Itt az ideje (5 évvel ezelőtt), hogy elváljék egymástól az információ és az anyag. Unom már, hogy 5-10 ezer forintot kell kiadnom negyed kilogramm gyűrődő, koszolódó papírért, mikor csak arra a pár száz kilobájt információra van szükségem, amit - gyakran minősíthetetlen minőségben - rányomtattak.
Kivágták a fát, elszállították a gyárba, megőrölték, vegyszerezték, pancsoltak benne, kilapították, simítgatták, szárították, szeletelték, darabolták, kötegelték, megint szállították, összefestékezték, darabolták, hajtogatták, bekötötték, boltba vitték, raktározták.
Csak fel kellett volna rakni a netre az egészet. Itt az erőforrások milliószoros pazarlása zajlik. Erre azonban nincs hajlandóság, féltik az információt, mert ha nem zárják az anyag börtönébe, akkor a legapróbb fuvallat is szerteszét szórja a világban, és többé már nem lehet elpusztítani. Más sem teheti meg, mert azzal szerzői jogot sért.
A fennálló helyzet sokkal többeknek okoz bosszúságot, mint ahányaknak használ. Ha megfizetnék az emberek a szellemi munka értékét, és sikerülne megszabadulni a materiális kötöttségektől, mindenki jobban járna, globálisan szemlélve pedig ez volna az egyetlen ésszerű, erőforrásokkal takarékosan bánó megoldás.
Ki lesz a magányos hős, aki felvállalja az új rendszer létrehozását? Most kell belevágni, már így is késő, a türelmem is fogytán.