Most még nem lehet. Nem a fejlesztésre szánt pénz a kevés, nem a kőolajcégek ássák alá a kutatásokat, hanem egyszerűen sok még a megoldatlan probléma. Dr. Michael Dittmar a Svájci Szövetségi Technológiai Intézet munkatársa, és a CERN-ben dolgozó fizikus szerint az eurómilliárdok elköltésével is várni kellene, amíg gyakorlatias válaszokkal nem rendelkezünk legalább a fenntartható láncreakció kivitelezéséhez.

Kísérleti reaktorok és rövid idejű kontrollált fúziós folyamatok persze már a világ több pontján is léteznek. A két legnagyobb jelentőségű kezdeményezés az America's National Ignition Facility és az Egyesült Királyságban található Joint European Tokamak. Az ITER építésének előrehaladtával ez utóbbi intézmény az 1999-es leállás után ismét előtérbe került. Az eddig legalább 10 milliárd eurót kóstáló franciaországi erőmű beindítása előtt ugyanis jó volna minél több kísérletet elvégezni, a technológia ugyanis még közel sem áll készen.

Az egyik problémát magának a fúziós folyamatnak a kézbentartása jelenti. Ugyan a tórusz testre építő tokamak koncepciója az eddigi legkiforrottabb megoldás a plazma mágneses mezőkkel történő lebegtetésére, az áramló töltések által létrehozott mágneses tér könnyedén kaotikus áramlásokhoz vezet, és idő előtt véget vet az egyébként sem önfenntartó folyamatnak. A plazma kordában tartása tehát még további matematikai és mérnöki problémákkal szembesíti a kutatókat.

Jelenleg a másik szűk keresztmetszet meglepő módon az alapanyag. A fúziós reaktorok első generációja deutérium – trícium egyvelegének átalakulását fogja hasznosítani. A trícium azonban egy instabil izotóp, melyből a világon jelenleg kb. 20 kg áll rendelkezésre. A trícium előállítására két út kínálkozik. Jelenleg főként lítium neutron bombázásával állítják elő az erre alkalmas nukleáris reaktorokban. A lítium szintén egy szűkös és drága alapanyag ezért a nehézvizes reaktorok kerülhetnek előtérbe, ahol a neutronokat befogó deutérium a trícium forrása. Egy kilogramm trícium előállításának költségét ma 10 millió dolláros nagyságrendűre becsülik.

Hosszú távon a cél az, hogy a fúziós reaktorok, melyek egyébként is főleg neutronsugárzással közvetítik energiájukat a környezet felé, maguk állítsák elő tríciumszükségletüket. A megoldás elmélete tisztázott, gyakorlatilag viszont komoly fejtörést jelent a szakemberek számára, akik most azon fáradoznak, hogy legalább annyi energiát szolgáltasson a folyamat, amennyit felvesz. A méret növelésével ez biztosan teljesülni fog, így az ITER már minden várakozás szerint nyereséges energiamérleggel fog rendelkezni. Önfenntartásról azonban még szó sincs, így nem számíthatunk arra, hogy a COD 8-at már az ITER energiájával fogjuk hajtani. A fúziós energia csábító jövőkép, de reálisan még csak évtizedekben gondolkozhatunk.

------------------------------------------------------------
Kapcsolódó írás
Nukleáris reneszánsz közeleg?