Mivel a főnököm panaszkodott arra, hogy sok a túlórám, kifizetni meg úgy se fogja, azt ajánlotta, ha kevés a meló akkor inkább csúsztassuk le. Ennek szellemében vasárnap úgy döntöttem, hogy nem érdekel, mi mennyi, Én kettőkor lelécelek és megyek egy kört a hegyekben, ennek megfelelően pakoltam be hétfő reggel a cuccomat. Délelőtt bejelentkezett egy doki, hogy hozna egy laptopot, kellene 1-2 dolgot rajta csinálni, de 13 óra után néhány perccel ideér, azt kibírom. Fél kettő de még sehol, kezdtem aggódni, kettő előtt 5 perccel eset be, hát nem örültem neki. Mondjuk nőnek nem erősségük a pontosság, pláne a szőkéknek. Fél óra alatt megcsináltam amit kért, többször leellenőriztem, elköszönt, Én meg mentem pakolni. Fél három, végre elindulhattam, lementem a városba, vettem a Totti-ban néhány sajtos pogácsát, a mai nap még se reggeli se ebéd nem volt, legyen valami bennem. Felcsaptam magam a vilingerre, és a Kistábornokig elmentem vele. Kicsit zavart, hogy a villamos átépítések miatt az új megállókat hol középre rakták, hol pedig meghagyták két oldalon, így hirtelenjében nem tudtam melyik oldalon kell majd leszállnom, illetve jeleznem, de azért csak eltaláltam. Elindultam a Lorántffyn felfele, majd az Üllő utca jött ami még meredekebb és elértem a fákat (közben megettem a pogikat). Fel akartam tenni a kamáslit, de most derült ki, hogy otthon hagytam, badó, pont most ebbe a hóba lenne rá szükségem és erre nem hozom el, mérges voltam. Na mindegy, csak túlélem. Előttem több ösvény is volt amiket befedett a hó, hirtelen nem tudtam melyiken kell mennem mert eddig csak egyszer jártam erre, és akkor is lefelé, na meg nem volt hó. Elindultam az egyiken és egy idő után ismerősnek tűnt. Beizzítottam a túrabotot, ami a táskám oldalán lógott eddig, felfele tök jó vele menni.

A szintemelkedéseket nem tudom, valami 100 méterről kell felmenni olyan 580-ra, szóval folyamatosan emelkedik az út, szinte végig felfele kell menni. Sokat segített, hogy előttem volt egy nyom, valószínűleg vasárnapról, amit részben már befedett a lassan szemerkélő hó, de így is kevesebbet kellett néznem a jelzéseket. Egy idő után találtam egy frissebb mai nyomot, érdekes volt, mert kb. 1 méterenként voltak a lábnyomok, mi ez jeti? Jobban megnézve látszott, hogy lefelé jött, és az orr résznél minden egyes lépés erőteljesen megnyomott, valószínűleg tájfutó lehetett. Bemelegedtem, levettem az usánkát, ami most idegesítően melegnek tűnt, felcsatoltam a táskám szíjára, a kesztyűre se volt szükség, csak a csöpögő orrom ne lenne. Egy idő után a tájfutó nyoma eltért jobbra, egy jelöletlen útra, bár volt rá tippem, hogy hova vezethet. Itt kicsit elbizonytalanodtam, mert vagy 4 irányba elágazott az út, és egy ideje egy autó úton mentem, így itt minden irányba vezettek nyomok. Az egyik irány ismerősnek tűnt, elindultam arra, bár pont erre csak egy nagyon halovány és régi taposást láttam. Arra emlékeztem, hogy valahol itt kellene lennie egy félig kidőlt hatalmas fának ami alatt át lehet sétálni, és néhány 100 méter után meg is találtam. Ez egy érdekes fa, mivel több mint 1 méter vastag a törzse, de amikor dőlt, alátört az egyik legvastagabb ága ami belefúródott a földbe, ezért nem tudott teljesen eldőlni, hanem olyan 45 fokos szögben áll/fekszik. Félelmetes átbújni a több tonnás törzs alatt. Innentől már hullámzóan de alapvetően sokkal enyhébben emelkedik az út a fehérkőlápai turistaszállóig. Elértem oda, megnéztem az időt 17 óra 10 perc, erősen sötétedni kezdett. Itt el kellett döntenem merre menjek. Jobbra elfordulok és a szerpentines részen bő fél óra alatt lemegyek Lillafüredre, vagy megyek tovább. Mivel készültem és hoztam magammal egy erős LED-es lámpát amit ki szerettem volna végre sötétben is próbálni na meg nem is volt olyan eget rengetően kutya hideg, így inkább elindultam előre Bükkszentkereszt irányába. Kicsit aggódtam, mert vasárnapi túrán azt mondták a sípálya közelében 40 centis a hó, de hát egész út folyamán nem találkoztam 10 centinél többel, hülyeségnek tűnt.

Mentem tovább előre, szinte percek alatt sötét lett, a csillagok nem voltak fent, de azért a hó azt a kevés fényt is elég jól visszatükrözte. Egy idő után láttam a rádiótorony piros világítását, jó irányba mentem. Egy helyen vagy 10 lövés hallottam a távolból, vadászok lehettek. Túl gyorsan történtek a lövések, ilyen tempóban célzott lövést szerintem nem lehet leadni, persze lehet, hogy kalasnyikovval vadásztak csípőből Néhány helyen útelágazások voltak, kicsit elbizonytalanítottak, a gyér fényben elő kellett volna vennem a lámpát, hogy megnézzem, de nem volt kedvem hozzá. Egy idő után elém tárul Bükkszentkereszt éjszakai fényei, érdekes volt a falú így kivilágítva, látszott, hogy merre mennek az utak, fel le, keresztbe. Elértem arra a részre ahonnan látszott a sífelvonó, és arra felé szoktam átvágni, most is ezt tettem, bár nem voltam benne biztos, hogy pont jó helyen tértem le az autóútról, erre senki se járt, így nem volt segítségem. Az autóúton a járművek (az a kevés ami erre járt) elég jól ledöngölték a havat, ezért volt jó jönni rajta, de itt jó 10-15 centis érintetlen havat kellett taposnom, aztán hirtelen térdig süllyedtem. Először azt hittem kátyúba léptem, de tovább menve is maradt ez a mélység. Úgy 100 méter után megálltam, ez így nem lesz jó, nincs rajtam a kamásli, már most éreztem, hogy a bakancsomba belement a hó, és még jó 1 kilométert kellett volna mennem benne.

Vissza kimentem az útra, előbányásztam a lámpát és maradva az úton elmentem a faluig. Erre némileg hosszabb lesz az út, de nem fog elázni a zoknim. Az egyik úton lefelé menve a villanyoszlopon a piros jelzést láttam felfestve, úgy tűnik jó úton járok. Leértem a falú aljába, megnéztem az órámat 17 óra 57 perc, ez gáz. Eredetileg Fehérkőlápánál 17 10-kor úgy kalkuláltam, hogy fél hatra itt leszek, ehhez képest fél órát csúsztam. Fel a másik dombom, a falú vége felé az út másik oldaláról rám ugatott egy unatkozó német juhász. Mivel nem vagyok jó ugatásban, így rávillogtam. Na most ez egy igaz, hogy csak 1db LED-et tartalmazó lámpa (nem mellesleg zoomolható), de a leírás szerint állítólag 400lument tud, így szegény kutya azonnal blokkolt a szemébe vakító fény miatt, csak úgy sárgállottak a szemei. Érdekes dolog egyébként, mert az ember ha szembe vakítják, akkor vagy felteszi a kezét, vagy lecsukja a szemhéját vagy legalább elfordul, de az állatok nem.

Az utolsó háznál jobbra lementem a Száraz Szinván. Innentől nincs közvilágítás, hát ideje volt használni a lámpát, bár nem égettem folyamatosan. Lehetett haladni, egyesek erre felé járnak fel a terepjárójukkal és nem mennek el Hollóstető felé, így volt nyom, itt sem kellett taposnom, persze egy nyomvályúban menni se olyan egyszerű. Felraktam az usánkát, azt hittem megszáradt az izzadság amit felfele jövet ragadt rá, de nem, megfagyott rajta, és amikor felvettem akkor egy jég koszorú került a homlokomhoz, kellemetlen volt, de hát elolvadt, újabb tapasztalat. Néhány kilométer után elértem az aszfalt utat, itt már volt forgalom, de azért havas volt az út, bár ami a lényeg szerencsére jégréteg nem volt rajta. Elmentem a forrásig, itt szinte mindig van valaki, de most szerencsére senki se volt ebben a hidegben, illetve a másik oldalon felkapcsolt fényszórókkal állt egy autó. A víz is csordogált, emlékezetem szerint volt nálam egy fél literes flakon vízzel, ezt akartam most feltölteni, de kiderült ezt is otthon hagytam. Volt nálam egy üres Lesz@rom tablettás doboz azzal ittam a vízből (a kezemet nem akartam lefagyasztani), szuper jó volt, és ebben a mínuszokban nem is tűnt olyan hidegnek. Imádom ezt a lúgos vizet, nagyon sajnáltam, hogy nem hoztam magammal egy üres flakont, pedig szívesen vittem volna belőle haza. Mentem tovább lefelé az aszfalt út szélén. Ha jött valami autó akkor felkapcsoltam a lámpát hogy lássanak itt vagyok, de nekem elég volt a hóról visszaverődő gyér fény is a haladáshoz. Néhány ladás csapatta a kanyarokat, de mikor észrevettek lassítottak. Volt egy két autó akik távolságival mentek, aki már megtapasztalta az tudja milyen kellemetlen mikor elvakítják annyira, hogy nem látja az utat, felfelé fordítottam a lámpámat, hogy jelezzem a dolgot, egyesek vették a lapot. Mondjuk 40-50es tempónál amivel mentek nem igazán láttam az értelmét a távolságinak. Egyik helyen hirtelen legalább 5 fokot eset a hőmérséklet másodpercek alatt, elkezdett fázni a kezem, elővettem a vékony kesztyűt (volt nálam egy vastagabb is). Felvettem a jobbost, majd venném fel a balt, de nem találtam pedig az előbb még a kezemben volt. Egyik zsebemben se találtam, visszanéztem, hát a távolban a földön sötétlett, visszamentem érte. Később megint jó lett az idő, itt valahogy a dombok közé beszorulhatott a hideg levegő.

Elértem Lillafüred végén a régi laktanyánál a busz végállomást. Megnéztem az időt 18.59, nézem a táblát mikor indul a busz, 18.58, na ezt lekéstem. Nem tudtam mi van, elment, vagy még csak most jön, azért vártam vagy 2 percet majd elindultam, 1 óra múlva jön a következő. Ha nem ejtem el a kesztyűmet, vagy ha nem iszok a forrásból (bár azt kár lett volna kihagyni), vagy ha nem megyek bele a mély hóba akkor elértem volna. Mentem lefelé, a sétány remekül ki volt világítva, nem különben a Palotaszálló. Valami miatt megtapogattam a homlokomat és kesztyűben valami keményet éreztem, hát vagy a dér, vagy az izzadság de megfagyott a szemöldökömön A tó teljesen be volt fagyva, és a közepén valakik hóember szerűséget építettek a közepén, ami még a sötétben is jól látszott. Veszélyes dolog ilyenkor a jégre menni, mert a gáton továbbra is engedik le a vizet, és előfordulhat, hogy maga a víz 20-30 centivel a jég alatt van, magyarán a jég nem a vízre fekszik fel hanem a partoldalra, elég egy apró repedés és kész a baj. A szálló után a sétányon mentem le az Anna barlangig, erre évek óta nem jártam. Keresztül sétáltam Felsőhámoron, nagyon megtetszett a falu, a patak mentén végig kiépített sétáló, ami még részben meg is volt világítva, szuper jó volt. Egy helyen talán vadkacsák lehettek amiket felriasztottam akaratlanul. Elértem az itteni buszmegállót, itt megálltam. Északról lefele jött egy autó, már messziről megismertem a boxer hangját, ez csak egy Subaru lehet, valószínűleg egy turbós Impreza lesz. Ahogy közelebb ért rá se kellett néznem, hogy tudjam a hangja alapján egy régebbi 2 literes GT lesz az, és amikor mellém ért akkor láttam, hogy nem tévedtem. Egy ezüst színű Impreza GT szedán volt, jó nagy rallis fényszóró csokorral a motorháztetején. Az 5-ös busz még távol volt, több mint fél óra, de erre járt a 15-ös is, megnéztem a menetrendjét, ami szerint még jó 15 perc van hátra. Nem várom meg, inkább tovább megyek, így lementem a közeli alsóhámori megállóhoz. Odaérve gondolkodtam, még van az óra szerint vagy 6-7 percem a következő megálló eléréséhez, elinduljak-e mert pont elérném? Elment mellettem vagy 4 autó lefelé ami elvette a kedvem a további sétától, hiszen innentől nincs járda, az út szélén kellene gyalogolnom, kicsit útban lennék. Aztán egyszer hátranéztem, és a kanyarban feltűnt egy autó, mögötte meg a buszom, bő 5 perccel korábban ideért, de jó hogy nem indultam el. Felszálltam és innentől mondhatni sima volt az utam, Diósgyőrben átszálltam az 1A-sra, csak valami 1 percet kellett rá várnom, a csatlakozó 14H-st viszont nem volt kedvem kivárni, így ott még bő 1.5 kilométert sétáltam hazáig, és 8 óra után valamennyivel érkeztem meg. Otthon lefürödtem, ettem (valami jó tündér nagy adag kajával várt), majd neteztem egy kicsit és aludni mentem, nem volt gond az elalvással

Hogy mennyi volt a táv, illetve annak a séta része? Nem tudom, valahol 10 km felett, de nem is számít. Remek volt az idő, nem volt meleg hogy olvadjon a hó és latyak legyen, de nem volt farkasüvöltő hideg sem. A hegyekben nagyon picit néhány helyen fújt a szél, a városba visszatérve viszont már erőteljesebben, ezért hidegebbnek érződött az idő. A hó is remek volt, imádom a porhavat, a megfagyott nyöszörgő havat viszont utálom, már a hangját is, ráadásul lépni is rossz rajta. Ezen a porhón nem csúszkáltam, jól lehetett taposni, puha volt, és leperget a csukámról ami szintén lényeges szempont. A gerincoszlopom mentén úgy a Hámori tónál (ahogy ilyen távoknál szokott nálam lenni) megint erőteljesen beindultak a meridián energiavonalak, érdekes érzés. A sötétben hangulatos volt menni, persze embere válogatja, Én szeretem a csendet. A városba beérve megint köhögni kezdtem, mintha egy tollpihe lenne a torkomban. Ez lehet, hogy összefüggésben van a levegő tisztaságával, mert az erdőben egyet se köhintettem, ki kéne költöznöm vidékre nekem is.