Még tavaly ősszel írtam két Ferrari-s bejegyzést, ez annak a folytatása. Nem tudom mennyire feltűnő a cím választás, de akinek nem tűnne fel, a cím Sergio Leone dollár-trilógiájára utal. (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf)

A jót és a rosszat könnyű volt megtalálni: FXX és F40. Előbbi azért mert a legmodernebb szuper Ferrari, utóbbi pedig könnyen megölte utasait, ha nem hozzáértő kezek vették kezelésbe. A csúf kiválasztása már nehezebb volt, de végül 3 versenyző közül választhattam: 212 Europa, 330 GT 2+2, és a 400. Mivel nagyon szeretem az 50-es 60-as évekbeli Ferrarikat (a kerekded formák miatt nem tudok haragudni egy-két formatervezési bakiért), a választásom a 400-ra esett.

Az FXX az Enzo verseny változata. 2.5 millió $-ba kerül, és csak verseny pályán lehet használni. A motor az Enzo-éra épül, de a lökettérfogat és a teljesítmény nagyobb lett (6.3L - 800 LE). Összesen 30 darabot készítettek, az utolsó példányt Michael Schumacher kapta, amikor 2006-ban visszavonult a Formula1-ből. Különlegessége hogy ez az egyedüli teljesen fekete FXX. A fejlesztés nem állt meg, elkészült az utód: FXX Evoluzione. Elképesztő szám adatok: 860 LE, 0-100 km/h: 2.5 mp, és (elméleti) 400 km/h-s végsebesség

Ráadás: Schumacher az FXX volánja mögött a Top Gear-ben:

Ki ne emlékezne az F40-re? Ez az autó a mindent visz kategória. Anno a 288 GTO nagyon nagy sikert aratott, és Enzo Ferrari rájött, hogy kis példányszámban nagyon drága kocsikat eladni nagyon nyereséges üzlet. 1987-ben mutatták be (jó év, ekkor születtem ), a Ferrari akkor volt 40 éves, innen az F40 név. Ez volt az utolsó autó amit még Enzo Ferrari bemutathatott, a következő évben 90 éves korában eltávozott az élők sorából.

Kis változtatásokkal, de a 288 GTO motorját használta. Nagyobb lett a lökettérfogat, kapott két turbót, így a teljesítmény 478 LE lett. A karosszériát Pininfarina tervezte, és kevlárból, üvegszálból, valamint alumíniumból készült. Maga a kocsi nélkülözött mindenféle luxust, sőt, mondhatni puritán volt. A fő cél a minél alacsonyabb súly volt. Mindent belepakoltak amit addigra a Ferrari elért a verseny sportban, de elektronika minimálisan volt csak benne. Még ABS se volt benne, pedig az akkor már standardnak számított. És ne felejtsük, hogy ezek utcai autónak készültek, utcai sofőröknek...

Az F40 rázott, ontotta magából a hőt, zörgött benne a tengernyi műanyag, mindene rezonált, sokak szerint olyan benne ülni, mint egy frissen kiöntött, még vörösen izzó légkalapács alatt ücsörögni. De a számok magukért beszélnek. A Pininfarina tervezte, 0,34-es cw-értékű kocsi 1100 kiló volt, a közel 500 lóerő 3,5 másodperc alatt dobta százra, 11,7 alatt kétszázra, a végsebesség az addig utcai autók számára ismeretlen 323 km/h-nál alakult. Bár a teljes szervótlanság, a borzalmas motorerő nem tette a kötögető nagyik kedvencévé, tény, hogy óriási sebességekig kivételesen jól kézben tartható volt. Aki azonban túllépte a messze, szinte sztratoszferikus magasságban húzódó biztonsági határt, annak egy Cray szuperkompjúter gyorsaságára lett volna szüksége, hogy megfogja a gonosz dögöt. Magyarán: jó néhányat összetörtek mára az F40-esek közül. [Forrás]

Kerestem nektek pár videót is: Fifth Gear/Top Gear teszt, egy HD videó, és egy onboard felvétel (nagyon ajánlott!)

Nem túl nagy megtiszteltetés utolsónak és csúfnak lenni, de az is kell

A 400/412 egy 2+2 üléses kupé volt, amit 1976-tól 1989-ig gyártottak. Nem azt mondom hogy nagyon csúnya, de ha az ember Ferrarira gondol, nem az ilyen forma jut eszébe. Azért nem kell leírni szegénykét, mert V12 motor hajtotta, és 2+2 üléses autóhoz képest ebben már hátul is el lehetett férni (persze kompromiszumokkal.) Nem úgy mint elődjében, a 365 GT4 2+2-ben, amiben a hátsó ülések csak díszek voltak. Ez volt az első Ferrari, amiben automata váltó volt, ráadásul amerikai, OMG

Később a karburátorokat lecserélték Bosch K-Jetronic benzin befecskendezésre, így a teljesítmény 340 LE-ről 310-re csökkent, az pedig Ferraris viszonylatban karcsúnak számított. 1985-ben felfúrták kicsit a blokkot (4.8L -> 4.9L), így már elérte a karburátoros motor teljesítményét. Ekkor lehetett először ABS-t rendelni Ferrarihoz. '89-ben befejezték a gyártását, így csak a közép motoros Mondial maradt 2+2 üléses autónak. A következő elöl motoros 2+2 üléses Ferrari a 456 volt '92-ben.

Azért bármelyik PH tag karját odaadnám még egy ilyen 400 GT-ért is

Ha részletesen érdekel a Ferrari történelem, akkor tudom ajánlani Csikós Zsolt (4/B ) sorozatát: [1.rész] [2.rész] [3.rész] [4. rész] [5. rész]

Források: nagyrészt angol wikipedia, wikimedia commons (képek), google, valamint a TC-s Ferrari történelem cikk-sorozat