2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

„Lacika szépen fingzik!”

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Vonaton utazva rengeteg sztorival gazdagodhat az ember, így talán nem meglepő, hogy a témául szolgáló eset is egy vasúti kocsiban történt. Egyedül üldögéltem egy fülkében, amikor népes család nyitott be az ajtón. Se puszi, se pá alapon huppantak a műbőr ülésre és szinte azonnal hangos diskurzusba kezdtek. Nem vagyok egy túlzottan lírai alkat, így nem vettem zokon, hogy elmaradt a szokásos kérdés – „Elnézést, van még egy szabad hely?”

A család már az első ránézésre is eltért az átlagtól, a négyéves forma gyermek például, játék pisztolyával folyamatosan a vele szemben ülő „bácsi” felé csattogatott – vagyis felém. Az anyuka egyszer elbődült, ugyan, hogy – „Maradjál már te fijú!”, de a rendreutasítás ebben gyakorlatilag ki is merült. Az apuka mobiltelefonjával szöszmötölt, egyszer-egyszer „felcsendült” egy mulatós zeneszám néhány szólama – talán csengőhangot váltott.

Egy másik gyerek a nagymama mellett üldögélt, akinek olyan szintű orrfolyása volt, hogy azt bizony még egy nyálcsorgatós Alien is megirigyelt volna. Én csöndben lapítottam a sarokban, és nem győztem váltogatni a tekintetem, olyannyira megtöltötte a család a kocsit.

A nagy zsongást egyszer csak egy irdatlan „reccsentés” szakította félbe, a nagymama mellett üldögélő gyerek ugyanis szellentett egyet. A hirtelen keletkezett csöndet a kibukó, harsány röhögés váltotta fel. Én valahogy nem tudtam becsatlakozni a nagy kacaj-áriába, fapofával figyeltem a fejleményeket. Az anyuka egyszer csak felkapta a kis „pukis” gyermeket, és a fenekét puszilgatva odaszólt a másik csemetének – „Látod, Lacika milyen szépen fingzik?”

Jól láthatóan nem csináltak különösebb ügyet abból, hogy én is a fülkében ülök, és a jól sikerült „alkotás” már-már a szememet csípte. A fingás minden bizonnyal a családon belül valamilyen belső kohéziós erővel bírt, amely elismerésre, sőt kiváltságokkal ruházhatta fel az „elkövetőt”.

Lehetne persze, most arról értekezni, hogy az emésztéssel járó „gázfelszabadulás” mindenkinél előfordul, de talán abban egyet érthetünk, hogy a legtöbb helyen ezért nem szokás dicséretet osztogatni.

Forrás: http://www.szon.hu/hirek/Szabolcs-Szatmar-Bereg/cikk/lacika-szepen-fingzik/cn/news-20081111-06085988

Hozzászólások

(#1) Thunderzolee

Most mi a baj?
Megmondták: nélkülük szürkébb lenne az ország. :(((

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#2) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Minden nemzetiségnek megvan a maga kultúrája...

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#3) Thunderzolee válasza Vakegérke (#2) üzenetére

Baaaahhh.... :O :(((

Javíts ki nyugodtan, ha tévedek valamiben. :)

(#4) Bonyi96


Bonyi96
csendes tag

Hát nem tudom, szerintem ez szánalmas, kíváncsi leszek, milyen ember lesz abból a gyerekből, akinek ilyen szülei vannak...

EEE-> Erő, Erkölcs, Egyetértés. Since 1899...

(#5) blwolf_89 válasza Bonyi96 (#4) üzenetére


blwolf_89
csendes tag

Olyan mint a szülei. Tartani fog a nullához...

Software is like sex; it's better when it's free. Linux user #431260

(#6) audi100td


audi100td
nagyúr

Hát ez nagyon "GÁZ" :U

Sajnos sok ilyen primitív ember van, de mindig okoznak újabb meglepetéseket.

[ Szerkesztve ]

(#7) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Fel kell zárkóztatni őket.
Szüleink megpróbálták, az én generációm megpróbálta. Nekünk nem ment.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#8) audi100td válasza Vakegérke (#7) üzenetére


audi100td
nagyúr

És a szüleitek, hogyan próbálták meg? Te hogyan próbáltad meg?

[ Szerkesztve ]

(#9) Vakegérke válasza audi100td (#8) üzenetére


Vakegérke
veterán

Anno elég sok segítséget kaptak a tanuláshoz. Volt felnőtt oktatás is, csak éppen nem érdekelte őket. A gyerekek pedig elkezdték a sulit, viszont nem fűlt a foguk a tanuláshoz. nem véletlen a humor:
- Megvan a négy általánosod?
- Há' hogyne, két első, két második!
Kevesen végezték el a nyolc általánost, pedig beosztottak minket melléjük, felváltva foglalkoztunk velük. Egyszerűbb volt átkerülniük a gyógypedagógiára, ahol szinte semmi követelmény nem volt.

Ami pedig a munkát illeti, csak amennyit muszáj. Fizetéskor dáridó, aztán nuku pénz. Beszélhettünk nekik amennyit csak akartunk.

Ha tudsz jobbat, mondd csak, én hallgatlak.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#10) audi100td válasza Vakegérke (#9) üzenetére


audi100td
nagyúr

Csak érdekelt volna, hogy tényleg személyesen próbáltatok-e segíteni, mert sokan csak magyaráznak.

Egyébként a gyerek úgy fog viselkedni, ahogy azt otthon látja és ez a baj, ha a szülei sem voltak iskolázottak, meg nem is vagy alig dolgoztak, ő sem fog máshogy hozzáállni a dolgokhoz, ez nem a gyerekek hibája.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.