2019. június 24., hétfő

Gyorskeresés

Nem érzem magam embernek

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem érzem magam embernek, legalábbis egy egész embernek biztosan nem. Az utóbbi időben csupán árnyéka vagyok önmagamnak, mint egy sárga falevél, melyet kedvükre dobálnak az apró fuvallatok. A fejem megpróbáltam kiszellőztetni, kicsi színt vinni a napjaimba, de nem megy. Az otthon létet nem szeretem, szinte állandóan lőporos a levegő köztem, és a szüleim között. Szinte semmi dicséretet, pozitív kritikát nem kaptam tőlük, kivétel a nyelvvizsga eredménye után.

A társadalom tetemes rétege sosem ér el egy ilyen eredményt, és sokan nem az anyagi körülmények, hanem a motiváció, vagy a befektetett munka hiánya miatt. Tényleg ekkora mércét kell megugranom, hogy pár szebb szóra érdemessé váljak?

Igyekszem minél messzebb lenni itthonról, és minél többet. Amikor itthon vagyok, mindig valami művészettel foglalkozom: zenélek, gyakorlok, olykor órákat, vagy ha erős érzelmi töltet ér, írok egy-egy rövidebb verset - vagy mint most, egy kis szummát a hangulatingadozást kiváltó eseményről/eseménysorozatról.

Mi hiányzik belőlem? Miért nem felelek meg nekik ahogy vagyok? Miért nem tudják azokat a dolgokat is támogatni, amiket szeretek, és miért vannak ennyire "korlátozva" az iskolai teljesítményre? Nem érdemlek mást, csak hogy szidjanak, mint a bokrot, és porba döngöljék az amúgy sem acélosan felépített önbizalmamat?

Nem kesereghetek ennyit, hiszen nálam sokkal rosszabb sorsúak is vannak. Ne haragudjon rám a világ, amiért ez most kitört belőlem, nem volt célom ezzel senkit bántani. Aki valami épkézláb ötlettel szolgál, az előtt meghajlok. Nem tart sokminden vissza attól, hogy valami káros dologba meneküljek. Nem érdekel többé a világ: segítsetek!

Hozzászólások

(#1) fesii


fesii
(fanatikus tag)

Ott kezd, hogy ne mások miatt érj el egy célt. Ne akarj megfelelni olyan embereknek akiknek közbe ki tudja mivan a füle mögött!
Bennem is kicsit hasonló gondolatok vannak de mégse...
Ne arra koncentrálj, hogy mi a probléma veled, mert ezt megmondani senki se fogja mert nincs! Egy egészséges törekvési vágy kell, de manapság szerintem ezt viszik túlzásba. Ne akarj többet és mégtöbbet néha egy kicsit meg kell állni és örülni annak amink van. Pl: nyelvizsga E téren te már most többet értél el mint én! Pedig én is sokáig rajta voltam az ügyön.
Nálam egy dolog segített talán, hogy találtam egy olyan nőt aki már már kezdte elhitetni velem, hogy én tényleg jutok előre és van mire büszkének lennem.

Persze kívülállóként ezt baromi szépen leírtam közben hasonló problémáktól szenvedek.

Nagy blődséget írtam? :U

[ Szerkesztve ]

(#2) bbazs96 válasza fesii (#1) üzenetére


bbazs96
(újonc)

nem kekeckedésből írom, amit írok, kérlek tűrd meg most a borúlátásomat

Nincs egy hölgy sem széles-e vidéken aki 10 percnél tovább képes elviselni. Ha mégis akad, minduntalan elzavarom. Próbálkozom akármivel, de még saját magamnak sem vagyok képes eleget tenni. Most jutottam el addig a pontig, hogy nem akarok senkit, semmit, csak a békét. Így, vagy úgy.

(#3) greenity válasza bbazs96 (#2) üzenetére


greenity
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Ezen nehéz dolgok. Úgy örültem, mikor azt írtad, hogy felfelé mész és közel a pozitív csúcs. Ezek szerint mégsem.

Igazat kell adnom fesii-nek. Ne azt keresd mi a baj, valóban, ahogy olvasgatlak nincs baj. Mondtam már, hogy a pozitív dolgokat próbáld nézni, tudom, hogy nehéz.

A szülőkkel való kapcsolat nehéz. Valahogy meg kéne oldanod, mert ez így nem egészséges. Tapasztaltam, bár a szüleim szeretnek, nekem is vannak ilyen furcsa érzéseim.

Talán nem is barátnő kéne melléd, egyszerűen egy barát, akivel tudsz beszélni, aki meghallgat. Néha egy barát többet ér, mint egy barátnő, ettől még lehet lányból az illető. Próbáld meg nem elzavarni magad mellől az embereket persze beszélek én, aki mindig elhajtom a mellettem levőket, de pont ezért tudom hidd el, vannak olyan emberek, akik el tudják ismerni azt, ami Te vagy, ahogy én és szerintem más fórumtársak is látjuk benned az értéket. Ne add fel, lesz ez még jobb is, mert mindig van jobb.

Nem minden az, aminek látszik.

(#4) bullseye


bullseye
(PH! addikt)

Ha megeshet tevéled, hogy miként játszi macskából a fűgombolyag, élőszóban is hasonmódon nyilatkozol meg az óriás mindenség felé, akkor úgy sejtem megfejtettem, mi a búsongásod előidéződésének leginkábbi forrása.

no offense ;]

'Micsoda nyűg" by Rest (FA Brotherhood) │ Szarkazmus valószínűsége: 70%

(#5) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Talán túl fáradtak a szüleid, és ezért nem értékelik azt, amit az asztalra teszel.
Olcsó vígasz, de eljön még az az idő, amikor mindez megváltozik, és büszkék lesznek rád.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#6) Viszlát


Viszlát
(PH! addikt)

Írok egy rakás közhelyet aztán meglátjuk mire mész vele, ok? :)

Az első lépés a megoldás felé, hogy tudatosítsd magadban a tényt, miszerint a szüleid is egyszerű, halandó emberek. Nem űrlények, nem megvilágosodottak, nem csúcspéldányok, hanem átlagemberek. Akkor is ha bizonyos dolgokban kiemelkedőt nyújtanak esetleg. Lehet, hogy erre kapásból rávágod, hogy de hát ezt tudod, viszont az írásodból egyértelműen kiderül, hogy nem így van. Mire is gondolok?

Nem látnak a jövőbe, a gyereknevelést meg nem nagyon tanítják sehol, ha valaki rátalál egy az ő életében működő receptre, akkor általában könyvet ír róla, nagyipari általánosításba vágva a fejszéjét, de ezeknek én soha nem láttam értelmét. Így aztán a legtöbb szülő abból táplálkozik amit a saját felmenőitől látott, vagy ugye éppen az ellenkezőjét valósítja meg, ha antipatikus volt számára az amit a saját bőrén tapasztalt. Ez aztán vagy működik az adott gyerkőccel, vagy nem, változtatni nagyon nehéz és sok-sok energiába és munkába kerül, amit nem feltétlenül áldoz be mindenki.

Ahogy a szülő idealizálja a gyerekét, ugyanúgy a gyerek is a szülőt, pedig ők is ugyanazzal a tömött busszal járnak munkába mint mindenki más, ugyanazok a stresszhatások érik őket, amikre felkészültségtől, alkattól és intelligenciától függően különböző módon reagálnak és élik meg ezeket. Ha például édesapád nehezen dolgozza fel a kudarcokat, akkor ez veled kapcsolatosan is nagyon nehezen fog menni, még akkor is ha nyilván magasabb az ingerküszöb a te esetedben. Nem kapcsolódik ki a személyiségének ez az oldala egy varázsütésre, csak azért mert a gyermekéről van szó. De bármilyen más példát is mondhatnék, nekik is vannak rossz napjaik és gyarló tulajdonságaik, bántanak embereket ok nélkül, csak mert épp borús kedvükben vannak, nem tökéletesek, nem hibátlanok. Éééés miközben saját démonjaikkal küzdenek, adott a feladat, hogy fel kéne készíteni a lurkót arra az életre, amit esetlegesen még ők sem igazán értenek. Vagy egy részében járatosak, de vannak területek, amik számukra teljesen ismeretlenek.

Szóval egy darabig el lehet lavírozni azzal a tudással, amit felszedtek a saját szüleiktől. Ha mákod van, akkor van egy legalább 10-12 évvel idősebb testvéred, akivel már végigmentek az élet nagyobb dolgain és mivel kellő idő telt el, a döntéseik következményeit is láthatják a felnőtté vált nagytesóban, de még akkor sincs semmi garancia arra nézve, hogy ami veled működött, veled is fog. Az én édesapám például elvesztette az apukáját 18 éves korában, így amikor én 18 lettem, az egyik beszélgetésünk alkalmával bevallotta, hogy idáig nagy mértékben támaszkodhatott arra amit tőle tanult, de innentől fogalma sincs, hogy miként is kéne csinálni, mondhatni vaksötétben tapogatózik. Voltak is kemény helyzetek közöttünk, amikor nagyon rezgett a léc, mindketten kerestük a fogást a kapcsolatunkon, egyáltalán valahogy a kereteit meghatározni valami módon, menet közben tanultunk mindketten és fejlődtünk, változtunk kínkeservesen. Sokszor látom a környezetemben, hogy rengeteg veled egykorú elvárja a változást a szülei részéről, de ez csak arra a bizonyos "hadd csináljam azt amit akarok" kérdéskörre vonatkozik, egyébként pedig továbbra is függenek tőlük, nem csak anyagilag, hanem érzelmileg is. Az egyik legundorítóbb viselkedésnek tartom ezt, tulajdonképpen ebben a korban ez már tudatos vámpírkodás mind érzelmileg, mind anyagilag. Nem azt akarom mondani, hogy nálatok ez a helyzet van, ez csak egy sarkított példa, a lényege annyi, hogy neked is változni kell, aminek az egyik első lépése az amit az első bekezdésben taglaltam.

Merthogy az egész eddigi mondandómnak ez volna a lényege, hogy egyrészt fel kell ismerned a szüleid hibáit, másrészt úgy kell mindezt megtenned, ahogy egy felnőtt, érett ember teszi a kapcsolataiban és ahogy a szüleid is tették hosszú éveken keresztül csupán szeretetből, magyarán a felismerés célja nem lehet a másik fölé kerekedés, vagy a másik porba tiprása, szimplán egy realisztikusabb látásmód eléréséről van szó. Az, hogy saccperkábé 17 évesen a szülői támogatás és elfogadás hiányán problémázol, arról beszél, hogy ezek a dolgok még nincsenek rendbe téve a fejedben (a megnyilvánulásaid alapján nem gondolom, hogy a filmekben látott hisztirohamokat produkálod éppen). Mondok egy példát, hátha úgy érthetőbb lesz. Nagyjából annyi idős voltam mint most te, talán 1-2 évvel fiatalabb, volt egy elég komoly kapcsolatom, emiatt egyre érdeklődőbben figyeltem a szüleim közötti dinamikát. Egy úgymond tradicionális családmodellben nőttem fel, a férfi a család feje és jól elhatárolható szerepet tölt be mind a nő, mind a férfi. Feltűnt, hogy bizonyos helyzetekben (jellemzően olyanokban amikor anyagi vonzata is volt a dolognak) az öregem szinte gyerekként kezeli anyumat, és ez nagyon zavarta tinédzseri hormonokkal felturbózott önérzetemet. Voltam olyan "bátor", hogy még szóvá is tettem, gondoltam a sok évnyi tapasztalattal a hátam mögött (:D) majd én jól helyreteszem a dolgokat, mert aki szereti a feleségét, az nem viselkedik így. Fateromat egyébként nagyon nem várt módon reagált: nem szedte le a fejem, nem üvöltött, hanem végtelenül elszomorodott, mert mint később beláttam magam is, nagyon megbántottam. Beletelt egy-két évbe és veszekedésbe amíg rájöttem, hogy anyum hihetetlen módon nem tud bánni a pénzzel, szó szerint kifolyik a keze közül. Újabb 1-2 év után arra is rájöttem, hogy fater éppen azért vállalja fel ennek a felállásnak minden negatív következményét, mert nagyon szereti anyukámat. Már felnőtt fejjel aztán beszélgettünk erről egyszer és elmondta, hogy valószínűleg sokkal egyszerűbb lett volna ráhagyni az egészet (merthogy anyu persze hangot adott a nemtetszésének igen változatos módon), de egyrészt neki mint családfőnek sokkal nagyobb a felelőssége annál, hogy ilyen "apró" házastársi kellemetlenségek miatt egzisztenciális veszélybe sodorja a családot. Másrészt azt is bevallotta, hogy a házasságuk elején nem így volt, bár közös kasszán voltak, egyformán hozzáfértek a másik pénzéhez és ebből aztán néhányszor igen rázós helyzetek alakultak ki drága édesanyám egy-két remek befektetési ötlete kapcsán és nagyon nehezen vette magára a kizárólagos gazdálkodó szerepét, de muszáj volt, mert közben jöttem én, aztán becsöppent öcsém is és már nem babra ment a játék. Az érem másik oldala, hogy apukám nagyon nehezen engedi el magát, valószínűleg a túlságosan hirtelen ránehezedő felelősség súlya miatt (nagypapám halála), komoly ember, sok-sok ember életére van befolyással és néha túlságosan is belegabalyodik ezek tengerébe. Na édesanyám erre tökéletes gyógyír, nagyon érdekes volt látni már felnőttként egy közös nyaralás alkalmával, hogy hogyan oldotta fel módszeresen a "görcsöket" és gátlásokat apámban pár nap alatt, hogy a vakáció második felét már egy szinte teljesen kicseréltnek tűnő emberrel töltöttük el.

Egy szó mint száz, ezek és az ehhez hasonló élethelyzetek, példák engem rádöbbentettek arra, hogy ők is ugyanúgy keresik az utat, hiába bölcsebbek és tapasztaltabbak esetlegesen a gyermeküknél, a jellemhibák nem kerülik el őket sem, akármennyire is nehéz ezt elfogadni. Persze nem ismerem behatóan az életedet, de úgy gondolom, hogy ha tudatosan törekednél erre a megközelítésre, akkor az hosszú távon nagyon sokat javítana az általános közérzeteden, még akkor is ha esetleg kezdetben úgy tűnik, hogy rosszabb és nehezebb lett mint volt. Legalább ugyanolyan nehéz feladat ez, mint saját magunk esetén felismerni, hogy nincs bennünk semmi különös, a problémáink milliók problémája, az életünk egy a sok közül. De! Ez nem jelenti azt, hogy értéktelen volna, mindössze az értékét nem a ráerőltetett vagy beleképzelt különlegességből nyeri. Viszont sok-sok pozitív következménye van ennek az ember életére nézve, például a csajozás egyik alapköve is a reális önkép. ;)

Ui.: bocsánat a hosszúra nyúlt lelkizés miatt, remélem azért találsz benne némi használhatót. :)

[ Szerkesztve ]

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#7) Viszlát válasza Viszlát (#6) üzenetére


Viszlát
(PH! addikt)

Megzavartak közben párszor, meg is látszik a hozzászóláson, elnézést kérek, ha valami nem tiszta, tessék kiabálni. :)

"How a government taxes its citizens is a direct declaration of a country's values."

(#8) bbazs96 válasza Viszlát (#7) üzenetére


bbazs96
(újonc)

Tiszta, tiszta, csak még át kell futnom rajta párszor (: köszönöm mindenki hozzászólását. Sokat lendít a helyzetemen, hogy tudom miként látjátok így, kívülről.

(#9) VIPowER


VIPowER
(senior tag)

Fáj a fogam egész nap (kedden fogad a fogtündér), "aranyérem" van a s.ggem lukán, kidobott az egyik legkedvesebb barinőm, és mégsem írok saját blogot róla.
Szóval fel a fejjel, lesz ez még így se.

(#10) greenity válasza VIPowER (#9) üzenetére


greenity
(fanatikus tag)
LOGOUT blog

Nem kezeljük ugyanúgy a fájdalmat.

Nem minden az, aminek látszik.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.