Most, hogy a jövő évtől középfokú nyelvvizsga hiányában már nem lehet felsőoktatási tanulmányokat megkezdeni Magyarországon, extra aktualitást kapott a nyelvvizsgák kérdése. Persze eddig is sok gondot okozott a hiányuk (lásd diplomamentő programok), ám most minden korábbinál súlyosabb a helyzet, mert az új szabályozás miatt elveszik az a 3-6 (vagy még több) évnyi idő, amit a felsőfokú tanulmányai idején a tanuló a nyelvvizsga (vagy nyelvvizsgák) megszerzésére fordíthatott idáig.

Ennek az új szabálynak az igazságtalanságáról illetve problematikájáról sokat cikkeznek mostanában a médiában, én azonban nyelvtanárként a nyelvvizsga-kérdés "technikai" oldaláról szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Azzal szeretném kezdeni, hogy a nyelvvizsga véleményem szerint egy jó és hasznos intézmény. A mai nyelvvizsgák ráadásul már nagyon távol állnak attól a követelményrendszertől, amelynek hatására a mai napig sokan ellenzik az egészet, mondván, hogy nem ad hiteles képet az ember nyelvtudásáról illetve annak szintjéről. A fanyalgóknak azonban nincs igazuk; a nyelvvizsga igenis megmutatja, hogy az ember képes-e teljesíteni az adott szinten a kötelező minimum elvárásokat. (Az akkreditáció garantálja, hogy minden hivatalos nyelvvizsgán azonos szintű követelményeket kell teljesíteni.)

A kritika nagy része abból fakad, hogy évtizedekkel ezelőtt erősen nyelvtanközpontú volt az oktatás és a számonkérés is, amit azonban már korábban felváltott az úgynevezett kommunikatív (vagy legalábbis abba az irányba mutató) oktatás, és ennek hatására a nyelvvizsgák is jelentősen megváltoztak. A mai nyelvvizsgákon már nincsenek szigorúan nyelvtani tudást mérő feladatok, sem szövegfordítás. Ezek okozták a legtöbb gondot a tanulóknak, és ezek miatt alakult ki - egyfajta önvédelmi reakcióként és önigazolásként - a nyelvvizsgákkal és általában a nyelvtan tanulásával szembeni ellenérzés sokakban.

Közel két évtizede készítek fel diákokat angol nyelvvizsgára, és azt kell mondanom, markánsan látszik, hogy mekkorát fordult a világ a nyelvvizsgákkal ennyi idő alatt. Mára többségbe kerültek az egynyelvű vizsgák, de a kétnyelvűek is jelentősen megváltoztak felépítésükben. Egy modern nyelvvizsga feladataiban integráltan kérik számon a nyelvtudást. Ez azt jelenti, hogy a feladatok megoldásához nem elég nyelvtanból vagy szókincsből erősnek lenni, hanem a kettő együtt kell ahhoz, hogy a jó válaszokat megtalálja a vizsgázó. Sőt, meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy a nagy szókincs egy kicsit talán fontosabb is, mint a nyelvtani kompetencia.

Itt szeretném gyorsan közbevetni, hogy a nyelvtan kellő szintű ismerete továbbra is elengedhetetlen a sikeres nyelvvizsgához, ám nem annyira a bonyolult, összetett szerkezetek dominálnak a feladatokban, hanem inkább a vonzatok, kötőszerkezetek és úgy általában a részben szókincshez is köthető nyelvtani témakörökbe tartozó "apróságok" (amiket nem megérteni, hanem "csak" megjegyezni kell).

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor milyen formában érdemes felkészülni a nyelvvizsgára (vagy az emelt szintű érettségire, amely 60%-os végeredménytől egyenértékű a középfokú, azaz B2 szintű vizsgával).

- Meg kell tanulni a nyelvtant, nincs mese. De nem a szabályokat kell tudni (azt senki nem kérdezi a vizsgán; még a régi rendszerben sem kérték számon), hanem a gyakorlatban kell tudni alkalmazni őket. Erre a legjobb felkészülés a minél több gyakorlás, például tesztek kitöltése, de ez utóbbinak akkor van igazán értelme, ha az ember utána kiértékeli, majd a kérdéses illetve problémás részeket átbeszéli egy tanárral.

- Szókincset kell fejleszteni, a lehető legmagasabb szintre. Erre a célra a különféle online vagy offline szókártyás rendszerek mellett az olvasás a leghatékonyabb eszköz. Mindegy, mit olvas az ember (célszerű olyat, ami az érdeklődési körébe tartozik), de minél többet kell olvasni. Fontos azonban, hogy olyan szintű olvasmányt válasszunk, amely nem túl nehéz, mert az élvezhetetlenné teszi. Olyan szövegeket kell választani, amelyek kb. egy szinttel a tudásunk felett vannak. (Erre nagyon jók az úgynevezett graded reading anyagok, a könnyített olvasmányok.)

- Az olvasott szövegértés a fenti kettőre támaszkodik: ha jól megy a nyelvtan és a szókincs is megfelelő szintű, akkor nem okozhatnak gondot az ilyen típusú feladatok.

- A hallás utáni szövegértés fejlesztéséhez hangoskönyveket vagy filmeket, sorozatokat illetve célzott, fejlesztő videókat érdemes hallgatni (és nézni). Rengeteg ilyen anyag ingyenesen elérhető az interneten.

- A beszédfejlesztés egy szintig egyedül is megoldható, például ha az ember külföldi sorozatokat néz (szigorúan nem magyar felirattal!), mert azokból jól el lehet lesni a párbeszédes fordulatokat. Természetesen az a legjobb, ha van kivel idegen nyelven beszélgetni, akinek nem is feltétlenül kell nyelvtanárnak lennie (bár a kontroll miatt a tanár egy praktikus választás), de ilyen lehetőség hiányában sem lehetetlen akár önállóan felkészülni egy szóbeli vizsgára.

Ami biztos: a sikeres felkészülés sok időt és energiát emészt fel, amit nem lehet sehogyan megspórolni.

Végezetül ejtsünk pár szót mindezek anyagi vonzatáról. A mostani szigorítással szembeni legfőbb kritika az, hogy a közoktatásban a diákok többsége - az elméletileg elegendő mennyiségű tanóra ellenére - nem jut el olyan szintre az általa tanult idegen nyelvből, hogy abból le tudja tenni a középfokú nyelvvizsgát, és így hátrányba kerülnek azok, akik nem tudnak megfizetni külön nyelvi képzést, tehát egy nyelviskolát vagy magántanárt.

Ez a vélemény ugyan megalapozott, hiszen a közoktatásban valóban komoly gondok vannak a nyelvoktatás hatékonyságával, nekem azonban az a véleményem, hogy a tanulók is tehetnek arról, ha nem sikerül a közoktatásban eltöltött idő alatt egy középfokú nyelvtudásra szert tenniük. Ugyanis ma, az internet korában, elképzelhetetlen mennyiségű ingyenes szöveges és audiovizuális nyelvoktató anyagot lehet elérni az interneten, nagy részét angolból. Csak foglalkozni kellene vele.