Nincs összefüggés,
Ám valahol minden szál összefut.
Zűrzavar jár táncot
elmém kihalt végtelenjében.
Mégis csend van.
A legzajosabb csend,
Mit üvölt a semmi.
Tátongó űrben
Hallgat a minden,
Benne cikáznak maghasadt egészek,
Melyek sodródó darabjai
Kétségbeesve kiáltanak egymásért,
Majd egy másik pillanatban félrelökik egymást.
Minden gondolatom nyaka felett Demoklész kardja lebeg,

Különös,...mintha nem lenne arcom,
tükör gyanánt felemelem magamba fojtott hangom.
Hullámzó képek közt, eltorzult hangok zajában
szoborként dermedek dimenziók hadában.
Vagy én lennék a hullám? S körülöttem minden stabil, egész?
Vajon csak agyam által szült illúzió a falakból áradó nevetés?
Gyorsan váltó képek,
szemem követni sem bírja.
Tényleg látom őket?
Vagy csak elmém diavetítője írja?
Lehet, hogy téveszme
minden feltevés, mit gondolok.
Lehet, hogy én is csak
egy kivetített kép vagyok.