vagy átemelték felette a bringát azt nem tudom, de az út teljes szélességében le volt fosva, így kikerülni nem lehetett. Csernelyen a Szilvásvárad / Ózd elágazásnál megálltam és állítottam az ülésen, mert a magas orr már eléggé zavarta a csatolt szerveimet. A buszmegállóként funkcionáló fadobét lefotóztam.

Azt hiszem itt történt vagy a következő településen Bükkmogyoróson, hogy majdnem elütöttem egy kb. 3 hónapos szürke macska kölyköt. Berongyolt elém, azt hittem ezzel a lendülettel át is megy az úton, de hirtelen megállt előttem mert éppen fontos dolga akadt, mosakodnia kellett. Fékeztem (milyen jók ilyenkor a hidraulikus tárcsafékek, már jó néhány ütközést megúsztam miattuk), és kikerültem. Nem szerettem volna elütni, már egyszer átmentem egy a földön fekvő macskán, pont a nyakát törtem el, hát nem volt egy leányálom a haláltusája, nem ajánlom senkinek se azt az élményt.

Szilvásváradon hamar átmentem, sok étterem, panzió, kajálda, fagyis, most valahogy egyik se érdekelt. A Szalajka-völgy elején sorompó, az autósoktól gondolom pénzt szedtek, de én kikerültem mentem tovább. Azt tudtam, hogy valahol balra kell fordulni, de pontosan már nem emlékeztem hol. Elég lett volna a kis füzetet elővenni, és megnézni a leírást, de nem volt kedvem. A büfésoron
igyekeztem minél gyorsabban túltenni magamat, vegaként nem igazán szeretem a sült hús / hal szagát. Aztán elérkeztem 74 kilométernél az elágazáshoz amire emlékeztem is, jelölés az úton, 110-eseknek irány balra. Én viszont úgy döntöttem, hogy elég régen voltam erre, teszek egy kis kerülőt és bemegyek a Szalajka völgybe. Egy ideig lehetett tekerni felfelé, de egy idő után akkora volt a gyalogos forgalom, hogy inkább leszálltam. A pisztrángosnál nyomtam néhány fotót, szegény halak körbe körbe keringtek, érezték a végüket, nemsokára nyársra kerülnek, szómórú az ő sorsuk a táplálékláncnak ezen fokán.

Feljebb volt valamilyen népzenekar, olyan Kárpátia feelingem volt a zenéjükkel kapcsolatban, amikor visszafelé jöttem épp a Székely himnuszt kezdték el, amit jó néhányan a tömegből velük együtt énekeltek. A Fátyol vízesés megvolt, ezért ezt is lefotóztam (IMG_0289) (aggódtam, hátha a szárazság idején nem látható), majd a kis dombot megmászva felértem a mezőre, ahol a kisvasút végállomása is volt. Szembe jött egy idősebb férfi kezében fényképezőgéppel, megkérdezte, hogy hol a Fátyol vízesés. Először meglepődtem hisz az út mellette vezet el, mindenképpen látnia kellett, aztán rájöttem, hogy a büfésortól a kisvasúttal jöhetett fel ide, ezért nem látta. A patak partján volt egy érdekes görcsös fa, sokan fotózták, én is le szerettem volna, de végül mégsem lett belőle semmi, mert állandóan lógott rajta 2-3 gyerek, még a végén pedofilnak néznek, hogy idegen gyerekét fotózgatom:))))


a mamutfenyők

Elmentem a 2 nagy mamutfenyőhöz, itt senki se volt, beálltam alá, relaxáltam egy kicsit. Legalább 15 éve nem jártam itt, valahogy nagyobbakként éltek emlékeimben. Felültem a bringára és mivel kissé oszlott a tömeg legurultam az elágazásig. Ahol üres volt a szakasz ott hagytam hagy menjen a bringa, ahol gyalogosok voltak, ott jelentősen lassítottam, lépésben mentem. Senkit se ütöttem el (nem szokásom gyalogosokra vadászni), bár néhányan érezhetően rossz néven vették, hogy közöttük, ha még oly lassan is de kerékpározok és zavarom a sziesztájukat, na meg félre kell állniuk. Nem tudom mekkora volt ez a kis kerülő (se távot se időt nem néztem), de mindenképpen megérte.


a Szalajka-völgy elhagyása, távolban 2 bringás akiket hamar utólértem

A 4. ellenőrző pont....
Elindultam felfelé reményeim, emlékeim szerint a következő EP felé. Elrobogott mellettem egy bringás csaj, nem tudom pontosan mit mondott, mert csak annyit értettem belőle, hogy „mindjárt....” a többit elvitte a szél. Már kezdtem feladni fejben, hogy biztos elnéztem az EP-t, de én már nem megyek vissza megkeresni, amikor végre elértem az 4. ellenőrző pontot. A jelölő zászló egy autó hátsó szélvédőjére volt kifeszítve, az én irányomból a 4-es szám volt rajta, az első szélvédőn meg azt hiszem a 2-es, mivel a szemből érkező 80-asoknak is itt volt az EP. Nekem úgy rémlett, ez mintha régebben közelebb lett volna a Szalajka-völgyhöz, de úgy látszik tévedtem. Megint pecsét, megittam amit adtak, benyomtam egy kalcium magnézium tablettát mert tudtam most jön a fekete leves. Kínáltak valami kolbászos krémmel kent kenyérszelettel, de ha nem lennék vega, akkor sem ettem volna belőle, tele hassal még nehezebb lett volna a felfelé menet. Benyomtam a kapott csokit, és hagy ürüljön a hasitasim az egyik isostar szelet felét is benyestem. Ilyet még sose ettem, ez valamilyen müzliszelet, fehér csoki bevonattal, aszalt gyümölcsökkel, meg még ki tudja mi minden került bele. Néztem a többieket ki hogy bírja. Középen egy bringa volt ülésre állítva, éppen javították. Ha jól értettem, a tárcsaféknél a betéteket rögzítő tüskét sikerült elhagyni. A mellette álló srác aranyosan átnyújtott a tulajnak egy görbe rozsdás szöget erre a célra. Azt mondta a rajt után kb. 1.5 kilométerrel defektje volt emiatt a szög miatt:)))) Nyomtam egy fotót majd nagy levegő és elindultam felfelé.

Tortúra az 5. ellenőrző pont felé....
Tudtam, hogy nehéz lesz az elkövetkező ~10-13 km, durván 500m szintemelkedés, folyamatos felfelé haladás, a táv elején (emlékeim szerint) vagy 4-5 kilométeren árnyékom se lesz, ráadásul 13-14 óra között a legnagyobb melegben kellett vele megbirkóznom, meg mindenki másnak is persze. Rögtön az elindulás után néhány száz méterrel hirtelen bedurrant a combom. Ezzel számoltam, de reménykedtem benne, hogy ez 4-5 kilométerrel feljebb fog megtörténni. Mondtam, hogy ennek akkor most itt lőttek, innentől kezdve nincs mit tenni, egy részen tekerek, utána séta, és ez így lesz Nagymezőig, éjfélre talán hazaérek. Mentem tovább és csoda történt, egyik másodpercről a másikra mintha elfújták volna az izomlázamat, gondolom működni kezdet a Ca/Mg tabletta meg az isostar szelet, tényleg hihetetlen volt, másodpercek alatt történt. A növekvő fáradságom viszont megmaradt, illetve lassan a hátfájdalmam jött elő (a sok ülés a melóhelyen ugye). Az EP 4-től gyakorlatilag olyan 4-5 kilométert a tűző napon kellett megint menni, amit őszintén szólva nem szeretem, alig vártam az erdős részeket.


makett a dombokról, bár a lábamnak most éppen inkább hegyeknek tüntek


...és egy távolba tekintő kép

A Kalapati kilátónál megálltam, nyomtam néhány fotót, a makettet érdemes megnézni, és megettem a még Sátán kapott nagy mogyorós szeletet, illetve az isostar szelet 2. felét. Itt egy érdekes dologgal szembesültem. Az isostar üres csokis papírját össze akartam gyűrni, hogy kevesebb helyet foglaljon a hasitasiba, de valami keményet éreztem a zacskóban. Szétbontom, hát a csomagoló papírjának a lehajtott oldalsó perforációjára egy lopásgátló volt felragasztva:))) Volt nálam egy másik ilyen szelet is, azon is rajta volt:))) Ilyet még nem láttam, hogy csokira, illetve egy müzliszeletre tegyenek lopásgátlót, jó hogy 400ft darabja, de akkor is. Gondolkodtam, hogy felsétálok a kilátóhoz, de nem volt hozzá túl sok kedvem. Valamikor a kilátó után végre megint erdő jött, ez némi enyhülés volt a számomra, legalább a nap nem tűz. Mentem tovább, a hátam egyre rosszabb volt, a felfelé hajtás még rá is tett egy lapáttal, ha nem kettővel. Már megálltam tornázni is egy kicsit hátha, de csak az egyenes háttartásban voltam tünetmentes. A vízzel is gondban voltam, gyakorlatilag még a Jávorkúton tankolt vízadag volt nálam, amihez Szilvásvárad tájékán nyúltam csak hozzá, és beosztva Nagymezőig végül csak kitartott.


a túlélés remek példája, egy fa a sziklára felkuszva

Rengeteg bringás jött szemből, meg néhány autós is. A legjobban egy tandem tetszett, apa, mama, hátul meg felakasztva a végére egy gyerekbringa és egy bukósisakos kislány. Szívesen lefotóztam volna őket, de túl gyorsan mentek el mellettem. Nagy nehezen felértem a tetőre, vagy 3 alkalommal biztosan megálltam a 4. EP-től indulva, de összejött, elértem a Csurgói erdészházat.

Itt megint vége az erdőnek, egy jó darabon a napsütésen kellett tovább mennem. Ez egy fontos útkereszteződés, hiszen nekem itt balra kellett mennem, balról a 80-asok jöttek arra amerről én jöttem (a sok szembejövő bringás gondolom a 80-ason volt), az 50-esek meg itt váltak el az 80-asoktól a 3. irányba.

Innen már viszonylag laza menet volt Jávorkútig az út, többnyire enyhe lejtéssel, elején mező, a végén már fás rész. Az idáig tartó közel 20km majdnem másfél órámba telt, a fáradság meg a fájdalom hatása. Itt megint pecsét, sokáig itt se álldogáltam, bár reggel itt csak hárman voltunk bringások, most meg már vagy 7-8-an.


Jávorkút a mai napon másodszor, de vártam ezt a pillanatot felfelé jövet

Az első gondolatom az a hideg forrásvíz volt, mi is lehetett volna más, hiszen már porzott a kulacsom. Feltankoltam, közbe jött néhány autós Miskolc felől flakonokkal megrakodva, ha egy perccel később érkezem akkor már sorba kellett volna állnom:)))) Elindultam lefelé, szomorúan konstatáltam, hogy a hátamnak a lefelé menet sem igazán tesz jót, de ezért csak legurultam az Ómassa-i elágazásig. Utána egy kis dimbes-dombos szakasz a Hámori tóig, majd megint lefelé Felsőhámor, Alsóhámor, Herman Ottó emlékpark, aztán megláttam a Majális parkot. Na igen ezt elfelejtettem, hogy ide még fel is kell majd hajtanom. Erőt vettem magamon, és feltekertem. Közben több bringás nagy sebességgel jött lefelé, de nem volt vészes. Féltávon megálltam, a hátam megint vacakolt, nem tudtam mit csinálni, ez van. Felérve megkaptam a pecsétemet, az emlékplakettemet, ittam egy teát (sziruposan édes volt, csak szomjasabb lettem tőle). Valamikor 16 órára tippeltem az ide érkezésemet, de még 15 óra sem volt. Ha nem állok meg annyit fotozni, na meg ha a hátam nem vacakolt volna, na meg ha nem teszem azt a plusz kerülőt a Szalajka völgyben akkor akár 1 órával hamarabb is megérkezhettem volna. Elindultam hazafelé, utolértem néhány srácot, és onnantól az ő tempójukat próbáltam tartani. A Vologda lakótelepen megálltam fagyizni, az egyik legjobb fagyizó a városban, kár lett volna kihagyni. Előttem ketten álltak, egy srác meg a nála fél fejjel magasabb (gondolom) barátnője. A srác, hogy is mondjam a strandtest kategóriába tartozott ha értitek mi értek rajta, bár mégse, mert csont fehér volt a bőre:))) Fekete izom atléta, fekete tréning gatya, ami persze hosszú szárú, de teljesen meg tudtam érteni mert végül is didergős 27-29 fok volt a hőmérséklet:))) A fagyi remek volt, közben toltam a bringát, nem szeretek ácsorogni. Hazaérve első dolgom volt az arcomat lemosni hideg vízzel. Hirtelen valami marni kezdte a szememet, nem értettem első pillanatban mi lehet ez. Természetesen a kiizzadt só volt a bűnös, menet közben fel se tűnt mennyit izzadtam, mert a menet szél miatt olyan gyorsan elpárolgott. Letusoltam, elraktam magam másnapra. Otthon egy pillanatig azon gondolkodtam, hogy van több ismerősöm akik 100km-t, sőt van aki többet is futva megtett már életében 1 nap alatt, az milyen terhelés lehet a szervezet és főleg a láb számára. Maratonokat Én is futottam néhányat, de az fele ennyi sem volt.

Másnap....
Tudtam, hogy lesz némi izomlázam másnap, csak azt nem tudtam mekkora, lábra tudok-e majd állni vagy sem. Ha igen akkor mindenképpen akartam menni egy kis levezető kört. Felkelés után örömmel tapasztaltam, hogy csak minimális az izomlázam, inkább csak olyan erőtlennek éreztem magam. Mivel semmi fix programom nem volt, úgy döntöttem, teszek egy lemozgató kört, kutya harapást szőrével ahogy mondani szokták. Elővettem a tegnapi bringás ingemet, ránéztem, hát az ing elején bő tenyérnyi csokifolt díszelgett, hogy az hogy került oda nem tudom. Legurultam a Búzatérre, és benyomtam 2 palacsintát, legyen valamit a gyomromban, hisz előző napi kajám néhány müzli, illetve ostyaszelet volt ami egy 90 kilós embernek édes kevés. Utálom ilyenkor a piacot, tömegnyomor, egymást tapossák az emberek, csencselők, kéregetők, igyekeztem minél gyorsabban magam mögött tudni. A útitervem több is volt, a lájtos verzió Lillafüred lett volna, oda-vissza olyan 35km, levezetésnek elég, esetleg benyomok fent egy sajtós tejfölös lángost, állítólag a környéken ott csinálják a legjobban. Volt egy durvább elképzelés is, hogy a szombati teljesítménytúra 50km-es távját nyomom le, 1-2 alkalommal régebben már voltam rajta, ismertem az útvonalat. A Hámori tónál éreztem, hogy ma sokkal nehezebben megy mint tegnap, igaz 2 órával magasabban is járt a nap és melegebb is volt vagy 4-5 fokkal. Itt egy szemből érkező kék Suzukis nyugdíjas korú (gondolom) házaspár megállított nem-e tudom hol van a pisztrángos. Mondtam, hogy pont abból az irányból jönnek. Mondták, hogy ezt ők is így gondolták, hogy abba az irányba van, de úgy tűnik túl hamar fordultak vissza, akkor megpróbálják megint. Mentem tovább, szerintem egy bő kilométert is mentem mire a megfordult Suzukis utolért.

Épségben feljutottam Jávorkútra, okulva az előző napból már csak fél kulacs vizet hoztam, hát az elfogyott mire felértem. Menet közben jó néhány gyalogos turistával találkoztam. Tankoltam a forrásból majd mentem tovább. A sorompó után Nagymezőig legalább 20-25 bringás jött velem szembe, főleg a 40-50 éves korosztályból, hogy honnan indulhattak nem tudom pedig érdekelt volna. Egyszer meg is álltam élvezni a természetet, a csendet, a lágy szellőt. Azon a területen szinte csak fenyők voltak, imádom a tűlevelűek illatát, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül. A Csurgói erdészháznál balra fordultam, ahogy a felfestés is mutatta, az útburkolat továbbra is erdészeti út jellegű volt, aztán 1-2 km után vége lett az emelkedőnek. Innentől jó darabon lejtett, szerpentinek, elég jó minőségű út, zéró forgalom, minden adott volt ahhoz, hogy száguldozzon az ember kedvére lefelé menet egy kicsit. Elértem egy útkereszteződéshez, az 50-eseknek a 2. EP pontja a felfestés szerint előző napon itt volt. Néhány méterrel odébb kiértem az Egerbe tartó főútra. Balra fordultam, itt igazából nagyon eltévedni nem lehetett, csak az műutat kellett követni. Hollóstetőig dimbes-dombos szakasz következet, az útburkolaton időnként kátyúk voltak amiket a fény-árnyék változások na meg a sötét lencsém miatt nem mindig vettem észre, ezért inkább a felezővonal közelében igyekeztem haladni mint az út jobb szélén, és ha jött valaki akkor húzódtam csak le. Ez a szakasz hosszabb volt mint ahogy emlékeimben élt, és az előző napi fáradság itt már erőteljesen meglátszott a tempómon. Itt is jó néhány bringással találkoztam, de az autó forgalom minimális volt szerencsére. Hollóstetőtől szinte végig lejt az út, itt akár 60-al is lehet lefelé robogni, de nem időre mentem. Gondolkodtam azon, hogy Lillafüred előtt a Bársonyos forrásból tankolok ha már arra járok. Lassítottam is, de olyan sokan voltak a forrás körül műanyag flakonjaikkal, hogy ránézésre minimum fél órát kellett volna ott állnom. Hazáig szerencsére semmi egyéb érdemleges nem történt, bár így utólag belegondolva ez a ~75km talán kicsit túlzás volt levezetőnek, de túléltük ezt is.

A képek minőségéért elnézést kérek. Egy viszonylag egyszerű de (kategóriájában) jó képet készítő Canon-al fotóztam, és sajna nincs benne képstabilizátor, a fáradságtól meg időnként picit beremegett a kezem. A teljes album ITT.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.