2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

SoundMagic E30 -Minden kezdet nehéz...

Írta: | Kulcsszavak: SoundMagic E30

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Lassan már féléve, hogy a napjaim szerves részét képezi, de a kezdet nagyon nehéznek indult vele kapcsolatban mert még egy 50 órás bejáratás után is nagyon nyers összemosott hangot produkált nálam. Őszintén szólva egy hétig hozzá se nyúltam mert egyszerűen nem élveztem zenét rajta. Szerencsére a kényszer rávitt arra, hogy újabb próbát kíséreljek meg, mert a régi se cx300 fülesem jobb oldalában a lengőtekercs megszakadt. Egy újabb 50 órás zaj ismétlést kapott a laptopról, majd ezt követően tisztalappal indulva jött a tesztélés.

Túl sok reményt nem fűztem az első benyomás után, gyakorlatilag már nézegettem a következő utódot, de ezt a fajta gondolat menetet rögtön félbeszakította az első szám hallatán. Az eddigi illúzióim hirtelen megszűnni látszódtak. Sokkal tisztább és részletes hangokat produkált mint kezdetekben. Mély és a magas tartomány is tágabb lett.

Megmosolyogtató volt hallgatni ugyanazokat számokat, helyenként fülig ért a vigyor a számon. Tetszettek az eddig nem hallott magas tartomány. Cx300 után ez nem olyan meglepő hiszen inkább mélyorientált mint V karakterisztikájú.

Teltek a napok, majd a hetek és végeredményként nagyon megszerettem hangját. Nem mondanám egy kiemelkedőnek a kategóriáján belül, mert a vsd3 ugyan az tudja nyújtani öblösebb mélyekkel és valamelyest részletesebb magsakkal, de E30 másban nyerte el a tetszésem. Ez egy tipikusan olyan füles amit élvezet használni. Nem fárasztó a hangja. Roppant kényelmes a használata főleg a fül feletti kábelrendezéssel, amihez jár egy fülre idomuló kábelrendező. Hétköznapi használtra egy kicsit macerás, de futáshoz vagy bicajozáshoz nagyon praktikus kiegészítő. Kábel zajnak nyoma sincs.

Az izoláció is nagyon rendben. Tömegközlekedés során némi halk morajlást hallani, de a közép magas tartományokat elég jól kiszűri. A Gumi harang készlet 3 fajtából áll ezek közül a tripla szoknyás illesztékből csak egy méret található, ami nekem sajnos nem vált be. A normál vastagfalú gumiharang S méretét használom amit ha egyszer behelyezek a fülembe onnantól kezdve nem mozgósodik ki bárhová is megyek.

Az időmúlásával szert tettem egy FIIO X5 DAP lejátaszóra amivel az E30 megmutatta a foga fehérjét. Gyakorlatilag egy új oldaláról ismertem meg a fülest. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyit számít egy DAC+AMP páros egy ilyen kategóriájú bogyósnál.

A lejátszóról tudni kell, hogy alapjáraton egyenes karakterisztikával bír, mint a legtöbb high end eszköz, ezért a SoundMagic E30 enyhe v karakterisztikája inkább magasba, de leginkább egyenesbe megy át.
Számomra ismeretlen részletek jelentek meg főleg a magas tartományban. Még sosem tudtam azonosulni a tér szó hallatén az egyes füles bemutatókban, de ez is kezd értelmet nyerni. Ugyan a mély hangok valamelyest szolidabbak, de dinamikailag erőteljesebbnek, pontosabbnak éreztem. A laptop realtek hangkártyája jobban kiemelte a mélyeket, de ott érezhetően lassabban, lomhábban reagált. Középtartomány egyszerűen fantasztikus, ennél jobban nem tudnám jellemezni.

Összességében nagyon tudom ajánlani az olyan típusú embereknek akik szeretik az enyhe v karakterisztikát és a kényelmes viseletet. A kellemes hangja hosszú távon is élvezetes zene hallgatást biztosít.

Műfailag minden téren megállja a helyét, de nagyon hálás tud lenni az akusztikus,jazz,ambient számokra.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.