Témaindítónak talán megteszi...

Mottó: "Az összetettebb struktúráknak megvannak az öntörvényei, amelyek nem vezethetők le a struktúra elemeiből bármennyire alaposan ismerjük is őket." (Rockenbauer)

Fraktálszerűen mély Univerzum és spontán információ

Olyan "dolgokat" (nem értve bele pl. a jelenségeket) hívunk a fizikai valóságban létezőknek, amelyek stabil kiátlagolódásai a valóság mélyebb rétegének. Pl. egy anyaghullám a lehetőségtér kiátlagolódásaként fogható fel. Egy proton pedig a fluktuáló nyomású kvarkok és gluonok kiátlagolódása.
[A jelenségek nem stabilak időben. A mennyiségek szimmetriák, vagyis stabil viselkedési tulajdonságai a valóságnak. A képletekkel pedig viselkedési módokat írunk le, vagyis változásokat/kölcsönhatásokat. Többnyire időben, de megfogalmazhatók variációs elvek is, amik a lehetőségtérről szólnak.]

Régi kérdés, hogy miért éppen ezt az Univerzumot látjuk, vagyis honnan származik a benne lévő információ. (Ami egyébként megkülönböztetésre való lehetőséget jelent szerintem: pl. a kvantumcsatolást nem lehet kommunikációra, információtovábbításra használni, pedig konkrét létező, ám nem tesz lehetővé megkülönböztetést. De most a Honnan származik a konkrétum? helyett fogalmazzuk meg így a kérdést!)

Vajon elképzelhető-e, hogy a fizikai valóság rétegei fraktálszerűen mélyek; mélységük kapcsolatban áll az Univerzum fizikai méreteivel? Könnyen, hiszen a tér (távolság) felfogható a kvantumcsatolások hálózataként.

Az egyik tulajdonsága a fizikai világnak az erős ok-okozatiság. Ezért is működik olyan megdöbbentően hatékonyan a fizikai valóság leírására a matematika - meg azért is, mert a fogalmait a valóság ihlette és ihleti. De nyitva marad a fenti régi kérdés, hiszen a jelenlegi fizikatudásunk szerint spontán nem keletkezik információ - legalábbis a makrovilágban és a mikrovilág eddig feltárt részében.

Vajon a sötét energia lehet spontán információkeletkezést kiváltó mennyiség? Hiszen téridő és anyag jön létre a hatására. A fraktálszerű mélység vajon járhat-e ilyen számunkra szokatlan viselkedésmóddal? Ha egy kölcsönható (nemlokálisan is, vagyis rendkívül sok szabadsági fok mentén kölcsönható) rendszer komplexitása meghalad egy kritikus mértéket, és benne a kölcsönhatássűrűség szintén, akkor történhet benne spontán információkeletkezés? Összeférhet ez a folyamat az ok-okozatisággal (ami ugye nem egyenlő a determináltsággal)? Vajon a kvantummechanikában tapasztalható bizonytalanság (ami, mint már tudjuk, nem a megismerési módszerekből származik, hanem eredendően a valóság részének mutatkozik) származhat ebből az információt termelő folyamatból? Vagy akár az agyunk tud hasonlót produkálni? Ha a válaszok igenek is, ez csak a csíranövekedést magyarázná, a csíraképződést nem. Vagy az "Univerzumcsírák" is felfoghatók spontán információkelekezésnek? Ez esetben vajon milyen módon értelmetlen az a kérdés, hogy miből keletkeznek?

Feltehető, hogy a világgal kölcsönható testünkön kívül nem különbözteti meg más ezt az Univerzumot a többi lehetségestől, vagyis csak számunkra létezik, és az is elképzelhető befantáziálható, hogy az Univerzumhoz képest egyre több dolog létezzen, ahogy telik az idő. Az előrejelezhetőség megléte vagy inkább hiánya tudásunk és számítási teljesítményünk véges méretével függ össze, a determináltság eldöntése azonban a természetre jellemző eleganciával nem egyszerű: interpretációfüggő a dolog, vagyis a (matematikai) megfogalmazás függvénye is (Gyenis: Determinizmus és interpretáció, 2013). Ne felejtsük el, hogy a fizikai elméletek és a valóság közötti szakadékot a valóságot "átitató" információmennyiség mindig is fenn fogja tartani! Részemről ennyit a mindenség elméletéről.

Összegzésképpen: Honnan származik az Univerzum, vagyis az információ? Létezik-e determináltság? Nos, számomra nem csak a fizikai elméletek a szépek, hanem azok születése és alakulása is, mert mintha rendre azt mutatnák meg, hogy a kérdéseink a mi nagy kérdéseink, és nem a világéi, nem az Univerzuméi. A valóság van, mi pedig kérdezünk, de a magunk esze szerint, ahogy sikerül, és sokszor nem úgy, ahogyan az legjobban segítené a tudás gyarapodását. Mondhatjuk, hogy, ha jó a kérdés, a választ láthatjuk meg, ha nem jó, akkor pedig a kérdést magát. Egy jó kérdés tudományos forradalmat is elindíthat, amit technikai forradalom is követhet - mindezt bármikor. Ha pl. találnánk spontán információt termelő folyamatot, azt vajon fel lehetne-e használni időben visszafelé történő kommunikációra egy visszacsatolás által?

Nagy szerencsémre javában zajlik a kvantumvilág kísérleti kutatása is a kvantumszámítógép miatt (az elméleti kutatással együtt nyilván, de amíg csak elméleti kutatás van, sokszor nehezebb továbblépni, vagy éppen lehetetlen), így heti szinten derülnek ki az érdekességek.

bkercso