2020. december 1., kedd

Gyorskeresés

Szösszenet a Deezer ügyfélszolgálatról.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szolgáltatón keresztül jóárasítva férek hozzá a Deezerhez, és néha napján használom is. Történt legutóbb, hogy egy rövid (~970 számos) playlistet terveztem letölteni egy Motorola eszközre, a művelet sikeresen be is fejeződött. A szépséghiba az egészben csak annyi, hogy bármikor próbálnám meg a letöltött lejátszási listát megnyitni az alkalmazás úgy omlik össze mint a pesti tüntetők jövőképe. Újratelepítés és újraindítás természetesen megvolt, ekkor határoztam el, hogy problémámmal az ügyfélszolgálathoz fordulok. A hibát jeleztem a Deezer supportjának, akikkel az elején megfutottuk a szokásos köröket ("Biztos le van töltve minden szám?" "Próbálta már újratelepíteni/újraindítani?"), rekordsebességű 3 napot igénybe véve. Ezek után, midőn a vonal másik végén leledző ügyintézőnek semmi ötlete nem maradt, gondolta kreál egy fiókot és majd azzal teszteljük, hogy a rendellenes működés a fiókom miatt jelentkezik-e?. Itt jelezném, hogy itt már a 6. munkanapot számoljuk, vagyis a hibaelhárítás rohamléptekkel halad. Ma megkaptam a próbafiók mailcímét és jelszavát (nem gondolták túl, egy szimpla Gmail fiók) és nagy örömmel kezdtem meg a bejelentkezés folyamatát. Örömöm nem tartott sokáig, miután bepötyögtem a jelszót, egy barátságos ablak hívta fel a figyelmem, hogy előnyös lenne előfizetnem a szolgáltatásra, melyet jelenlegi free user állapotomban csak korlátozottan élvezhetek. Ilyen húsba vágó korlátozás például, hogy nem vagyok jogosult lejátszási listákat letölteni.....

_______________________

Na de most komolyan, hogy lehetnek ennyire balfácánok?

Hozzászólások

(#1) UnA


UnA
Korrektor

Szerintem eddig teljesen normálisan megy, sőt talán gyorsabb is mint egy átlagos szoftveres support. :B

(#2) Aweriot válasza UnA (#1) üzenetére


Aweriot
veterán

Nem a sebességről van szó, az csak szokásosan kínosan lassú. Inkább arról, hogy amikor az első pillanattól egyértelmű, hogy mi a hiba a kezembe ad egy fiókot amivel nem lehet kezdeni semmit.

"Kezdem azt hinni, hogy Isten, amikor az embert teremtette, némileg túlbecsülte saját képességeit." Oscar Wilde

(#3) nullpoint válasza Aweriot (#2) üzenetére


nullpoint
senior tag

Szánalmasak. Egy normális szolgáltatást/alkalmazást/ügyfélszolgálatot nem tudnak adni, de a pénzt azért elteszik.

Csodálkoznak hogy az ember inkább leszedi virágboltból a zenéket.

Egy ismerősék előfizettek netflixre, gondoltuk nézünk a gyerekekkel Agymanókat. 2015-ös film.

Aszongya' a régiódban nem elérhető.

Nyátokat' akkor megnézzük virágboltból.

[ Szerkesztve ]

(#4) Rimuru válasza Aweriot (#2) üzenetére


Rimuru
veterán

Ha ki van szervezve indiaba akkor nem kell meglepodni semmin. :)

Vigyázat, csalok!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.