2019. március 20., szerda

Gyorskeresés

Hogyan teremthető politikai közösség egy individualista társadalomban?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

"Egy társadalom csak akkor lehet egészséges, ha vannak olyan közös értékek, célok, amelyeket az emberek túlnyomó többsége elfogad, és erős az úgynevezett társadalmi tőke, a bizalom, a kölcsönösség és a civil szervezetekben való részvétel. Ezzel szemben a mai magyar társadalomra a közös értékek, célok drámai csökkenése és a társadalmi tőke soha nem látott erodálódása jellemző.
Az utóbbi évtizedekben vált a szociológiai, közgazdasági irodalom egyik központi fogalmává a társadalmi tőke. Az alapvető elméleti háttér e megállapítás: a bizalmon és együttműködésen alapuló emberi kapcsolatok hálózata jelentős társadalmi erőforrás. Egyértelműen igen szoros kétirányú kapcsolat mutatható ki a társadalmi tőke és az egészségi állapot, élettartam, életminőség, de még a gazdasági fejlődés mutatói között is. A társadalmi tőke alacsony foka szoros kapcsolatban áll az értékvesztett, anómiás lelkiállapottal. A magyar népesség körében azonos módszerekkel végzett vizsgálataink eredményei szerint a társadalmi tőke jellemzői 1995 és 2002 között javultak, míg 2002 és 2006 között rendkívül nagy mértékben romlottak. Ezzel párhuzamosan az anómia, értékvesztés mutatói is jelentősen emelkedtek 2002 és 2006 között.
Vizsgálatainkban a társadalmi bizalmatlanság mértéke volt a megyék, kistérségek közötti halálozási, egészségi különbségek egyik legfontosabb előrejelzője nemzetközi felmérések szerint a legmagasabb bizalomértékeket a gazdaságilag is igen sikeres skandináv országokban találták, a norvégek 65 százaléka, a svédek 60 százaléka állítja, hogy a legtöbb emberben meg lehet bízni, tehát a norvégeknek csupán 35 százalékát, a svédeknek 40 százalékát jellemzi a társadalmi bizalmatlanság. Ma Magyarországon ezzel éppen fordított arányokat találunk.1995-ben Magyarországon az emberek 63 százalékát jellemezte a társadalmi bizalmatlanság, ennyien értettek egyet azzal az állítással, hogy „az emberek általában aljasak, önzőek, akik csak ki akarják használni a másikat”. Ez az arány, ugyanazzal a kérdéssel vizsgálva 2002-re valamelyest csökkent, 58 százalék volt. 2006-ban viszont már a megkérdezettek 69 százalékát jellemezte ez az állítás. Még megdöbbentőbbek a változások azzal a véleménnyel kapcsolatban, hogy „senki sem törődik azzal, hogy mi történik a másikkal”. Ezzel az állítással 1995-ben a magyar népesség 63 százaléka egyetértett, 2002-ben már csak 48 százaléka, míg ugyanez az arány 2006-ban 81 százalékra emelkedett. szintén igen jelentősen változott a „legbiztosabb nem bízni senkiben” állítással egyetértők aránya, 1995-ben 56 százalék volt, 2002-ben 54 százalék. 2006-ban a megkérdezettek 70 százaléka válaszolta ezt azok közül, akik esetében 2002-ben csak minden második ember érezte így.
Az értékvesztést, kilátástalanságot jelző anómiamutatók a krónikus stressz lelkiállapotának legmegfelelőbb jellemzői mind az egészségi állapot, mind az életminőség jelentős rosszabbodásával járnak együtt. Azoknak az aránya, akik úgy vélekedtek, hogy „az ember egyik napról a másikra él, nincs értelme előre terveket szőni”, négy év alatt drasztikusan nőtt, 52 százalékról 69 százalékra. Akik úgy vélték, hogy „minden olyan gyorsan változik, hogy az ember azt sem tudja már, hogy miben higgyen” 72 százalékról 82 százalékra emelkedett. Azok aránya, akiknek az volt a véleményük, hogy „manapság alig tudok eligazodni az élet dolgaiban” 66 százalékról 75 százalékra nőtt. A 2002-ben is már igen magas anómiaértékek 2006-ra tovább növekedtek, ami a magyar társadalom igen súlyos erkölcsi és lelki állapotára utal. A szabálysértő magatartás, az a vélemény, hogy „aki vinni akarja valamire, rákényszerül arra, hogy egyes szabályokat áthágjon” már 2002-ben is magas arányban volt jellemző, a megkérdezettek 80 százaléka válaszolta ezt. 2006-ban ez az arány 84 százalék lett. Érdekes módon, míg a többi anómiaváltozó egyértelműen rosszabb egészségi állapottal, életminőséggel jár együtt, a szabálysértő magatartás inkább egészségvédő faktorként jelent meg. Ez arra mutat, hogy a magyar társadalomban bizonyos értelemben még ma is a túlélés feltétele egyes szabályok áthágása. Azt már Andorka Rudolf is többször elmondta, hogy a magyar társadalom túléléséhez szükség volt a szabályok áthágására, ami a politikai vezetés súlyos felelősségére utal az anómiás állapot kialakulásában és fenntartásában.
Hogyan jutottunk idáig, hogy az emberek több mint 80 százaléka számára a szabálysértő magatartás a természetes? Hegedűs András, akire 1956-ban a szovjet csapatok behívásának szerepét osztották, később egy szociológiai előadásában egyértelműen azt állította, hogy a kommunista rendszer tudatosan alkotott és tartott fenn olyan törvény- és szabályozórendszert, amit lehetetlen volt betartani. Ez arra adott lehetőséget a diktatórikus rendszer számára, hogy mindenkit rajta kaphasson törvényszegésen, és a rajtakapás vagy „félrenézés” csak a hatalom kénye-kedvén múlhasson. Ez a berendezkedés teremtette meg a cinkos összekacsintások országos hálózatát: ha a hatalom elnézi a kis szabálysértéseket, senkinek ne legyen erkölcsi alapja a súlyos jogsértések firtatására, a hatalom legitimációjának megkérdőjelezésére.
Mi történt a politikai rendszerváltás után? Átnéztük-e a teljes jogrendszert ebből a szempontból? Egyáltalán nem, ma is olyanok a törvények és szabályok, amelyek a vállalkozók túlnyomó többsége számára egyszerűen nem teszik lehetővé a jogkövető magatartást, hiszen akkor menthetetlenül tönkremennének. Pontosan ezért nem beszélhetünk még ma sem valódi rendszerváltásról, hiszen megmaradt a diktatúrára jellemző kettős mérce és az anómiát erősítő, társadalmi tőkét, kölcsönösséget, bizalmat romboló jogrendszer.
Az állam oldaláról a jogszabályok áttekinthetősége alapvető követelmény volna. Ma a jogi környezet annyira áttekinthetetlen, folytonosan változó, hogy emiatt is szinte lehetetlen a jogkövető magatartás. Ráadásul amennyiben a jogszabályokat nem sikerül megváltoztatni, ezt rendeletekkel teszik meg. Így olyan, a jogrendszerbe vetett bizalmat aláásó helyzet alakult ki, amelyben szinte mindenkit jogsértőnek lehet nyilvánítani, miközben a nagy állami cégek gyakran alapvető kötelezettségeiknek sem tesznek eleget. Ez a helyzet továbbra is az önkényuralmi berendezkedés állapotát tartja fenn, amikor bárki bármikor fenyegetettnek érezheti magát. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása a jogalkotók alapvető feladata volna.
A kölcsönösségnek, az egymás segítésének ez a teljes hiánya a másik oldalról ellenállást, lehetőségek szerinti szabálykerülést eredményez, ami a társadalmi tőke erodálódásával kapcsolatos legsúlyosabb ördögi kör. A társadalmi tőke mutatóinak erősödése jelezné leghatékonyabban, ha sikerülne ezt a kóros helyzetet visszafordítanunk.
Mint az előző évtizedek tapasztalatai mutatják, viszonylag igen rövid idő alatt is lehetőség van a társadalmi tőke mutatóinak változtatására. Egyáltalán nem irreális célkitűzés a társadalmi tőke erősítésére, az anómia csökkentésére törekednünk. Ehhez azonban alapvető volna a teljes jogrendszer átalakítása olyan irányban, hogy a törvények és szabályok betarthatóak legyenek, hogy a közjavak eltulajdonítását megbüntetik. Meg kellene alapozni azt a meggyőződést, hogy az állam felelősen gazdálkodik az emberek javaival, hogy erősödhet a közbiztonság és a társadalmi szolidaritás érzete. Ha ezt el tudnánk érni, a magyar társadalom képes volna felszabadítani az egészséges értékrendből és az individualizmusból fakadó erőforrásait ahhoz, hogy újra kialakulhasson az a nemzeti azonosságtudat, amelyre 1945 és 1948 között vagy az 1956-os forradalom idején már példát mutattunk."

Kopp Mária – Skrabski Árpád 2008

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.