2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

3 napos tuning turné

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sokan úgy gondoljátok, hogy mekkora tuning guru vagyok.
Tény hogy Intel vonalon a Nehalem architektúrás vasakon kívül már minden platform járt a kezembe, s elég jól kitapasztaltam őket, talán épp ezért is született pár szép eredményem, de AMD téren nem igazán mozgok otthonosan, főleg az újabb platformjainál...
A S939-es rendszert is már relatív jól kiismertem, de a nemrég vásárolt AM3-as platformról csak elméleti tudásom volt
Korábbi bejegyzésembe már megmutattam az új alaplapom, de aki nem látta annak ide tessék
Szóval jahh, gondoltam egyet, és eladtam az Intel konfigom, hogy kipróbáljam az AMD-t...
Szóval megjött az AM3-as DFI lap és kisza25 kollégától vásárol négy magosítható Phenom II X3 710-es procim... Ramot Helkis barátomtól kaptam 2X1gigát, mert a sajátom még nem jött meg, s szerettem volna kipróbálni a vasat...
Szóval összeállt a cucc, s egyből be is röffentettem, mikor megláttam a biost, hát csak úgy pislogtam, Nagy Inteles múltam után igencsak újnak hatott minden, mi az a sok szorzó meg a többi marhaság amit korábban sose' láttam? ráadásul a DFI nem spórol a beállításokkal, így jártasabb emberkéknek is okozhat fejfájást

Szerencsére Oliverda AMD K10\K10,5 túlhajtási útmutatója hihhhhetetlenül kapóra jött.. így legalább neki tudtam állni...

1. nap:

Hiába a részletes leírás, és a tökéletes magyarázat, az elmélet és a gyakorlat két különböző dolog ;]
Az első napot csak arra szántam, hogy mi az a maximális reference clock, amit megy az alaplap. Reggel 10-kor álltam neki a mókának. Napközben bizony megfordult a fejemben, hogy eladom a lapom a francba, küzdjön vele valami nagy DFI elvakult fan...
De sok-sok küzdés után szépen elkezdett csordogálni az eredmény, és este 8 magasságába 320-as Clockot értem el a lappal, ami azért nem is olyan rossz :C

2. nap
Ezt a napot arra szántam, hogy a memória finomhangolását tanulmányozzam ki,
itten van egy kis eredmény...
Jahh tudom, nem nagy dobás, de eddig azt sem tudtam mire jó az a Ganged\ unganged mód, végre nem fagyott ki a gép ha a késleltetés 1T lett, szóval, volt mivel bíbelődni.. Jahh igen.. ezután nem sokkal sikerül a CPU-ban a 4. magot aktiválnom.. ehhez a legfrisseb beta bios is kellett...

3. nap
Ez a mai.. mára egész jól kitapasztaltam a lapom biosát, úgy hogy napi 10-12órát tököltem vele... Persze egy csomó beállítást még mindíg nem ismerek, de a tudásom már arra elegendőnek bizonyult, hogy neki álljak tuningolni komolyabban...
Először léggel néztem meg mit megy a proci, úgy 3,7GHz-et sikerült kihoznom belőle...
Utána előkerült a fagyálló is természetesen, és a végeredmény magárét beszél:

Hivatalos valid
a CPU-Z azért hiányos kissé, mert a proci ugyebár elvileg egy 3 magos, csak bekapcsoltam a 4. magot is, és egy kicsit meggajdult tőle ;]
4160Mhz, egy gyárilag 2600-as procitól ugye hogy nem is rossz?
és a poén, hogy a proci tuti ment volna még, csak hát ugye elértem a 320-as ref. clock-ot és a szorzó pedig fix...
Lényegében megvagyok elégedve a DFI-vel és ezzel a procival!
Ezzel a bejegyzéssel az a mondanivalóm, hogy igazi komoly tuning sem nagy ördöngősség, látjátok, ebbe én is 0 tapasztalattal és tudással vágtam bele de 3 nap intenzív foglalkozással egész jól belejöttem...
Szóval ha valaki tuningolni akar, de nincs tapasztalata, kis elszántság kell hozzá, és nagyon hamar belelehet jönni

Jahh és biztos tele van hibával, most kicsit megint xarabbul vagyok, alig látok, kicsit késöbb átfutom és kijavítom

Hozzászólások

(#1) afterdesing


afterdesing
csendes tag

bacsiiis, már megint kitettél magadért! :) Te vagy a tuning ördöge :K :K :K

iPhone fanatic :)

(#2) Metalfan


Metalfan
senior tag

Szép eredmény, esetleg próbálj szárazjeget szerezni valahonnan ;)

(#3) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Sokan úgy gondoljátok, hogy mekkora tuning guru vagyok.

Számomra egy pillanatnyilag náthás, esendő ember vagy, akinek szerető felesége van, és szeretni való kislányai.
Emberség dolga.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#4) Piloss


Piloss
senior tag

Biztos csak a betegség miatt ment az eleje nyögvenyelősen :)

Szép eredmény,grat :C

We exploited "We spread hate. We raised hate. We thought hate to be our savior. We put all our problems we created on the "Island of Devils". As a result that devil was born, to return the hate we gave it"

(#5) Bling95


Bling95
őstag

grat hozzá :P

(#6) Móci


Móci
addikt

Szép! :C
DFI ismerős, anno a 939-es lapom biosán én is csak pislogtam... szerencsére még régebben haverral belőttük, amikor még az övé volt, így sokat nem kellett nyomogatni.

"...In a struggle to be happy and free, swimming in a primitive sea..."

(#7) bacsis válasza Móci (#6) üzenetére


bacsis
Közösségépítő

jahh mondjuk szerencsére a bios belső felépítése kb semmit sem változott.. na nem mintha olyan sokat számítana, de legalább az első lépések nem voltak olyanilyesztők :DDD

(#8) Ipse89


Ipse89
tag

Ha már ilyen nagy lett a tudásod, akkor megterelhetnénd a 3000+ os Sempronomat is ;] ;)
Nem gondoltam volna, hoyg egyszer AMD-s lesz a Main platformod :U

Lenovo E430C; Xiaomi 13 ; Bianchi campione del mondo 1974

(#9) bacsis válasza Ipse89 (#8) üzenetére


bacsis
Közösségépítő

hányszor mondtam, hogy hozzad, de neked csak a szád nagy ;)

(#10) SrAc 1139 válasza bacsis (#9) üzenetére


SrAc 1139
tag

és akkor most jön a szokásos kérdés: melyik a jobb intel vagy amd? :P csak mert neked mindd kettő volt, te tudsz véleményt mondani :C

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.