2019. március 19., kedd

Gyorskeresés

Az álom

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ezt az álmot szívesen átélnék azok az emberek akik sosem tartoztak a menők közé, hisz népszerűbbek lennének és felfigyelnének rájuk. Nah, de kezdjük el a történetet a hősünkről Jackről.
Jack általános iskolában sosem tartozok a menők közé. 3éven keresztül mindennap csúfolták többen is, így nem tudott mit tenni ellene. A lányok körében sem volt valami népszerű. Semmi nem jött össze neki. Középiskolában első évben talált egy lányt magának, de a külseje miatt dobta. Nem volt az a "páwa" gyerek akikkel az a lány szokott járni. Jack rosszkedvű volt és mintha teljesen kicserélték volna. Előtte mindennap nevetett és jó kedvű volt, most meg csak a zene számított neki igazán. Később már büszke volt magára, hisz belsővel megfogta a lányt és már ez sem megy mindenkinek. Jack családja megengedhetett volna pár olyan ruhát, csak Jack nem akart megváltozni. A második év rosszul kezdődött Jack számára. Elvesztette a legjobb barátját (lány), viszont szerzett helyette mást, de sajnos csak 3hónapra, mert utána összejött egy fiúval aki teljesen megváltoztatta. Az iskolában megismert egy lányt, de az csak barátként tekintett Jackra, viszont fordítva már nem csak barátság volt. Ezt a lányt Lexinek hívták. Nagyon jól elbeszélgettek bármiről legyen szó.
Egyik nap egy bevásárlóközpontban Gracievel, jó lány barátja akivel most találkozott először 2év után sétált és beszélgetett amikor összefutott Lexivel. Innentől hárman mentek tovább és beszélgettek. Jack egy idő múlva megállt amikor kinézett az ablakon. Látta, hogy a bevásárlóközpontot megtámadják lángszóróval. Egyből megfogta a lányok kezét, akiknek nem mondott semmit és az egyik boltba befutott velük, ahol elbújtatta őket egy sarokba, ami előtt állt egy asztal. Elmondta nekik mi történt, de eddigre már a hangosbemondóban is lehetett hallani a dolgokat. Pár tanács után elment Jack találni valami fegyvert a lányoknak, de Jackre találtak a lángszórósok közül egy. Jack bátran elé állt és a szemébe nézve megkérdezte tőle, hogy mit tud. A lángszórós csávó a lábára célozva adott egy kis tüzet a farmerra, de Jack nem esett össze, hanem az orrára rányomott egy nagyot tenyérrel és egyből meghalt. Utána gyorsan futott vízért, ami szerencsére a következő sorban volt. Ezek után megszerezve a lángszórót vissza akart térni a lányokhoz, akik látta, hogy bajban vannak. Végig futott a soron ami pont a lány és a l.sz.(lángszórós rövidítése) fickó közt volt és a végén bevetődve a lány elé kapott egy kis tüzet a pólójára is, de a válasz a fickó arcába ment és meghalt egyből. Így volt 2 l.sz.-juk és Jack is megmaradt, hisz szerencsére csak a póló éget meg amit egyből levett. A lányoknak mondta kövessék. Pár flakon vízet elrakatott velük, biztos ami biztos és oda adta a l.sz-ját a másik lánynak. Elment késekért, hisz azzal nem kell közel kerülni hozzájuk. Jack út közben talált labdát amiből elvett 3-at. 1-et lábbal vezetett 2-t kézben vitt. Amikor a késekhez ér az egyik labdát felvágta és tele rakta késekkel, így nem szúrják meg azok. A másik két labdával volt 1-1 rúgása még. visszafele hallkan lerakta a labdákat és az egyik késsel hátulról megtámadta az egyik csávót és a nyakába szúrta a kést. így pár kést rakott a farmerja és az öve közé és felvette a lángszórót hozzá. Ahogy tudott vissza sietett a lányokhoz és szépen kikommandozott velük, az egyik ajtón. Amikor a bevásárlóközponton kívülre értek elmondta a lányoknak, hogy hívják a rendőrséget, tűzoltóságot és a mentőket is. Jack vissza ment a központba, hogy segítsen a többi benn rekedt embernek. Végül még megmentett 20embert és megölte a l.sz. srácok nagy részét. A maradékot a rendőrök lelőtték. Illetve 3-at elfogtak. Szerencsére senki sem halt meg, csak súlyos égési sérüléssel bevitték a kórházba azokat az embereket, de felépültek. Később Jack kitüntetést kapott a bátor magaviseletéért és hogy emberek életét megmentette a saját életét kockáztatva. Köztük azt a lányt aki ekkor lett belé szerelmes, de nem tudott róla. Jack kissebb égési sérülésekkel megúszta a dolgot. Iskolában hírtelen mindenki felismerte és beszélni akart vele, de ő ezekből nem kért. Maradt a régi barátainál akikre tudta számíthat, hisz ezekre az emberekre nem nagyon számíthatna, ha bajban lenne. Az a lány aki szerelmes lett Jackbe a központban amikor megmentette, Lili szintén ebbe a suliba járt, de ő nem ment oda Jackhez soha. A távolból figyelte állandóan. Lili egy nagyon szép lány volt, aki nem volt elszállva magától. Jack ezt észre is vette, de egy szabad perce nem volt egyedül. Gracie és Jack találkoztak, de most egy parkban. Elbeszélgettek a történtekről meg minden. Ajándékba kapott Gracie egy arany nyakláncot a barátságuk jelképeként. Aznap este beszélgettek a neten mindenről. Pár nap múlva leégett Jack sulija. Előtte a járdára volt írva, hogy még nincs vége. Senki sem értette a dolgot, kivéve a hősünk. Ő gondolta ki lehetett az. Aznap este, akivel tudott beszélt. És a szüleit is beavatta a dolgokba. Átgondolta a dolgokat. És eszébe jutott, hogy amikor látta a l.sz.-sokat közeledni összesen 25-en voltak, de csak 12 halt meg és 3-at vittek be a börtönbe. A barátainak is szólt, hogy ne nyissanak ajtót bárkinek, meg a szüleinek is. Jack elment a rendőrségre és szólt ott személyesen. Volt pár igénye is. A szüleinek kért 1-1 fegyvert 3tár lőszerrel, hogy megtudják magukat védeni. A barátai szüleinek is kért 1-1 fegyvert ugyanezekkel a feltételekkel. Magának és azoknak a személyeknek akik fontosak neki gumi lövedéket kért.
Jackék az ország legfejlettebb iskolájába kerültek, ahol a szobák két személyesek voltak. Jack egyik jó barátja is átjött ebbe az iskolába miatta. A szobákban volt 1fürdőszoba is. Az iskolának volt nagy foci, kosár és röplabda pályája. Az iskolába hétfőn vitték be őket és pénteken jöhettek haza. Hétfőn az első nap amikor Jack berakta a cuccait a szobájába észrevette, hogy Lili a pasijával veszekedik és a csávó megüti Lilit. Egyből oda futott és beütött a csávónak és kioktatta. Egyből Jack haverja, Dante is oda sietett hátha segíteni kell. Dante a csávót a földön húzva kidobta a suliból a csávót, addig Jacknek alkalma nyílt beszélgetni Lilivel. Lili elmondta, hogy a központban is ott volt és szerelmes lett belé azért, mert nagyon hősies volt és azóta vitáztak állandóan a csávójával és most szakítottak. Jack átölelte Lilit és a fülébe súgta "Szeretlek", mire Lili megcsókolta. Úgy néz ki a hősünknek már minden jól megy. Segített Lilinek a kipakolásban, majd utána ment a szobájába kipakolni, ahol mindent megbeszélt Danteval. Lilinek Gracie a barátnője volt és áthívta ebbe a suliba. Gracienek nem volt pasija, szóval szabad volt. Az egész iskolát összehívták a foci pályára, hogy elmondják mi lesz. Liliék 4-en egymás mellett ültek a beszéd alatt, ahol Dante és Gracie is megismerték egymást. Mind a ketten elmesélték a szoba társuknak, hogy nagyon megszerették egymást. Jack és Lili eltervezték, hogy a holnapi ebédnél eltünnek majd, hogy legyen alkalmuk jobban megismerni egymást. A tervük sikerrel járt. Szerdán Jack rossz kedvűen ébredt. Az órákon is csak a falat bámulta. A tanítás utáni focin is nagyokat bénázott és ki is kaptak. Bocsánatot is kért a csapattól ezért. Lilivel leült beszélni, hogy valamit elkell intéznie, mert érzi valami rossz fog történni, de tartsa titokban ameddig lehet. Még aznap Gracie és Jack helyett cseréltek arra az egy estére. Dante és Gracie összejöttek ezen az estén. Jack nem tudott aludni és végig Lilit nézte. Egy lapot hagyott Lilinek, hogy nagyon szereti és ahogy tud megy vissza. Jack éjjel kihívta dantét és beavatta a dolgokba. A lelkére kötötte, hogy vigyázzon Lilire. Jack még éjjel kiszökött és hazament. Délutánra ért haza a szülei előtt. Ahogy a szülei hazaértek mondott nekik pár dolgot. Az első és legfontosabb, hogy a fegyver mindig legyen náluk. Az utcán is. A szülei nem értették, de nem is akarták. Tudták, hogy a fiúk nem viccelne ilyenekkel. Még aznap Jack magához vette a fegyverét és visszament az iskolához ami leégett. Bement és keresett nyomokat. Amikor sétált az iskolában rátörtek az emlékek és sírni kezdett. Majd mi közben sétált talált egy személyit ami nem égett el teljesen. Egyből haza sietett és rákeresett a neten a névre, ami alapból ismerős volt neki valahonnan. Bement a rendőrségre és megkérdezte, hogy hívják a 3 elfogott embert, akiket még a lángszórós esetnél tartoztattak le. Semmi közöst nem talált bennük. A halottak nevénél viszont az egyik név rokon volt. Egyből mondta a rendőröknek, amit tud. A házukhoz kért is pár járőr kocsit és a szüleinek egy házat a közelben, ahova olyan kocsival szállítsák őket, aminek az ablakai sötétitettek. Ez mind meg is történt az elkövetkező napokon. És újra hétfő lett. A suliban kérdezték, hogy hol volt Jack, amiről az igazgatóval beszélt. Mondta az igazgatónak, hogy még lesz ilyen és Gracie-nek, Dante-nak és Lili-nek arra a napra szabad napot kért. Mind a négyen elmentek a foci pályához a lelátóra és elmondott ott mindent nekik. Közben Lilit ölelte, amennyire csak tudta. Majd amikor elmondott mindent, Dantet és Graciet elküldte, hogy kettesben lehessen szerelmével. Akkor Jack megtört és sírni kezdett. Elmondta, hogy nagyon szereti és nem akarja elveszíteni. Vitt neki egy arany nyakláncot, amin egy szív lógott. A szív belsejében ott volt egy kép kettőjükről az egyik oldalon. A másikon pedig a nevük. Ezen kívül kapott egy karkötött, ami fehér aranyból készült. Lili elmondta Jacknek, hogy egyedül aludt az előző héten. Jack egyből megfogta Lili kezét és elkísérte a szobába. Ott az ágyon rózsa szirmok várták Lilit. A szerelmes pár egyből egymásnak eset és aznap már senki sem látta őket. Másnap Jack a pályán sétált, amikor látta Lexit, hogy sír az egyik lelátón. Egyből odament hozzá és megkérdezte mi a gond. Lexi elmondott neki mindent, ami történt. Jackben feltörtek az érzelmek. Lexi szakított a barátjával és bevallotta Jacknek, hogy mit érzett iránta már akkor, amikor csak barát semmi más. Jack hírtelen nem tudott mit mondani erre. Adott pár tanácsot Lexinek, de kerülte a témát. Aznap nem nagyon ment neki semmi. Amit Dante észre is vett. Elmondta neki, hogy mi a helyzet. És azt tanácsolta neki hallgass a szívedre. Jack aznap este kiment a pályára és dühösen rúgdosott kapura. Dante ezt észrevette és lement utána és leült a kapu közepébe. Nem szóltak egymáshoz egy darabig, mert tudták nehéz döntés az ilyen. Aztán végül Gracie törte meg a csendett, aki Jack mögött jött a pályára, így csak Dante láthatta, de nem szólt egy szót sem. Gracie mindig őszinte volt Jackhez és ezt Dante jól tudta, így visszament közben megcsókolva Graciet. Gracie egyből tudta mi a helyzet és csak egy mondatott mondott. Ha igazán szeretted volna Lexi-t, akkor nem lettél volna szerelmes Lilibe. És Gracie elindult Dante után. Másnap Jack beszélt Danteval és mondta neki szóljon Lilinek, hogy este 10-kor menjen le a foci pályára. Jack aznap nem is volt suliban. Estére meglepetést szervezett egymaga Lilinek. Lexivel is beszélt közben, akinek elmondta, hogy a múlt elmúlt és maximum barátok lehetnek. Ezen kívül még megmondta Lexinek, hogy az egyik haverja szerelmes belé. Jack aznap este kiöltözött és egy szál fehér rózsával várta a pályán Lilit. Lili sírt a meghatódotságtól. Majd leültek a pálya közepén egy asztalhoz, ahol a tányérra raktak egy fedőt. A fedő alatt a kaja volt Jack oldalán. Lilién egy fülbevaló a kaja tetején. A kaján nagyot nevettek, hisz pizza volt. Jackről tudni kell, ha valami hülyeségről volt szó benne volt. Szóval csak a szokásost hozta. Szombaton elmentek moziba 4-en. A moziban megszólalt Jack telefonja és látta, hogy kihívja egyből kiszaladt. Dantet magával hívta. A telefon a rendőrségtől jött. Lexit elrabolták. Jack mondta egyből megy a rendőrségre a többi információért. Dantenak elmondta, hogy mi történt és hogy mondja meg Lilinek, hogy őt szereti a világon a legjobban. A rendőrségen elmondták, hogy hol találja meg Lilit és hogy kik mennek vele. Jack egyedül akart menni egy mesterlővészpuskával. Tudta, hogy 12-en lesznek és a leéget iskolába van Lexi. Jól ismerte az iskolát, szóval tudta mire számíthat. Az ajtónál 2-en álltak, így a kisfegyverét használta, amit a puska mellé kapott. Mind a kettőt letudta lőni szerencsére és a hangtompító miatt halk is volt. Hallkan benézett az összes terembe és közben megölt még 6 embert. Így négyen maradtak. És tudta, hogy a pincében lesznek. Az az egyetlen hely amit nem ismert rendesen. Amikor leért a lépcsőn 2 őrt látott az ajtó előtt. A puskával egy lövéssel fejbe lőtte mind a kettőt, de hangos volt szóval egyből tudták ott jár. Már csak 2-en maradtak Jacken kívül és még a túsz Lexi. Jack felment a büfébe, aminek az ajtaját kinyitva látta, hogy semminek semmi baja. Fogott pár chipset és a darabjait szétszorta a folyosón majd elbújt. Közben a telefonjáról üzenetet küldött Dantenak, hogy egyedül menjen oda és fogjon egy fegyvert az ajtónál, majd menjen a torna terembe és onnan küldjön üzit majd. Egy kis idő múlva mocorgást hallott. Tudta vigyáznia kell. Látta ahogy elmennek előtte. A saját csapdájába eset így, hisz nem tudott utánuk menni a chipsek miatt. Közben írt Dante neki, hogy az iskolánál van. Jack írta neki fusson fel A2-re. Dante felfutott pisztollyal együtt. Jack kinézett a kondi teremből, ami a pincénél található majd látta, hogy senki sincs ott, így kicsoszogott. Amikor felért a lépcsőn akkor látta, ahogy Lexit beviszik a torna terembe. Jack írt egy üzenetet a rendőrségnek, hogy a tornateremben vannak. És írt Dantenak is. A rendőrség hallkan megérkezett és Jack beszélt velük, majd felment a másik épület tetejére a puskájával. Onnan látta, hogy ki merre van. Lexi a bordásfalhoz volt kötözve. A másik két fickó meg beszélgetett. Felhívta a rendőr kapitányt, akivel megbeszélték a tervet. Amikor jelezz nekik akkor már csak 1 fog élni és azt lelővik, de vigyázzanak, mert Lexi a bordásfalhoz van kötözve. A terv sikerült is. Jack fejbe lőtte az egyiket a rendőrök végül lefogták a másikat. Jack ezek után az egyik rendőr kocsival visszasietett a moziba, ahol a lányok ketten voltak és már próbálkoztak náluk fiúk. Jack ahogy meglátta, inkább nem mozdult hanem figyelt. Látta ahogy Lili megcsókolja az egyik srácot. Gracie elfordult. Jack erre felért a lépcsőn, amit egyből észrevett Lili és ellökte magát a sráctól aki nem értett semmit, hátha Jack nem látta. Jack a telefonját elővette, amikor felért a lépcsőn és Dantet hívta. Mondta neki, hogy Gracieben megbízhat bármi van. Ezt a lányok nem hallották. Ahogy oda ért Lilihez nem szólt egy szót sem. A fiúk még mindig ott álltak, de ekkor megfagyott a levegő. Graciet elhívta Jack és mondta menjünk. Amikor elindultak Lili Jack után futott. Már tudta, hogy látta a csókot. Beültek a kocsiba és vissza mentek Danteért. Ahogy oda értek Lexi egyből oda futott Jackhez és átölelte. Jack megpuszilta a homlokát, majd elsétált egyedül. Lexi utána akart menni, de Dante nem engedte. Jack visszatért arra a pályára, ahol kezdte a focit. A stadionban leült arra a székre, ahol mindig ült az apjával. Egy kis idő múlva az apja csatlakozott hozzá, akivel megbeszéltek mindent. Az apja azt mondta nehéz dolog, de hallgasson a szívére és akkor nem hibázhat. Ezek után az apja egyedül hagyta. Rá pár percre megjelent Lexi a pályán és oda hívta magához Jacket. Jack amikor odament már tudta mt kell választania. Ahogy oda ért megcsókolta Lexit és elmondta neki, hogy végig őt szerette igazából. Mindenről ő jutott az eszébe. Hétfőn Jack nem ment be suliba. Bement a rendőrségre és kommandósként kért állást. 16 éves létére megkapta ezt az állást, hisz sokkal jobb volt, mint bárki más. Jól keresett és ha hívták csak akkor kellett mennie. Lexinek küldött egy levelet, egy szál rózsával, hogy ne aggódjon miatta és hogy szereti. Ezek után senki sem hallott Jackről. Elment otthonról is egy kis időre. Egy év múlva tért vissza az iskolába. Eddig senki nem hallott róla. Lexi is talált mást magának, Lili is. Dante és Gracie meg szerencsére együtt volt még. Jack teljesen megváltozott külsőre, csak a hangja maradt ugyanaz. Mostanra már az iskolát újjá építették. Első nap Jack amikor meglátta Graciet oda hívta magához és elmondta ki ő. Gracie egyből átölelte és sírt egy kicsit. Majd amikor elakarta mondani Dantenak, hogy ki ő azt mondta neki, hogy ne. Majd ő elfogja. Mivel más néven volt fel sem tünt senkinek és csak Gracie tudta. Lexi amikor sétált a folyóson meghallotta Jack hangját, de magát Jacket nem látta. Rátörtek az emlékek és leült az egyik padra. Órákra sem ment be, csak sírt hisz még mindig szereti Jacket. Még aznap szakított a pasijával, hisz nem is őt szereti igazából. Másnap Lexi csak a suliba, órákra már nem ment be. Óra közben Jack lement krétáért amikor meglátta Lexit ahogy sír. Megkérdezte, hogy mi a baja. Lexi egyből felismerte és megcsókolta. Jack egyből megfogta a kezét és kiment vele az iskolából. Ahol levette az arcáról a maszkot. Jack a világ legjobb és legfiatalabb kommandósa lett. És visszakapta szerelmét.

Hozzászólások

(#1) MineFox54


MineFox54
(őstag)

Ezt most álmodtad, vagy miva?

ltt van ez a napszemüveg. Ezt 2500-ért vettem. Boltban mennyi? 300, mondjuk, ezzel pont {átvertek}.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.