2021. május 16., vasárnap

Gyorskeresés

Olympus 12-40/2.8 - a tökéletes mindenes

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Utálom a sporthasonlatokat - mi sem természetesebb hát mint hogy egy sporthasonlattal kezdjek :)
A kimagasló egyéniségek között vannak a csillogó-villogó szupersztárok, a ligák arcai, akikre mindig mindenki kíváncsi, mint az NBA-ben LeBron James vagy Steph Curry, az NHL-ben Sidney Crosby vagy Alex Ovechkin. De ugyanúgy ott vannak a csendes zsenik is, akikről a visszahúzódó személyiségük miatt ugyan kevesebb szó esik, de a pályán persze pont ugyanúgy húzzák a csapatukat, döntik el a tétmeccseket, halmozzák az egyéni díjakat, játékstílusukkal, hozzáállásukkal, eredményeikkel pedig csupa nagybetűkkel írják be nevüket sportáguk egyetemes történelemkönyvébe. Ilyen (sajnos már csak volt) az NBA-ben mondjuk Tim Duncan, az NHL-ben pedig a legeslegnagyobb kedvencem, a "Magic Man", Pavel Datsyuk. Nos, az összes gyártó összes objektívjét tartalmazó kis univerzumnak az egyik ilyen korszakos ámde csendes zsenije az Olympus 12-40/2.8 Pro. És bár még a micro4/3-os világon belül sem ez a legsztároltabb objektív, a helyzet viszont az hogy önmagában ez az egyetlen darab pótolhatatlanná teszi számomra a micro4/3 rendszert. Hogy pontosan miért ennyire nélkülözhetetlen, erről fog szólni ez az írás.

2013 szeptemberében az Olympus piacra hozta legfrissebb zászlóshajóját, az OM-D E-M1-et. Ez egy egyébként is kiugróan izgalmas időszak kiindulópontja volt a tükör nélküli fényképezőgépek világában, hiszen aztán októberben kijött a Sony az A7 (és R) gépeivel (mint első FF milc fényképezőgépek) majd 2014 januárjában a Fuji is frissítette csúcsgépét az X-T1 személyében.
Hogy az E-M1 miért is volt igazán nagy áttörés, azt majd egy külön írásban részletezem - azonban az Olympus nem csupán az új csúcs-vázát jelentette meg, hanem hozzá az időjárásálló, állandó fényerejű M.Zuiko 12-40/2.8 Pro objektívet is. Bár nagy sajnálatomra én csak több mint egy évvel később tudtam váltani (egy akkor rendkívül kedvező év végi Olympus akció keretében) , azóta viszont, lassan három éve, rengeteget használtam és használom sokféle területen, maximális megelégedettséggel!

Az első és legfontosabb terület az utazás és tájfotó. Ahogy a stúdiófotózásnál a 40-150/2.8, úgy ezeken a területeken pedig a 12-40/2.8 biztosítja a szilárd bázist. Ami pedig ezt mindkét objektív számára lehetővé teszi, hogy bármilyen fókuszhosszon, bármilyen rekeszértéken éles, kontrasztos, kiváló képet ad. Nincsenek "kerülendő" fókuszhosszak és rekeszértékek - hogy a zoomot hova tekerem és a rekeszt mire állítom, azt kizárólag csak az befolyásolja hogy a kép szempontjából mit gondolok helyesnek.

Szinte a korábbi "Zoom vagy fix" írásom második része is lehetne ez, csak most nem portréfotózás tematikában. Számomra egy teljesen konkrét utazási élmény hozta el a fordulatot, egészen odáig teljesen a fixekre építettem a rendszeremet. (Ahogy a múltkor is írtam, kezdve az Olympus 45/1.8-cal, majd jött a szintén Olympus 60/2.8 macro, végül ami már rögtön a kezdésnél nagy vágyam volt (csak hát mivel sokkal drágább volt mint a 45/1.8, ezért akkor még halasztódott) , a Panasonic Leica 25/1.4. A fixek közé kivételként egyedül az Olympus 9-18 került (egy pici de annál nagyszerűbb képminőségű objektív, hamarosan írok majd róla külön bejegyzést a saját jogán) , de hát ilyen széles látószögben (ekvivalens 18 mm-ről van szó) akkoriban amúgy sem volt fix objektív a rendszerben) Abszolut élveztem a fényerős fix-ek világát, és ha ez azzal jár hogy néha cserélgetnem kell, hát istenem, akkor néha cserélgetek.

Négy éve nyáron viszont két (nem fotós) barátommal csináltunk egy Dalmácián végigautózó kirándulást, és ott azért rögtön az elején kiderült hogy az objektívcserélgetés az ilyenkor nem fér bele (mondjuk szinte maga a fotózás sem nagyon :) ) Viszont egyetlen univerzális objektívem meg ide nem volt: hiába imádtam a 25/1.4 képi világát, meg akkor amúgy is eléggé a "normál látószöggel bármilyen témára!" lázában égtem, de azért a történelmi városmagokban meg a széles tájképeknél mégiscsak hiányzott a nagylátószög. A 9-18 viszont naplemente után volt használhatatlan (eleve csak 1:4-5.6 fényerővel bír, plusz az akkori vázamban (Panasonic G5) nem volt stabilizátor) Meg sokszor jól jött volna azért egy tele - viszont ahhoz nem elég sokszor és eléggé hogy emiatt oda-vissza obit cserélgessek.

Hát így aztán elég hamar másként kezdtem gondolni a Panasonic 12-35/2.8-ra (akkor még ez volt az egyetlen fényerős alapzoom micro43-ra, sőt igazából bármilyen milc fényképezőgépre) Korábban nem is egyszerűen a nagyon magas ára (1300 USD/EUR...) miatt hagytam teljesen számításon kívül, hanem hogy egyáltalán miért lenne nekem ilyenre szükségem a szeretett fixeim mellett. Hát most legalább azt már tudtam hogy szükségem az miért lenne rá - csak mondjuk ettől olcsóbb még nem lett... :) Ekkor jött viszont az Olympus részéről az OM-D E-M1 és a 12-40/2.8 bejelentése. Ez az objektív már önmagában árusítva is jóval kedvezőbb áron volt mint a Panasonic párja (azzal szemben kicsivel 1000 USD/EUR volt a kezdőára ha jól emlékszem - és mostanra ugyanide kényszerítette a Pana zoom árát is), valamint az E-M1-gyel kit-ben megvéve ez az ár tovább mérséklődött (én végül több mint egy évvel később vettem, a már említett jelentős év végi akcióban) A kit-ben forgalmazás miatt, a használt piaca is relatíve aktív. Lényeg a lényeg, egy ilyen kategóriájú és képességű objektív sosem lesz ugyan sajnos olcsó, de annyira jó minőségű és olyan sokoldalúan használható hogy azt gondolom mindenképpen megéri az árát!

(viszont mielőtt továbbmennék, ez persze nem jelenti azt hogy ne lehetne nélküle élni! Fotóztam én egyetlen 45/1.8-cal is az esti Prágában (ahol azért szintén nincs hiány szűk utcákban és magas templomokban :) , ha épp nem tudtam eléggé messze menni fotóztam akkor részleteket. Még tetszett is utólag hogy a szűk kivágás miatt nem a szokásos Prága-képeim lettek) Ugyanígy jó választás lehet a fényerős fixek közül a 20/1.7 vagy valamelyik 25-ös. Zoom-ban pedig, napközbenre, már jó ideje ott a 12-32 (és már a Pana is a vázba teszi a stabilizátort) De abban azt hiszem már nem változnék hogy inkább hagynám hogy az éppen rendelkezésre álló felszerelés korlátozzon a képek komponálásában mint hogy gyakori obi-cserélgetésbe bonyolódjak zoom meg fixek, aztán meg széles, normál és tele között. Legfeljebb nem csinálnék akkor képet ha azzal ami épp van értelmesen sehogy sem lehet - úgyis van a végén fotó mindig bőségesen)

A másik fontos felhasználási terület a portréfotózás. Ahogy korábban már írtam, stúdióvakus képeknél, amikoris a háttérelmosás nem szempont, a szükséges fénymennyiséget pedig a vakukkal szabályozhatom, a pro zoom-ok a fő eszközeim. Képminőségben nem jelentenek kompromisszumot, ellenben rugalmasságot adnak. Így a 40-150/2.8 mellett a 12-40/2.8 a másik objektív amit használok, elsősorban egész alakos beállításokhoz, de ahogy abban a bejegyzésben is írtam, a rugalmasságot kihasználva közben is egy pillanat alatt tudok váltani szűkebb képkivágásra,

...vagy akár közeli arcképre is:

Kisebb stúdiókban pedig van hogy nincs is elég hely eléggé hátrálni (miközben a modell és a hátfal között pedig kell a távolság, egyrészt az élfény miatt, másrészt hogy a főfény ne világítsa be nem kívánt erősséggel a hátteret), itt a 12-40 lép elő a fő objektívvé:

Olyan helyzetekben pedig ahol van elég fény, és a kis mélységélesség amúgy sem lenne szempont, akkor fixek helyett természetes fénynél is a zoom-ok kerülnek a gépre. A képminőség már a maximális f2.8 rekeszértéken (mint az alábbi képpároknál) is kiváló, emiatt tehát nem kell aggódnom:

De ha a záridő lehetővé teszi és inkább amúgy is nagyobb DoF-et szeretnék, akkor le szoktam f4-re rekeszelni, mint az alábbi képeken:

Továbbá ez az objektívem maximális látószögnél, ha a belső teret is bemutató képet szeretnék:

Nagyon szeretek koncertekre is járni, és akkor már ha közben úgyis szépek, érdekesek, izgalmasak a fények, akkor miért ne fotóznék is közben? Az E-M1 (persze portrémarkolat nélkül) a 12-40-nel el is fér a kis oldaltáskában és nem zavar a bulizásban még teltházas koncertek esetében sem. Ezzel a 12-40/2.8 ilyen helyzetben ideális kombinációja a rugalmasságnak, a fényerőnek, és a kézreálló méretnek.

A koncert mint relatíve kevés fényes szituáció pedig végül elvezet a negyedik felhasználási területhez, a csillagfotózáshoz. Ilyesmit sajnos nem nagyon szoktam fotózni - pedig mindig elhatározom hogy milyen jó lenne :) - viszont Izlandon szerencsénk volt és az elhagyatott helyen lévő szállásunkon tiszta időben gyönyörű északi fényt láthattunk, csináltam is róla képeket. Azért erre persze kompromisszumos rendszer ez, hiszen a m43 szenzorának hátrányát egy apsc vagy FF szenzorhoz képest egy f/2.8as objektív nem fogja ledolgozni (viszont ha valaki kimondottan ilyen képeket szeretne m43-on, most már elérhető a Llaowa 7.5/2 fix ultranagylátószögű objektív, azzal további 1 FÉ-et nyer, valamint záridőben is lehet hosszabb a szélesebb látószög miatt (ekv 24 helyett ekv 15mm) , továbbá lehetne ezeken a képeket erősebben zajt szűrni, de nekem jobban tetszett így hogy ezzel viszont több részlet maradt meg) Ettől függetlenül ha a téma szép (és az északi fény az garantáltan szép :) ) akkor ahhoz bőven elég a 12-40 tudása hogy meg tudjuk másoknak is mutatni az élményeinket!

Még egy fázis-sorozatot megmutatok rögtön az elejéről, mert persze láttam előtte sok északi fényes képet de azt nem tudtam és ezért nagyon meglepett hogy mennyire gyorsan változtatja az alakját! Itt kb. 1 perc van a képkockák között... Ha még egyszer lesz lehetőségem ilyet látni, biztosan time-lapse-et fogok fotózni!
(Láttunk is még az ezt követő két napban is, a Felföldön, mindkétszer éjszakai természetes szabadtéri hő-fürdőzés közben, de az első alkalommal egyébként is teljesen be volt borulva így csak egyszer-egyszer foltokban lehetett látni, a másodiknál azonban kristálytiszta volt az ég, és másmilyen is volt a formája (nem ilyen határozott ív, hanem mint egy szétterülő és folyton változó Rorschach-ábra, de ott csak gyönyörködtünk ebben az égi "lézer-showban", az szóba sem jöhetett hogy a jó kis forró fürdőt otthagyva nekiálljak a nulla fokba vizes hajjal fotózgatni.... Remélem majd egyszer lesz még erre alkalmam!
Ezek egyébként tavaly szeptemberi képek, olyankor Izlandon még lassan lesznek igazán sötétek az éjszakák. Kimondottan északi fényt fotózni inkább télen kell menni)

Remélem sikerült meggyőzően bemutatnom miért egészen elképesztő ez az objektív - ilyen sok és ennyire különböző területeken képes kifogástalanul helytállni. Ami ezt lehetővé teszi az a rendkívül hasznos zoom-tartomány (ekvivalens 24-80mm) és a teljes zoom-tartományon keresztüli már maximális nyílástól kezdve kiváló képminőség.A fotók élesek, kontrasztosak, a színek szépek. Ezek után nem meglepő hogy arra a kérdésre hogy "ha csak egyetlen objektívet vihetnél, melyik lenne az?", a válaszom hogy az Olympus 12-40/2.8.


Túrázás közbeni "werkfotó" a 12-40-nel, felfelé a Capitello tengerszemhez, visszatekintve a Lac de Melo-ra. Ez a meredek ösvény ezekkel a mindenhol össze-vissza billegő kövekkel elképesztő mennyire bokatörő volt, pedig itt már csak a kis oldaltáska volt nálam, a hátizsákokat lent hagytuk a többieknél ott az alsó tengerszemnél.

És ez még csak nem is egy légből kapott kérdés: akár nehezebb terepen túrázásnál, akár (főleg repülős) utazásnál, nagyonis számít hogy a fotós cucc mennyi helyet foglal, és teljesen reális a csak egy váz-egy objketív felállás. Legyen szó akár széles látószöget igénylő táj- vagy utcaképről , akár közeli épületrészletről, csillagfotóról vagy éppen egy portré a velünk utazókról - ez az objektív nem fog minket cserben hagyni. Az Olympus E-M1-gyel párban ideális utazó rendszert alkotnak, egyrészt a klasszis stabilizátor miatt (esti városi séták közben, és hát napközben is, a városban ha épp benézünk egy-egy templomba/műemlékbe) másrészt az időjárásállóság (Izlandon például hasznát vettem) Persze az E-M1-en kívül ez más vázakra is vonatkozhat (Egyébként személy szerint a stabilizátort jóval fontosabbnak tartom mint az időjárásállóságot, ezzel együtt persze stabi nélkül is van élet, mint ahogy előtte én is évekig használtam a stabi nélküli Pana G5-öt)

Végül még egy szót a méretéről. Egy masszív kis tankról van szó, ami természetesen nagyobb és nehezebb mint egy normál kit-objektív, de ahogy azt egy külön írásban már részletesen kifejtettem, ez még azon a határon belül marad ahol ezt a különbséget lényegtelennek tartom, hiszen belefér ugyanabba a kis méretű oldaltáskába. Innentől pedig csak az az érdekes hogy képminőségben, lehetőségekben mennyire más dimenzióba kerülhetünk a segítségével.

A Panasonic 14-42/3.5-5.6 kit-objektív 63 mm hosszú és 165 g, az Olympus 14-42/3.5-5.6 kit-objektív 56 mm hosszú és 113 g, az Olympus 12-40/2.8 pedig 84 mm és 382 g. A kis oldaltáskám külmérete (ami persze itt a gépekhez képest most nem méretarányos) 170x130x165 mm, belmérete pedig 148x95x135 mm, amibe az E-M1 és a 12-40 kényelmesen belefér.

Zárásként csak megismételni tudom amit már az elején is írtam, ez az egy objektív önmagában nélkülözhetetlenné teszi számomra a micro4/3 rendszert. Természetesen van nála szélesebb látószögű objektív tájfotózásra, fényerősebb kis mélységélességű portréfotózásra, stb, stb, nem arról van tehát szó hogy fölöslegessé tenne minden mást. De hogy egyetlen, mindennapos hordozásra alkalmas méretű objektívbe sűrítve ilyen magas minőséggel lehessen ennyiféle területet lefedni, ezzel bizony az Olympusnak sikerült valami egészen kimagasló dolgot létrehoznia.

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.