... maradjon a zene. Persze, rohadt mód magányos vagyok, de nem érdekel. Amit eddig az emberektől kaptam, az bőségesen elég volt egy időre. Mást nem is csinálok, csak eszek, alszok, tanulok, és gyakorlok éppen mindig valamit.
Nem érdekel többé a világ minden nyűgje, baja, szeretni akarok, szeretve lenni, kifejezni magam, és érezni mindent, ami onnan - igazán mélyről fakad. A világ furcsán néz rám, senki nem is tagadja: különc vagyok. Vagy csupán egy a fajtámból? Mindkettő lehangoló... Az első azért, mert akkor nem nagyon találok magam mellé olyan lelki társat, akivel meg tudom osztani az örömöm, és a bánatom... A második az pedig azért, mert akkor középszerű, egyszerű, unalmas ember vagyok, egysíkúan belesimulva a szürkeségbe. Néha azt kívánom, bárcsak tudnám mi van az élet, a világ másik oldalán, hogy bátran vessem magam a még ismeretlen ölelésébe.
hány éves vagy? 96-os születésű?