2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

1 éves a BlueGift

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kedves fórumtársak

Kedden 2013 február 19-én ünnepli a BlueGift az első születésnapját.
Akik velünk voltak a kezdetektől tudják ,hogy kezdetben (pár napig) csak egy steam csoport voltunk , aztán az ott felmerülő problémák miatt , költöztünk át ide a logout-ra.
1 év alatt 2500+ felajánlás érkezett be , 2300+ játék talált gazdára , 33000€ értékben tettünk felajánlást.
400+ fórumtársunk próbált egyszer vagy többször szerencsét a sorsolásokon.

Hogy ez kevés , vagy sok , egyértelmű. Egy ilyen kis közösség számára , mindenképpen számottevő , már-már a csodával határos , hogy ezt elértük.
Ami érdekes , hogy 1 év alatt senki nem próbálkozott (tudomásom szerint) konkurenciát állitani , követni a példánkat.

Születésnapunk alkalmából :

* Zsolty001 a designerünk meglepett egy BG logó-val , amit ezuton is köszönünk és használunk a jövőben.
* ZsZso pedig ruti-val kollaborálva , egy kicsit átszerkesztette a napi sorsolások kinézetét , amit szintén nagyon köszönünk.
* Crytek neve a mai nappal lekerül a tiltólistánkról , újból jelentkezhet a sorsolásokra.

Magam részéről kivánok még hosszú életet a BlueGift-nek , számos felajánlást , sok boldog nyertest és minden jót és szépet amit kivánhatok magunknak.

Szeretném ismételten megköszönni mindenkinek , aki segitette bármi módon a csoport előrehaladását.

Mint minden jelentősebb alkalomból eddig , igy most is összegyűjtöttünk egy csokor értékesebb ajándékot , melyet kedd este kisorsolunk.

The Elder Scrolls V: Skyrim - ELITE SORSOLÁS

Saints Row: The Third - The Full Package - ELITE SORSOLÁS

Need For Speed the Run - ELITE SORSOLÁS

Flatout Complete Pack - ELITE SORSOLÁS

Far Cry 3 - ELITE SORSOLÁS

Fable III - ELITE SORSOLÁS

Dungeon Siege III Complete - ELITE SORSOLÁS

2 x DiRT Showdown - FREE LOTTERY

Dead Space 3 Limited Edition - ELITE SORSOLÁS

Darksiders II complete - ELITE SORSOLÁS

Company of Heroes: Opposing Fronts - FREE LOTTERY

Company of Heroes Game of the Year - FREE LOTTERY

Civilization IV Complete Edition - ELITE SORSOLÁS

Call of Duty® 4: Modern Warfare®

3 x Assassin’s Creed® III

Sok szerencsét kivánunk mindenkinek !

Hozzászólások

(#1) Bluerainbow


Bluerainbow
Közösségépítő

Hajrá

Tájak fotók emlékek - https://www.facebook.com/2barangolo

(#2) 7 válasza Bluerainbow (#1) üzenetére


7
addikt

Tetszik az új sablon, gratula az egy évhez. :)
A sorsolások közt is van néhány igazi csemege :K

(#3) ViharVadász


ViharVadász
őstag

Gratulálok az eddig elért célokért! :C
És a logó is nagyon szép lett, grat! :)

"Video games are meant to be just one thing: fun. Fun for everyone"

(#4) GabN73


GabN73
addikt

Hurrá, hurrá! :) :C
Boldog születésnyapot! :)

(#5) Crytek


Crytek
veterán

Gratulálok!

Next PC Upgrade: 2022

(#6) Vertigo18


Vertigo18
addikt

jó címek, még sok-sok szülinapot!!! :C

Minél több embert ismerek, annál jobban szeretem a kutyámat...

(#7) $p@rr0w


$p@rr0w
őstag

"Crytek neve a mai nappal lekerül a tiltólistánkról" :DDD

Kinőhetnétek már abból, hogy leírogatjátok miből nőttetek ki.

(#8) a178


a178
tag

Boldog szülinapot BG!!! :C

(#9) Samus


Samus
addikt

Az új, átszerkesztett felület sokkal jobb :) Gratulálok :R

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#10) Pedro78


Pedro78
senior tag

HBD BG :R

Bnet : Pedrochen#21774 - Steam-Origin : -tRs-Pedro - Epic : Pedrochen

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.