2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Mlais M52 vs. Cubot S222 összehasonlítás

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Éppen telefoncsere előtt állok (lassan már két éve :DDD), és keresem a megfelelő utódát a Haier W910-nek, így került hozzám egy időben két lehetséges 5,5 colos jelölt, akiket most - szigorúan szubjektív alapon - össze fogok hasonlítani egymással. Nem biztos, de nem is kizárt, hogy ezek valamelyike lesz az új telefonom, de ne szaladjunk ennyire előre még. (E pillanatban, amikor e sorokat írom, még valóban képlékeny a kérdés.)

/dl/upc/2015-05/14/319222_dijjpkpoqnxdrukg_promo.thumb.jpg

A két készülék több paraméterében egyezik, ám alapvetően nagyon mások: a Mlais M52 egy idei modell, 64 bites, 8 magos processzorral (MT6752), míg a Cubot S222-t egy ma már szinte "klasszikusnak" számító, 4 magos, 32 bites processzor (MT6582) hajtja. A hardver szintjén látható tetemes különbségek ellenére sem biztos azonban, hogy a Mlais fog győzedelmeskedni az összehasonlításban, miután én a visszafogottabb júzerek táborát erősítem, és így nincs igazán erős hardverre szükségem, míg más, számszerűen nehezen kifejezhető illetve objektíve nehezen megítélhető tulajdonságoknak komolyabb jelentőséget tulajdonítok.

Először ismerkedjünk meg a versenyzőkkel, méghozzá úgy, hogy számba vesszük a hasonlóságaikat és különbségeiket!

fontosabb hasonlóságok:

• 5,5 colos, HD felbontású (720 x 1280) IPS kijelző
• 16 GB ROM (M52: 2+11 GB érhető el, S222: 1 + 12,5 GB érhető el)
• 13 MP-esnek mondott hátlapi és 8 MP-esnek mondott előlapi kamera
• felül elhelyezett micro USB aljzat (ezt sokan nem kedvelik, igazán én sem)
• "full plasztik" felépítés
• 170 g körüli tömeg (M52: 170 g, S222: 173 g - saját mérések)

fontosabb különbségek:

• processzor: MT6752 - 43 ezer pont Antutuban (M52) vs. MT6582 - 19 ezer pont Antutuban(S222)
• RAM: 2 GB (M52) vs. 1 GB (S222)
• akku: 3200* (M52) vs. 2350 (S222) mAh
• Android verzió: 4.4.4 (M52) vs. 4.4.2 (S222)
• 4G képesség: csak az M52-ben van
• értesítő LED: csak az M52-ben van (több színű, testre szabható)

*Eme adat hitelességét már többen, több helyen kétségbe vonták. A Cubot akkumulátora 43 grammot nyom, míg a Mlais-é 48-at. Ezek alapján a Mlais akkuja 2600 mAh körüli kapacitású lehet valójában.

/dl/upc/2015-05/14/319222_i3h1whsufw7znzw6_kulso.thumb.jpg

KÜLSŐSÉGEK, FELÉPÍTÉS

A két készülék - a képernyő méreténél fogva - hasonló külső méretekkel rendelkezik, ám a Cubot minden irányban kisebb (vastagságban csak minimálisan), cserébe 3 grammal többet nyom. Kézbe véve számomra a Mlais összességében kellemesebb érzetet kelt, ám mindkét készülék kifogástalan az anyaghasználatot (a műanyag kategórián belül) és az összeszerelést tekintve. A Mlais-nál külön jó pont, hogy a hátlap könnyebben lejön, bár ugyanolyan stabilan ül a helyén, amíg nem kezdjük el levenni.

Mindkét készülék megvilágított gombokkal (MENU - HOME - BACK) rendelkezik, ám míg a Cubot gombjai fehérek, addig a Mlais gombjai piros festést, valamint számomra túl erős háttérvilágítást kaptak, amely kicsit rózsaszínes árnyalatot kölcsönöz a gombok piktogramjainak. A bekapcsoló gomb mindkettőn a jobb oldalra került, ám a hangerő gombok az M52-n balra, míg az S222-n a bekapcsoló gomb fölé kerültek.

Fontos közös vonásuk, hogy HD felbontású, 5,5 colos, IPS technológiát használó kijelzőt kaptak. A két kijelző gyártója azonban minden bizonnyal eltér, ugyanis a Mlais képe egy leheletnyivel szebb, mint a Cubot-é, valamint egy fokkal érzékenyebb is, de ez utóbbi különbséget okozhatja az is, hogy a Cubot-on még a védőfólia védőfóliája is rajta van. A betekintési szögek és egyéb jellemzők amúgy egyik kijelzőnél sem adnak okot semmiféle panaszra. A 267 PPI pedig számomra bőven elég (még a W910 "Retina" felbontása után is). :K

Még itt annyit elmondanék, hogy a vibra motor a Cubot-ban hosszabban rezeg, mint a Mlais-ban, amikor a gombok visszajelzéseként szolgál, ami némi megszokást igényel (miután a Haier is röviden rezeg).

SEBESSÉG

A két készülék közötti sebességkülönbség nem annyira látványos, mint a számszerűsített értékek. Talán a bekapcsolási időben érhető tetten a legnagyobb differencia (M52 vs. S222: 21 vs. 29 mp), de a normál használat, lapozgatás, stb. közben nem érződik, hogy az egyik proci gyakorlatilag dupla olyan erős illetve gyors, mint a másik. És bár most még nincs igazán "belakva" egyik készülék sem, az S222 550-580 MB szabad memóriája várhatóan nem fog gondot okozni az M52 1 GB körüli szabad kapacitásához képest, hacsak nem nyomom fullba' a multitaszkingot, amit amúgy nem szoktam. :N A Cubot nagy ritkán produkál egy kis akadást, ám a Mlais-on ilyesminek nyomát sem láttam még.

HANGMINŐSÉG, JELVÉTEL

Ami azonban igazán fontos számomra, az a hangminőség, különösen a telefonálásé. Ebben szerencsére mindkét készülék jeleskedik (nem úgy, mint egyes márkásabb kínai gyártók egyes nálam járt modelljei - direkt nem írok márkákat), úgyhogy ezen az alapon mindkettő maradhatna. :) A zenelejátszás terén azonban már lehet különbségeket felfedezni: egyrészt az S222 nagyobb hangerővel rendelkezik fülhallgatón és külső hangszórón keresztül is, másrészt pedig a Cubot külső hangszórója szebben is szól. Ennek ellenére - számomra is meglepő módon - a Mlais fülhallgatóval (egy Yamaha EPH-30 "agybadugós" fülessel próbáltam a készülékeket) jobban, teltebben szól, brutális basszussal. (Nem kizárt ugyanakkor, hogy szoftveres beállításokkal a Cubotból is kicsalható hasonló basszus. Én mindkét készüléket gyári alap hangbeállításokkal próbáltam.)

A mobil vétel mindkét készüléknél kifogástalan, ám a wifi vétel az M52-nél minimálisan erősebbnek tűnik (a saját visszajelzése szerint).

GPS

Bár ez a funkció számomra nem annyira fontos, ezt is elkezdtem tesztelni. Az M52-vel már behatóbban foglalkoztam, és meg kellett állapítanom, hogy megbízhatóan lehet navigálni vele (nem dobja el útközben a jelet házak között sem), ám a GPS Test programban kevésbé impozáns értékeket ír, mint a Cubot. Az utóbbi éles tesztje még hátra van. :)

FOTÓK

Ez megint csak nem egy elsődleges szempont nálam, de lőttem pár teszt képet az összehasonlítás kedvéért. Szubjektív véleményem szerint a Cubot színei élénkebbek és élethűbbek, cserébe szemcsésebbek. A Mlais elég homályos fotókat készít véleményem szerint (ami mondjuk ezeken a kicsinyített képeken nem látszik.) Összességében meg kell állapítanunk, hogy legfeljebb átlagosnak lehet nevezni mindkét készülék fotós képességét.

Íme a fotók (balra az M52-vel, jobbra a Cubot-tal készült képek):

/dl/upc/2015-05/14/319222_as8pyszqcawxzwb4_doboz_2.thumb.jpg

/dl/upc/2015-05/14/319222_xhk7ndxitojz5szz_flakon.thumb.jpg

/dl/upc/2015-05/14/319222_tym1jclxhhauxpaj_sarok.thumb.jpg

/dl/upc/2015-05/14/319222_mwqggaofyfxprjxa_udvar.thumb.jpg

Végezetül egy kép, hogy mennyire nem színhelyes a Mlais:

/dl/upc/2015-05/14/319222_cnvgorazozqyvdk0_szinek.thumb.jpg

ÖSSZEGZÉS

Nem kérdés, hogy a Mlais M52 összességében jobb készülék, mint a Cubot S222. Ez azonban a hivatalos árukon nem látszik, hiszen az M52 150-160 dollárba, míg az S222 130 dollár körüli összegbe kerül Kínában. Ugyanakkor használati értékét tekintve számomra a Mlais nem sok pluszt nyújt a magasabb árért cserébe (pontosabban nem nyújt annyival többet, mint amennyivel többe kerül), így aztán még kicsit ismerkednem kell mindkettővel, hogy dönteni tudjak. :)

Hozzászólások

(#1) eclipse92


eclipse92
tag

"fontosabb hasonlóságok:

• 5,5 colos, HD felbontású (720 x 1280) IPS kijelző
• 16 GB RAM (M52: 2+11 GB érhető el, S222: 1 + 12,5 GB érhető el),,

Pici elírás.. egyébként jó kis összefoglaló :K

[ Szerkesztve ]

(#2) Magnat


Magnat
veterán

Sztem ekkora árkülönbségnél nem kérdés, h az M52 a javallott vétel, kivált ha a gyenge (gyengébb) fotóképesség nem lényeges... Tapasztalatom szerint a legtöbb belassulás a kevés ram miatt következik be, szóval a dupla annyi ram már önmagában is megérhet ennyit, plusz az erősebb soc és a vélhetően tovább tartó support bőven megéri az árkülönbözetet.

[ Szerkesztve ]

̿' ̿'\̵͇̿̿\з=(◕_◕)=ε/̵͇̿̿/'̿'̿ ̿

(#3) b0bcat válasza eclipse92 (#1) üzenetére


b0bcat
addikt

Jogos. Javítva. ;)

Online angol nyelvtanfolyam tanári felügyelettel, mindössze havi 990 Ft-tól! > http://tinyurl.com/yvpnn99r

(#4) b0bcat válasza Magnat (#2) üzenetére


b0bcat
addikt

Egyetértünk. Ebben az ársávban (150-160 USD) az M52 véleményem szerint nagyon jó vétel. :K

Online angol nyelvtanfolyam tanári felügyelettel, mindössze havi 990 Ft-tól! > http://tinyurl.com/yvpnn99r

(#5) nyisziati


nyisziati
veterán

Jó írás, köszi. :C
Azért egy kis bővítés is jó lenne, pl. netes képességek, oldalak betöltési sebessége, beágyazott videók lejátszása (youtube, indavideo, videa), ezek sokaknak lényegesek.
VOIP-t se lenne hátrány kipróbálni, meg egy-két játékot.
Ha már tesztelésre adtad a fejed. ;)

(#6) b0bcat válasza nyisziati (#5) üzenetére


b0bcat
addikt

Köszi, jó ötlet. :K A netes-videós dolgot meg egy-két játékot kipróbálok. ;)

Online angol nyelvtanfolyam tanári felügyelettel, mindössze havi 990 Ft-tól! > http://tinyurl.com/yvpnn99r

(#7) b0bcat


b0bcat
addikt

Újabb teszteredmény: Antutu Battery Test

M52: ~4700 pont
S222: ~3700 pont

Ez bő 25%-os különbség a Mlais javára, ami reálisnak tűnik a (vélhetően*) 10%-kal nagyobb kapacitású akku és a kisebb fogyasztású SoC fényében. :K

*Ahogy a cikkben írom is, 2600 mAh körül lehet az akku valós kapacitása az M52-ben, szemben a ráírt 3200-as értékkel. :DDD

[ Szerkesztve ]

Online angol nyelvtanfolyam tanári felügyelettel, mindössze havi 990 Ft-tól! > http://tinyurl.com/yvpnn99r

(#8) nyisziati válasza b0bcat (#7) üzenetére


nyisziati
veterán

A kamuzós kis kínaiak... :DDD

(#9) b0bcat válasza b0bcat (#7) üzenetére


b0bcat
addikt

Újabb infó: 3 nap semmittevésben a Cubot 8%-ot merült, míg a Mlais 48-at... :Y

Online angol nyelvtanfolyam tanári felügyelettel, mindössze havi 990 Ft-tól! > http://tinyurl.com/yvpnn99r

(#10) Magnat válasza b0bcat (#9) üzenetére


Magnat
veterán

Sim nélkül? Nem lehet, h az egyiknek elalszik a wifije a másiknak meg nem? Semmi extra szoftver nincs fent rajtuk? Email fiókokat v bármi mást szinkronizál vmelyik?

[ Szerkesztve ]

̿' ̿'\̵͇̿̿\з=(◕_◕)=ε/̵͇̿̿/'̿'̿ ̿

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.