2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Éjszakai zúgás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ma éjjel, 2 óra körül lettem figyelmes, hogy valami halk búgást hallok a szoba egy bizonyos pontján (konkrétan az ágyon). Másfél méterrel odébb már gyakorlatilag nem hallottam. Nem folyamatos, hanem periodikus volt, olyan, mintha egy távoli dízelmozdony alapjáraton dörmögő motorját hallanám tompán. Miután körbenéztem és a házban semmi zajforrást nem találtam, így elkezdtem tanakodni, hogy velem van gond. Viszont egy gyors monitorozás is igazolta a hallottakat.

A fenti spektrogrammon rózsaszín kerettel kiemelt részen látható, hogy mi hallatszik azon a bizonyos részen, míg a sárga keretes rész már kicsit odébb készült, ahol nem hallható a búgás.

Ezt követően elkezdtem kísérletezni a nyílászárók becsukásával. A dél felőli ablak zárását követően nem változott semmi, így azt visszanyitottam. Meglepő módon viszont a kelet felé néző ablak becsukását követően megszűnt a búgás. Mint utólag kiderült, más is hallja és ugyanúgy írta le a búgás karakterisztikáját, mint én. De régebben egyikünknek sem tűnt fel, hogy lett volna ilyen.
Reggel ismét ellenőriztem, hogy mi a helyzet. Szabad füllel alig tudtam már észrevenni (nagy volt a madarak, autók alapzaja), de spektrogrammon akkor is látszódott.

Szóval vajon mi lehet ez? (UFOkban és gyíkemberekben nem hiszek ;] )

Hozzászólások

(#1) apezka


apezka
tag

Ha nem gyíkember akkor medvedisznóember...

Sokat segítene, ha tudnánk, hogy mi van tőled délre és/vagy keletre. Város/falu ahol laksz. Nálunk tegnap este és éjszaka (talán) permetezték (halottam, láttam, de nem tudom milyen szerrel fújták le) a fákat a panelok között. Akár az is lehetett.
De le a kalappal előtted, hogy emiatt képes voltál éjszaka még eszközzel is mérni a zajszintet...

[ Szerkesztve ]

A stressz akkor jön, amikor nincs kit pofán b...!

(#2) Wesder


Wesder
félisten

Szerintem bizony.

I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.

(#3) DeFranco


DeFranco
nagyúr

mi is tapasztaltunk ilyet, aztán más okból átköltöztünk a másik szobába aludni, így pár éve nem tapasztalom, de egyéb tapasztalatokkal felvértezve most úgy gondolom, hogy egy klíma kültérijét hallhattuk dolgozni.

ha az nem, akkor a b tipp a trafóház, de inkább a klíma kültérire szavazok.

(#4) Narxis


Narxis
nagyúr

Valamilyen titkos katonai kísérlet. :Y

Thanos was right.

(#5) BigBlackDog válasza apezka (#1) üzenetére


BigBlackDog
veterán

Falu Már város, de agglomeráció (Biatorbágy). Nyugodt környék, kertes házak vannak csak gyakorlatilag, éjjeli forgalom eléggé kicsi. Vasútvonal légvonalban 2 kilométerre, autópálya légvonalban 2.5 kilométerre van. Búgó trafót nem ismerek a környéken. Légvonalban 60 méterre van egy középfeszültségű, légvonalban fél kilométerre pedig egy nagyfeszültségű légvezeték.

(#3) DeFranco: Klíma kültérire gondoltam én is, majd körbejárom a környéket, hátha esetleg fellelem a forrást.

[ Szerkesztve ]

(#6) Snowy_owl


Snowy_owl
őstag

Infrahang?

régen minden jobb volt, régen még a "régen minden jobb volt" is jobb volt.

(#7) Tothg86 válasza BigBlackDog (#5) üzenetére


Tothg86
tag

Biatorbágy melyik részén? (Én is ott lakom)

(#8) BigBlackDog válasza Snowy_owl (#6) üzenetére


BigBlackDog
veterán

Szerintem még nem az. Ha jól tudom, infrahangnak a 20 Hz alatti hangok számítanak, ez pedig inkább 40-50 Hz környékén van.

[ Szerkesztve ]

(#9) NKing válasza Snowy_owl (#6) üzenetére


NKing
tag

Ha infrahang lenne, akkor nem hallaná, nemde? :) (20 Hz alatti hang az infra hang - ami az emberi hallás küszöbe lefelé)

Amennyiben sarokban tapasztalható, úgy állóhullámra tippelnék - ezt magyarázza az is, hogy az ablakok nyitása-csukása megszünteti, hiszen változik a szoba rezonáns tere. Valami távolabbi gép vagy a szél által rezonanciába hozott oszlop rezgései lehetnek.

[ Szerkesztve ]

(#10) BigBlackDog válasza NKing (#9) üzenetére


BigBlackDog
veterán

Infrahang tetejét még kb. hallanám, legalábbis gyakorlati tapasztalatok alapján 16-15 Hz körül van a hallható tartomány alsó vége nálam. Állóhullám nálam is felmerült, mivel elég jól körülhatárolható, viszonylag kis területen (kb. sarokban) hallható csak hangosabban.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.