ByB bejegyzései között olvastam már jópár írást a János Kórházról és amúgy a magyar egészségügyről. Engedjétek meg, hogy ezen felbuzdulva megosszam veletek saját tapasztalatomat.
Páromnak sajnos olyan betegsége volt, amit már csak műtéttel lehetett orvosolni. Hogy mi is ez azt nem szívesen írnám le, de a történet szempontjából ez lényegtelen is.
Október 16, péntek, a kiírt műtét napja. Párom otthon szépen megreggelizett, majd együtt bementünk reggel 8-ra a SOTE I.sz sebészeti Klinikára. Jelentkezés és röpke 2 óra várakozás után szóltak, hogy megvan az ágy, felmehetünk. Itt újabb 2 óra várakozás után (már 12:00-nál tartunk) megjelent a műtősfiú a páromért. Gyors bátorítás, majd vitték is műtőbe. De 30 perc múlva már hozták is vissza… meg is lepődtem hogy az egynapos, 20 perces műtét altatással tényleg ilyen gyorsan megy? Hát nem… ugyanis kiderült, hogy altatásos műtét előtt nem szabad enni semmit. Csak erről az orvos elfelejtett tájékoztatni, nekünk, akik 2 évesen voltunk utoljára Kórházban, ez nem evidens. Így műtétnek annyi… Dokit felhívtuk, jöjjünk vissza 20-án, kedden.
Október 20, kedd. Reggel 8-ra ismét odaértünk, majd úgy fél10 körül szóltak, hogy fáradjunk le az ambulanciára (ott van a sebészeti szakrendelés). Na mondom ebből már nem lesz műtét… és nem is lett. Újabb időpontot kaptunk… 21-e, szerda. Párom este 8-kor vacsorázott, utána semmi. Ez később még fontos lesz!
Október 21, szerda. Reggel 8 óra, jelentkezés már megtörtént. Teltek az órák, már ¾ 12 volt, mikor kijött a betegfelvevő hölgy, h ’maguk még itt vannak??’ Hát hogy ne lennénk? Na délre kaptunk újra ágyat. De nekem már rossz érzésem volt… Vártunk és vártunk, de műtősfiú nem jött… már délután 4 óra volt, mikor jön a nővérke, hogy ma már biztos nem lesz műtét. Ekkor már kezdtem ideges lenni, de mit tehet az ember?? Vár a sorára… Páromat sajnáltam inkább, se ivás, se evés a műtétig. Infúziót nem kapott. Párom természetesen bent aludt, ugyanis ha eljön, akkor reggelre elfoglalják az ágyát…
Október 22-e, csütörtök. Szegény már nagyon éhes, nagyon szomjas, de akármelyik pillanatban felvihetik a műtőbe… muhaha, tudom, jó vicc. De végül ez a pillanat is eljött délután 2-kor… Fönt minden rendben ment fél4-re visszahozták, én ismét este 8-ig vele voltam.
Október 23-a, péntek. Lassan már az iránt érdeklődnék van-e bérletváltási lehetőség, és ezzel jár-e valamilyen kedvezmény. De ne panaszkodjak, végülis megműtötték. Megvárom a vizitet, majd nézem, hogy hol a lázlap? Hát azt elvitték. Többi beteg tájékoztat, hogy ez azt jelenti, hogy hazaengedik. Igen?? És tényleg. Jön az orvos, kezembe nyomja a zárójelentést, viszlát, és már el is tűnt. De kéremszépen… kötést hány óránként cseréljek neki? Milyen fájdalomcsillapítót kaphat? Mit ehet az első napokban? Ha gond van kit hívhatok? Mentőket, a sebészt vagy ügyeletet??
Ez a magyar egészségügy… tudom, hogy nem az orvos hibája volt a műtéti csúszás… ugyanis egész Pest megyére a SOTE ügyel… sürgős műtéteknél csúsznak a többiek. Megértem. Oké, mi toltuk el az első műtétet, már ezt is lenyeltük. De hogy így kidobnak egy beteget, és semmi instrukcióval nem látják el, az már nem az egészségügy hibája… hanem a „kedves” nővérkéé.
Kálváriánk során 3 nővért ismerhettünk meg. szerda-csütörtöki és a csütörtök éjszakás nővér nagyon kedves, aranyos volt, le a kalappal előttük. De az utolsó, a pénteki… hát no comment.
De valahogy kicsit más oldalról is megláttuk, személyesen megtapasztalhattuk ezt a rendszert. Azóta maximálisan tisztelem, megbecsülöm az egészséget és igyekszem fenntartani, megőrizni, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe. Senkinek nem kívánom azt, amin átmentünk. Az a rengeteg idegeskedés, a műtét utáni 2-3 nap szenvedési, fájdalmai.
Azóta már megvolt az első kontroll, szépen gyógyul a seb, teljesen jól van, fájdalomcsillapító már alig kell. Túléltük
Egy kis tanulságnak szántam ezt az írást, ne legyetek betegek! Mindannyiótoknak Jó Egészséget kívánok, és törekedjetek arra, hogy ezt meg is őrizzétek!