Amikor villámcsapásként jön, nem tudsz elbújni, vagy elmenekülni előle. Amikor tudod, józan ésszel érted, hogy reménytelen, eleve nincs esély. Amikor valahol mélyről jövőn azt érzed, hogy nem lehetne, nem szabadna, de te mégis, mert kell, mert muszáj. Amikor áttörhetetlen fal áll előtted, de te akkor is nekimész, ha tudod, hogy biztosan betörik a fejed, és nem tudsz átjutni. Amikor a leggyengébbnek tűnő téglát is addig ostromlod, míg keserűen fel nem fogod, hogy minden tégla ugyanolyan erős. Amikor újabb téglákat szemelsz ki, de újra, mindig, mindig betörik a fejed. Amikor te csakazértis újból nekimész, pedig tudod, a józan eszeddel felfogtad már, hogy mi lenne a helyes út. Hogy hátatfordíts neki, és sose próbálkozz többet, de nem tudod megtenni. Amikor úgy érzed egész eddigi életedben arra vártál ami a fal mögött rád vár. Amikor úgy érzed a fal mögött tudnál élni egész életedben. Amikor minden másodpercet Vele töltenél, és minden perc hosszú nélküle. Amikor minden illat, minden szín, minden hang, minden tárgy, minden pillanat Őt juttatja eszedbe. Amikor tudod hogy Ő már másé. Amikor tudod hogy lemaradtál. Amikor a sorsot, az időt, az Istent vádolod, hogy miért most, miért így. Amikor ezer és egy mondatot úgy kezdesz, hogy mi lenne ha, és mi lett volna ha. Amikor azt látod, hogy Neki is rossz. Amikor néha Vele vagy, és egy-egy pillanatra elhiszed, hogy megváltozhat minden. Amikor olyan jó Vele. Amikor századszor is rádöbbensz, hogy nem fog változni semmi. Amikor annyi mindent mondanál, de mégsem tudsz mondani semmit. Amikor bent mélyen nagyon fáj. Amikor kés a gyomrodban, gombóc a torkodban, könnycsepp a szemedben...
Akkor...nagyon szeretsz valakit...
Lehet nekem van rossz tapasztalatom! 
Sajnos!
Azt tudd, hogy a falak leomolhatnak, és le is omlanak néha... 
