a pedagógusok egy részénél komoly zsarnoki véna fejődik ki az évek során nagy dózisokban szerzett frusztráció következtében. a tornatanár erre mindig igen jó példa, különösen a gimnáziumi oktatók jeleskednek, mivel oda általában több nyápic, gizda és vézna szar kerül be, mivel alapvetően az agyukkal próbálnak sikereket elérni.

van ez a fejen átfordulás nevű gyakorlat. aki kitalálta, az valószínűleg sült barom, mert soha a büdös életben nem fogod az itt szerzett tapasztalataidat hasznosítani, nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem még sosem kellett fejen átfordulnom sehol, pedig isten bizony keresem a lehetőségeket.

arnold viszont mindig is egy ilyen kacskalábú, göthös, magas és rokkerhajú gyerek volt, jókora szemüveggel, ő tényleg nem akart átfordulni a fején, amit én már akkor is megértettem, de béla, a tornatanár nem.

már mindenki nekifutott, dobbantott és több-kevesebb sikerrel átfordult a szekrény tetején fején, csak arnold nem. ARNOLDKÁÁÁÁM. FUSSÁL NEKI, JÓ? jött a bömbölés, MAJD ÉN SEGÍTEK, mondta (mondta? artikulálatlanul üvöltötte) béla, és tüntetőleg a szekrény mellé állt készségesen, és arnoldkám mondta, hogy tanárúr én nem, de FEJEN ÁTFORDULNI MINDENKINEK TUDNIA KELL, ez olyan, bazmeg, mint petőfi, ha nem ismered, nem vagy magyar ember.

és arnold nekiszaladt. futásában érződött némi bizonytalansággal vegyes kényszer, a dobbantónál jelzésértékűen dobbantott, aminek következtében kevés lendülettel érkezett a szertári szekrény közelébe, de fejét lesunyta, hogy átforduláshoz előkészítse. miután a kellő lendület nem adatott meg, ezért arnoldkám a lehorgasztott fejével levitte a szekrény legfelső elemét, és az így keletkező lukba fejjel lefelé belezuhant, aminek ARNOLDKÁÁÁÁM! MIT CSINÁÁÁÁÁLSZ?! bömbölés volt a jutalma, plusz az a látvány, hogy arnoldkám pálcika lábai kalimpálnak ki az égnek állva felfelé, és enyhe nyöszörgést is lehetett volna hallani, ha a komplett osztály - szép dolog, vagy sem - nem nyüszít a röhögéstől.