2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Miért jó a kampánycsend?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem értem, önkormányzati választásoknál miért nincsen kampánycsend, ahol az emberek elgondolkodhatnak, kit is jelöljenek?

Kis városunkban pont bebizonyosodott, hogy ez mennyire káros!

Van egy polgármesterünk, 8 éve hatalmon.
A helyi (ellenzéki) médiában a lakók bőven kifejtették mérgüket vele kapcsolatban, kb 3,5 évig alig történt valami, majd hirtelen nyár óta mindent felújítanak, építenek.

A Fő utcát aszfaltozzák és járdát felújítanak úgy, hogy az emberek 2 hónapig vagy az úttesten, vagy a törmeléken át mennek, mert mindkét oldali járdát felbontották, kerülő út nincsen, úttest leszűkítve, és sorolhatnám.
Arról nem is beszélve hogy egységesítés címén az 1-2 éve letett térkövet is felszedték, és újat tettek le, a hibákról meg terjedelmes cikket írtam ami meg is jelent (nincs esővíz elvezetés, felújított épület salétromos, stb)

Node, fő út átadása szombat 17órától valamikor este 21-22 óráig tartott, ahol polgármesterünk díszelgett.
Azt, hogy milyen színekben indult, ember nem tudja, mert ugyan MSZP-s, 8 éve SZDSZ-es volt, idén június óta a helyi Lokálpatrióták, iparszövetség meg még 6 szervezet ajánlja, zöld plakáton...
Szóval jóég tudja... Indul, itt van.

A helyi média önkéntes előzetes szavazásán a Fidesz jelöltjére szavazna 41%, az MSZP-re 16%
A választás eredménye: 73,15% a régi polgármesterre! 26,8% a Fideszes jelöltre!

Mi ebben az érdekes?

1: az előzetes várakozásokkal teljesen ellentétes (arány 2/3, de inverzben)
2: a listás szavazáson a fidesz 2/3-al verte a 2. MSZP-t (arány tehát jó)
3: az egyéni jelölteknél természetes a vegyes kép, bár a legtöbb helyen ugyanannak a szervezetnek a tagjai nyertek, akikkel a polgármesterünk összeállt miután gyorsan kiugrott a pártból, hogy legyen esélye. (sok helyen 1-2% diffivel)

Mi ebből a tanulság szerintem?

1: nem lenne szabad megengedni, hogy a választás előtt még 10 órával kampányrendezvény legyen, mert a választók teljesen összezavarodnak, arra ixelnek, ami friss emlék, még ha nem is jó emlék
2: a parlamenti és az országgyűlési választások közt nem lenne szabad engedni új szervezetek létrejöttét, és abba átvándorlást, mert itt felénk olyan vándorlás volt, hogy hajjaj.

Amikor azt látom, hogy a különböző számok ilyen ellentmondásban állnak egymással, akkor tök mindegy, ki nyert, mert sajnos az emberek ész nélkül úgy szavaztak, hogy "jajj, némá, ez a név ismerős, jajj, te nem ez volt tegnap este ott a téren? de, akkor beixelem" illetve "jé, ezt a tagot mennyien támogatják, akkor ezt ixelem be"

(hozzászólásokat nem merem engedni, mert gyanítom 1 órán belül szétoffolnák, és törölve lenne)

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.