Hirdetés
Az egyik legismertebb szöuli bevásárlóközpont, a világ hatodik legmagasabb épületének tövében fekvő Lotte World Mall az idei ünnepekre a Nintendo-val karöltve valódi Super Mario világgá változott. Az együttműködés keretében nem csak karácsonyi dekorációk kerültek kihelyezésre, hanem számos üzletben is különlegességekkel készültek, sőt, egy pop-up store is nyílt, így már csak ezért is megérte rászánnom egy napot, és bejárni a plázát. Ha pedig már ott voltam, készítettem pár képet is egy rövid élménybeszámolóhoz.

Koreában egyébként az egyik legnépszerűbb marketingfogás pop-up store-t nyitni, egyes városrészekben szinte minden sarkon van egy ideiglenesen kialakított üzlet. Csak hogy néhányat említsek: nemrég a Spotify bérelt ki egy egész több emeletes épületet, ahol élő koncerteket is tartottak, de pár hete szembe jött velem az Instagramon egy Teletabi pop-up is. Szóval esélytelen ezek elől elmenekülni, sokaknak ez a hétvégi program, külön profilokon lehet követni, épp hol bukkan elő a következő, igazi kapitalizmus-fíling.

Super Mario elemekkel dekorált koreai gyorsétterem.
Mivel az ilyen boltok előtt sokszor hosszú sorok alakulnak ki, a legtöbbe online kell időpontot foglalni. A Nintendo esetében sem volt ez másképp, és még szerencse, hogy előrelátó voltam, aki ugyanis a helyszínen fedezte fel magának az üzletet, annak 90 perces sort kellett kiállnia kedd koradélután - egyes helyi blogbejegyzések szerint a várakozási idő a hétvégéken 3 órára is felkúszott.

A pop-up store felülnézetből. Csak azért nem látszódnak a kígyózó sorok, mert a helyszíni várakozás is virtuálisan zajlik: egy tableten kell a telefonszámot megadni, amikor pedig sorra kerülsz, üzenetben értesítenek.
Bár szerettem volna lefotózni a legtöbb polcot, mivel nagyon sokan voltak, sajnos nem tudtam úgy képeket készíteni, hogy valaki ne lépett volna bele, így csak részleteit tudom megmutatni a kínálatnak.


Központilag kiállítva a kiemelt termékek: az első állványon (a bal felső képen) a kifejezetten csak Nintendo márkaboltokban és pop-up store-okban árult merch-csökkel.
A terület több részre volt osztva, mindegyikben bizonyos franchise-oknak a merchandise termékeivel, mint a Mario-sorozat, Zelda, Splatoon, Kirby, Animal Crossing és Pikmin. Koreában egyébként ez az utolsó három a legnépszerűbb, a Pikminért rengetegen odavannak, még az éjjelnappalikban is árulnak Pikmines desszerteket. Valószínű, hogy ez a Pikmin Bloom mobiljátéknak a hatása, ami legalább olyan népszerű lett itt, mint a Pokémon GO, és mind a kettőt elég sokan játszák a mai napig. Ami még feltűnő, hogy a Nintendo a nők körében sokkal népszerűbb, ezúttal is egyértelműen létszámfölényben voltak a női vásárlók.


Néhány képen kivehetők az árak koreai wonban (a bejegyzés írásakor 1 KRW = 0,23 HUF).
Az árak meglehetősen magasak voltak más helyi pop-up üzletek kínálatához hasonlítva, ami viszont még inkább csalódottá tett, hogy nem igazán voltak exkluzív termékek, a legtöbb tárgy ugyanis korábban szembe jött már velem a Nintendo márkaboltban, vagy más elektronikai üzletekben. Így hát két Pikmin vázával távoztam, úgyis mindig hiányzik pár színes dekoráció otthonról, ami feldobja kicsit a hangulatot. (Csak példaként, hiszen ennek az ára megmaradt az emékezetemben: a vázák darabja 40.000 won volt, azaz kb. 9000 forint, a méretük viszont meglehetősen kicsi, csupán kb. 14-15 cm magasak.)


Néhány különlegesebb darab az árucikkek közül.
Ez viszont csak az első fele volt a túrámnak, ugyanis kihelyeztek pár pecsétgyűjtő pontot is a plázában, méghozzá azokhoz az üzletekhez, amik valamilyen módon bekapcsolódtak a promócióba. A pecsétgyűjtés digitálisan zajlott, az állomásoknál egy QR-kód beszkennelésével lehetett megszerezni az adott „matricát” az áruház applikációjában.

Pecsételő állomás egy LEGO bolt előtt és az egyik nyeremény, a Mario Kart LEGO-szett.
A helyszínek között szerepelt egy kidekorált kávézó és Lotteria gyorsétterem (azaz a koreai McDonald’s) is, ahol a menükhöz Mario-s kulcstartókat kínáltak, valamint a UNIQLO üzlet, ahol a pólótervező pultot bővítették ruhára nyomtatható Super Mario mintákkal. Ezekkel a lehetőségekkel ugyan nem éltem, a matricákat azonban mind begyűjtöttem, így a végső állomásnál egy kis szerencsével – a random ajándékok ugyanis dobozokba voltak rejtve — egy Mario Kart LEGO készlet lett a jutalmam.

Kifelé menet még elnéztem arra a részre, ahol a Nintendo Switch 2-t lehetett kipróbálni pár játékkal, mint az új Mario Kart World, vagy a Donkey Kong Bananza. A legszórakoztatóbb mégsem ezek, hanem a Mario Party Jamboree volt, itt ugyanis négy embert ültettek a TV elé, a konzolhoz pedig a kamerát is csatlakoztatták, így egy spontán 2v2 csata alakult ki a többi érdeklődővel. Minden kipróbált játék után egy karácsonyi matricát osztottak ki, akinek tehát elég türelme volt, egy egész Super Mario matricacsomagot gyűjthetett össze a bámészkodás végére.

Bár sokaknak ez már nem újdonság, nekem ez volt az első alkalom, hogy ki tudtam próbálni a konzolt, ami handehld módban hatalmas előrelépésnek érződik a már majdnem 9 éves Switch-emhez képest, ráadásul az ára is elég vonzó itt (jelenlegi árfolyamon 155 ezer forint a Mario Kart bundle, amihez most még egy ajándék dobozos játékot lehet választani), így rendesen elgondolkodtatott, hogy be kellene ruházni egyre. Addig is igyekszem megtalálni a tökéletes helyet az új vázáimnak valamelyik polcomon.