Fogok írni a borról is, de a lényeg a sztori mögötte.
Ugyanis én az életem nagy részében sörrajongó voltam és bár kóstoltam borokat, de nem voltam elragadtatva tőlük (nyilván, mert nem voltak igazán jók). Aztán úgy kb. 10 évvel ezelőtt a nagyobbik öcsémtől kaptam egy Amaronét. Kicsit ugyan furcsálkodtam, mert tudta, hogy nem vagyok nagy boros, de látszott, hogy ez valami minőségi cucc és hát ugye a jó szándék.
Aztán megkóstoltam...és lehidaltam tőle.
Ettől még nem lettem borrajongó, de valamit elindított. Nem sokkal később csinálta öcsém a sommelier tanfolyamot és közben nálam lakott és minden este hulla fáradtan, de nagyon lelkesen mesélte, hogy miket tanult és nagyon érdekes volt. Akkor tudtam meg, hogy egy adott szőlőtípus teljesen más tud lenni nem csak a termőterület, hanem azon belül a dűlő elhelyezkedése miatt is és akkor még ott vannak az eltérő borkészítési eljárások.
Szóval elkezdtem borokat kóstolgatni és lassacskán rájöttem, hogy mi az, amit szeretek és mi az, amit nem. Nyilván sorolhatnám, de nem releváns, hogy nekem mi jön be és mi nem, de a lényeg, hogy már nagyjából tudom, hogy mit vehetek meg. Persze időnként így is mellényúlok.
Na, de akkor most jöjjön az Amarone della Valpolicella (szerintem már a neve is gyönyörűség).
Ez egy észak-olasz bor és kb. olyan náluk, mint nálunk a tokaji aszú, tehát eredetvédett, helyhez kötött és szigorú szabályok szerint készül.
Kapásból olyan szőlőfajtákból van, amit nem ismerek. Amúgy ez egy cuvée (küvé), tehát több szőlőfajtából van, mint a bikavér. Öcsém ezt írta: „Corvina, rondinella, molinara szőlőfajtákból álló olasz remekmű.”
A készítési eljárás nagyon különleges. Viszonylag késői szüret után a szőlőt tálcákra téve 20-22°C-on hagyják érni 6 hónapig. Kicsit szikkad is, de közben a szőlőszemeken belül indul meg az erjedés. Ezután nagyon lassan préselik ki. A préselés több napig is tarthat és nem is préselik ki teljesen a szőlőt (ennek lesz jelentősége, később visszatérek rá). Ezután 18-24 hónapra hordóba kerül, de palackozás után is még a palackban érlelik 9-12 hónapig. Szóval amikor piacra kerül, akkor minimum 3 évesnek kell lennie.
Hogy milyen az íze? Rohadt jó és nem is fogok mindenféle nagy szavakkal dobálózni, hogy érzem a 38 gyümölcsöt, meg a 40 fűszert, mert az tényleg baromság. Úgy testes, hogy közben nem nehéz. Az egri bikavérnél, ha belekortyolsz, azt érzed, mit ha valaki rád ült volna. A hordó nyilván érződik, de közben maradt a gümölcsösségből, de inkább ilyen mély, telt formában. Kifejezetten selymes ízhatása van, de mivel erős (15-16%), határozottan tüzes is. Tipikusan az a bor, amit 1 órán keresztül kortyolgatsz (mármint 1 pohárnyit) és közben elmélkedsz az élet nagy dolgairól.
Na és hogy miért fontos, hogy nem préselik ki teljesen a szőlőt. Hát nyilván azért, hogy a selymes íz meglegyen, de a maradékot sem hagyják veszni. A félig préselt szőlőt beáztatják előző évi borba és újra kipréselik. Ez a ripasso, vagyis az újrapréselt. Nyilván kicsit vadabb, karcosabb, de ez is egy kiváló bor és jellemzően nem is túl drága.
Egy jobb üveg bor árából simán lehet venni egy jobb tálca sört 
