Az autós hírekben ma az egyik jelentős hír, hogy pont 30 éve gördült le a szentgotthárdi gyártósorról az első magyar összeszerelésű F Astra. Ez adta az alkalmat, hogy saját autós dolgaimról nosztalgiázzak egyet.

Amióta az eszemet tudom, a családunk Zsigulis volt. Amikor még nem tudtam az eszemet, akkor volt egy Moszkvicsunk is, még a régi, amerikai "ihletésű" dizájnnal, nem a későbbi kockával. Apám azt az autót valamikor a 60-as évek második felében vette. Majd a hetvenes évek elején, amikor én megszöktem a pelenkából, akkor vettük az első Zsigulinkat. 1200 köbcenti, rettenetes 62 lóerő, száguldás, stb. Apai nagybátyám is Zsigulit használt. A Zsiguli, később Lada mánia egy kis kitérővel egészen a módszerváltásig kitartott. A kis kitérő az volt, hogy a kilencvenes években vettünk egy négyütemű Trabit második autónak. Anyámnak jó lesz boltba meg munkába rohangálni. Egyébként jó volt, szerettem vele rodeózni.

Majd jött a módszerváltás, utána három évvel apám céget alapított. Kellett egy autó, mert nagyon sokat rohangáltak az országban az első 2-3 évben. Ekkor került a családba egy fehér, 1.7-es isuzu dízel motorral szerelt 5 ajtós F Astra. Valószínűleg ekkor történt meg a bevésődés

Az akkori viszonyokhoz képest az F Astra kényelmes, korszerű és jó autó volt. Meg nagyon csicsás. Sokat dobott rajta az újautósága. Azt nem mondanám, hogy rakéta volt, az 1.7-es szívó dízellel odébb lehetett állni, de kapkodó száguldozásra nem volt alkalmas. Keveset vezettem azt az autót, egyrészt mert a cégben használták, másrészt mert akkor már elköltöztem otthonról.

Azt az autót nem sok idő múlva eladták, mivel kezdett sok lenni benne a kilométer. A külseje hibátlan volt, pár éve alatt nem történt vele semmi különös, csak a kilométer számláló... Egész pontosan nem is eladták, hanem beszámíttatták egy új autóba. Ki nem találjátok: az új autó egy F astra volt 1.4 benzines, barna szedán. Azzal sem lett volna semmi különös probléma, csak apám életében egyszer lassan ment, és megtalálták hátulról. Gyakorlatilag a csomagtartót sikerült lebontani a hátsó üveg alsó széléig. Az autót márkaszervizben kilakatolták, utána hosszú ideig használtuk. Szegény autó életének a 2010-es árvíz vetett véget, elázott a Trabival együtt, így bontóban végezte.

A családi autók sorában következő járgány egy H Astra lett volna. Apámék elmentek a hivatalos Opel bemutatóra, megnézték, elvitték egy próbakörre, jól megcsócsálták, majd rendeltek egy új autót. Egy c1-es Vectrát. Az öregemnek annyira nem jött be a H Astra (mondjuk nekem se), hogy kihagyták a kiváló lehetőségeket. 4 ajtós Vectra, 1.8 benzin. Még ma is megvan, működik, kicsit hengerfejes, de használják.

Ilyen családba születtem

A fenti történések után jött az, hogy már nem elég a kölcsönkért autó, kellene saját. Ehhez hozzáfűzném, hogy nálunk munkaeszköznek számított a jogosítvány, ezért nem az volt, hogy gyerekként könyörögnöm kellett tanfolyamért, hanem apám küldött az első adandó alkalommal. Amin összevesztek kicsit anyámmal, mert anyám szerint még nem az volt az első adandó alkalom Így csak érettségi után szerezhettem jogsit.

Amikor végül eljött a nap, hogy saját autóm legyen, megláttam egyet, rohantam, megvettem. Meglepetésre: egy Opelt. Egy 1.5-ös dízelre átalakított D Kadettet vettem. Minden hibát elkövettem, amit kezdő autóvásárlóként el lehet. Az autó egy 13 éves kotvány volt, lelakva, a nyaka véres. Első utam az itteni Autóklubos szervizbe vezetett, hogy nézzék át. Tömör választ kaptam: ez az autó most megbukna, ha vizsga lenne. Majd elkezdtem locsolni rá a forintokat, sorban rendbe rakattam rajta mindent. Lett rajta fék, cseréltem megvakult fényszórót, végül elvittem és kilakatoltattam.

Az alapvető hiba, amit elkövettem, hogy vígan jártam vele úgy, hogy ismeretlen volt a vezérlés állapota. El is szakadt a vezérműszíj, szét is csapta a motor felső részét kompletten. Bevontattuk helyi márkaszervizbe, kértem árajánlatot. Elkezdték sorolni, majd amikor a lista harmadánál elértük az autó vételárát, akkor mondtam, hogy ne folytassa, ez gtk. Elvontattuk rokon autószerelőhöz, vettünk egy bontott motort és a kettőből összelegózta az autót. Utána egyszer volt baja, elrohadt a töltőkábel. Ezt leszámítva évekig jártam vele.

Lassú volt, de kezdő jogsival nem is volt ez olyan nagyon rossz. Kényelmesen elpöfögtem vele az utakon (nem füstölt, kapott új porlasztókat a motorbontáskor). Család elfért benne, király volt, hogy bármikor mehettünk bárhova. A fogyasztása rendben volt, országútra a sebessége is. Nagyon szerettem. Majd egyszercsak lába kélt. Ellopták. Szerintem irányított lopás lehetett, mert bajuszt akasztottam egy helyi maffiózóval. Rendőrség nulla erőfeszítéssel nem csinált semmit. Értendő szó szerint, még azt sem tették meg, hogy rendesen kivonják a forgalomból. Amiből lett egy bő 15 éves küzdés a hatóságokkal, amit itt is megénekeltem ([link]) meg Zách Dani is megírta a Totalcar-on ([link]). A történet lényege annyi, hogy mivel a rendőrség a nyomozás lezárásakor nem vonatta ki az autót a forgalomból, ezért folyton kaptam a súlyadóról szóló határozatokat (mellesleg sok szempontból törvénytelenül). A történetnek akkor lett vége, mikor Dani megírta a cikkét, és a megjelenés előtt elküldte a BM sajtósának, hogy reagáljon. Na akkor ott valaki végre rendbe tette a dolgot.

Amikor ellopták, akkor egy kellemetlen időszak következett: gyalogkakukk voltam. Közben multihoz kerültem, a munkámhoz szükség lett autóra, így kaptam céges szekeret. Voilá: egy 1999-es gyártású 1.6-os benzines Opel Astra G-t. Imádtam. Vagyis nem: imádom. [link]

5 ajtós, Ecotec motoros (még nem twinport), nagyjából full fapad alap astra. 100 lóerő, egy tonna körüli össztömeg. Azért ezzel már lehetett közlekedni. Nem mondom, hogy úgy ment, mint egy jobb autó, de a tötymörgőket meg lehet előzni. Nagyjából két évig használtam céges autóként, majd amikor búcsút intettünk egymásnak a céggel, akkor megvettem. Pont 20 éve. Most is itt áll a ház előtt a parkolóban. Eladni nincs értelme, nekem többet ér, hogy az asszonynak van autója, önállóan mozgásképes. Költeni nem sokat kell rá, 23 éves lesz idén, az adója meg a biztosítása már nem nagy összeg, a szervize se volt túl sok pénz.

Keveset futott, a motorja bontatlan és rendben van. Egyszer cseréltünk benne kuplungot, egyszer ledarálta a nőpilóta az egyik féltengelyt, azt felújították. Amikor úgy tűnt, hogy el akarták lopni, akkor rakattam bele plusz riasztót. Na azzal sűrűn van baj. Még egy neuralgikus pontja volt: napfénytetőt kapott, ami egy idő után mindig beázott. Végül befalaztattam, azóta nem ázik be és nem is nyílik...

Ha az autó valakinek azt jelenti, hogy elutazik a-ból b-be, meg pakolna bele csomagot, gyerekülést, stb. és minden másra magasról tesz, akkor ez az ő autója. Közlekedő edénynek kiváló. Sokkal biztonságosabb, mint egy első generációs Suzuki, fillérekért van hozzá alkatrész. A G Astrák karosszériája már galvanizált, az enyém 22 év után kezdett rozsdásodni.

A következő munkahelyemen megint kaptam céges autót: egy fóccvágen borát. 1.6 benzin, szedán, null kilométeresen. [link] Soha nem volt ilyen rossz autóm, ennek következményeképp soha nem lesz még egyszer fóccvágenem. Nem volt minden szempontból ótvar, csak a fontosabbakból: lomha volt, a G Astrához képest is, mocskos sokat zabált, nulla volt a megbízhatósága, borzalmas pénzekbe került a szerviz. Megbosszulta az elhajlásomat Egy-két pozitívuma volt: a beltere normálisan nézett ki, beleülni nem volt rossz. És egy egyértelmű pozitívuma volt, ami nélkül simán felgyújtottam volna: céges autó volt. A vérlázító számlákat csak letettem a főnök elé, szó nélkül átutalták, nem én fizettem. Amikor onnan is eljöttem, elvittem az autót a márka használtautó kereskedőjéhez, és csináltattam rajta egy EuroTax felmérést. Ennek birtokában beszéltünk az illetékes elvtárssal arról, hogy esetleg megvenném, de az árral kapcsolatos véleményeink között jelentős eltérés mutatkozott. Én az EuroTaxos árat talán megadtam volna érte, ő a könyvelésben nyilvántartott értékből indult volna ki. Úgyhogy ott maradt.

Ekkor (2005. májusában járunk) következett az, hogy megint autót kellett néznem. Webes keresés, nézzünk szét. Gondoltam, hogy megengedek magamnak egy kis nyálcsorgatást, a keresési feltételekbe olyan paramétereket is beállítottam, amiről tudtam, hogy sosem veszem meg. DÖBB. Óriási DÖBB. Feldobott egy autót, tocsogtam a nyálban. És a döbbenés fő oka az volt, hogy az ára elérhető volt. Telefon, még megvan, mehetek megnézni, stb. Elmentem, beleültem, akkor nekem meszeltek. Kértem két nap gondolkodási időnek, visszahívtam, megvettem.

Milyen autó volt: akik ismernek, tudják. A többieknek meglepetés: egy Opel. 2003-as gyártású Opel Vectra C GTS. [link]

A Bora után egy világszám volt nekem. A Borának a motorja 1600 köbcentis volt, 105 lóerő. Ennek is. Az egyik hengersor Hogy gyorsan lelőjem a poént: itt áll a ház előtt, múlt vasárnap azzal voltam nőnapot köszönteni anyámnál. Még mindig ez az az autó, amiből vigyorogva szállok ki

Az autó egyik nagy előnye, hogy sleeper. Egyáltalán nem néz ki erősnek, nagyon kell ismerni a típust ahhoz, hogy felfedezd, milyen autó. Az Opelek, azon belül is a Vectrák eléggé tatás kategória, nem szokott senkinek eszébe jutni, hogy versenyezzen vele. Így ha közlekedni akarok vele, nyugodtan gurulhatok, nem kekeckedik senki. Viszont ha lépni kell, akkor megy, mint a golyó.

Előnyei: rendes galvanizált, merev kasztni, átlagnál jobb fékek, megbízható a maga módján, kevesebbet fogyaszt, mint a Bora. Hátrányai: ebbe az alkatrész nem annyi, mint az astrába. Ráadásul ritkább cuccok vannak benne, nincs utángyártás, a gyári cuccok meg elfogytak. Amikor megvettem, véres volt a nyaka (ennek is, nem lettem jobb vásárló), de mivel még garis volt, megcsinálták ingyen, csak szaladgálni kellett vele egy kicsit. Utána bő tíz évig az volt, hogy évente egy szerviz, mindent cseréltek, ami úgy nézett ki, hogy nem bír ki még egy évet, és közben frankón működött.

Volt olyan baja is, amit a szerviz okozott: például 3 alkalommal is szóltam, hogy a toronycsapággyal bajom van, nem cserélték ki. Majd amikor vidékről hazafelé jövet kiszakadt a bal első futómű, akkor míves kifejezések hagyták el a számat nőági felmenők foglalkozásával kapcsolatban...

2017 vége felé futottam a szekérrel egy kanosszát. Hirtelen elkezdte zabálni az olajat. Nem estem pánikba, akkora én már beletoltam 250 ezer küzdelmes kilométert, 12 év alatt, plusz az előző tulajok is vagy 70-et, ennyi idő alatt szétmehet egy hengerfej. Felújíttattam, lett más baja is. Azokat is megcsináltattam, de akkor még úgy tűnt, hogy a sor végtelen. Lásd következő szakasz Végül elmúltak a hibák, mostanában már csak attól van baja, hogy keveset járok vele. Akksi merül, fékek rozsdásodnak, stb. Nincs jól karbantartva szegény. De marad, projekt autó lesz belőle.

Így jutottam el 2018. elejéig. A Vectráról éppen azt hittem, hogy vége van, nem lehetett még tudni, hogy közel sem, de a melóhoz nekem kell megbízható autó. Számolgattam, hogy ha minden autómat legalább 12 évig hajtom, akkor nekem még kb. 2 autót oszt ki a sors. Vehetek egy valamilyet, utána 12 év múlva vehetek egy másikat, de az a másik már nyugdíjas autó lesz, mert öreg leszek. Vagyis gyakorlatilag utolsó esélyem van rá, hogy vegyek egy autót, ami olyan, amilyet szeretnék. Belemászott az agyamba a vezérhangya, hogy vegyek már egyszer életemben egy új autót. Hülye ötlet volt, többet se

Nézegettem a webeket, hogy finoman fogalmazzak: nem dobott fel. Elmentem a környéken az összes komolyabb autószalonba, rémisztő volt a látvány. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a Toyota szalonban megnéztem úgy a teljes kínálatot, hogy senki nem szólt hozzám még egy visszaköszönés erejéig se. Hát kedves Toyota: mindig is sz.r autókat gyártottatok, most is, büdös tahók az értékesítőitek, nekem meg van lehetőségem máshol hagyni a zsetonom. Néztem Fordot, ami elfogadható áron volt, az durván fapados volt, egy-két rendesebb autó meg borzasztó árakon... Néztem Opelt is, nem voltam hasra esve a kínálattól. Ilyen mokkák meg ádámok meg fene tudja milyen divatmarhaságok...

És akkor egyszer csak 2018. március vége felé feldobott a web egy autót. Ami végre úgy nézett ki, mint az álmaimban. Nem suv, nem teherautó, nem kombi busz, hanem autó. Lapos, széles, rendes, közlekedésre alkalmas. Hagyományos értelemben vett rendes motort már nem raktak bele, de legalább a gagyi értelemben vett motorok közül volt benne egy normálisabb. 2 literes turbó, benzines. És ÖSSZKERÉK. Egyszer végre lehet AWD-m, kipróbálhatom! Juhéééé. Brrrrr. automata. Ehhez a motorhoz kizárólag összkerék és automata rendelhető, így nagyon gyorsan sikerült az egy darab választási lehetőséget egy választásra szűkíteni.

Így történt, hogy 2018. nyarán a kereskedésben erősen vigyorogva beleülhettem abba az autóba, amiről úgy gondoltam, hogy legközelebb áll az igényeimhez az adott kínálatból. Meglepetés: ez is egy Opel lett. Insignia gs gsi. [link] (durva anyag lehetett a névadó bizottság előtt )

Ez az autó nagyon más. Teljesen kilúgozták belőle a telepi hülyegyerek stílt. Ha te boyracer vagy, akkor ez nem neked való. Ha utazni akarsz, néha gyorsan, ahhoz képest relatíve olcsón, akkor igen, ez a te autód. A relatíve olcsót úgy kell érteni, hogy nem egy hasonlóan felextrázott Mercedes E osztály vagy 5-ös BMW árát akarod otthagyni. A költségek értelemszerűen nem az 1.0 háromhengeres HiábaTaposodParaszt szintje.

Nemsokára négy éves lesz az autó, nem mentem vele túl sokat. Mostanában kezd kialakulni valamiféle érzelmi kapcsolat is ezzel az autómmal. Négy henger, semmi lelkesítő motorhang, cserébe nehezen lódul meg, viszont takarékosabb, mint a Vectra. Az egy másik tétel, hogy amikor végre megegyezett a váltó is, meg a befecskendezés is, hogy mi a stájsz, akkor azért ez is megindul rendesen. A vicces történet, hogy a gyári Brembo fékekkel nagyon durván meg is áll...

Baj nem sok volt vele. Egyszer eltört a gépháztető zárja. Tudnék találgatni, hogy mi történhetett, hogy pont olajcsere után napon vettem észre, hogy rossz. Murphy is dolgozott, mindezt karácsony előtti utolsó munkanap délutánján tette. Mikor máskor, amikor nem tudod hova vinni javíttatni, de karácsonykor közlekednél vele. Parádés látvány lehettem a szirénázó őrjöngő autóval a városon keresztül a szerviz felé... annyit segítettek rajtam, hogy széthúztak pár csatlakozót, amitől a riasztó csendben maradt, végül a márkaszerviz javítottam meg pár hét múlva.

Amikor egyszer előfordult, hogy a három autóból csak az Astra volt mozgásképes, akkor őrjöngtem egy kicsit... Az Insignia raplizott a zár miatt, a Vectrában lemerült az immobilizer eleme (nem egy nagy dolog mindaddig, amíg nem időre mennél), viszont a jó öreg Astra, abba beleültem, beindult, elvitt, hazahozott.

Összegzésül elmondhatom: jelenleg három autóból áll a csorda, egy 23 éves G Astrából, egy 19 éves C Vectrából és egy 3.5 éves Insigniából. Nyilván jó érzéssel gondolok az évfordulóra.

Opel, sose kop el.

Kérés a kommenteléshez: nosztalgia jöhet, a szokásos háborúkat a szokásos helyeken vívjátok meg, ne itt.