2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Oktassunk Informatikát?!

Írta: | Kulcsszavak: it . oktatás . színvonal

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az informatika oktatás színvonala az iskolánkban nagyon vegyes. Ebből mutatok most egy kis ízelítőt.

Az iskolában négy informatika tanár tanít. Ebből az egyikük már nagyon öregszik. A maradék háromból kettő nagyon szuper és, aki engem tanít: Szinte már-már borzalmas. Az informatika termünk mondhatni oktatásügyileg nagyon felszerelt, a tanár segítségére van például egy aktív tábla is, amit ő csal egy nagy fehér "vászonnak" használ. Az idei évben, nem túlzok, de egy kezemen meg tudnám számolni, hogy mekkora mennyiségű az az óraszám, amin értékelhető tudásanyagot tudtunk megszerezni. Az órák 80%-án szabad foglalkozás keretében internetezünk, a maradék ~20%-ban promoz valamit általában, de a többség nem is figyel rá, hanem netezik, és játszik. Az idei első áttörés az adatbázis kezelésről szóló órán történt, mikor is használta az eszközt, vázlatot írt a táblára, valamint próbálta magyarázni közbe az anyagot, mivel az áramot addig a diákok gépeinél kikapcsolta, mindenki figyelt. Ez a dupla óra sem volt 100%-os, hiszen nagyon sokszor elkalandozott az anyagtól, de 80%-ban értékes idő volt. (az ominózus óravázlat itt elérhető)

Egy bajom van az óráival, az hogy, amit csinálunk az idő túlnyomó részében (netezünk), azt itthon is tudnám csinálni, sokkal hatékonyabban. (éljen a fullosan leterhelt sulis net) Valamint, hogyha magyarázna is valamit a tanár, a többiek semmibe veszik. Egyszerűen nincs tekintélye, de úgy látszik neki ez így jó.

Én az informatika tantárggyal szeretnék tovább tanulni, ezért nekem ez különösen fontos lenne, hogy ne csak internetezzünk, jövőre a 11. osztályban kell választanom a tantárgyak közül, az informatikát fogom választani, amit következő évtől nem ő fog tanítani. Remélem hatékonyabb lesz.

Hozzászólások

(#1) Jhonny06


Jhonny06
veterán

Én az utálom, hogy 100/98 suliban ezt az idióta Pascalt nyomatják. Undorító programnyelv és semmi hasznát nem lehet venni, aki komolyabban akar vele foglalkozni, annak tanítsanak C++-t.

(#2) blokad válasza Jhonny06 (#1) üzenetére


blokad
senior tag

Mi lenne, ha még Pascalt is nyomatnának, ha sokan még a Wordöt sem tudják kezelni?

#3: próbálnék meg én ilyet a tanárommal. Szabi ( a rendszergazda, aki különösen jó arc) talán benne is lenne, de ha nincs mire akkor ő sem tudja kicserélni.

[ Szerkesztve ]

(#3) D1Rect


D1Rect
félisten

Amikor én jártam iskolába 4 monitort cseréltettem ki a rendszergazdával és a számtechtanárral 1 hét alatt, mert mind rossz volt.
Vagy csak letekertem a fényerőt és a kontrasztot? :U

(#4) Ice!? válasza Jhonny06 (#1) üzenetére


Ice!?
őstag

+1
Nálunk is úgy nyomatják, mintha a jövő programja lenne.. Közben meg full undorító és szar. A Pascalt használók 99%-a állítom suli..

(#5) Jhonny06 válasza blokad (#2) üzenetére


Jhonny06
veterán

"aki komolyabban akar vele foglalkozni"

Emelt infó fakt keretein belül, például.

(#6) nyunyu válasza Ice!? (#4) üzenetére


nyunyu
félisten

Nálunk is úgy nyomatják, mintha a jövő programja lenne.. Közben meg full undorító és szar.

Strukturalt programozas meg az algoritmusok alapjainak megtanulasara idealis nyelv, mert eleg kifejezo, es a kotott szintaxisa miatt hulyebiztos.
C-rol ez egyaltalan nem mondhato el, rendkivul alattomos hibakat bir produkalni egy-egy elgepeles, pl. egy rossz helyre rakott pont, amiert a Borland Pascal forditoja mar 100km-rol orditott, hogy nem jol irtad, vagy egy implicit tipuskonverzio is okozhat csunya meglepeteseket.

Modernebb programnyelveknel (Java/C++/C#) meg sok a sallang, programkod jelentos resze az osztalydeklaraciokat irja le, nem magat az algoritmust, igy hamar atlathatatlan meretuve duzzad a kod, egy-egy ismeretlen forras tanulmanyozasanal meg konnyen atsiklasz egyes reszleteken.
OOP ala szilard algoritmikus tudas szukseges, mert itt mar nem olyan trivialis, hogy mi kovetkezik mi utan.

Egyebkent jo-jo, hogy egy modern fejlesztokornyezet a seggedet is kinyalja, sok favagastol megkimeli az embert, de nem attol lesz valaki jo programozo, hogy fel tud rakni ket kattintassal egy controlt egy weblapra/formra.

Errol az elso nagy .NET programozokepzos ora jut eszembe, amikor az eloado mar harom oraja varazsolt a Visual C# 2008 Designereben weblapot, aztan megkerdezte, hogy eddig hany sort programozott.

Poenbol beszoltam, hogy kerek nullat.

Erre valasz: akkor most unnepelyes alkalom kovetkezik, megirjuk az elso sor kodunkat.
Ekkor atvaltott kod nezetre, aztan bepotyogte: weblap.cim="Hello World!";

Ezzel vege is lett az eloadasnak :))

Hello IT! Have you tried turning it off and on again?

(#7) j0k3r! válasza Jhonny06 (#5) üzenetére


j0k3r!
senior tag

nekem meg ugyvolt, hogy csak emelt infon kellett programozni, kozepszintun nem.
de az is eleg alap feladat volt, valami telefonos, nem emlekszem ra.
en azt akkor visual basicben kiviteleztem.

(#6) nyunyu evvel egyetertek, bar szerintem minden evvel foglalkozo egyetemen/foiskolan ugyis van 1 felev algoritmuselmelet meg programozas elott.

(#2) blokad en is joba voltam/vagyok a mai napig mind a 2 rendszergazdaval.
suli utan bejarkaltam surun hozzajuk, es ok segitettek felkeszulni az emelt szintu erettsegi programozas reszere.

a cikkirohoz ez az orai vazlat tenyleg gyenge, de hidd el ezt is beleverik az ember fejebe, amikor sql-t tanul : ))

[ Szerkesztve ]

some men just wanna watch the world burn...

(#8) j0k3r!


j0k3r!
senior tag

bocs lecsusztam a szerkesztesi idorol.

meg igy utolag az jutott eszembe, hogyha komolyan gondolod nezz szet a szoftverfejlesztos topikokban.
olvasgass, nezzel kodokat, stb.
egyebkent rengeteg mennyisegu pdf all neten a rendelkezesedre.
esetleg, ha kell nekem is van egy par. (szigoruan pm-ben)

some men just wanna watch the world burn...

(#9) blokad válasza j0k3r! (#8) üzenetére


blokad
senior tag

Köszi szépen a linket! Körül fogok nézni, mert érdekel a dolog.

Szabihoz meg lehet, hogny ha itt lesz az ideje én is be fogok nézni.

(#10) eastsider válasza Jhonny06 (#1) üzenetére


eastsider
nagyúr

akik most kezdik a sulit, már C-t fognak tanulni...
szerintem jó a pascal.. jól meg lehet tanulni vele a tételeket, az alapokat...
amúgy meg szerintem ami full fölösleges, az a Delphi... :W akkora egy szart... nem tudom minek kell tanulnunk.. jó OOP alapjai... de pff.. lehetne valami értelmesebb, nem rég kihalt nyelven is tanulni.. sokkal jobban szeretem a Pascalt.. (2. éve programozok, tavaly pacal, idén delphi+delphi adatbázis kezelés)

érettségin (info alapismeretek, közép) pascalban fogunk programozni, illetve accessben adatbázist kezelni.. (ez vicc.... ingyen ponty) :D )

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.