"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon. Csak az öregszik meg, aki lemond eszményeiről. Az évek múlásával ráncossá lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor lelked ráncosodik meg. Gondok, kétségek, az önbizalom hiánya, reménytelenség: mind hosszú évek, melyek nemcsak a testet húzzák le a föld porába, hanem a lelket is. Az ember – akár tizenhat éves, akár hatvanhat – csodára szomjazik, elámul a csillagok örökkévalóságán, a gondolatok és a dolgok szépségén: nem fél a kockázattól: gyermeki kíváncsisággal várja: mi lesz holnap: szabadon örül mindennek. Olyan fiatal vagy, mint a reményeid, olyan öreg, mint a kétségeid. Olyan fiatal, mint önbizalmad, olyan öreg, mint a félelmed. Fiatal, mint a hited, öreg, mint a csüggedésed. Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság – az ember, a Föld, a végtelenség hírnökeit. Csak akkor öregszel meg, ha már nem szárnyalsz, és hagyod, hogy a pesszimizmus és a cinizmus megdermessze a szívedet."
Albert Schweitzer

32 évet magam mögött tudhatok pár nap múlva. Azt mondják , annyi idős vagy amennyinek érzed magad. Már itt ellentétbe kerülök önmagammal,hiszen egyből kétfelé szakadok. Egyik énem egy fiatal lázongó igazságot kereső reményekkel teli , bohó , életvidám fiatal ,mig a másik egy reményvesztett , pesszimista , olykor magába roskadó vénember. Sajnos egyre gyakrabban a második énem győzedelmeskedik az első felett.

Tudom közhely , nálam okosabb , érettebb , bölcsebb emberek is feltették már a kérdést és próbáltak válaszolni is rá...mi a földi létünk értelme ?

Valahol , legalább tudat alatt szerintem mindenkit foglalkoztat a gondolat. Talán létünk célja , hogy nyomot hagyjunk magunk után a földön , esetleg beirjuk magunkat a történelembe ? Nem hinném. Eleve nem születik mindenki annyira fontos embernek , illetve nem válik azzá élete folyamán.

De akkor mi? Az apró örömök a család a szeretet mind széppé és értékessé teszik az életet,de ez sem adatik meg mindenkinek. Szerintem minden életnek más értelme van,minden embernek személyre szabott az életének az értelme amit maga kell hogy megtaláljon.

Igazságtalannak tartom a sorsot , az életet. Egyesek szerint létezik a reinkarnáció , és földi létünk egy állandó újjászületés , ahol mindig előző életeink tetteiért felelünk.
Ha eltávolodunk a reinkarnáció gondolatától,egyesek szerint már az evilági egyetlen életünkben is megfizetünk a bűneinkért , illetve megjutalmaz minket a Jóisten , a sors a cselekedeteinkért.
Én a reinkarnációban nem hiszek , inkább vagyok hive a karma , sors teóriának , de ez is megbukott már nemegyszer a szemem láttára. Emberek aki körülvettek , gonoszok , csalók mind élik vidáman az életüket , vagy úgy mentek el közülünk , hogy nem vezekeltek meg gonosz tetteikért. Mások , akik egész életükben küszködtek , hittek Istenben és legalább megpróbáltak a helyes úton járni , egész életük szenvedésekkel , gondokkal teli volt . Hol van akkor az igazság ? Vagy ha ez az igazság , hát kinek az igazsága? Kegyetlen a sors és nem egyformán osztja a lapokat.

A gyermekkorom mondhatni szép volt , de 15 évesen kénytelen voltam felnőni az élethez. Most 32 évesen pedig koravénnek érzem magam. Rövid időkre még felül kerekedik bennem a koromhoz illő lelkiállapot...de sajnos csak rövid időre.

Azt mondják , semmi se számit csak egészség legyen. Édesanyámon kivül a családomból már mindenkit elvesztettem , mindenki betegségben halt meg , ő pedig vagy 10 betegséggel küszködik 32 éves kora óta.

Nekem is van már pár betegségem (pedig nem iszok , és soha nem dohányoztam) lassan örülök ha mozogni tudok , a fájdalmak pedig a hétköznapjaim részévé váltak. Mig egyeseknek remekül összejött az élet , szuper tinédzser-kor , nyaralások , saját autó , lakás , szülői támogatás , gondtalan élet stb , ezek engem mind elkerültek. Amikor más a bulizós éveit töltötte , én két műszakban azért dolgoztam hogy legyen mit az asztalra tenni , tudjam kifizetni a rezsit és édesanyámnak megvenni a fél gyógyszertárat.
Rossz helyen rossz időben , szokták mondani. Egy olyan országban születtem és élek ahol nem igazán szeretnek minket (magyarokat), de itt az otthonom , ideköt minden. Édesanyámat nem hagyhatom magára. Munkahelyek nem nagyon vannak és én még hátrányos helyzetű is vagyok (fizikailag) . A fizetések annyira kicsik hogy nemhogy spórolásra , megélhetésre is alig elég. A munkaviszonyokról , vezetői magatartásról , emberi értékekről pedig jobb ha szót sem ejtek.

Tudom van nálam sokkal rosszabb sorsú ember , hajléktalan , vak , nyomorék stb , de engem ez nem vigasztal. Én látom hogy egyesek gondtalanul élnek , megvan mindenük , gyönyörűen berendezett lakás , szuper autó , luxus ...nekem meg semmi.

Pontosabban egy valami azért van. Bár néha úgy érzem én is azok közzé tartozok akit elfelejtett Isten , ez azért mégsem igaz. Ebben a nyomorult életben találtam valakit , aki minden hátrányommal , rigolyámmal , azzal a tudattal hogy nincs vagyonom , elfogad olyannak , amilyen vagyok. Ő az aki tartja bennem a lelket , akire támaszkodhatok ha nagyon magam alatt vagyok. Rendszerint ő az , aki felhúz a mélyből. 10 éve házas vagyok és ez az egyetlen dolog az életemben , ami jól sikerült. Úgy értem , hogy minden nyomorúság és hátrányom ellenére , van valaki , aki szeret és én viszont szerethetem , valaki akinek fontos vagyok és ő is fontos nekem.
Egy olyan házasságban élek , ami nem előre megtervezett , vagy hátsó szándékokkal vezérelt házasságkötés volt. Persze azért itt is van bibi , történetesen , hogy a párom szülei nem birták elfogadni , hogy feleségül jött hozzám , igy nemes egyszerűséggel kitagadták őt.

32 év : bánat , magány , öröm , betegség , gyász , szerelem , vágyak , beteljesületlen álmok , kilátástalanság.
Nem látom a fényt az alagút végén , azt sem tudom létezik-e. Hiszek Istenben , de csak remélem , hogy egyszer majd valamilyen csoda folytán én is igazán boldog lehetek.
Itt maradtunk egymásnak mi ketten , meg a beteg édesanyám. Talán az én életem értelme az,hogy anyámnak egy viszonylag nyugodt öregkort biztositsak , mig páromnak - ha már miattam elvesztette a családját - méltó társa és támasza legyek az életben.
Nem tudom hogy valaha jobb lesz-e , nem tudom mi vár még rám , honnan is tudhatnám ?
Mint sok már embernek , nekem is nem egyszer elegem lett már ebből az egészből amit életnek hivunk , de olyankor mindig eszembe jut Ő. Érte élnem kell , neki szüksége van rám. Egymáson kivűl másra nem igazán számithatunk.

Nem ezt vártátok tőlem , tudom , nem éppen egy szülinapi köszöntő , de ez vagyok én : a múltam , a jelenem , a gondolataim , kétségeim. Kontrasztokkal teli életemben próbálkozok megkapaszkodni mindenben , reménykedek , csüggedek , örvendek és gyászolok gondoskodok és szeretek. Néha a szakadék széléről mélybe tekintek , alant a sötét ismeretlent bámulom.
Most sem lettem semmivel sem okosabb és bölcsebb de kitárom a szivem , mély levegőt veszek , aztán tovább lépek. Holnap új nap virrad , mint midig. Talán a holnap...a holnap szebb lesz , talán holnap minden megváltozik , hiszen a rossz után mindig jó következik...csak senki sem tudja meddig tart a rossz.

Bluerainbow

“A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára. Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára. Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.”
Paulo Coelho