felkelni kurvára szar. lehet, hogy én extraspeciális eset vagyok, mert én akkor is utálok felkelni, ha már órák óta amúgy sem alszom, fekve minden olyan egyszerűnek tűnik, szépen végiggondolom, hogy mit fogok ma csinálni, ühümm, nahát, ezt is, meg ezt is, már előre rohadtul büszke vagyok eredményességemre, csak a dolog már ott csúszik egy másfél órácskát, hogy fel is kéne kelni elkezdeni a ténykedést.

ha meg időre kell menni reggel, mert mondjuk dolgozol, mint egy _ember_, akkor aztán tényleg k.o. aki kitalálta a szundi funkciót a mobiltelefonon, azt sodrófával kéne agyonverni bazze, emiatt nem kelek időben, úgyis csipog az a szar 10 perc múlva, majd akkor felkelek, ez még belefér, na, csak az nincs bekalkulálva, hogy hétszer egymás után már rohadtul nem fér bele.

ha nagyon korai kelés van kinézőben, akkor inkább le sem fekszem, így volt ez a barcelonai út előtt is, amikor 5-kor startoltunk a batyiról bécsbe, mert onnan ment a gép, én meg inkább még dolgoztam éjjel, ha már úgyis ébren maradtam.

egyszer - amikor épp volt egy barátnőm, hosszan - kurvára erős voltam, és felkeltem időben, mert tudtam, hogy a csaj is pont azt játssza el, amit én, plusz ha ágyban maradunk, akkor abból más program is lesz, ami persze egyáltalán nem rossz, de nemigen lehetett elbaszni az időt (szó szerint), úgyhogy kimásztam az ágyból, és gondoltam, hogy most valahogy a lányt is talpra kéne állítani, s a legkézenfekvőbb megoldás a hatástalan cirógatás meg egyéb finom módszerek után a "keljél ki, mint egy pattanás" mondat elhangzása volt, amire mintha rugóra járt volna úgy kelt fel, és ordított egy jó öt percet, de én csak vigyorogtam, hogy mission completed, úgyhogy a végét ő is elröhögte.