2018. május 28., hétfő

Gyorskeresés

BaluC - Trophy (AvP 2012)

Írta: | Kulcsszavak: BaluC . Modding . Alien . Predator . DCMM . Veletech

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bevezető és előszó

A Cikk sorozat, aminek írását terveztem "kicsit" elmaradt. Főleg külső behatásokra, de a lényeg, hogy nem lettek megírva (bár még nincs minden veszve).

Előzmények:
BaluC - Blue Tower
BaluC - Hal a gépben
BaluC - Silver Dragon mod
Pár kép ami kimaradt eddig a cikkek sorából
Interjú: BaluC – hal és szörny a számítógépben

A mostani írásom is ebbe a sorozatba illeszkedik, csak az idővonalon (amit követni akartam) egy kisebb ugrást kell hozzá végrehajtani. Lényegében nem ez a ház következne, de ilyen apróságokon most nem akadunk fent :)

Mint egy kedves barátom és fórumozó társam megjegyezte jones965: "Te, az építésben vagy jó!" Bár ezt ő nem csak erre a gépre értette, hanem ismeri a munkásságom nagy részét. Sőt még olyat is, amit itt még nem is mutattam be nektek, de elég nagy (szó szerint is) alakítás.

Akkor kezdem ott, amit körülöttem mindenki tud már: Nagy SciFi és horror rajongó vagyok. Ha ez a kettő még találkozik is akkor nagy esélye van bekerülni a DVD/kedvenc film gyűjteményembe. Itt persze nem árulok el nagy titkot ha elárulom, hogy nagy Alien és Predator rajongó vagyok (főleg amióta össze eresztették őket egy univerzumba) és közepes "szakértő"-nek is mondanám magam. Könyvek, DVD-k, meg úgy általában mindent magamba próbálok szippantani ami velük kapcsolatos, csak a képregényeket kezelem mostohán. Hiába kaptam egy csomót ajándékba, valahogy nem kötnek le, de ez az én hibám.

Ennyi "előjáték" után talán a gépről is beszélhetnék. :)

Szóval ismételten elővettem az Aliens Vs Predators témát. Majd, ha a többi géprúl is írok mait most átugrottam, akkor megértitek majd az "ismét" szócskát.

A Modding és az AvP téma iránt érzett rajongás ismételt megnyilvánulása lett ez is. A gépet pár hónapja fejeztem be a DCMM-re. Erről már olvashattatok a Ph!-n (Itt és a rendezvényről itt ) és ezzel jelentkeznék a 2013-as Veletech modding versenyre.

Alapozás

A leírást most nem időrendbe teszem, hanem részekre, hiszen a legtöbbször párhuzamosan dolgozok részeken.

A fanatizmusomból adódóan úgy éreztem, hogy nekem kell egy Alien fej is, mert még csak egy van a szobámban. Köszönet érte Soccer-nak aki egy régebbi alkotását nekem adta és most is itt van a monitorom mellett, amin ezt a bemutatót írom.
Viszont szerettem volna egy sajátot is, de a külföldi replikák nagyon borsos áron kaphatóak csak és akkor a szállítást még nem is kezdtem el számolgatni.
A tettek mezejére szerettem volna lépni, de nem volt meg az ösvény amin elindulhattam volna. így megint a (szokásos) vezér hangya után mentem és elkezdtem újabb technikák és lehetőségeket kutatni. Közös, kreatív elfoglaltságot kerestem a családdal, amikor ráleltem a Pepakura a nevű technikára. Lényegében egy papír modellező technika, amiben sok lehetőség van. Eleinte gyerekjátéknak tűnt, de valahogy megfogott és éreztem, hogy ebből többet tudnék kihozni. Kicsit mélyebbre ástam a lehetőségekben és találtam is sok érdekes dolgot, ami később még hasznomra válhat, de az igazi csemegékre a http://www.thehunterslair.com-on leltem rá.
Hosszú történet rövidítve, hogy pepakurához feltöltött egy ottani fórumozó egy Alien fejet. Ezt módosítani kellett, több szempontból is, hogy a célomnak megfeleljen.
Kezdetnek nem ennek ugrottam neki, hanem egy Predator maszknak, amit szintén onnan szedtem le. Ezen gyakoroltam egy "kicsit" (2 hét volt mire elkészült, napi 1-6 óra). Persze ez az én hibám is hiszen egy 10-es nehézségi skálán egy 8-al kezdtem. A Berserker maszkról (Predators -> az állkapocs csontos maszk) azt hittem, hogy csak 6-os, de felvilágosítottak, hogy az bizony egy 8-as.

Végül is nagyon hasznosnak bizonyult, mert rengeteget tanultam a hibáimból, így bátrabban álltam neki az igazi projektnek.
Az eredeti filet módosítani kellett rengeteg módon, hogy nekem ill. a célnak megfelelő legyen, amivel megint csak rengeteg idő elment, de a végeredményként kapott modell, már majdnem tökéletes volt. Sajnos azt a szintet nem érte el mint vágytam, hiszen nem készítette el önmagát, de ettől eltekintve meg voltam / vagyok vele elégedve.

Amit a fenti képeken láttok, az egy nyomtató papírból készített 80 cm hosszú PC ház!
Rengeteg anyagból készült már PC kuckó, (karton, fa, fém, műanyag, szövet, bunda, stb.) de nyomtató papírból még soha. Legalábbis a nagyobb keresők sem képet, sem leírást, sem weboldalt nem találtak, így 99,9%-os biztonsággal állítom, hogy nincs még egy ilyen elmebeteg mint én :D

A a fej és a részletei

A részletgazdagság még távol volt az elképzelttől, így egy alapfokú fogászati kezelésben részesítettem a koponyát.
A folyamat így festett:
- Minta vételezés (papír)
- gyurmázás (régi kedvencem)
- száradás előtt pár kicsi csavart beletettem, hogy legyen mivel felrögzíteni
- száradás után csiszolás és pár réteg festés

Megint csak a részletgazdagság miatt pár részlet:

Megint csak egy adag utánajárás után rátaláltam egy fantasztikus anyagra, a Szilikonra. Több forrásból, több különböző típusú / fajtájú / állagú szilikont kipróbáltam. Rengeteg teszt, próbálkozás és kísérletezés után sikerült egy remek és használható kombinációra rátalálni. Ez nem is volt olyan egyszerű mert a 4 forrásból, 6 féle szilikon, és 6 féle hígítóval volt mint kombinálni. Mikor ez megvolt, ekkor jöhetett az anyag színezésének kérdése.
A lényeg, hogy sok idő elment ezzel a résszel, de megérte, mert pontosan azt a kombinációt sikerült megtalálnom, amit kerestem.

Az ikonikus nagy "fő" gononszoknak mind voltak erős és csak rá jellemző vonásai. Az Alieneknél több ilyen is van: az élet ciklusuk, a vérük és a belső száj.
Mivel egy levágott fejet akarok készíteni így az életciklus most nem érdekes. Mivel nem egy "frissen" levágott trófea, így a vér sem számít most. Viszont a Belső száj, na az kell mindenképpen, hogy teljes legyen az illúzió. Így azt is elkészítettem.

A száradási időkkel nem tudtam mit kezdeni, mert minden rétegnek kellett 1-2 óra. Amikor volt más részlet vagy munkadarab, amivel lehetett dolgozni akkor természetesen azzal bíbelődtem, de volt amikor semmihez sem tudtam nyúlni. Ekkor az üres járatokat kihasználtam és kreativitásom szabadjára engedtem aminek ez lett a vége:

DCMM - Magyar különítmény

Büszkén vállalom, hogy a "Magyar különítmény" tagja voltam a DCMM-eken, eddig háromszor, de remélem lesz folytatás.

A többieket említettem már, de megint megteszem pár fotó erejéig. Ez nem sorrend, csak így álltak össze a képek (az utóbbi két évben készült néhány gyöngyszem).
Jones, Soccer. BaluC

Jones

Jones, Soccer

Soccer

Soccer

Soccer

BaluC, Soccer

BaluC

BaluC

BaluC

BaluC

Hozzászólások

(#1) FatalEror


FatalEror
(PH! addikt)

Ezzel jössz Veletechre is?
Látom erősödik a mezőny. :K
Amúgy pedig minden elismerésem a türelmed felé,amivel megalkottad a papírmasé fejet. :R

HardCore is my LifeStyle

(#2) csabi112


csabi112
(Modder)

Igazán jó kis bejegyzést sikerült összehoznod. :C És úgy látom, sok dolog már nagyon rutinszerűen megy. Grat, mégegyszer!

“Kreativitás = 10% tehetség és 90% elszántság.”

(#3) BaluC válasza FatalEror (#1) üzenetére


BaluC
(Modder)

Igen, ezzel szeretnék menni a Veletech-re HA elfogadják a nevezésemet. Várom a visszaigazolást, és attól függően, még lehet ott meglepetés. :U
Köszönöm az elismerő szavakat :B
A "papírmasé" kicsit erős volt :U ez annál bonyolultabb kicsit. ;]
Mind a két technikát ismerem, és mind a kettő jó, de másra.

csabi112 köszi :) tizen év moddolás alatt sokat tanultam / dolgoztam :U

[ Szerkesztve ]

Megszállott MODDER -> http://black-mod.com -> Modder Toborzó Központ! Ujabban itt vagyok aktív

(#4) FatalEror válasza BaluC (#3) üzenetére


FatalEror
(PH! addikt)

Persze,hogy több,csak azt a papírfejet összerakni kb 2-3X nagyobb munka mint az összes többi munkálat!Én csak pici papír ház-autó,és egyéb ragasztós maketteket csináltam,és nem egyszerű,amikor ragad a kezed,és állandóan el kell választani a munkadarabtól.Illetve csináltam már egyéb műveleteket is,mivel kertes házban lakom ezért itt is van millió egy feladat.Bútorkészítés stb.És inkább választanám a bútort mint az aprólékos ragasztást.

HardCore is my LifeStyle

(#5) BaluC válasza FatalEror (#4) üzenetére


BaluC
(Modder)

Igen, a Berserker maszknál volt időm és lehetőségem tesztelni a ragasztókat is. Négy félét a maszknál és két másikat a koponyánál teszteltem. A sima, vízbázisú, iskolai papírragasztók a legjobbak. Volt egy amit egy 100.-ft-os boltban vettem. nem tudtam elolvasni a márkáját sem, mert minden csak kínaiul volt rajta, de élvezet volt vele dolgozni. Csak a papírt ragasztotta, vagy önmagát. Folyékony volt, lehetett óvatosan kenni, beitta a papír, illesztésnél még volt egy fél pillanatod korrigálni, vagy csúsztatni, ha nem volt pontos elsőre (ez fontosnak bizonyult) de utána 3 másodperc nyomás után már nem eresztette el többé. Szóval EHHEZ a feladathoz ideális volt! De mire 2 héttel később visszamentem már nem volt nekik egy darab sem :O Azt a kevés maradékot nagy becsben tartva, nagyon macerás helyekre alkalmaztam csak. De mivel abból sok volt, így gyorsan elfogyott. :(
És bár nem írtam le, de azóta is használtam ezt a technikát párszor: nyuszi, mókus, sárkány, teknős, másik maszk, egy predator dárda (összecsukott állapotban is 90 cm), stb.

Megszállott MODDER -> http://black-mod.com -> Modder Toborzó Központ! Ujabban itt vagyok aktív

(#6) FatalEror válasza BaluC (#5) üzenetére


FatalEror
(PH! addikt)

Ismerős,nekem is van egy noname ragasztóm,ami tökéletes.(stiftes),szépen lehet dolgozni,erősen köt,és relatíve gyorsan.hagy egy kis időt korrigálni,nemrég elővettem,és mintha az állásban tökre ment volna,még mindig jó,csak nem olyan jó mint régen,lehet majd benézek boltba,hogy van-e még,mert azért egy pár fajtát könnyedén haza vágott!Igaz nem olcsó,de ha tényleg jó,minőségi ragasztót szeretnél,ami ilyen munkáknál elengedhetetlen.(nekem jó munkát kell végeznem,ehhez jó szerszámra van szükségem....Metabo)Akkor bátran ajánlom az UHU termékpalettáját,régebben használtam olyat,és nekem nagyon bejött.Esetleg még az ALDIBAN kapható cuccokat próbáld ki,jó része német cucc,és pontom pénzért kap az ember minőséget,de az UHU az biztos jó szerintem.Én az EXTRA KRAFTOT használtam,az valami brutálisan jó,mondom az ára is megvan,de az magasan veri az összeset. :K

HardCore is my LifeStyle

(#7) BaluC válasza FatalEror (#6) üzenetére


BaluC
(Modder)

ismerem és próbáltam is, bár én Patex, Pélmatex, Henkel, 3M vonalon szoktam mozogni, de vannak kivételek. Pl.: pont az a "filléres kínai vacak" ami erre a célra sokkal jobb volt, pedig tized annyiba került ( 50 Ft. volt)!

Más: Ez a leírás rövidebbre lesz / lett szabva!
Megy ki a Logout-ra Cikk-nek. :K
Aki eddog olvasta / nézte az ne lepődjön meg, ha eltűnik innen valami.

Megszállott MODDER -> http://black-mod.com -> Modder Toborzó Központ! Ujabban itt vagyok aktív

(#8) BaluC


BaluC
(Modder)

Pár nagyobb részt már kivágtam, de további rövidítés várható :K

Megszállott MODDER -> http://black-mod.com -> Modder Toborzó Központ! Ujabban itt vagyok aktív

(#9) jones965


jones965
(Modder)

Isten hozott ismét köreinkben barátom! :)

Privát üzenetben szakmai kérdésekkel nem foglalkozom.

(#10) tajcsi


tajcsi
(őstag)

Soccer kezében az milyen sör?

MAXIMUS VI Extreme, Z87-WS, 3970X és sok más fimomság nálam...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.