2019. március 22., péntek

Gyorskeresés

Magány a gazdám

Írta: | Kulcsszavak: magány . zárkózottság . egyedüllét

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Mint az a címből is kiderül, nem éppen egy vidám iromány lesz ez. Annyi minden kavarog a fejemben mostanában, hogy úgy gondoltam, ha máshogy nem is tudom megosztani, akkor megpróbálom kiírni magamból. Ez az írás több évnyi felgyülemlett érzelmet fog magába foglalni. Megpróbálom a fontosabb eseményeket összeszedni, illetve a meghatározóakról részletesebben írni. Előre bocsátom, hogy nem szeretek panaszkodni (hiába tűnhet úgy), de úgy éreztem muszáj megosztanom.

Kezdem az elején:
25 éves srác vagyok, jelenleg egyetemre járok és remélhetőleg egyszer Mérnök Informatikusként végzek. A tanulás mellett már több mint egy éve dolgozok egy nagyobb vállalatnál mint gyakornok. Úgy érzem megbecsülnek, és én is szívesen járok be dolgozni, valamint az anyagiakra sem lehet panaszom. Jelenleg a szüleimmel élek, de magamat tartom el valamilyen szinten. Értem ez alatt, hogy miután itthon lakom, így a rezsire és az ételre nincs gondom, természetesen besegítek ahol tudok, de minden költségemet magam állom.
Az egyetemet, kocsi fenntartást, szórakozásra valót..., mind-mind a keresetemből fedezem. Ez a jelenlegi állapot. Amiről valójában írni szeretnék azok az érzelmek, pontosabban a saját, jelenlegi érzéseim. Igazsághoz hozzá tartozik, hogy jelenleg nincs párkapcsolatom. Sajnos a sors úgy hozta, hogy valamiért mindig elpártolt mellőlem a szerelem. Igen, úgy tűnhet, hogy most ez a story egy lányról fog szól vagy neki az elvesztéséről, de szó sincs róla. Ez csak egy kis részét fogja kitenni a történetnek, és itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy egy kicsit visszaugorjunk az időben. Nagyjából a középiskolás évek közepétől indult el ez az egész. Teljesen átlagos srác voltam, kicsit csendes, de voltak rendes barátaim (értsd: nem a link réteggel lógtam). Nem voltam egy ismerkedős fajta, valahogy mindig engem találtak meg (vagy nem) az emberek. Nekem is, mint sok más srácnak, felkeltették az érdeklődésüket a lányok. Olyan 17-18 éves korban már illik ilyenekkel foglalkozni. Mint azt már említettem, természetemből fakadóan nem igazán ismerkedtem. Nem tudom miért, ilyen vagyok a mai napig. Szerettem volna én is párkapcsolatot. Megtapasztalni milyen, na meg persze vonzott a szép női test is :) Kezdeményezni nem nagyon mertem. Ez abból fakadt, hogy nem éreztem azt, hogy a korosztályomból egy lánynak is megfelelnék. Szinte mindig a barátaimmal lógtam a szünetekben, így nem is voltak lány ismerőseim. Nehezemre esett kimutatni, ha tettszett is egy lány, mert féltem a visszautasítástól, valamint a környezetem reakciójától a kudarcra. Így hát úgy döntöttem, hogy fiatal vagyok még, inkább koncentrálok a tanulásra. Úgy voltam vele, hogy majd ha jönni-e kell, akkor megismerkedek egy hozzám hasonló lánnyal. Eltelt egy-két év. Az érettségi után jelentkeztem egyetemre, ahova fel is vettek. Az első évet teljesen passzívon kezdtem, mert ahova jártam középsuliba, volt lehetőség egy egy éves szakmai képzésben részt venni, teljesen ingyen. A szakma elvégzése után, rögtön folytattam is a jegelt egyetemi tanulmányaimat. A középsulis ismerőseim közül, sajnos nem sokan jelentkeztek erre a szakra amelyikre én. Egyik barátommal jártunk csak egy azon órákra. Ennek nagyon örültem, mert legalább nem teljesen egyedül és ismeretlenül kezdek neki egy új életszakasznak. Eltelt pár hónap és bár nem minden tárgy ment zökkenő mentesen, de azért kezdtem belerázódni. Ekkor még mindig ott volt bennem az érzés a párkapcsolat iránt, mivel a kor előrehaladtával a környezetemben is egyre csak azt láttam milyen boldogok együtt azok akiknek van párjuk. Én is vágytam erre az érzésre, megtapasztalni milyen az mikor egy addig ismeretlen embernek fontos vagyok. Nem szeretet hiányra gondolok, hiszen a családom felől meg volt a szeretet, nekem inkább egy vágy alakult ki afelé a másik szeretet felé amit még sosem tapasztaltam meg. Aki párkapcsolatban él az biztos tudja miről beszélek. Vissza kanyarodva a történethez, úgy éreztem hiányzik valami az életemből. Meg volt mindenem, célom is volt, de mégis magányosnak éreztem magam. Egyik nap suliba menet, a buszmegállóban megpillantottam egy gyerekkori ismerőst, akivel már legalább hat éve nem beszéltem. Nem azért mert rosszba lettünk volna, egyszerűen csak különváltak az útjaink. Ez az ismerős természetesen egy lány volt. Nagy örömmel fogadta ő is a jelenlétem, hiszen régen is megértettük egy mást, szinte egy húron pendültünk. Az egész utat végigbeszéltük, míg beértünk az egyetemre. Volt is miről beszélni, hiszen elég sok idő eltelt azóta. Teltek a napok, néha-néha összefutottunk az órák közti szünetekben, de csak mosolyogtunk egymásra. Egyik nap mikor suli után otthon ültem,arra gondoltam milyen jó volt beszélgetni azzal a lánnyal. Felszabadult és boldog voltam, ahogyan mesélt. Egyszer csak elfogott egy furcsa érzés. Ezelőtt sosem éreztem ilyet. Csak rá tudtam gondolni, és vele akartam lenni azonnal. Szinte hiányzott a jelenléte. Csak azt akartam hogy ott legyünk egymás mellett. Úgy éreztem valamit tennem kell. Összeszedtem minden bátorságomat és írtam neki egy pár sort akkor még MyVIP-en, hogy szeretnék találkozni vele. Nem tudtam van-e barátja, de az érzés annyira erős volt, hogy az sem érdekelt ha esetleg visszautasít. Másnap jött is válasz, hogy bár sűrű a programja, mégis lehet szó pár óra találkozásról. Nem hittem a szememnek. Sosem történt még velem olyan, hogy egy lány igent mondjon a találkozóra. Itt egy kicsit megtörném a monológomat. A lényeg, hogy végül összejöttünk, elmesélte, hogy neki se volt még párkapcsolata és ő is úgy érezte, hogy vágyik erre. A környezetében sok ismerősének volt már párja és őt is bántotta a gondolat, hogy miért marad pont ő egyedül. Teljesen össze illettünk, mindkettőnkben ugyan azok az érzések játszódtak le. Életemben először éreztem azt, hogy igen is boldog vagyok, sőt mi több nagyon is boldog. Az a furcsa hiányérzet megszűnt lézetni. Annyira örültem a barátnőmnek, hogy teljesen magával ragadt minden érzés. Tudtam, neki bármit elmondhatok, bármit megoszthatok vele, hiszen tudtam hogy szeret és nem érdekelt semmi más a világon. Kicsit a tanulmányaim rovására is ment, de ez nem befolyásolt semmit. Teltek a hónapok, jobban megismertük egymást, az élet haladt előre. Tudni kell, hogy bár egyszerre kezdtük az egyetemet, ő egy évvel előrébb járt, mivel én a szakma miatt halasztottam. Arra a szakra ahova ő járt, volt lehetőség amolyan külföldi tanulmányra jelentkezni fél-egy évre. Tudtam, hogy eljön ez az idő, hiszen a kapcsolatunk elején szó volt róla, hogy ha lesz rá lehetőség, megpróbálná ezt a külföldi tanulmányt. Biztattam is, mert tudtam fontos neki és szerettem mindig boldognak látni. Bevallom ugyanakkor féltem is tőle, hogy hogyan fog alakulni a kapcsolatunk ha ő kimegy tanulni. Én lelkiekben már az elejétől kezdve készültem erre, de valahogy nem fogtam fel teljesen ennek a súlyát. Nem törődtem eleget ezzel a dologgal, hiszen örültem minden együtt töltött percnek. Persze mindig ott motoszkált bennem a tudat, hogy ha eljön a kiutazás ideje esetleg elveszítem. Sokat beszéltünk erről és megnyugtatott, hogy úgy is csak fél évről lenne szó, meg hogy majd pár napra kimegyek meglátogatni (ez meg is történt, amint azt később olvasni fogjátok), meg különben is fontos vagyok neki és ez az egész kapcsolat. Hittem neki, hiszen én is így éreztem. Eljött a nagy nap, láttam hogy izgul az út miatt. Próbáltam nyugtatni, közben a saját szomorúságomat leplezni. Arra gondoltam amit korábban megbeszéltünk, hogy nem lesz baj. Ahogy ott ültünk kézen fogva az állomáson némán, egyszer csak elhagyta a száját egy számomra akkor még érthetetlen, mint később kiderült nagyon is fontos mondat. Ez a következő volt: ˝Ha úgy érzed, hogy szerelmes vagy valaki másba, nem muszáj megvárnod engem. Én megértem majd ha így döntesz. ˝
Teljesen lemerevedtem, meg sem tudtam szólalni. Nem értettem miért mondja ezt, hiszen csak őt szerettem mindvégig, amikor csak tudtam vele voltam. Egyszer sem éreztettem vele, hogy nem fontos a számomra és ezt tudta ő is. Nem tudtam hova tenni ezt a mondatát, egyszerűen nem fogtam fel miért mond nekem ilyet. Azt mondta, hogy nem azért mert nem szeretne, csak egy lehetőséget kínált fel. Ezután a vonata elment, én pedig vegyes érzésekkel mentem haza. Mérhetetlen szomorúság fogott el, a tudat hogy lehet nem látom már többé elviselhetetlenné tette azon éjszakámat. Hiába beszéltük meg, hogy majd minden nap hívjuk és írunk egymásnak, valahogy úgy éreztem hogy azzal a vonattal nem csak ő ment el, hanem belőlem is egy darab kiszakadt. Teltek a hetek tovább és bár szakítani nem szakítottunk és valóban beszéltünk szinte minden nap, valami megváltozott. Éreztem, hogy nem voltam olyan fontos a számára már mint amikor még itthon volt. Bevallom rosszul esett, de betudtam annak, hogy biztos csak képzelgek,meg különben is azért ment ki tanulni, hogy egy kicsit világot is lásson. Nem akartam korlátozni a szabadságában, mert tudtam, hogy neki most ez a fontos. Hiába éreztem magam megint egyedül, a remény, hogy még együtt vagyunk és hamarosan láthatom erőt adott. Említettem, hogy volt szó arról, hogy meglátogatom majd. Nagyon vártam azt a napot. Barátnőm teljes útikalauzt írt nekem, hogy jutok el hozzá és ha esetleg valahol eltévednék, mit kell keresnem illetve mondanom. Bevallom féltem a kiúttól, hiszen egyedül még sosem jártam külföldön, pláne nem az én akkori nyelvtudásommal. Szóval be voltam rezelve, de ott is akartam lenni, hogy átölelhessem. Úgy jött össze a dolog, hogy pont a születésnapján fogok megérkezni és majd nála lakok a koliszobában arra a pár napra. Vártam, hogy megérkezzem végre, hiszen tudtam, hogy sok mindent kell megbeszélnünk. Az állomáson találkoztunk, én ott vártam rá, de mikor megpillantottam valahogy a boldogságom kicsit alábbhagyott. Nem fogadott kitörő örömmel, de láttam rajta hogy kicsit fáradt, így nem csüggedtem. Megöleltük egymást és elindultunk a szobája felé. Nekem annyira idegen volt minden, hogy csak bámészkodtam minden fele. Megfogtam a kezét. Nyugodt voltam, hiszen tudtam, mellette nem történhet semmi rossz. Az eddigi nyugtalanság és magány megszűnt. El sem hittem, hogy itt van mellettem. Újra érezhettem a csókját és a bőre finom illatát. Úgy éreztem ideje beszélnem vele az érzéseimről, arról hogy bármi is történjen nekem ő az igazán fontos. Ekkor történt meg az ami az egész további életemet végigkísérte, az érzés amit nem kívánok senkinek sem. Ez volt az a pillanat mikor megértettem az akkori mondatának jelentőségét, mikor a pályaudvaron búcsúzkodtunk. Elmondta, hogy bár szeret, jelenleg fontosabb neki a szabadság, mint kapcsolatunk és úgy érzi nem tudja nekem mindazt megadni, amit ez a kapcsolat vár. Pontosabban úgy érezte én túl sok szeretetet adok neki, amibe ő belefullad. Részben igaza volt, mert tényleg szinte mindig vele akartam lenni, de nem azért hogy ezzel elriasszam magam mellől. Ő volt nekem az első igazi szerelmem, előtte nem volt senkim, így nem tudtam hogyan kell egy párkapcsolatot kezelni. Egyszerűen csak az érzéseim vezettek és ezek az érzések mindig felé tereltek. Végül eldöntöttük, hogy szétválunk. Bennem nem változott semmi, még mindig ugyan úgy éreztem iránta,bár tudtam, hogy vége. Felajánlotta, hogy attól még tartsuk a kapcsolatot, de akkor és ott úgy gondoltam, hogy nem tudnék vele már úgy beszélni, hogy tudom már sosem lesz velem. Elmondtam neki, nem akarok úgy lenni vele, mint egy baráttal, hiszen a vele töltött idők után nehéz lenne csak úgy bármiről is beszélni. Nem tudtam volna neki kiönteni úgy a szívem, mint azelőtt. Teljesen padlóra kerültem érzelmileg. Egy idegen országban, ahol ő volt az egyedüli biztos pontom, akkor és ott magamra hagyott. Az utolsó estémet külön töltöttük. Egy percet nem aludtam éjszaka. Teljesen ki voltam bukva és nem tudtam, hogyan folytassam az életem. Nem érdekelt már semmi akkor. Másnap elbúcsúztunk, én pedig haza indultam. Lelkileg teljesen összetörve, tanácstalanul. Az érzéseimet magamba zárva. Nem beszéltem róla senkinek. Ekkor kezdődött el életem egy másik korszaka amely jelenleg is tart. A szakítás miatt a tanulmányaim elhúzódtak. Volt hogy nem jártam be az órákra, a barátom akivel együtt kezdtünk abbahagyta az egyetemet és elment dolgozni. Passzív féléveket raktam egymás után, mert úgy éreztem, nem tudok oda visszamenni, hol annak idején elkezdődött minden ami a boldogságomat okozta. Hiányzott belőlem az akarat, hogy befejezzem az iskolát, és hiányzott belőlem a cél, mely az utat mutatta. Jelentkeztem egy gyárba sori dolgozónak, mert úgy voltam vele, hogy muszáj elterelni a gondolataimat a magányosságról és szerettem volna egy kis pénzhez is jutni, hogy hátha az majd segít talpra állnom. Új célokat próbáltam kitűzni magam elé. Másfél év munka után megvettem az első autómat. Nagyon örültem neki, hisz ez volt az akkori célom és sikerült megvalósítanom. A munkahelyen csak egy ember voltam a sok közül, ahol tudják, hogy ha lehet addig hajtanak amíg össze nem esel. Én nem ilyen életre vágytam, szerettem volna ha egyszer lesz családom, akkor ne nélkülözve éljünk. Nem akartam azt, hogy azért ne legyünk boldogak, mert nem tudok megadni mindent a családomnak. Tudtam, hogy akár mennyire is dolgoznék keményen, a mai világban számít hogy milyen iskolát végzett el az ember. Így hát úgy döntöttem, hogy a félretett pénzemből folytatom a tanulmányaimat és bár magányosan is, de reményekkel teli, igenis megszerzem a diplomát. Ekkor már nem fájt úgy a szakítás, lévén eltelt körülbelül két év. Az hogy nem tudtam a lányról semmit és nem is emlékeztetett már rá semmi, enyhített a fájdalmamon. Nem éreztem magam készen egy új kapcsolatra, így hát akkoriban elég zárkózott is voltam. Csak a tanulásra koncentráltam, hiszen azt a célt tűztem ki magam elé. Sikerült is pár félévet lezárnom, de sajnos a pénz nem tart örökké. Tudtam, hogy valamilyen módon szert kell tennem egy kis tőkére ha folytatni akarom a tanulást. Semmi képen sem akartam abbahagyni és megint passzívra tenni magam, így hát jelentkeztem gyakornoknak ahhoz a céghez, amelynél jelenleg is vagyok. Nagyon boldog voltam, mikor behívtak és mondták, hogy kezdhetek náluk akár azonnal. Természetesen elvállaltam. Az akkori folyamatos sikerek és pozitív visszajelzések az életben meghozták az önbizalmamat is és elkezdtem eljárni helyekre. Próbáltam ismerkedni, új embereket megismerni. Nem kifejezetten a párkeresés volt a célom, mert bár a dolgok jól alakultak, mégis bennem volt még az űr, amit a régi szerelem hagyott. Igaz csak halványan már, de ott volt. Ekkor már 23-24 éves lehettem, a barátaimnak már mind volt viszonylag hosszú folyamatos párkapcsolata, illetve szinte mindenki dolgozni kezdett. Kevesebbet találkoztunk és beszéltünk egymással. Bár a munkahelyen jó a hangulat, mégis csak az üres szobába jövök haza nap mint nap. Elég magányosnak éreztem magam. Eldöntöttem, hogy megpróbálok ismerkedni, párt találni. Sosem hittem az online társkeresésben. Nekem olyan személytelennek tűnik, én pedig szeretem elhívni a lányt egy randira, hiszen ott egyből kiderül a jelekből, hogy szimpatikusak vagyunk-e egymásnak. Mondanom sem kell, hogy az online társkeresésből nem is lett semmit. Nem igazán írtak vissza a lányok, bár tény hogy én sem erőltettem meg magam túlságosan. Rá következő félévben meghirdettek egy úgynevezett Szerelem és párválasztás című tárgyat, melynek végén villámrandit szerveztek a tanárok. Egyből kaptam is az alkalmon, úgy voltam vele, hogy veszteni valóm nincs. A kurzus végén a randik sem mentek valami fényesen. Hiányzott az a bizonyos szikra. A lelkesedésem és az önbizalmam kezdett alábbhagyni. Voltak még ilyen-olyan próbálkozások a baráti körből folyamatosan kikerülő újabb és újabb lányok iránt, de mindegyik visszautasított. Visszagondolva, én is hibás voltam benne, hiszen nem szívből jött az érdeklődésem irántuk, inkább csak egyfajta érzelmi biztonságot szerettem volna. Hiányzott mellőlem a társ, a szerelem és ezt szerettem volna minden áron pótolni. Persze mondanom sem kell, hogy sikertelenül. Bánatomban ismét magamba zárkóztam. Szinte csak a munkának és tanulásnak éltem. Voltak ugyan apróbb sikerek az életben, de mégis egyre magányosabbá és de-motiválttá váltam. Természetesen a szüleim biztattak, hogy ne adjam fel, meg hogy jobbra fog fordulni az életem. Mégsem adtak erőt ezek a szavak. Hiányzott az a boldogság, az a közelség, amit attól az embertől kaptam akiért bármit megtettem volna. Nem adtam fel ekkor sem és bárcsak félgőzzel de folytattam mindent. Voltak tárgyak amiket teljesítettem, míg másokat nem. Így ment ez folyamatosan, mígnem egy napon a munkahelyen, az irodában megpillantottam Őt. Azt a lányt aki egykor a mindenem volt és a máig tartó magányom kezdetének az okozója. Hirtelen szíven ütött a pillanat, teljesen ledermedtem. A gyomrom összerándult és nem tudtam figyelni semmire sem. A lány akiről több éve semmit sem tudok hirtelen ott volt előttem néhány méterre. Ő is észrevett engem. Halkan köszönt, majd továbbment. Attól a pillanattól nem láttam többé megint. Mint kiderült ő is annál a cégnél van ahol én, csak egy külföldi osztályon dolgozik. Látogatóban volt itt pár napra. A felszínre tört érzések nem hagytak nyugodni. Attól a pillanattól, hogy megláttam újra előtört egy erős érzés. Tudtam, hogy nem tehetek semmit, hiszen Ő már egy másik országban él és esély se lenne a találkozásra. Megpróbáltam túltenni magam ezen az érzelmi kavalkádon. Elnyomtam magamban minden ilyen érzelmet iránta, hiszen tudtam nincs jövőnk. Feleslegesen álltatni magam nem akartam. Elegem volt a fájdalomból ami belül nyomott. Közömbösen álltam neki mindennek, mert nem akartam újra átélni azt, hogy elveszítsek egy nekem fontos személyt. Ezen ponttól kapcsolódunk vissza a jelenbe. Abba az állapotba, amely jelenleg is tart. A végeláthatatlan mély magányba. Jelenleg ott tartok, hogy nem igazán beszélek senkivel. A barátok nem érnek már úgy rá, a szüleimmel nem akarok ilyenekről beszélni. A lány, a régi szerelem fel-fel bukkan néha, hol személyesen, hol csak egy-egy mondatban. Az osztály ahol dolgozom, szoros kapcsolatban van azzal a részleggel ahol pedig Ő dolgozik. Néha ellátogat hozzánk munka ügyben, néha csak megakad a fülem egy beszélgetésen, melyben felmerül a neve. Tudom, hogy mi már soha nem leszünk együtt és egy részén már túl is tettem magam. Legalább is ezt próbálom elhitetni magammal. Amíg nem bukkant fel, addig teljesen nyugodt voltam, de az utóbbi időkben folyamatosan jönnek a közvetett és közvetlen gondolatok felőle, melyektől nem tudok szabadulni. Szeretnék, de nem tudok. Eldöntöttem, hogy lezárom azt a szakaszát az életemnek, még sem hagyja magát olyan könnyen. Nekem már nem ő kell, nem ő hiányzik, hanem egy olyan társ, aki azt tudja adni, amit akkor régen ő, és amit már ő soha nem fog. Egy szerető társ, aki mellett újra boldognak érezném magam, és akivel megoszthatnám az örömöm-bánatom egyaránt. Mert a mostani állapot, amely elég régóta tart egyre nehezebb. Nehezen viselem, hogy egyedül vagyok. Megint kilátástalannak érzem az életem, hogy bár van munkám és van egy célom, mégis hiányzik a lendület. Hiányzik a biztató szó, az ölelés, amely mindig erőt adott a folytatásra, ha magam alatt voltam....

Hozzászólások

(#1) TheLázs


TheLázs
(újonc)
LOGOUT blog

Fos érzés, tény. Nem szabad elfelejtened, hogy egy fiatal, tanuló és dolgozó fehér férfi vagy. Nem a rasszizmust, csak a statisztikákat halld ki a szavamból: most te vagy a világ ura.

A szerelem... Nos, az veszélyes dolog. Fel kell tudnod oldódni, hogy könnyen és gyorsan ismerkedj a való életben. Nem tudhatod, hogy a sarki közértben a pénztár mögül rád mosolygó diáklány mikor és hol fog előfordulni. Vagy gyakorlatilag akárki. Nem is olyan régen olvastam valakinek a blogján körülbelül a következő sorokat: "Lány a metrón, te mindig olyan más vagy, de én így szeretlek..."

Természetesen, vissza leszel utasítva, ne is ábrándozz róla, hogy elkerülhetnéd. Két barátnőre ( mindkettő 2+ éves kapcsolat lett) nekem személy szerint legalább tíz a tiédhez hasonló elutasítás jutott. Na jó, ez talán kicsit túlzás. Akikhez tényleg közel álltam érzelmileg és úgy tettek a Friendzone-ba, na ők 3-nál nem voltak többen.

Nem szabad csüggedni. Nem szabad menekülni. Építs, gondolkodj, élvezd ki a szingli életet, mert hidd el, tud hiányozni egy-egy órára. Mindezt úgy mondom, hogy kijelenthetem, boldog párkapcsolatban élek.

"Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít” – Örkény István

(#2) aerodavid2


aerodavid2
(lelkes újonc)

nöügy.. nálam alapszabály hogy a férfi ad érzelmi biztonságot a nö számára, fordítva a tapasztalatok alapján nem müködik :)

aerodavid2 felhasználónak 18 pozitív és 0 negativ értékelése van a fórumon!

(#3) Porzinger


Porzinger
(újonc)

Mintha magamat lattam volna az irasodban. Batran mondhatom, tudom mit erzel. En is atmentem ezen a folyamaton. Nekem is nehezen ment az ismerkedes, raadasul egy betegseg miatt meg inkabb felszeg voltam. Majd talalkoztam eletem elso szerelmevel, teljesen veletlenul es 500 km tavolsag volt kozottunk megismerkedesunk pillanataban. Aztan 5 ev utan vege szakadt a szerelemnek, en teljesen magam alatt voltam, semmi sem erdekelt. Alig mozdultam ki a lakasbol, tarsasagra pedig vegkepp nem vagytam. 2 ev utan szep lassan ujra keresni kezdtem azt a bizonyos erzest. Vegul megsem a kereses hozta meg a hazassagot az eletembe, hanem egy egyszeru ismeretseg, amibol kialakult a szerelem.
A lenyeg az, hogy sosem szabad feladni, tul kell lepni a dolgon, barmennyire is nehez ezt megtenni. Aztan amikor a legkevesbe varod, akkor fog megtortenni a dolog.

[ Szerkesztve ]

(#4) r_radi


r_radi
(újonc)

Sosem hittem az online társkeresésben. Nekem olyan személytelennek tűnik.

Na igen, én pont ezen a véleményen voltam. Átkozom is magam érte, mivel utólag rájöttem, remek dolog.
Egy nap nekem is elegem lett az egyedüllétből, és abból hogy állandóan azonos neműekkel lógok, szóval felraktam a tindert és elkezdtem keresni.
Azon a nyáron sikerült leszerveznem 3-4 randit. A legutolsóból pedig egy jelenleg is tartó kapcsolat lett :)

(#5) VoidXs


VoidXs
(PH! kedvence)

Mintha csak én írtam volna. Én is éppen mérnökinfós tanulóként töltöm a napjaim (a BME-VIK-en, te is?), és bár még csak az elején vagyok az egésznek, nagyon sok ponton magamra ismertem. Egyedül szinte csak ott nem, hogy nekem semmilyen kapcsolatom nem volt. Én sokkal felénkebb vagyok, így mindössze csak egy próbát tettem, természetesen nemet kaptam. Utána hónapokig rosszul voltam, azt se tudtam, miket csinálok, írtam róla vagy 3 bejegyzést ide, de annyira átgondolatlanul, hogy már egyik sem elérhető.

Ezután jött az, hogy akikkel szembe merek kerülni, szinte azonnal megtetszenek. Ebből született a pulcsis poénom, vagyis hogy láttam egy szép lányt a mekiben, kell a munkás pulcsija. Erről nem töröltem a cikket, mert vicces. Persze azért odamentem dolgozni, biztos ami biztos. Amilyen a szerencsém, mire kezdtem, nem volt ott, és senki nem tudta, ki volt az a lány, aki decemberben még volt, később már nem, hiába mondtam el pontosan, hogy néz ki. Szóval mekizhettem. Szerencsére nagyon jó társaság volt, a munka könnyű, és ebben a városban relatíve nagyon jól kerestem (nálunk a lakosság több, mint fele gyári munkás). Rengeteg jó történetet tudok onnan mesélni. Csak lányosat nem.

Amilyen a formám, megint találtam magamnak kiszolgálólányt. Ezúttal a kolihoz közeli moziban. Októberben bementem unalmamban egy filmre. Na ez az, amit nem kellett volna. Aki adta a popcornt, nagyon kedves, aranyos, mindig mosolygó lány volt, akit a munkatársai és a vendégek többsége imádnak, és az ő napjuk is jobb, ha látják. Szó mi szó, fél év alatt sikerült egy kisebb vagyont elvernem mozira. Novemberben változás történt, a fekete ingje kifehéredett, vagyis innentől nem büfés, átsorolták valami másra. Fogalmam sincs, mit csinál, mert fel-alá járkál, ahogy kedve tartja. Néha vár pár percet a kávézóban, elmegy jegyet szedni, aztán a büfébe, de oda szigorúan csak nézni. Ha megszólítom, már jön is oda a büfés, hogy "szia, nálam lehet rendelni". Most mondjam azt, hogy "jó, de én nem akarok nálad rendelni"? Viszont a fehér ingesek teremfelelősök is lehetnek. Most éppen erre várok. Ő egyszer nem volt, mindenki más már igen, de azért várok. Hátha csak nem képezték ki, mert nagy a fehér inges feladatkör. Talán stáblista végén lesz tököm leszólítani. A teremfelelősök úgyis addig állnak és néznek, ameddig az utolsó ki nem megy. Szóval tessék, lehet sokkal, sokkal rosszabb.

[ Szerkesztve ]

W̘h̘̹̥̼a̝t̪̝͓̠̪ ̞͔s̼̱̣o͚̻̟un͚d̖̣̗̭̞̹ ̬ḏ̩̤͉o̹ͅe̟͚͕̺s͕̱̙ s̝̮̯͍̝̺o̰̪̲͓̦u̥̻͎n̘̳̟̗d̼ ̞̫̣̲̼̜m͚̼̳ak̪̩̻e̘̹̜?

(#6) petipetya válasza VoidXs (#5) üzenetére


petipetya
(PH! nagyúr)

Emlékszem rád, olvastam az írásaidat. Viszont elsiklottam afelett, hogy melyik országban is laksz?

(#7) blackrulz válasza VoidXs (#5) üzenetére


blackrulz
(PH! nagyúr)

de ezt a rosszabb szituációt is csak magadnak köszönheted már bocsi. ez gyakorlatilag a saját döntésed. 15 évesen 198 centi voltam 70 kilóval kb. mellette ovis komom óta szemüveges, kerek aranykeretes ahogy illik egy hossztengely mentén meghúzott gollamba oltott herry potter klónnak.egy évig néztem ahogy a csaj akit imádtam pörög a "menő" srácok között. aztán nyáron azt mondtam hogy fck that sht, elkezdtem kosarazni a haverokkal, mellette lejártunk a termebe edzeni, szereztem kontaktlencsét a fodrász csinált egy normális hajat, és kijelentettem hogy innentől tökös gyerek vagyok. oda is mentem a csajhoz szeptemberben, elhívtam randira, persze hogy nemet mondott, de onnantól mehettem tovább és rájöttem hogy kb a saját álomvilágom tudom elbukni azzal ha odamegyek, más veszteni valóm nincs. pár felsülés után persze egyre jobban látszott hogy a csajoknak imponál -meglepő módon- ha határozott, céltudatos férfit látnak, aki tudja mit akar. persze belül meg fostam és kétségek között őrlődtem, de a marketing az marketing, és ha elég sokat mondod magadnak hogy te bizony erre képes vagy képes is leszel, főleg hogy ez nem atomfizika.

a csajok is úgy működnek ahogy mi... meglátnak, és vagy azt mondják hogy hmmm... vagy nem váltasz ki belőlük semmit. utóbbi elég ritkán változik meg hetek-hónapok-évek alatt. az elején elég jól be tudják határolni, hogy attól a pasitól akarnak e esetleg valamit vagy sem.

a netes keresgélés meg egyértelműen működik, cimborák cseszegettek, hát adtam neki egy esélyt, két nap alatt vagy 5-6 csaj esett be ebből 3-al találkoztam a következő héten, a második lett a mostani párom, egy éve vagyunk együtt, összeköltözés jön meg társai.

Rohadtok egész nap a levegőn és labdáztok, vagy leültök a gép elé és csináltok valami értelmeset?

(#8) Agostino


Agostino
(PH! addikt)

túlgondolod a dolgot, balajti. az egész no pain no gain, és mit veszítesz-alapon megy. szívd fel magad, amíg magadban borongsz sebességet vált a világ. partvonalról persze könnyű okosnak lenni és maradva a párhuzamnál tudjuk, magyarország a tízmillió szövetségi kapitány országa, de akkor is. ha bejön egy csaj, menj oda, beszélj vele. olvass a jelekből amit kommunikál (nevet-e a fasságaidon, csavargatja-e a haját, rtfm, rakás infograph van) ez már prognosztizálja a további esélyeket. ha igent mond és elmegy veled randira? profit! ha nem, hát nem. a világ forog tovább. protip: már akkor kezd törni a jeget, amikor pusztán szimpatikus vagy a külső jegyek alapján bejön, eszedbe ne jusson beleszeretni. arra ráérsz az ikszedik randi után.

Nekem már nem ő kell, nem ő hiányzik & egy olyan társ, aki azt tudja adni, amit akkor régen ő pick one, ezek alapján még fontos neked.

[ Szerkesztve ]

                               if only you knew how bad things really are

(#9) Jhonny06


Jhonny06
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Az a bajod, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítasz annak az 1 lánynak. Persze érthető, hogy jó volt vele, meg nagyon szar érzés szakítani. De ilyen lány baromi sok van a világon és ha megismerkedsz valaki mással, akkor vele legalább ugyanilyen jó lesz (jobb esetben). Csak ezt most nehéz látni.. láthatóan ő is továbblépett, neked is ezt kell tenned.

"Ha úgy érzed, hogy szerelmes vagy valaki másba, nem muszáj megvárnod engem. Én megértem majd ha így döntesz."

Amúgy amikor ezt mondta, ott már tudni lehetett, hogy ez ennyi volt. Tipikusan szakítani akar, de a felelősséget rád akarja hárítani, hogy "ne várj rám". Tankönyvi cucc.

Amúgy a Tinder kifejezetten jó (főleg akkor, hogy nagyobb városban élsz), ki lehet fogni normális csajokat rajta. És nincs meg az a béna társkereső érzés, hogy e-maileztek egymásnak, hanem elég casual az egész, de azért komolyan lehet venni valamilyen szinten.

[ Szerkesztve ]

Niche parfümök szórófejes üvegben, különböző kiszerelésekben! Tom Ford, Creed, stb. https://bit.ly/2Tz8UbE

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.