Avagy néhány karakter a pult innenső oldaláról.
Már több, mint fél éve van szerencsém megtapasztalni, hogy milyenek is az emberek valójában. Pénztáros vagyok ugyanis, egy nagyobb multinál. Mint minden multinál, általában itt is kapunk rendesen céges szintű bullshitet arról, hogy a Szent Vásárlót hogyan és milyen formában kell a saját önbecsülésünk fölé helyezni és hagyni, hogy azt páros lábbal tiporják.
Félreértés ne essék, abszolút nincs bajom a vevőkkel, vagyis inkább a vevők 80%-ával. Az átlag kuncsaft ismeri a Szentháromságot, mi több, használja is (Jó napot, Kérem, Köszönöm), és abszolút nem keresi a konfliktust. Képes átérezni, hogy én is ember vagyok, aki épp a munkáját végzi. No, ne tessék most azt kihozni ebből semmi rosszat, tényleg, aki nem kötözködik, azzal a pénztáros is kedves. És ez így is van rendjén. Arról már nem is beszélek, hogy vannak, akik tényleg kimondottan kedvesek, megdicsérnek, vagy csak váltunk pár szót, őket kimondottan szeretjük 
De alapjában véve, az emberek 80%-át szeretjük.
Csak ott az a 20 százalék, akiket a maradék 80 egyszerűen nem tud kompenzálni. Kezdjük is.
Ám előtte: A most következő esetek mind egy szálig megtörténtek, valós elemek. Nem feltétlenül velem, akad, amelyik kollegák közti anekdota, de ezek szinte mindig, mindenkivel, legalább egyszer előfordulnak.
Szóval.
A zacskó. A leggyakrabban előforduló eset. Köszönés helyett egy lazán odavetett "Egy zacskót kérek" fogad, innentől nincs sok kommunikációs lehetőség. Ilyenkor esetleg még egyszer, hangosabban, köszönök, általában bejön: "Jaj, bocsánat, jó napot kívánok". A pro verzió még elköszönni se hajlandó, rám se néz, semmi. Itt érzi a pénztáros, hogy tulajdonképpen a létét se hajlandók elismerni. 
A lehetmégidejönni. Ülök a kasszában. Nincs senki. Ülök és várom, hogy legyen valaki. Ekkor fölbukkan egy vevő és fölteszi A Kérdést: "Lehet még ide jönni?" . Szerinted mi a bánatért ülök itt egymagamban, nyitott kapuval, felkapcsolt 'Nyitva' lámpával? Lebomlasztja az ember agyát. A pro ugyanezt megteszi zárt kapunál is. Az überpro verzió pedig ki is nyitja, mondván "nem tudtam, hogy ez azt jelenti"
A bizonytalan. "Kérnék egy zacskót, vagy valamit..." Túl magas labda..... Túl magas.....
Az optimista. Összevásárol úgy ránézésre 5000-ért, elővesz egy ezrest, szorongatja a végéig. Közlöm az eredményt: 5485. Az egy ezresecske ott a kezében, a pénztárcát eltette jó mélyre, erre ő tényleg nem készült. Úgy, hogy 2 termék rögtön 1000 fölött volt.
Az okos. Több alkategóriát is megjeleníthetünk itt. Az egyik: hoz a vevő valami egzotikumot, amit amúgy a fél év alatt egyszer se láttam. Megkérdezem mi az. Mondja, hogy papaya. Beütöm. Következő áru paradicsom, erre megszólal: "Az pedig paradicsom." Neeeeeeee majdnem bedőltem!
A másik nagy csoport a péksütis. A péksütik kódját (kb 150) az idő alatt megtanultam, vannak azonban, amik újak vagy egyszerűen nem lehet megjegyezni. Erre van nekünk egy listánk, szépen összeszedve. Két nagy király van, az egyik megmondja, hogy "kakaós csiga." Szerinted mi a bánatot keresek egy betűrendes listában, amúgy? A másik, amelyik megmondja az árát. A legjobb, amikor mondom, hogy nekem kód kell, akkor "tudom". Köszi. Legalább próbált segíteni.
Az akciós. Hoz valamit, tegyük azt, Maggi levest. Lehúzom, "az amúgy akciós, hogyha x-et veszek olcsóbb." Megnézem, nem az. Mondja, hogy márpedig de. Ok, akciós újság elő, mit ad isten, a Knorr leves az akciós. De márpedig a maggi az, ki is van írva menjek, nézzem meg. Elmegyek, megnézem, mit ad isten, a Knorra van kiírva, a Maggira semmi. Visszamegyek, természetesen én szedtem le direkt a kiírást.
Az aznemannyi. Hasonló, mint az Akciós. Lehúzom, az nem annyi. Hát akkor mennyi? Olcsóbb. Ok, akciós volt? Nem. Nagyszerű. Hívom a vevőszolgálatot, ugyan nézze már meg. Elmegy, megnézi, helyes az ára. De akkorseannyivoltkiírvabiztosmostírtákát. És egyébként is írjam át olcsóbbra. Mondom nem tudom, csak kód alapján tudÍRJADÁTOLCSÓBBRA. Nem. Tu. Dom. Érti? Nem tudom. Azt mondtam hogy átírod. Ilyenkor hívok biztonságit.
A vicces. Azt hinné az ember, hogy a sok paraszt között üdítő színfolt, de valahogy mindig az a kellemetlen kényszervigyor ül ki az arcomra. Most a poénkodni próbáló vevőről beszélek. Ez az a típus, aki elsüti a két humorbonbát, amit élő pénztáros még nem hallott. Az egyik a "van felezőgomb?", a másik a "most másoltam a pénzt". Sastaps!
A kosár. Amelyik ráb-szza ráteszi az egész áruházon ötször keresztülhúzott retkes kerekű kosarát a szalagra, ahova amúgy élelmiszert raknak. Amúgy. Én büdös bunkó köcsedék még merek is szólni, hogy ezt nem kéne, és kezdődik a többfelvonásos dráma, hogy akkor idesejöböktöbbet, belehányja az áruit a kosarába vissza, és -fűderosszmostnekem- átáll a másikhoz, majd folyamatosan engem bámul. És a probléma, hogy akik ezt megcsinálják, MINDIG, az esetek 100%-ában így reagálnak. Ez napi kettő ilyen, legalább.
A 499. Klasszikus. Hoz egy terméket, ami kereken pontosan négyszázkilencvenkilenc forintba kerül, és persze mivel akar fizetni? 500-as Erzsébet utalvánnyal. Ez csak azért problémás, mert utalványból nem lehet visszaadni, és a 499 nem 500, szóval 1 forint járna vissza, ezt a jó pénztárgép tudja is, és nem engedi, hogy beüssem. Ilyenkor kezdődnek a fokozatok. Elmagyarázom, hogy nem lehet, mert a 499 nem 500. Ilyenkor jön az, hogy jó, nem kell visszaadnom. De mondom nem lehet, a gép nem engedi. Az utalványra nem érvényes a kerekítés, csak készpénzre. Jó, akkor üssem be készpénznek. Ezt meg nem áll módomban megtenni (nem fogom az ő hülyesége miatt elvinni a balhét, ami egy ilyen másnakbeütéssel jár). Itt két válaszút van: vagy beakad a for ciklus, és végeláthatatlan körforgásban kérdezi ugyanazt a 3 kérdést, vagy fölfogja, és visszamegy egy 10 forintos zsömléért. Vagy nem szalad, csak mondja, üssem be, nem érdekli az az 1 zsömle.
Emberek. A 499 nem 500.
A pénzlekúró. Fizetéskor két helyre is tudja rakni a pénzt. Van egy csinatos állvány, plusz ott a kezem, amit nyújtok. De ő jusztis direkt a kezem MELLÉ dobja. Mit dobja, pökhendien odab-ssza elém. A kutyának meg tessék, mi? Ilyenkor mosolyogva hátradőlök, és nézem. És nézem. És nézem, amíg rá nem jön, hogy mi böki a csőrömet. Naná, hogy én vagyok a bunkó.
A pénz nélkül boltbajövős. Komolyan, ezt miért kell? Lemegy a boltba, összevásárol minden szirszart, úgy, hogy meg se nézi, mennyi pénz van nála. Épp a termékek felénél járok, átléptük a 10 ezres álomhatárt, majd közli, hogy amúgy csak 8000 van nála, szóval ha átléptük, szóljak már. Kétségbeesés, na, akkor mit töröljek, mit visz, ja nem, ezt mégis, ez nem olyan fontos, ja de, most akkor ezt kitöröltem-e. Bfrráááábbll.
Az ötezrenkéntálljunkmeg. Örök kedvenc. Péntek este, halálidőszak, mindenki jön piát venni. brutális tömeg. Havonta egyszer van, hogy van egy kupon az újságok hátoldalán (innen a neve: hátlapkupon), 5000 forint fölött 500 forintot levon. De hát ugye leleményes nemzet a magyar, összeszed 5-10 újságot, így lesz 5-10 kuponja. Igen, csak hogy ott van alatta, hogy felhasználható 1 kupon/tranzakció/fő/nap. Tehát egy ember egy nap csak egyet. Én ezt persze tudom, mivel elmondják, ha máshol aznap még használ, pont nem érdekel, nálam viszont csak egyet lehet. 20000 forintért vesz, ez 4*500 forint kupon. Egyet enged a gép, persze, hát ki a hibás? Naná, én. Akkor töröljem vissza mind a 160 tételt, kezdjük újra, és 5000 forintonként megállok és fizet. Nope. A gyakorlott az elején mondja, hogy akkor neki vannak kuponjai. Jó, ha ketten vannak, akkor kettőt elfogadok de többet nem, mert 1. a hátuk lévő tömeg vagy engem, vagy őket meglincsel, 2. ellenőrzés, és ennek vonzata (lsd. A 499 - szürke rész)
A szemét bolt mindig átver. Én komolyan nem értem itt a logikát. Bekap egy olyan árut, aminek tényleg nem jó az ára (basszus, előfordul, igen, van 150.000 áru, napi szinten változik kb a negyede biztosan van 100 aminek rossz az ára. Nagy számok törvénye. Így is 0,6% a hibás ár) és ilyenkor jön az, hogy "Rohadt bolt engem mindig átver engem itt mindig átvernek". Életem kuglófjának egyetlen mazsolája, ha mindig átvernek, Mi A Szentséges Úristenért Jössz Ide Mindig? És egyébként is, mit vársz, mit tegyek?
A türelmetlen. Bejön vásárolni, elcsesz legalább két órát bent, (tudom, mert ha pl vesz valamit bent, mondjuk a grillpultnál, látom a blokkon), szóval, elcsesz két órát, majd sorba kell állnia 5 (ÖT) percet szegénynek. Aztán panaszkodik, dobol az ujjával, sürget. Ha nagyon rossz pillanatomban kap el, ilyenkor direkt lelassítok. Tudom, genyóság, de ennyi nekem is járjon már, basszus.
A sárga. Van egy okos találmánya a boltoknak, ez a sárgázás. Ez az, amikor egy termék hibás, vagy közel a szavatossági idő, és nem lehet teljes áron eladni, Ezt egy sárga címkével jelzik, amin rajta van az eredeti ár, alatta az új ár. Plusz egy vonalkód. Ez tök jó, szinte hibátlan cuccokat lehet venni fél áron. Namost. Egyrészt a kódokat fölragasztó személyzet nem szokott azzal törődni, hogy azt később a kasszás le tudja-e olvasni, ezért általában rosszul ragasztják rá, gyűrődik, sarokra teszik, leszakad, bármi. Ilyenkor kézzel be kell pötyögni. Ez azt jelenti, hogy 917+eredeti 13 jegyű kód+00+ár+ellenőrző digit. Ez minimum 25 számjegy, ugye. Jön a vásárló, kosarában 15 temék, ami csak sárgázott. A rendes szól, hogy készüljek föl, mert csak sárga van, és tudja, hogy lehetetlen a többségét leolvasni. A többség viszont nem rendes, elkezd türelmetlenkedni, nézi, hogy mit csinálok, kérdezősködik, és nem érti meg, hogy csak beütni tudom, nem leolvasni. Lose-lose szituáció.
A gigaparaszt. Ez egy jolly-joker kategória, ide azok kerülnek akiknek valamiféle bizarr élvezetet nyújt, hogy baszogathatja a pénztárosokat. Bunkózik, hadonászik a kasszagép előtt (amire különösen be tudunk ám rágni, és szólni kéne a biztonságiaknak, mert ezt NEM lehet), csesztet, hogy haladjak már, majd közli, hogy milyen egy szar ember vagyok. Nem akarom elhinni, hogy ezek az emberek hasznos részét képezik a társadalomnak.
A külföldi. Ajjaj, kényes téma. Itt nem a turistákról van szó (bár azért...). Határ mellett lakom, szóval ide jönnek vásárolni a szerbek/románok/bosnyákok, mindenki. A többségük amúgy normális, a legtöbbjük tud angolul, ki jobban, ki rosszabbul, de tudnak. Még csak nem is velük van baj. Van akik nem tudnak angolul, se magyarul, de legalább el tudják activityzni, hogy mit akarnak. Még mindig nem velük van bajom. Azokkal van bajom, akik átjönnek egy random országba vásárolni, fél lábbal a Gigaparaszt kategóriában állnak, nem tud angolul, sőt föl van háborodva, hogy én nem tudok az ő nyelvén. Semmilyen kommunikációs csatorna nincs, csak a mutogatás, miután végeztem, mutatom, hol látja a fizetendő összeget. Elkezd kifigurázni, röhög rajtam gúnyosan, én meg már majdnem ráborítom a pultot. Oké, veszi elő a pénzt, mit vesz persze elő? Lejt/dínárt/bosnyák márkát. Mondom mutatom, hogy nem, forint vagy euró. Mond valamit, majd előkapja forintot és odavágja hozzám. Ha meg ráhívom a biztiboyt vagy reagálok valamit, hát persze hogy én vagyok az idegengyűlölő rasszista pöcs.
És végül...
A húszezres. Hát persze. Ugye volt itt egy cikk, hogy mennyire nem szeretik a boltosok a 20ezrest, mert lehetetlen belőle visszaadni. (és akkor rebesgetik az 50ezres bevezetését) És ez valóban így van, még egy ekkora multinál is. Egyszerűen nem. Van biztonsági szabályzat itt is, minden kasszában csak megadott összegű készpénz lehet, és van, hogy se kétezres, se ötezres nem marad lent, mert az előttem levő elhasználta, visszapótolni nem lehet, ugyancsak szabály miatt. Aztán nyitáskor persze jönnek az emberek a 340 forintos kis tételükkel, és 20 ezressel fizet. Nincs is addig baj, amíg van pénz. Csak ahogy mondtam, nem mindig van. Így az első 3-4 ilyet még meg tudom oldani, aztán viszont már ha elosztogattam az ezreseimet, jönnek az ötszázasok. Öröm 18 ezret visszaadni 500-asokban. Persze ezrest még tudok fölváltatni, de csak addig szabad. És ez is időbe telik. És ez idő alatt éppen 3 ilyen fizetés is lezajolhatna, de nem tud mert Nincsen. Pénzem. És nem az a baj, hogy csak ennyi van nála, hanem amikor látom, hogy simán van ott egy ötszázas, de ő mindenáron a húszast akarja fölváltatni, és ezt ki is mondja. Nincs más választásom, ilyenkor be kell zárjam a kasszát, amíg nem jön meg a váltó.
Ennyi. Pontosabban most ennyi, pedig annyi de annyi ilyen sztorit lehet még írni. Minden kasszás külön kötetet tudna megtölteni a történeteivel.
Ezt a bejegyzést pusztán azért írtam, hogy picit belátást kapjatok a pulton túlra, hogy nekünk se olyan egyszerű, és hogy mennyire semmibe veszik az emberek egymást. Hiába az a 80%, ha itt ez a 20, ami legalább 200-nak tűnik.
Ha ettől a bejegyzéstől legalább egy ember picit odafigyel a következő vásárláskor, és neadjisten egy kis pozitívat mond a pénztárosnak, már megérte.
