2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Szegedi informatikatörténeti élmények

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A tegnapi nap folyamán voltunk párommal és az egyik kedves fórumtárssal Szegeden egy informatikaitörténeti "kiránduláson". Két program volt betervezve, egész pontosan az "Informatika Történeti Kiállítás" és a "Szegedi informatikai gyűjtemény" megtekintése. Már a gyűjtemény története is érdekes, a jelenlegi helyén 2002 óta várja a látogatókat. 2012-ben nyitott meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra, ekkor átkerült a gyűjtemény egy kisebb része az új helyszínen lévő bemutatótérbe. Még a költözés előtti időkben született is egy ITcafé cikk is a témában, kedvcsinálónak érdemes lehet elolvasni.
A két épületben eltöltött -nettó- 5-6 óra nem bizonyult elégségesnek, sajnos a gyűjteménynek felét csak kutyafuttában sikerült megtekinteni. A két helyszínen való csemegézgetés bőven kitesz egy egész napos programot, feltéve, ha valaki fanatikus aktívan érdeklődő a témával kapcsolatban.

Az Agórában található Informatika Történeti Kiállítás megközelítése elég jó, Szeged belvárosában található, tömegközlekedéssel is könnyen elérhető. Kocsival érkezőknek az Agóra udvarán nyílik lehetőség -hétközben fizetős, hétvégén ingyenes- parkolásra. A kiállítás megtekintéséhez érdemes tárlatvezetést kérni, több hasznos és érdekes információ is elhangzott. A gépek két szinten vannak kiállítva, a választék pedig elég nagy. Lényegében egészen a hatvanas évek végétől napjainkig találhatóak gyöngyszemek a kiállításon. Vannak kiállított, statikus látnivalók, a teljesség igénye nélkül példaképpen M-3 dob, RAZDAN 3, MINSZK 22, illetve az internettörténeti kiállítás, továbbá vannak interaktívabb érdekességek is, mint például az 1956-ban Muszka Dániel által alkotott Szegedi Katicabogár, floppyzenegép, vagy a kiállítás második szintjén lévő terem, melyben 10-15 darab működő és kipróbálható retró gép található.

A második helyszín a város szélén, Budapesti út mellet található, az egykori szovjet laktanya egyik épületében. Ennek a megközelítése nem teljesen triviális, így írnék némi segítséget. A városból kifelé haladva a Budapesti (5-ös számú) úton az első kapunál lehet behajtani a területre. A kapunál van portaszolgálat, így amennyiben zárva lenne a kapu, kérésre kinyitják. Ezt követően egyenes kell továbbhaladni egészen a következő kapuig, ami előtt balra vezet egy utacska a bozótosba. Ezen végiggurluva jut ki az ember a nagy betonozott placcra, aminek az egyik oldalán áll a gyűjteménynek otthonként szolgáló, volt legénységi épület. Könnyítésképpen berajzoltam az alábbi műholdképre piros színű vonallal a leírt megközelítés útvonalát.

A bejáratnál már várt minket Dr. Bohus Mihály, aki az köszöntés után rögtön bele is csapott a témába. A 20-30 perces felvezető után az épületben lévő tárgyalóban folytatódott a -leginkább magyar vonatkoztatású- informatikatörténeti sztorik, érdekességek elmesélése. Majd ezt követően indult meg a gyűjtemény végigjárása. A földszint leginkább a nagy, szekrény méretű gépekkel volt tele, például külön nyugati és keleti blokk tematikájú, illetve szuperszámítógépes teremmel. Az első emeleten már a "kisebb" gépek laktak, külön távközlés tematikájú szobával. A tárlatvezetés közben minden egyes megállónál bőséges információt kaptunk és ami külön tetszett nekem, hogy töménytelen mennyiségű személyes élmény, beszámoló is elmesélésre került a megtekintett gépekkel, eszközökkel kapcsolatban. Külön kiemelendő, hogy a jelen lévő eszközök egy része müködőképes és folyamatosan zajlik a még nem feltámasztott gépek müködőképessé tétele is!
Ennél többet igazából nem szeretnék írni, egy ilyen méretű gyűjteményt mindenképpen megtekinteni érdemes, szöveggel és képekkel nem lehet átadni az élményt. Kedfokozoként az alábbi néhány képen lehet látni egy-két részletet.

IBM klón Leading Edge Dél-Koreából, 1985-ös bemutatással

--------------------------------------

Működő Siemens telex

--------------------------------------

Összességében véleményem szerint abszolút megéri rászánni akár egy teljes napot is a gyűjtemény megtekintésére. Maga a látnivaló is már páratlan informatikatörténeti témában, de a meséket, történeteket hallani kell!

A gyűjtemény Agórában található "kivonatának" fenntartása hosszabb távon is biztosított, ha jól értettem. Viszont a látottak és elmondottak alapján azt szűrtem le, hogy a gyűjtemény jelene, jövője azért nem teljesen megnyugtató. A sokszínűsége és különlegessége miatt szerintem mindenképpen megérdemelne egy jobb helyet, ahol jobban be lehetne mutatni a gyűjtemény darabjait. Az látszik, hogy a gyűjtemény fenntartói fáradhatatlanul próbálják menteni és a látogatók számára megtekinthetővé tenni a kincseket, de sajnos az épület állapota sem a legjobb. Amennyiben bárkinek lenne lehetősége a gyűjtemény alkotóit, fenntartóit támogatni, segíteni valamilyen módon (pl. van tapasztalata valamelyik itt lévő gép üzemeltetésében), az az alábbi elérhetőségeken keresztül tudja felvenni velük a kapcsolatot.
Mindenképpen arra bíztatnám a témával kapcsolatos érdeklődöket, hogy ha van idejük és kedvük, járjanak Szeged felé és a kiállítás mellett tegyenek egy túrát a gyűjteménynél is. Szerintem megéri! :K

Hozzászólások

(#1) Szevam


Szevam
aktív tag
LOGOUT blog

További képek a gyűjteményről:

Hozzátenném, marhára hangulatos lenne ott egy LAN party éjszaka... :U Kísérteties! :Y

Képeim: https://www.flickr.com/photos/106029883@N02/ A természettől nem félni kell, hanem megismerni azt. A megismerés pedig nem csak arról szól, hogy ránézek valamire és hiszek valamit az által, hanem arról, hogy foglalkozom vele hagyom, hogy megmutassa önmagát.

(#2) E.Kaufmann válasza Szevam (#1) üzenetére


E.Kaufmann
addikt

A zöld almák még gimnazista koromban "must have" tárgynak számítottak, csak zsé nem volt rá. Nézegettem a kirakatban erősen.

Én az Agórában jártam tavaly tavasszal, sajnos egyedül, mert még az infós ismerősök is inkább szalszáztak az ifi központban. Nem elég kockák ;] :P

[ Szerkesztve ]

Le az elipszilonos jével, éljen a "j" !!!

(#3) Szevam válasza E.Kaufmann (#2) üzenetére


Szevam
aktív tag
LOGOUT blog

Ez szomorú. Én alapvetően nem vagyok kocka, de engem az vonzott, hogy annak idején (nem is olyan régen) hogy gondolkodtak az emberek, milyen eszközeik voltak, mit hogyan oldottak meg. Ha jól tudom ezek a gépek (főleg a szuperszámítógépek) nem voltak megtalálhatóak minden földi halandónál, így akkor más értéket képviselt egy "számítógép", mint most. :)

[ Szerkesztve ]

Képeim: https://www.flickr.com/photos/106029883@N02/ A természettől nem félni kell, hanem megismerni azt. A megismerés pedig nem csak arról szól, hogy ránézek valamire és hiszek valamit az által, hanem arról, hogy foglalkozom vele hagyom, hogy megmutassa önmagát.

(#4) joghurt válasza E.Kaufmann (#2) üzenetére


joghurt
addikt

Amikor bejött a G3 és a G4, az akkori munkahelyemen a sales-marketing részlegeken kötelező darabok voltak. A multiplatformos fejlesztés miatt a fejlesztők is kaptak néhány levetett példányt.
De azon már akkor is csak röhögni tudtunk, hogy egyetlen G4 többe került, mint az ötven emberes fejlesztés fő-fő szervere, valami izmosabb ProLiant.

A tej élet, erő, egészség.

(#5) E.Kaufmann válasza joghurt (#4) üzenetére


E.Kaufmann
addikt

Azon biztosan lehetett szörnyülködni, de nem az a tucatPC volt. Akkor örültem a vargánya tápos, Aristo lapos rettenetnek is, ahhoz képest ezek a gépek űrtechnikát képviseltek.

Le az elipszilonos jével, éljen a "j" !!!

(#6) bitpork válasza Szevam (#3) üzenetére


bitpork
veterán
LOGOUT blog

Nagyon sok ott az érték.

https://hardverapro.hu/apro/audi_q7_hibrid_2016/hsz_1-50.html

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.