Omladozó penészes falak, törmelékek, hátrahagyott eszközök, kitört ajtók ablakok, korom, füstnyomok. Ennyi maradt egy valaha virágzó színesfém bányából. Ez a hely az Erdélyi Turc-i bánya.
A területen már az Osztrák Magyar monarchia idején végeztek kutatásokat. Az ötvenes években megkezdték a kitermelést. 2002-2005 között a bányát fokozatosan bezárták. A bezárások egyik oka a román kormány szerint, hogy már nem érte meg a rá fektetett hatalmas pénzösszegeket – túl sokba került a fenntartása, a másik ismert ok pedig a bánya környezetszennyezése. Sajnos a szennyezés mind a mai napig tart, bár létrehoztak egy víztisztítót, mely kisebb-nagyobb sikerrel megtisztítja a szennyeződésektől a folyó vizét.
Több mint 10 év telt el a bezárás óta, a természet lassan kezdi visszahódítani a saját területét. Az épületeket kezdi benőni a növényzet, a bányajáratok kezdenek beomlani.
Bár egybe sikerült bejutnunk, nagyon mélyre nem mertünk menni, balesetveszélyes volta miatt. Nyomasztó hangulata van a térségnek, a kitört ablakok ajtók nyílásain a szél vészjóslóan süvit. Néha üvegszilánkok zaját hallani amint leesnek a korhadó ablaktokokból.
Távolból a kóbor kutyák vonítása hallatszik. Mindent beborít a rozsda. Az épületek üresen állnak, bár a nyomokból ki lehet következtetni, melyiknek mi volt a szerepe hajdanán. Aztán úgy döntünk, nem elég ennyi a látványból, hát felmegyünk a dombra melyiken a nagy betonkolosszus, mint egy őrzőként figyel ránk. A táj varázslatos. A kontraszt ember alkotta monstrumok és természet között már-már szívbe markoló. Körös körül fenyő és tölgyerdők, melynek közepén a völgyben ott a hatalmas épület. Téglafalai már hiányosak, de a betonfalak még próbálnak ellenállni az idő vas fogának. Fantasztikus volt felfedezni a tájat, aki vonzódik a misztikus elhagyatott helyek iránt, feltétlenül látogasson el oda.
