Írásom kisebb, de inkább nagyobb spoilereket tartalmazhat nem csak a címszereplő filmmel, de az egész Trek világgal kapcsolatban. Olvasása csak saját felelősségre történjen.

Őszinte leszek: másodvonalbeli trekkie-ként (azaz olyan emberként, aki nem jár gyűlésekre klingonnak öltözve, de azért tisztában van a világ történéseivel és sajátosságaival) abszolút nem vártam a Beyondot. Egyrészt a forgatókönyv körüli mizéria, Justin Lin rendezői kinevezése eltántorított, másrészt az év első felében olyan mérhetetlen hype-ot kapó filmek kapták nálam is a főszerepet, mint a Dawn of Justice, Warcraft, X-Men és Civil War. Lehet hogy emiatt a relatív elvárások nélküli hozzáállás miatt, lehet hogy csak a film két órája alatt előtörő trekkie életérzés miatt, de azt kell mondjam, a Beyond az idei év nagyobb látványfilmjei mellett surranó pályán jött, látott és győzött, nálam mindenképp.
A továbbra is J.J. Abrams gyámsága alatt készülő idei Star Trek film előkészületeit kicsit úgy képzelem el, hogy a jó öreg J.J. leült Justinnal egy asztal mellé, kicsit magába szállt és egy papírra (minimum A3-asra) felírta az előző két Trek film minden gondját-baját, majd a tajvani rendező úrra bízta, hogy ezekből miket szeretne javítani és miket hagy benne a művében. Lin rengeteg mindent újradefiniált ebben a filmben, a csapat dinamikájától kezdve a humoron át egészen a retro hangulatig és a Trekekre annyira jellemző technoblabláig, ami Abrams filmjeiből ha nem is fájóan, de azért hiányzott. Valami egész jól elsült (a mások által is kiemelt Spock és Bones párosa a legjobb példa), valami kevésbé (savas takony a helyi cukikarakter orrában?!), de egy valamiben tényleg többet ad, mint az előző rész: nem csak egy baromi jó látványfilm lett, hanem basszus, ezt leírni 2016-ban, de egy jó Star Trek-film!
Kezdjük ott, hogy tömve volt utalásokkal, az olyan nyilvánvaló történetektől kezdve, mint az Enterprise pusztulása és 1701-A kódjellel történő újjászületése (bár a születés fázis elég bazári módon lett megoldva), egészen az olyan sajnálatos események integrálásáig, mint Leonard Nimoy halála, ami sajnos maga után vonta Spock nagykövet halálát is a filmben. Ezek mellett eltörpültek az olyan apró easter eggek, mint Paris admirális neve (hatalmas lett volna a korábban Janeway kapitányt alakító Kate Mulgrew castingolása a szerepre, az admirális szinkronját meghallva meg is dobbant a szívem, hogy ő lesz az, de sajnos csak a magyar hangot kölcsönözték a karakter számára) és az NX típusú Franklin felbukkanása.
Számomra azonban a legszebb az volt a filmben, hogy működött szinte minden szinten és ez ma elég ritka a látványfilmek esetében. A Scottie-t alakító Simon Pegg másodmagával jegyezte a film forgatókönyvét és ügyesen vették észre, hogy egy ekkora legénységet szét kell szedni ahhoz, hogy a karakterek ki tudjanak bontakozni. Itt már nem kell bemutatni senkit, úgyhogy a történéseket ügyesen szétszórták, a párhuzamosan vezetett szálak megfelelő egyensúlyban maradtak a film közepéig, amikor újra egyesült a csapat immáron a Franklin fedélzetén. A színészek mondhatni hozták a kötelezőt, az újonc Jaylah érdekes és szerethető szereplő, ugyanakkor a főellenfél Krall egy baklövés, az előző két filmben megismert megcsömörlött vérszomjas gonosz újabb vérszegény iterációja lett, Idris Elba sem erőltette meg magát túlságosan, mondjuk a tonnás maszk alatt nehéz is lett volna egyediséget vinni a faék egyszerűségűre írt karakterbe.
A történet amúgy megint egy tömegpusztító fegyverrel rendelkező őrült megállításáról szól, de a korábbiakkal ellentétben a rendező egy valamivel pörgősebb, humorosabb világot álmodott meg. Nagy baj igazából nincs a sztorival, nem vet fel nagy kérdéseket, viszont amiket felvet, azokat nem igazán sikerül megválaszolnia, gondolok itt Krall/Edison életének kihagyott röpke 100 évére, ami talán kicsit emelte volna az egybites gonosz karakterét. Az effektekről érdemes beszélni egy kicsit, néhol annyira kilógott a lóláb, vagy inkább mondhatnám, hogy a két kerék, hogy az önmagában poénforrás volt a moziközönség számára. Szerencsére csak két-három jelenet lett tényleg vérgagyi, mindenhol máshol sikerült az animátoroknak tisztességes effekteket a vászonra kódolni. Nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy J.J. természetesen csak a teljes lens-flare gyűjteményével együtt volt hajlandó átadni a stafétát tajvani kollégájának, aki nem volt rest a teljes pakkot felhasználni, így a percenként szemünkbe villanó fénytörések száma magasabb, mint valaha. A kézitusák koreográfiájáról sok szót nem tudok szólni, mivel az operatőr a manapság divatos epilepsziás rángatózást alkalmazta a Beyond esetében is, úgyhogy sokat nem lehetett látni a bunyókból.
A film zenéje továbbra is Michael Giacchino munkája korrekt iparosmunka, ami továbbviszi az előző filmek főbb motívumait, viszont volt egy rész a filmben... igen, mindenki tudja, aki látta, hogy mire gondolok. 10 éve nem hittem volna, hogy az akkor még töménytelen mennyiségű technoblablával, űrpolitikával körített Star Trek lehet valaha annyira cool, mint az itteni Enterprise legénység, akik a 100 éves, lopott csotrogány hajójukkal a Beastie Boys Sabotage-ára zúzták le a teljes gonosz flottát. Végigvigyorogtam azt a pár percet, annyira... nincs jobb szó, badass volt az egész. De ez igaz az egész filmre: Lin biztos kézzel vezette végig a pörgős történetet, ügyesen váltott a szálak között és egy tényleg vagány filmet tett le az asztalra. Azért pedig külön köszönet, amit Spock-kal tett a film végén, nem mondom, hogy nem könnyeztem meg azt a jól ismert, ezeréves fényképet az ismerősen mosolygó, fiatal arcokkal.
És hogy mit hoz a jövő? Nos, a Beyond egy nagyon jó alapot teremtett a negyedik rész számára, remélem a Paris parancsnok által megemlített, az Enterprise-nál modernebb hajó az Excelsior lesz és láthatunk valamiféle rivalizálást a két ikon között. Az is jó lenne, ha végre elszakadnának a világfájdalommal teli félőrült gonoszoktól és valami újat mutatnának Kirk-ék ellen, mert negyedszer ugyanazt bedobni nem lenne szerencsés. Nem szabad sajnos elfelejteni Anton Yelchin halálát sem, kérdés, hogy miként tudják őt pótolni a jövőben, ha egyáltalán akarják. Csekov ebben a részben sokkal inkább szerves része volt a történéseknek, mint korábban, így még fájóbb lesz a tehetséges fiatalember hiánya. Abrams minap kiadott nyilatkozata alapján még nincs eldöntve a karakter sorsa, de nem szeretné másra bízni. Mindezekkel együtt én bizakodom és remélem, hogy sikerül még egy szinttel feljebb lépni a következő résszel.

Mellékesen írom csak ide, mert nem kapcsolódik szervesen a filmhez, de nem értettem az internet felbolydulását Sulu körül. Egyrészt nem számít, hogy meleg-e, csak egy kis plusz volt a filmben az a pár képkocka a párjával és a kislányukkal, másrészt nyilván az eredeti Sulu-t alakító, amúgy meleg George Takei előtt akartak ezzel tisztelegni kicsit. Semmi baj nem volt ezzel az én meglátásom szerint.