Napokban végighallgattam az egyik miniszterelnök-jelölt beszédét, annak egy része megfogott.
Arról beszélt, hogy édesapját vitte sérvműtétre, és apja azon gondolkozott, vajon jobb vagy baloldali az orvos, mert nem szeretné, ha politikai nézete miatt kapna rosszabb ellátást.

Erről nekem az jutott eszembe, mikor én mentem sérvműtétre, akkor én mire gondoltam:
- vajon nem lesz-e gond altatásnál?
- vajon nem felejtenek-e bennem egy fél műtőt?
- vajon nem b...ak e el valamit, és fogok-e járni?
- mennyire és meddig fog fájni utánam?
- ugye ki tudok majd menni WC-re, és nem kell ágytálba recsegtetni?
- vajon kibírom-e ezt a 40percet még a kocsiban?
- a hónapok óta késő táppénzem megérkezik-e, és tudok-e adni eleget majd az orvosnak, ápolóknak?

Szerintem, ha valaki beteg, akkor marhára nem a politikai nézeteken kellene gondolkozni.
Mellesleg a dokival annyit senki nem fog találkozni műtét előtt, sem utána, hogy bármi politikai dologról lehessen értekezni.

Nagyjából értem, mit szeretett volna kihozni ebből a mondatból a jelölt úr, csak marhára mellélőtt, és akkora öngólt rúgott vele, hogy csoda, ha háló maradt a kapun.

Nem mellesleg kellene legyen egy felnőtt embernek annyi intelligenciája, hogy jobb és baloldali gondolatokkal elférjen egymás mellett.

dolgoztam egy cégnél, nem mondom hol.
A főnök vér-baloldali, olyan igazi dülledő erekkel üvöltve mocskos jobboldalizó.
2 fő enyhe balos, 2 fő enyhe jobbos, 2 fő erős jobbos, nagy magyarország térképek, stb
Évekig tudtunk mégis együtt dolgozni. Egy térben, egy helységben, olykor egy autóban.

Szerintem ez lenne a normális út.