2022. november 30., szerda

Gyorskeresés

Telefonkereső projekt

Írta: | Kulcsszavak: Samsung . Galaxy . Note . Okostelefon . Phablet

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Régóta nem jelentkeztem már cikkel, de jó okom volt rá: jogi egyetemi tanulmányaim a végéhez közelednek, sikerült a vizsgaidőszakban megszerezni az abszolutóriumot és mivel tavasszal diplomát védek, meg államvizsgázom, így akkor megint nem lesz időm semmilyen írást sem publikálni. Hát gondoltam leírom most, ami az elmúlt 2-3 hétben kitöltötte unalmasabb óráimat.

Történeti kitekintés

Régi motoros vagyok már a mobilszakmában. Ahogy haladtam előre az időben, nálam is megjelent a PDA a hagyományos készülék mellett. Aztán, amikor megjelentek az okos-telefonok, tudtam, nekem ez kell! Samsung i600-zal kezdtem. Nem volt még érintője, de tudásában megelőzte a konkurenciát. Emlékszem, hogy már akkor neteztem vele a buszon, amikor mások, a legtöbben még azon is csodálkoztak, hogy egy a tenyérben elférő kütyün egyáltalán lehet intézni bármivel is többet, mint sms-t írni és telefonálni.

Aztán elindult az Android és én is égető vágyat kezdtem érezni, hogy legyen egy androidos masinám. Kb. 2.5 év i600 használat után váltottam Samsung Galaxy Spica-ra. Ehhez anno még eredeti iGO is járt, ami emlékszem mennyire könnyítette meg az életem, lecserélve az i600-on használt Garmin navigációt (meg ugye a megoldást, hogy külső, bluetooth-os GPS vevővel tudtam csak navigálni).

Aztán elkezdtek annyira rohanni a fejlesztések, hogy azt már csak azok tudták követni, akiknek elég mély volt a zsebük, és eléggé tele volt. Tetszettek az újabb megjelenések, és miután rátaláltam a Mobilaréna honlapjára, magam is követtem az újabbnál újabb SOC-ok megjelenését, az újabb android verziókat és természetesen az újabbnál újabb telefonmegjelenéseket.

Emlékszem az első olyan telefon, amire igazán vágytam, a Samsung Galaxy S2 volt. Akkoriban egy konferencia-központban dolgoztam és az egyik résztvevő otthagyta valahol. A takarítók adták le nálunk a recepción, és nem volt lezárva sem, így aztán ismerkedhettünk egymással pár óráig. Aztán persze álom maradt, mert az ára igen-igen borsos volt...

Így tovább használtam Sony-Ericsson Live with Walkman készülékemet, ami a sorban a Spica-t követte. Aztán, ahogy az idő haladt előre, én is rájöttem - ahogy sokan mások is (nem tudom, hogy a fejlesztők miért nem) - hogy az android 1 GB RAM alatt kb. használhatatlan. Időközben munkahelyet is váltottam, és lett egy céges telefonszámom is, de ha már idén 16 éve használom a privát számom és minden ismerősöm ezt tudja, akkor nem fogom lecserélni a telefonom, így elkezdtem nézegetni a Dual-SIM megoldásokat is. Emlékszem, akkoriban jelent meg az Alcatel OT-997D, amit meg kellett szereznem magamnak. Meg is rendeltem Németországból. Ez volt az első kártyafüggetlen telefonom (van tesztje a Mobilarénán, ott elolvashattok mindent róla) és egyben a legdrágább is, mivel kb. 60.000 Ft-ba került. Hát nagyon szerettem. Jó volt használni, jól volt optimalizálva, mindent egybe vetve nagyon jó készülék volt.

Narancssárga volt a hátulja, de fekete kemény hátlap-védőt használtam rá, így gyakorlatilag senki nem látta az eredeti színét. Ő már 1.5 évig bírta nálam, és igazság szerint nem is akartam volna váltani, mert minden funkciót teljesített, amire szükségem volt, de aztán a cégemnél más beosztásba helyeztek és kaptam egy céges Blackberry 9720-at. Mivel azonban ennek meg vannak a korlátai, hát gondoltam újítok. Ezen a környéken jelent meg az LG Optimus F6. 4G képessége és erős hardvere, valamint jó felszereltsége inspirált arra, hogy mégis vegyek újra a szolgáltatómnál egy készüléket.

Komolyan mondom, hogy a telefonnal egészen addig semmi gondom nem volt, ameddig meg nem jelent a KitKat frissítés hozzá. Attól viszont lehasalt. Ez akkor annyira felcseszte az agyam, hogy a falba tudtam volna verni a fejem... :W
Olyannyira felbosszantott, hogy hoztam egy döntést, amit nem bántam ugyan meg, de talán ott és akkor jobban át kellett volna gondolni. Az F6-ot egy-az-egyben elcseréltem egy Nokia Lumia 820-ra. A tudásuk közel azonos, kijelzőméretben valamennyire visszalépés volt, és persze letölthető alkalmazások tekintetében.

Viszont gyors volt, smooth volt és ami a legjobb: örök életű navi járt hozzá, méghozzá global licenc-cel együtt, ami azért nem rossz. Gyakorlatilag élveztem és kihasználtam minden funkcióját az NFC kivételével - az istennek nem jöttem rá, hol van benne a chip. De aztán csak nem bírtam a véremmel és úgy döntöttem lecserélem. Februárban a fizi mellé esedékes volt egy prémium érkezés, így már előre elkezdtem nézegetni a lehetőségeket...

Dilemma

Adott volt az elképzelés, hogy szeretnék egy nagy kijelzős telefont. Célnak az 5" környékét lőttem be minimumnak, de nézegettem az 5.5" képernyőméretet is (Galaxy Note 2, Note 3 Neo, Xiaomi Note). Ennél nagyobbat viszont már nem akartam. Fontos volt a minél nagyobb belső memória méret, és ilyen szinten a Samsung-nak nincs ellenfele. Nyilván segített a döntés kialakításában, hogy a legjobb barátomnak Samsung Galaxy Note 3 van, egy nagyon jó barátom a megjelenése óta SGS 3-at, egy munkatársam úgy szintén SGS 3-at használ és eszük ágában sincs lecserélni.

A következő elvárásaim az alábbiak voltak:
16 GB belső tárhely alatt maximum 4.3-as Android, felette végülis mindegy.
Legalább 4 magos processzor
Legalább 1 GB RAM
Lehetőség szerint Gorilla Glass

A navigáció onnan kezdve megoldódott, hogy a Here kiadta a navit androidra is, így azzal már nem volt gond. Nem vagyok nagy játékos, de egy-két játék azért hiányzott WP-n. Madden NFL ugyebár csak androidra és konzolokra jelenik meg, és van egy-két "Blockbuster" játék, amit kiadtak androidra, de WP-n álmodni sem lehet róla (nem tudom miért). Ráadásnak pl. Rovio accountot csak Androidon lehet beállítani, így végre az Angry Birds különböző epizódjaiban visszatérnek a korábbi eredményeim.

Elkezdtem hát felkutatni mi az, ami a fenti kívánalmaknak megfelel azzal a további egyetlen kritériummal, hogy nem akartam kiadni rá egy kisebb vagyont. A maximum befektetést 60.000 Ft-ban határoztam meg azzal a kitélellel, hogy ugyebár nem baj, ha kevesebb.

Az esélyesek

1. Samsung Galaxy Note 2

Már megjelenésekor tetszett, de az akkori árán nem engedhettem meg magamnak. Így két év elteltével azért már sokkal elfogadhatóbb ára van. Mindig is szerettem az innovatív megoldásokat. Akárcsak az SGS3-ba, ebbe is olyan hardvert pakolt a Samsung annak idején, amibe nem lehetett belekötni és még ma is megállja a helyét. Ráadásnak a Note-nál megjelent S-Pen funkcióin finomítottak. Note 3-ban próbáltam a funkciókat és láttam, mire képes egy adekvát használó, biztos voltam benne, hogy ebben a kategóriában jobbat nem találok. OLX-en nézelődve 55.000-től találtam olyan darabokat, amibe már beleugrottam volna. Első helyre soroltam.

2. Samsung Galaxy Note 3 Neo

Note 3 külső, kicsit összenyomva a Note 2 méretében. Ebben az esetben tudtam mit vállalnék, és nagyon kíváncsi is lettem, mert a SOC egészen érdekes, de sajnos az ára még nagyon magasan van. Nem is tudom, miért is emeltem be a lehetséges jelöltek közé, amikor bizonyos volt, hogy erre nem lenne pénzem. Talán azért, mert nagyon tetszett. Mind kialakításában, mind tudásában mindenképp felsőkategória. Legolcsóbban 72.000 Ft-ért láttam az OLX-en, pár napig volt fent és el is tűnt. A következő ár csak 90.000 Ft környékén volt.

3. Xiaomi Redmi Note

Tetszenek a feltörekvő kínai márkák és a Xiaomi készülékében főleg az tetszik, hogy már teljesen hivatalos forrásból be lehet szerezni itthon. Nagyon sok jót olvastam a készülékről, meg úgy általában a Xiaomi termékeiről is. Viszont sem a belső tárhelyre vonatkozó elvárásomat nem teljesítette, sem a Gorilla Glass igényét. Ettől függetlenül ott volt a listámban méghozzá a potenciális jelöltek között a 2. számú helyen. Legolcsóbban 53.000 Ft-ért találtam.

4. Samsung Galaxy S4

Hallottam több ismerősömtől is, aki vett ilyen készüléket, hogy igazából semmi extra, de hozza az elvárt tudást, és mivel találtam propelleres függőt olyan árban, amilyenben gondolkodtam, egyfajta lehetőségként feltűntettem ezt is. Sokan mondják, hogy semmi extra a SGS3-hoz képest, de valamivel azért csak újítottak rajta, és a Snapi 600 is jó ajánlatnak tűnt. Nem ez volt a csapás irány, de megfontoltam, hogy akár beleférhet.

Joker: Samsung Galaxy S3

Ez az a telefon, amit szerintem senkinek nem kell bemutatni. Megjelenése idején olyan komoly reklám-kampányt szerveztek a termék mögé, amilyet még egyetlen másik telefonnál sem láttam. Tényleg mentek reklámok a készülékről a TV-ben, volt a Superbowl-on (ahol egy 15 másodperces spot 1.5 millió dollárba került, és leadtak egy egy perces reklámot róla). Több haverom vette meg megjelenésekor és többen vettek edzőtársaim közül azóta. Egyikük sem csalódott. Megbízható működés, és bár 3 éve volt csúcskategória a benne rejlő hardver, de még ma is megállja a helyét. A szintetikus sebességteszteken még most is közel olyan pontszámot teker, mint az MT6592, ami pedig dupla ennyi maggal bír. Nem beszélve arról, hogy az összes közül ennek volt a legkedvezőbb ára, és ráadásnak az összes általam feltételként szerepeltetett funkciót tudta.

Eredmény

Igen, a Jolly-Joker lett a befutó. Egy ismerősnek köszönhetően kifejezetten olcsón jutottam hozzá a képen is látható megkímélt darabhoz (kezdőképernyőn pedig én vagyok, most mindenki láthat, aki olvassa a cikket...). Az okot fent megírtam, de egy dolog mégis van, amit nem fejtettem ki. Megfelel minden elvárásomnak, és nem éreztem, hogy a 20 ezer forint különbséggel kapható Note 2 annyival többet tudna, mint az SGS3. Egy hét alatt nagyjából belaktam, kb. minden olyan programot feltettem rá, amit már korábban is használtam. A telefon smooth, a Touchwiz kicsit lassítja egy-két helyen, de ez még bőven azon a tűréshatáron belül van, ami nekem megfelel. Minden egyéb szolgáltatása viszont nálam átlagon felüli, a kamerájáról meg csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni.

Nem bántam meg a cserét és tudom, hogy ha ezt majd lecserélem egyszer, az utódja is Samsung lesz... Talán az már egy Note, de azt majd akkor megírom.

Egy dologra kérem a kedves fórumlakókat, ne kritizáljátok a döntésemet. Így döntöttem, így jut is marad is másra is. Szívesen olvasok hozzászólásokat arról, hogy hogyan döntöttek volna, de arról nem szeretnék olvasni, hogy szerintetek jó döntést hoztam-e?

Köszönöm, hogy elolvastad!

Hozzászólások

(#1) toeki


toeki
senior tag

Mivel kifejezetten kérted, ezért nem mondok véleményt a döntésedről, szived joga bármelyik mellett dönteni, a lényeg hogy elégedett legyél vele és kis idő elteltével se csalódj benne.

Nekem a xiaomi note nagyon szimpatikus lett, egyik kollégámnál volt tesztelésen, ő hatalmas samsung fanatikus mégis azt mondta ez már megközeliti, néhol be is előzi az ő Samu note4-ét , ezért ha a felsoroltak között kellett volna dönteni nálam ez a nyerő. A gorilla glass-os igényedet nemtudom miben nem teljesitette, tudtommal Corning Gorilla Glass 3 -al van szerelve, belső tárhely pedig nem lehet szempont amióta microsd-vel bővithetőek. :)

(#2) BrianDK válasza toeki (#1) üzenetére


BrianDK
tag

A Gorilla Glass hivatalos oldalán még a márka sem tűnik fel. Én semmilyen hivatkozást nem találtam arra vonatkozóan, hogy a Xiaomin lenne ilyen jellegű védelem. Nekem is nagyon tetszett, de legjobb tudomásom szerint a bővíthetőség a 4.4 KitKat alatt nem kifejezetten megfelelő szempont. Anno az LG-n megdőlt a dolog azonnal, amikor a KitKat rákerült.

Félre értés ne essék, arról szívesen olvasok, hogy ti mit választottatok volna a fenti listából a megadott pénzügyi keretek között, de azt nem szívesen olvasnám, hogy "de nagy marha vagy, miért vettél 3 éves technikát?"...

iPhone 7, Redmi Note 9

(#3) alkatraz3000 válasza BrianDK (#2) üzenetére


alkatraz3000
senior tag

Érdekes választás mindenesetre úgy, hogy a listában volt az S4 is. Itt inkább az a perdöntő, hogy mennyi volt az S3.

Ui: a "csak androidra" kifejezés nem helytálló, hiszen létezik iOS is ;)

[ Szerkesztve ]

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#4) BrianDK válasza alkatraz3000 (#3) üzenetére


BrianDK
tag

Igen, tény hogy iOS-ra is van, de az nekem nem jön szóba. Mivel 60.000 Ft volt a max. keret, annyiból talán valami lestrapált S4-et tudtam volna újítani, de akkor ugye megint nem teljesül a nagy képernyő, szóval szerintem nincs miről beszélni.

Mondjuk úgy, hogy 30.000 Ft-tal olcsóbban jutottam hozzá az S3-hoz, mint amennyi legkevesebb árat láttam S3-ra használtan - mert az előző tulaj kapott egy új, erős, design-os céges telefont és így ez feleslegessé vált neki.

iPhone 7, Redmi Note 9

(#5) alkatraz3000 válasza BrianDK (#4) üzenetére


alkatraz3000
senior tag

Én egy gyarifuggetlen karcmentes S4-et, nagy konyorges után 60-ért tudtam eladni, de előtte hónapokig arultam. Ennyire nem szopodtam be telefonnal, mint azzal.

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#6) BrianDK válasza alkatraz3000 (#5) üzenetére


BrianDK
tag

Iphone 4S-re gondoltam, nem S4-re, de valóban igen kevés S4 volt jó árban... Ez az S3 viszont nagyon-nagyon jó árban volt, és tényleg minőségi darab.

iPhone 7, Redmi Note 9

(#7) alkatraz3000 válasza BrianDK (#6) üzenetére


alkatraz3000
senior tag

Azert 60-ért mar a 4s felső részét tudtad volna megvásárolni.

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#8) BrianDK válasza alkatraz3000 (#7) üzenetére


BrianDK
tag

Attól függetlenül a képernyőméretben nem hogy nyertem volna, de még mindig kisebb lett volna a 4.3"-hoz képest is. Így most minden meg van, amire vágytam.

Egyébiránt nagyon komoly meggyőző erő volt, hogy az egyik barátom pont Iphone 4S-ről váltott SGS3-ra, és a mai napig ugyanaz az SGS3 szolgál nála, és mondta, hogy ameddig szét nem esik, addig meg is fog maradni. Azt hiszem ennél jobb ajánlólevél nem kell. A srác a telefonnal már bejárta a fél világot, minden gond nélkül (TV adónál dolgozik)...

iPhone 7, Redmi Note 9

(#9) alkatraz3000 válasza BrianDK (#8) üzenetére


alkatraz3000
senior tag

Ha elégedett vagy, akkor nincs baj. Na meg egy szebb állapotú 3310-es Nokia árában vetted, szóval best buy.

"Nincs pénzünk olcsó sz.rt venni ... !"

(#10) toeki válasza BrianDK (#2) üzenetére


toeki
senior tag

ezekben a témákban gsmarena-t szoktam megnézni, ott azt irják gorilla3
[xia]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.