2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

...Avagy hogyan fejlődtem a számítógépe(i)mmel BEFEJEZVE

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

...Már nem dereng a pontos dátum, de azt tudom, hogy valamikor '97 környékén vettem, azaz édesanyám az első PC-met, ami 30ezer Ft volt, és egy olyan akció keretein belül jutottam hozzá, hogy ezért az összegért vettünk egy 14colos SVGA monitort, ajándék komplett 486-os járt hozzá
így nézett ki a konfig:
486SX 25MHz 16MB RAM 240MB Quantum HDD, valami brand gép volt
Persze ez már akkor sem ért túl sokat, hiszen a P2-esek hajnala volt már ez az időszak...
ezekkel toltam: Stunts, Terep1, Dyna Blaster, UGH, Doom1,2 Duke3d ami piszok mód szaggatott
Persze ekkoriban még alig, sőt semennyire nem értettem a számítógépekhez.

Aztán kezdődött a spórolgatás, és 38500Ft+ a 486-osom áráért, talán 25ezerért adtam el, már nem nagyon emléxem rá sajnos, sikerült venni egy 100MHz-es Pentium-ot 32MB RAM és 850MB WD Caviar párosításával.ha jól emlékszem 98 decemberében hozta a sógorom.
Mivel ez is valami brand gép volt, ráadásul olyan lapos, hogy még 5,25-ös szabad hely sem volt benne, ezért optika már nem kapott a gépben helyet, és akkoriban még nem jutott eszembe olyan, hogy majd a gépen kívül is elfér megoldást választom. Nem sokkal később egy 420MB-os Seagate HDD is helyet kapott a gépben. éééés, felkerültek az első MP3-ak is a vasra. Konkrétan: Sub Bass Monster: Nincs nő nincs sírás száma, meg pár hupikék törpikék szám. nem röhög voltam 12-13 éves :DDD
ééés ezekkel toltam rajta: GTA1, Duke3D Atomic, Ignition, Death Rally

Ismét spórolgatás jött, és 2000 nyarára a ballagási pénzel együtt össze jött 85ezer Ft. Ebből továbbra is a sógorom segítségével vettünk egy Acorp alaplapot kb 25ezer volt, a 366-os PPGA Celeron szintén kb ennyiért, 32MB SD RAM, s mivel akkor égett le a taiwani memória gyár így a 32MB SD RAM 16ezer Ft körül volt ééés egy 16MB-os S3 Savage is bekerült a gépbe. HDD maradt a P1-ből. Azt HDD nélkül 15ezer Ft-ért eladtam, s az ára egy az egyben egy Sony 48X--os optikai meghajtóra ment el.
Pár hónap múlva megadta magát a 850MB-os HDD, és a bátyámtól kaptam kölcsön 28,5k-t amiből egy 7,5GB-os Quantum HDD-t
Ezekkel toltam:
NFS3, GTA2, NFS5 Porsche Project IGI, Euro2000 1Nsane, 4X4Evo, Age Of Empires, Settlers3
Persze a VGA elég gyengusz volt, s a Project IGI 640X480 Low, az NFS Porsche 800X600 medium 16bit-ben ment csak. Nem értettem hogy lehetett, hiszen a VGA-m 16MB-os volt, de a játékok csak 4-8MB-os VGA-t igényeltek minimum, persze később már megértettem :)

Ebben a korszakban kezdődött el, hogy a gépemet elkezdtem fokozatosan upgradelni, és megismerkedni a hardverekkel...

Most hogy írok, magamon is elcsodálkozok, hogy a kb 15 évvel ezelőtti dolgokra is milyen tisztán emlékezek, épp ezért elég részletesen be tudok számolni arról, hogy is kezdődött az informatikában a pályafutásom...

Ez volt az első konfigom amit már érdemben tudtam upgradelni, és némi tuning is belefért!

az alaplapon volt egy jumper ami a CPU-t vagy 66Mhz vagy 100MHz-es FSB-n hajtotta.
A jumpert 100MHz-re átpakolva a CPU 550MHz-en ketyegett :Y ez 2000 nyarán azért már jónak számított.
Arra emlékszem, hogy így, 550MHz-en vagy 3-4-szeri indítésra indult el a Windows98, mert valamilyen SYS file-re hivatkozva nem indult el...
De igaziból nem a CPU votl a szűk keresztmetszet, hanem a VGA. PErsze ezt utólag tudtam meg/jöttem rá.

Továbbra is csak épp hoyg ismerkedtem a PC-vel, épp ezért úgy gondoltam, hiába 550MHz, az nem ér annyti, mitn egy ténylegesen ilyen órajelen járó CPU.. így tehát vettem egy 533MHz-es PPGA Celeront, ez volt a legnagyobb ami belement az alaplapba. ezt a CPU-t 18500FT-ért vettem

Némileg kisebb órajel+ 66-os FSB, lényegében még lassabb is lett a rendszer :DDD
Ezt meg ugye nem nagyon lehetett tuningolni, mert még véletlenül sem vitte a 100-as FSB-t.
A régi 366-os PPGA Celeront pedig egy Floppy meghajtóra cseréltem el... nagy üzlet volt.. csak nem nekem :(((
NA mindegy így elvoltam egy darabig... Ekkor már az én saját gépemen is volt internet, egy Rockwell 56,6Kbit/sec-es modem segítségével, amit a Tesco-ban vettünk 2000 Decemberében 28ezer Ft helyett 21ezer Ft-ért a modem a padláson máig megvan :D

NA szóval, csak piszkálta a fantáziám, hogy hát kéne fejleszteni...
Így első körben vettem egy használt Abit BH6-os alaplapot használtan, 18ezer Ft-ért:

De sajna ebben az alaplapban sem lehetett tuningolni a procit, mert még a 83-as FSB-t sem bírta, igaz POST-olt, de egyből fagyott.

2001 Decemberében a jézuska hozott egy Leadtek Geforce2 MX400-ast

A gép megtáltosodott tőle, a Project IGI és az NFS5 is 1024X768 csuma graffon is repesztett :K
Bár a jó féle SD RAM rajta eléggé megpecsételte a teljesítményét :K

Szép lassan, eljött az idő, hogy CPU-t cseréljek a gépbe, és egy FCPGA-SLOT1 átalakítóval már landolt is egy 900-as Celeron a gépben, amit 1116MHz-en járattam :DD

Ekkor már kijött a GTA3 is, ami szintén a VGA miatt 800X600-ban Low részletesség mellett 13FPS-el ment. Persez csak Windows ME alatt, XP is volt akkor már a gépemen, de már a menüben a betűk is szét votlak esve, gondolom VGA driver probléma lehetett, így ott nem is próbáltam játszani.
A másik még amivel játszottam, az a Colin Mcrae Rally 3, és a Project IGI 2 volt volt, szintén eléggé visszafogott graffal.

Aztán ismét sikerült egy "remek" üzletet csinálni, lecseréltem a 900-as Celeront egy 1100MHz-esre 10ezer Ft ráfizetéssel, de mivel a Coppermine-nak ez már amúgyis a vége volt, ha jól emlékszem azt 1232MHz-en tudtam járatni, tehát alig lettem előrébb, sőt az FSB még alacsonyabb lett 124MHz helyett 112MHz, tehát egyáltalán nem lett gyorsabb a gép

Ismét VGA kártya fejlesztésre adtam a fejem, és 28ezer Ft körül vettem egy Radeon9000-es VGA kártyát, amit a Powercolor gyártott

Széép piros nyákos kártya volt, és ismét minden futott mint az álom...
Természetesen időközben a memória is bővült fokozatosan a gépben, és eddigre, naggyából 2002-t írtunk, már 128MB volt a gépben...

Ekkoriban volt nagyon menő a Tualatin Ready-s Abit ST6-os, sőőt, már kezdett kifutó modell lenni, hiszen a korai P4-esek elég hamar váltották a Tualatint. Szóval szerettem volna egy ilyen lapot, be is jártam érte egész fehérvárat, de nem sikerült venni... egy panel ház aljában lévő kis PC boltban rám tukmáltak egy hasonló paraméterekkel bíró Gigabyte alaplapot, aminek a pontos típusára nem emlékszek, de a kézikönyve szintén máig megvan.
Átépítettem a gépet, és szomorú voltam hogy a CPU-nak nem lehet feszültséget emelni, mert auto detectes volt. Így emlékszem, hajszál pontosan ugyanazon a frekin ment az 1100-es Celó, mert 113-as FSB-n már instabil volt a gép.

Aztán 2002 Augusztusában kimentem Lengyelországba. A bátyám annyi költő pénzt adott, hogy nem győztem számítógépes ketyerékre költeni. Először is vettem egy kamerát az Ericsson T68i telefonomhoz, de ez másik történet, és vettem egy combosabb full réz hűtést, hogy az majd milyen jó lesz.

Hazajövetel után felraktam volna a procira a hűtést, de valamit elbénáztam, talán a proci lett lesarkazva, kinyírtam a konfigot. Még mindig nem voltam olyan nagy szaki, ezért egy ismerősnek adtam a gépet, nézze meg mi lehet a baja. Szóval választás előtt álltam, és úgy alakult, hogy eljött a P4-es korszak egy Abit BH7 es alaplap személyében:

Proci az 1,8-as Celeron került bele, azért nem 1,7-es mert osztálytársamnak olyan volt, és nehogy már nekem ne legyen jobb... Mivel Willamatte magos proci volt, ezért túl sok tartalék nem volt benne, olyan 2GHz fölött kevéssel ki is fulladt.

Pénz az úgy lett rá, hogy eladtam a régi Giga lapot és az addigra 512MB-ra duzzadt memóriámat.

Persze DDR RAM-ra már nem nagyon volt pénz, ezért csak egy 128MB-os modulra futotta. Ami miatt piszok mód laggoltak a játékok, még az NFS5 is, de a GTA Vice City teljesen játszhatatlan lett.

Persze a télre már volt 256MB-nyi memória a gépben, és azzal úgy ismét elég korrekt lett.
Aztán kaptam egy 128MB-os memória modult, gondoltam bepattintom a lapba, és lesz 384MB memória...
szépen beraktam a memória modult, beléptem a BIOS-ba hogy ellenőrizzem minden oké-e, de nem látta a gép a RAM-ot, na mondom újraillesztés... a gépet ki akartam kapcsolni, de mire kinyomtam volna, kidobta a füstöt.. Nézem, szarrá égett a memória, és a foglalat is.
NA mondom akkor a RAM kuka, de legalább van 2 másik foglalatom és a maradék 256MB RAM. gép bekapcsol, erre megint füst, és szépen látom ám, hogy kivitte a másik foglalatot, és a másik, 256MB-os memória modult is, hajszál pontosan ott, ahol a 128-as égett ki...
Állat... vehetek új gépet...

Hááát, nem emlékszem, hogy vakartam össze a rávalót, de irány veszprém, és 27ezer Ft-ért vettem
egy Abit IS7-E alappalot, és 256MB DDR RAM-ot

Gép összerak, majd egy nagy semmi... nem ad képet. Hát, lehet meghalódott a proci is... Másnap irány ismét Veszprém, és vettem egy 2,4GHz-es Northwood magos Celeront, és láss csodát a gép elindult. Piszok mód megkönnyebbültem. Ráadásul ez a proci már 3GHz környékén tudott döngetni.

De nem nyugodhattam sokáig, mert a frissen megjelent NFS Underground biza ismét megakasztotta a gépet, és csak medium grafikán ment.

Ezúttal is úgy gondoltam, hogy a CPU a gyenge, így 2004 januárjában vettem, egy 2,8GHz-es Celeron D processzort, 256KB L2 Cache és 533-as FSB. na mondom ez már oda teszi majd magát. De persze a játék nem gyorsult. Így hát VGA kártya után néztem... Akkori jó ár érték arányú kártya a Radeon 9600-as volt az ATI-tól.
NA ez is egy szép történet. 2004 tavaszán vásároltam egy...egy... 9600XT-t mindössze 30ezer Ft-ért :Y na de hogy lehet ez?
Nagy sztori... bementem Fehérvárra, bejártam a Mistralt Bluefish-t és még sok kisebb boltot, a sima 9600-asért ami 26ezer körül mozgott akkoriban. Persze vagy nem volt, csak az SE, vagy csak rendelésre....
Aztán az egyik üzletbe betérve, kérdezi a gyerek mennyit tudnék rá szánni? mondom olyan 26 körül... az eladó oszt szoroz, kérdezi 30ezrem lenen rá? mondom pont annyi van nálam, és inkább nem jönnék be még egyszer Fehérvárra, tehát ha annyiba oda adja ám legyen. Jó számla nélkül mehet.. hozza a kártyát, és azt hittem nem látok a szememnek... fizetés után gyorsan spuri, majd jól megnézem, és látom ám hogy 9600 helyett egy 9600XT-t adott :Y
Persze nem mentem vissza reklamálni ;] A gép ismét nagyon rendben volt, a COD1 is száguldozott.

Volt egy erős, bő évem, hogy semmihez nem kellett nyúlnom. Ekkoriban viszont már vonzott egy 2. gép lehetősége, és már építgettem hobbi szinten egy kis 486-ost.
Illetve a fő gépemmel párhuzamban a laptopjaim is jöttek mentek, de azt hiszem ez majd egy külön sztori lesz, mert nagyon zsúfolt lenne a blog... bár így is az :DDD

Na De 2005-ben jött az NFS Most Wanted, ami elsőként akasztotta meg a jó kis 9600XT-t.

Addigra már Én voltam a suliba a nagy gonosz 13-as, aki rettegésbe' tartotta azokat a 9-es kiscsákókat akik nem adták olcsóba a hardvert bacsis-nak. Szóval volt egy srác, akivel elboltoltam a 9600XT-t egy 9800PRO-ra, mondjuk jól megkérte, mert 15ezret kellett rádobnom.

Ezzel a kártyával gyönyörűen ment a Most Wanted, ééés a frissen kijött COD2 is szépen futott. Azaz ekkor már 2005-öt írtunk

Aztán már nem is tudom, milyen indíttatásból, de a lapot lecseréltem egy Abit IC7-re, a CPU-t pedig egy 3GHz-es Prescott magos P4-re, de ez nagyon rövid ideig olt meg, mert azt meg cseréltem egy 3400-as Prescott magos P4-re

Ekkoriban kezdett érdekelni a modding, és itthon is egyre több mindent lehetett hozzá beszerezni...
2005-ben így nézett ki a gépem: Egész pontosan, 2005.09.20-ai állapot:

Nem egész 1 év múlva, 2006-ban a VGA kártyát cseréltem, és kemény 50ezer Ft-ot adtam egy Radeon X800GTO-ra... egészen pontosan ez votl az:

Ez a kártya biza nagyon erősnek számított, de mivel a konfig többi komponenese is már a felső kategóriába esett, nem is nagyon keleltt hozzányúlnom, talán csak annyira, hogy felgyúrtam a memóriát először 1 majd 2GB-ra... ekkoriban a DDR1 RAM árak a plafonon voltak, és közel 30ezer Ft volt az 1GB DDR RAM bele, szóval drága mulatság volt...

2007-ben, viszont már a szintén 50ezer Ft-ért vásárolt X1950PRO landolt a gépben:

Kellett is ez a VGA hiszen a Colin Mcrae Rally Dirt már alapból SM3.0-t igényelt!
NA és kinek mi jut még eszébe 2007-ről? Nekem a Crysis, a minden gépet megzabáló játék mikor kijött, azonnal megbabonázott, és 1440X900-as felbontásban Medium-High részletességgel lett kipörgetve... ment átlag 10-12FPS-el, de nem érdekelt :DDD
Viszont ekkor tudatosult bennem, hogy a 4GHz-re húzott Prescott magos P4-nek, és az X1950PRO-nak kezd lejárni az ideje, és váltani kell...
2008 nyarán váltottam komplett platformot úgy, hogy az Abit IC7 alaplapot a 3,4-es Prescott magos P4-et, és az X1950PRO-t 82ezer Ft-ért adtam el. Aki megvette, neki csak az volt a kikötése, hogy az NFS aktuális része, aminek most nem jut eszembe a címe maximális grafikán elfusson, és az még kényelmesen elment :K

Szóval a gép elment, s rendeltem az új belsőt, amik a következőképp alakultak!

Úgy voltam vele, hogy minnél tovább legyen gép a gép, s az alaplapon nem spórolok, így az akkor frissen debütált X38-as chipsetes Asus P5E-t hozzá egy Pentium Dual Core E2180-ast és eredetileg 2GB Kingmax RAM-ot vettem, de mikor megjött a cucc, láttam ám, hogy 4GB lett kiszámlázva, egy gyors telefon, sűrű elnézések kérése, és ha már annyti fizettem akkor kiküldték a plusz 2GB RAM-ot is, így tehát 4X1GB Kingmax 800-as RAM landolt a lapban... a proci akkor naggyából a közép mezőny alja volt, de azt később ugye leeht cserélni...
A P4-es gép ára el is ment, VGA-ra nem maradt, így ideiglenesen egy Matrox Mytiqe-el böjtöltem ki...
Majd a szokásos 50ezer Ft-os határomat meghúzva egy 3870-est vettem akkor amikor pont becsúszott 50ezer Ft-ra:

Ekkor már 2008 második felében voltunk, és a Core2 duo procik ára is kezdett szépen mérséklődni...
Így tehát gondoltam, le kéne cserélni egy E4500-as példányra a procit... nagy marha voltam ismét, mert 10ezer Ft ráfordítással cseréltem az E2180-ast, ami ment 3,2GHz-et, az E4500 viszont csak 3GHz-et bírt. s a plusz 1MB Cache nem korrigált annyit, szóval még talán lassabb is lett a gép :DDD
De akkoriban még bőven jó volt az a CPU úgy is...
Persze a modding is egyre jobban érdekelt, és a 0 kézügyességem ellenére próbálkoztam minél csicsásabb gépet összehozni

Aztán csak piszkálta a csőröm egy még erősebb CPU, így még ugyanabban az évben vettem egy E8400-ast 33ezer Ft-ért, ami éppen hogy de megfutotta a 4GHz-et. Továbá a vízhűtés előnyeibe is ekkor kezdtem beleszeretni, s 2008-ban már így nézett ki a gépem:

Aztán megbabonázott a Gigabyte X48 DQ6 lapocska, így ethát megváltam az Asus P5E-től, és 2008 év végén jött ez:

Ennyire alaplappal még nem szívtam meg...
az első kb 1 hétig bírta, majd egyszer csak mintha nem kapna áramot, nem indult... gariba kicserélték.. a 2. már elment 3 hetet is, de ugyanaz lett a jelenség...
a 3. alaplap jónak tűnt... hangsúly azon van, hogy tűnt...
RAM-ból vettem bele először 2X1GB Cruical Ballistix Tracer-t

Ez 25ezer Ft volt, majd egy cirka 2 hónap múlva még egy párt... így 4GB-al elvoltam...
Ekkortályt jött ki a GTA4, ami azt csinálta, hogy ent a játék pár percig, majd kiszórt desktopra... rájöttem hogy a memóriák melegednek túl, pedig vízzel hűtöttem már azokat is.... a BIOS-ban 2,3V volt beállítva a ramoknak...
Aztán próbáltam visszább venni a feszkót, aszsem 2,2V-ra meg nem hajtottam túl őket... úgy ment a játék, de a ramok akkor is tüzeltek...
Aztán meghalódott az egyik modul. NA mondom ez de szívás... a gari végett mert az USA-ba kellett volna visszaküldeni őket. NA mondom inkább keresek másikat.
Szerencsére itt a PH-n sikerült találnom 1 szem modult. Ment is egy pár hétig a téma, majd egyszerre egy egész pár megadta magát.
Na mondom nem szereti a lap a RAM-okat... a maradék 1 párt elcseréltem ezekre Csak mert ezek jók voltak a gyűjteményembe :DD

Majd vettem 50ezer Ft-ért 4X1GB A-Data Vitesta Extreme 1066-os modulokat.
Fúúú de jól mentek azok a modulok, lazán vitték az 1200MHz-et.
Ment is a gép 2 hónapig, majd egyik napról a másikra az összes!!!! modul elszállt.

Na akkor határoztam el, hogy eladom az egész konfigot a francba, és váltok AM3-ra, ez pedig 2009 őszén történt.

Itt szeretném megjegyezni, hogy aki megvette a Giga lapot, máig elégedetten használja, kommersz 1,8V-os Kingmax memóriákkal... Utólag kiderült, hogy ezek a giga lapok túlfeszelik rendesen a lapot... Hát ezért tüzeltek nekem a Cruical-ok és az A-daták is... s lehet hogy a gyári érték a RAM-oknak 2,3V volt, kaptak vagy 2,7V-ot :DDD ;]

NA szóval, alaplap proci, és egy HD4850 ment eladásra...
Jahh mert ekkorra már 2db 4850-est hajtottam CF-be

És vettem helyette egy DFI M3H5-ös alaplapocskát, amit imádtam

Ment bele a 3 magos de 4 magosítható Phenom II, és a még azóta is használatban lévő 2X2GB G-skill Trident CL7-es 1600-as DDR3-as memória...
VGA-ból pedig maradt egy HD4850@HD4870-es Palit csoda....
Egészen addig, míg el nem jött a Radeon HD5850-esem ideje

Úgy adtam fel a hírdetést, hogy 50 ezer Ft-ért keresek 5850-es Radeont, amikor még használtan is 70 ezer körül ment.. mondom kivárok majd lemegy annyira az ára.... és kb 2 hónap alatt, igaz még akkor is olyan 60ezer volt, egy Győri úriember oda adta 50-be a Powercolor 5850-est...

Aztán végre csináltam egy jó üzletet, a kis Phenom II X3 710-est eladtam 16ezerér' kb 1 évvel később miután emgvettem, azaz ha jól dereng 2 vagy 3ezer bukóval száltam ki belőle, és vettem 23ezer Ft-ért egy oylan 2 magos, de 4 magosítható Phenom II-t, ami elketyegett 4,3GHz-en :DD
De ez a CPU sem volt meg sokáig, mert ezt siekrült eladnom 24,5ezerért, és 2011-ben 28ezer Ft-ért megvettem a jelenleg is használatos Phenom II X6 1075T-met :))

Amúgy az az érdekes, hogy ez az időszak ami nem is volt annyira régen, kicsit összefolyik... bezzeg a 15 évvel ezelőtti dolgok?! :DD
Na de ha jól dereng 2011-ben vettem egy fullCover Vízhűtő blokkot az 5850-re, amit nem megfelelően szereltem fel rá, és olyan szép lángot vágott ki a kártya, hogy öröm volt nézni. így ha jól emlékszem, 2011 karácsonyára hozott a jézuska egy másik 5850-est, egy Sapphire-t ami máig a gépben van, és az előzőből tanulva, nem hibáztam a blokk felszerelésével... közben nagy mázlival, sikerült legariztatnom az 5850-est, így majdnem volt 2 is....
Hogy miért majdnem? Mert 2012 Februárjában egyszer csak lefagyott a Crysis2. NA mondom ez nem jelent jót, mert a gépem Sose' fagyott... és hát sajnos az alaplap az örök bit mezőkre távozott... Kellett hát egy másik alaplap, amire nem nagyon volt túl sok pénzem... így a gariból visszajött HD5850-est eladva és az összeget némileg megfejelve a Prohardver Asrock Fatal1ty 990FX alaplapját sikerült megvásárolnom

És hát nagyjából azóta a gépem komponenesei nem változtak, persze közben HDD-k jöttek mentek, bővültek, nem rég egy SSD-t is kapott a gép... a vízhűtést újra csöveztem, monitorok is egyre csak nőttek, és pont a napokban deglett be a 24-es Samsungom, így jövő hónapba azt is muszáj lesz pótolnom egy másikkal...
Végülis így fejlődött a fő gépem komponensei...
És velük fejlődtem én is, egyrészt felnőttem, hiszen még kis gyerek voltam mikor magával ragadott a PC világa, másrészt a sok bütykölésnek és szívásnak köszönhetően elég szép tudásra tettem szert, aminek köszönhetően sikerült olyan munkát találnom ami a hobbim is egyúttal...

Rengeteg dologról nem írtam, hogy a HDD-k hogyan jöttek mentek, hogy milyen nagy sztorija volt az első SATA-s HDD-m beszerzésének, vagy hogy a tápjaim, és az a néhány házam, ami amúgy a P2-es gépem óta összesen 3 volt, hogyan cserélődtek...
Nem beszéltem a laptopjaimról, hogy 15 évesen egyedül utaztam át egész Magyarországot egy Compaq laptopért, vagy hogy hogyan vágtak át életem első P2-es notijával...
Rengeteg sok kincsem történetéről nem írtam, amik szintén legendás módon, vagy szívszorító módon kerültek hozzám, mint amikor egy szaros Geforce 6800 Ultráért egy késő őszi este furikázott el az asszonyom, miközben az utat végig sírta, mert ismeretlen úton sötétbe kellett vezetnie csak azért mert én akartam azonnal azt a kártyát, vagy az is nagy sztori volt, hogy hogyan raktuk be az 50 kilós szervert a Suzukiba....
De úgy gondolom mindenről nem lehetne írni, ileltve lehetne, csak azt már könyv formájában adnám ki :)

Hozzászólások

(#1) bacsis


bacsis
Közösségépítő

UP :)

(#2) strike-force válasza bacsis (#1) üzenetére


strike-force
őstag

persze, nyomjad neki, minden érdekel!!!! :D

R7-5800X / 32GB / RTX3070 / POCO_F3 (8/256) / i12 64GB - Just realize it!

(#3) pulyka jocó


pulyka jocó
senior tag

Folytasd légyszi,engem érdekell :DD

[ Szerkesztve ]

(#5) Kalandor


Kalandor
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Te még emlékszel minden darabjára? :D

(#6) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Ha nem is szólalok meg, engem is érdekel. Szóval folytasd, légy szíves. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#7) PC-rev-RM


PC-rev-RM
tag

Igen!

Nem tudom, egyedül vagyok-e ezzel, de engem az is érdekelne:

-melyik volt az első alkatrész/konfig, amit már tuningoltál,
-mikor lett először bekötve a net és milyen volt, első online játékélmények,
-hogyan kezdett kibontakozni a közösségi élet körülötted (máig híres lanpartik, stb),
-illetve mikor kezdett elborulni az agyad az extrém mértékű hardvergyűjtés és tuning irányába! :DD

Szóval egy Teljes Bacsis-önéletrajzot, ha lehet! :C

"My GPU maker took more money from me than yours did from you! My GPU maker is #1!"

(#8) Martin97 válasza PC-rev-RM (#7) üzenetére


Martin97
aktív tag

+1 Erre én is kiváncsi volnék.

(#9) CaNNa3IS


CaNNa3IS
senior tag

Komoly vagy.. Én arra nem emléxem tegnap mi történt :-D

Stay up Stay humble Ride hard Get stoked

(#10) DarthSun válasza CaNNa3IS (#9) üzenetére


DarthSun
nagyúr

Err

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.