2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Mikor lesz szoftverfrissítés Telenor-os telefonomra?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Több androidos készüléktípusnál is azt tapasztalni, hogy a többi szolgáltató által kiadott mobilokra előbb megérkeznek az android verziófrissítések, mint a Telenor-nál vásároltakhoz. Olyan is előfordul sajnos, hogy a Telenor nem ad már több frissítést, míg a T-Mobile(Telekom) és a Vodafone igen. Biztosan sokakat zavar ez, ezért a Telenor a következő tájékoztatót adta:

A szoftverfrissítés titokzatos folyamata

Ki küldi kinek, mikor, miért és főleg hogyan? Megkérdeztük a szakértőket, hogy miként frissül egy-egy mobil operációs rendszere.

Akár androidos, akár windowsos mobilod van, akár iPhone-t használsz, előbb vagy utóbb várható, hogy frissül az adott rendszer. Erre azért van szükség, mert a telefonokon futó szoftvereket folyamatosan fejlesztik, javítják, gyorsítják, új funkciók kerülnek bele, amiket valamilyen módon el kell juttatni a felhasználókhoz, azaz a te kezedben lévő mobilra is. Főleg akkor nagy a várakozás, amikor az Androidnak, vagy az iOS-nek egy teljesen új, úgynevezett főverziója érkezik, éppen ezért tartottuk fontosnak kideríteni, hogy miként zajlik ez a folyamat a Telenornál.

Mindenki függ valakitől

Az ügyfélszolgálatunkra, Facebook oldalunkra befutó kérdések jelentős része ezzel kapcsolatos, és nagyjából így szól: „Mikor jön már meg végre az új Android/iOS a telefonomra, mert a szomszéd srác már hónapok óta ezt használja?!” Ezzel együtt az is sokszor felmerül, hogy a Telenor ül a szoftveren, és miattunk tart sokáig az engedélyezés. Nos, ünnepélyesen kijelenthetem, hogy mi tiszták vagyunk .
Mielőtt jönnek a részletek, azt fontos tisztázni, hogy a szolgáltató független mobilok valóban gyorsabban juthatnak hozzá az új verziókhoz, mivel pár lépés kimarad abból a folyamatból, amit rögtön bemutatok nektek.

Húzd meg, ereszd meg

A procedúra azzal kezdődik, hogy az oprendszerért felelős, azt fejlesztő cég (Google, Apple, Microsoft) elküldi az új verzió a mobilok gyártóinak. Az Apple esetében ez értelemszerűen kimarad (vagyis házon belül történik), hiszen a szoftver és a hardver egy kézben van. Ezután a gyártók elvégzik azokat a módosításokat, amelyeket a saját kezelőfelületeik (pl. TouchWiz a Samsungnál) megkívánnak, valamint elkészítik a szolgáltatói verziót is, amiben már ott vannak a nekünk (nektek) fontos APN beállítások, vagy előre telepített alkalmazások. Így már mehet a csomag tovább a szolgáltatókhoz, azaz hozzánk is.

Csak ekkor jövünk mi a képbe, amikor a szoftveres szakembereink nagyon rövid időn belül, általában egy nap alatt ellenőrzik, majd jóváhagyják a szoftvert. Ennél csak akkor tart hosszabb ideig, ha valamilyen komolyabb változás történt az oprendszerben, ezért ebben az esetben egy teljes tesztet kell elvégezniük. Ekkor megfordul a folyamat, a végleges, szolgáltató által leokézott szoftver visszakerül a gyártóhoz (Samsung, LG, Huawei, stb.), akik előtt már csak egy utolsó lépés van: mindezt elfogadtatni magával Google-el.

Ekkor durranhatnak a pezsgősüvegek, mehet a tűzijáték és az ujjongás: a szoftver egy OTA, azaz „over the air”, vagyis hálózaton keresztüli frissítés képében megkezdi végső útját a nálatok lévő mobilkészülékek felé.

Türelem szoftvert terem

Ebből is láthatjátok, hogy ebben az egészben a szolgáltatónál parkol a legkevesebbet a szoftver és meglehetősen bonyolult folyamatról van szó, ami sajnos időnként el is húzódhat. Ezzel együtt mi mégis azt látjuk, hogy az évek múlásával egyre gyorsabban, zökkenő mentesebben működik a dolog, amit a jövőben már azért is könnyebb lesz kivárni, mert végre tudjátok, hogy miként is megy ez az egész.

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.