2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Járvány van Magyarországon!

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ezt Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi főosztályának vezetője mondta szerdán.

Elérte a járványos szintet az új influenzavírus okozta megbetegedés, a legfrissebb adatok szerint a 46. héten 22 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz - mondta Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi főosztályának vezetője szerdán.

A szakember közölte: az elmúlt héten az előző héthez képest 30 százalékkal emelkedett az orvoshoz fordulók száma. A legtöbb megbetegedés Pest megyében volt.

Csohán Ágnes ismertetése szerint 340 minta közül 120-nál mutatták ki a H1N1 vírust, a 21. és 46. hét között ötszáz az igazolt esetek száma, eddig heten haltak meg.

Magyarországon az elmúlt héten 11 óvodai, 19 általános iskolai, három középiskolai és két általános iskola és gimnáziumban voltak tömeges megbetegedések - mondta el az osztályvezető főorvos. A legtöbb intézmény a közép-magyarországi régióban található. Eddig öt iskolát kellett bezárni.

Jelenleg Svédországban, Norvégiában, Izlandon és Írországban dúl a járvány, de jelentős megbetegedések vannak az Egyesült Királyság területén, Bulgáriában és Lengyelországban is. Ezt Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi főosztályának vezetője mondta szerdán.

Forrás: MTI

Hozzászólások

(#1) D1Rect


D1Rect
félisten

Jaj-jaj-jaj. Pánik-pánik, segítség-segítség.

(#2) Gergő_ válasza D1Rect (#1) üzenetére


Gergő_
őstag

Ebben egyetértünk. Nagyon csúnyán megy a pánikkeltés. Volt már ehhez hasonló influenza nem is egyszer. Mindig vannak áldozatai egy ilyen járványnak.
egy kis hasznos olvasmány, még azoknak is akik szeretik az összeesküvés-elméleteket:
FLU

(#3) BITBOYS válasza D1Rect (#1) üzenetére


BITBOYS
addikt

Természetesen nem kötelező komolyan venni, de érdemes rá odafigyelni.

Az ellenség? Ő is kötelességtudó volt, akár te. Vajon mi volt a neve? Honnét jött? Valóban gonoszság ült a szívében? Miféle hazugságok sodorták ily távol az otthonától? Maradt volna inkább odahaza...,békében. A háború mindnyájunkkal végez.

(#4) Móci


Móci
addikt

Be is csináltam rögtön a gatyámba... :U :D

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#5) mephi666 válasza Móci (#4) üzenetére


mephi666
nagyúr

te is? :D amúgy kb 20szor mondtam, de 15éve is voltak ugyanígy szezonális influenzajárványok... volt, hogy a suli 2/3-a hiányzott... ismerős körben senki nem halt bele, de országos szinten akkor is voltak áldozatai: általában gyenge immunrendszerű emberek... vagy olyanok, akiknek ez csak +1betegség volt a szervezetében és nem konkrétan ez vezetett a halálukhoz...

pl. kolléganőm fia focisuliba jár és beoltották az egyik szobatársát... azonnal lebetegedett a legyengített vírustól... ilyen is van... mindenki döntse el, hogy beoltatja-e magát vagy sem... az is lebetegedhet, akit beoltanak... más meg megúszhatja oltás nélkül is...

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#6) Móci válasza mephi666 (#5) üzenetére


Móci
addikt

Én a nem mellett döntöttem, s úgy is marad.

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#7) localhost válasza D1Rect (#1) üzenetére


localhost
Közösségépítő

No Para! Ha mindenki beoltatta volna magát nanorobotokkal meg higanyszármazékkal és gyógyszerlobbival, most kevesebb lenne a beteg.

¤ Most már biztos: teljesen normális vagyok! ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... ... Mondták itt ezek a hangok is a fejemben. :)) ¤ My IP is: 127.0.0.1

(#8) Motion_Blur


Motion_Blur
félisten

Újisteny!!! :O Oltassunk, oltassunk!! :Y

Stavelot 2, easily full throttle into another twenty second top gear flatout section

(#9) mephi666 válasza localhost (#7) üzenetére


mephi666
nagyúr

meg jobban menne a hullazsák-biznisz ;]

#10: jaja... erről témáztunk ismerősökkel pár éve, hogy 2 nagyon jó szakma van: az építész meg a temetkezési vállalkozás... ezt a kettőt nem nagyon fogják még egy ideig teljesen gépesíteni :)

[ Szerkesztve ]

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#10) Móci válasza mephi666 (#9) üzenetére


Móci
addikt

Na meg a temetkezési vállalkozók hogy örülnének! Hajjajj! ;]

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.