Didergős hideg idő, taknyos-ködös, latyakos fujjnemszeretem' napok. Mi is lehetne jobb ilyen idő tájt, mint a jó meleg szobában egy pohár finom aromájú, gőzölgő forralt bor mellett egy kellemes beszélgetés. Francokat.. Vodka volt, meg jó hideg sör, de az elébb említett mégiscsak hangulatosabb.
Szóval, a lényeget tekintve: alkoholt alakítottunk át hangulattá és közben feljött aktuálité témaként a megfázás, betegeskedés, torokfájás et cetera. Ezen a nyomvonalon haladva tértem le elmesélés szintjén, életutam egy zsákutcájába, nevezetesen a mandulaműtétem esetéhez.
A mandulám művi eltávolítását, én olyan hat éves korom környékén ejtettem meg. Határozott orvosi javallatra, nem önszántamból, sem pedig mert bizonyára jó móka lesz. Nos, a legkevésbé sem volt az. Sőt, jórészt a minimálisan támasztott elvárásaimat is sikerült némiképp alulmúlnia.
Haloványak a környezetre vonatkozó emlékek, de még felsejlik a '80-as évek végi itt-ott már hitehagyottan falról disszidált fehér csempe, a szépnek még új korában sem nevezhető zöldes festésű falak, ami a műtőszobában fogadott.
Ahogy belekecmeregtem a székbe, valamilyen indíttatásból erőteljes hívási ingert támasztott bennem a természet, de onnan már nem akartak elengedni kétbetűs kitérőre. Így a rövid "Pisilnemkell! -Maj' pisilszhavégeztünk!"- dialógust követően és az utólagosan igazolható igényeimhez képest - nem ám altatás, meg leszedálás..- kevéske helyi érzéstelenítés mellett, a dottóre elkezdett matatni a torkomban. Majd előkapta a mindenféle csípőharpókampós' - de ránézésre, határozottan legfőképp fájdalomokozásra alkalmasnak tetsző - kéziszerszámait és azokkal felfegyverkezve nekiesett a kicsi, védtelen gyermek testének. Nos, ekkor minden lovagi erényt és költői pátoszt mellőzve, leginkább talán Darwin-i elméletek nyomán, felébredt bennem valami ősi önfenntartó ösztön, vagy kisördög, esetleg egy ifjonti hévvel rendelkező kis Csákknorisz. És ugyan nem pörgőforgó, ámde rúgással az engömet inzultáló Hippocrates-i esküvel feltehetőleg rendelkező, ellenem szegült egyed - ezt megelőzően még bizonyára - reprodukciós funkcióval bíró testrésze felé irányítottam hirtelen felindulásból a lábam...
Szóval, élből tökön rúgtam az orvost. Nemtetszésemnek ilyen módon történt kinyilatkoztatása végett nemes egyszerűséggel leszíjaztak, hárman pedig egyesélyes birokra kelve velem lefogtak. Hiábavaló vonyításom, vergődésem, sőt még a békülési szándékkal halkan eldúdolt "Baby don't hurt me!" sem érte el célját, minden nemű meghatódást nélkülözve csak kitépte a fejemből a szerinte oda nem illő részeim. Pontos időintervallumot nem tudok közölni hitelesen, nekem óráknak tűnt a kínvallatással felérő procedúra, de valójában nem tarthatott tovább öt uszkve nyolc percnél. Mindazonáltal, akkori meglátásaim alapján valószínűleg, ha adott korban és tevékenységi körben éli életét a gyógyászbácsi, hót ziher, hogy kizárják az inkvizícionisták köreiből kegyetlenkedésért.
No, de végül csak abbafejezte a fizikai valómat jócskán megterhelő ténykedését, csak hogy azonmód áttérjen a lelkemet terrorizáló metódusra. Tehát, - a maszk alatt bizonyára széles vigyorral a képén - kedveskedés gyanánt odalógatta az orrom elé a pár perce még részemet és saját tulajdonomat képző, ám mostanra pusztán húscafatokká degradálódott mandulámat - ami megjegyzem, ha emlékezetem nem csal meg, még csak távoli rokonságban se nem állott semmiféle olajos magvakkal, se nem zöldes krémmel töltött süteményekkel, sem küllemét, sem pedig a bennem kiváltott érzéseket tekintve - és negédesen megérdeklődte, hogy szeretném-e hazavinni emlékbe.
Én viszont már akkor rendelkeztem valamiféle belső értékrenddel, miszerint nem túlzottan kedvelem az olyan juttatásokat, ha úgy tetszik ajándékokat, mikért saját bevallásom szerint nem dolgoztam meg, netán csak alapjában nem érdemeltem ki. Így némi nyállal kevert véres elegyet felöklendezve odafröcsögtem egy "-Igazán hálás vagyok a doktor úrnak az önzetlen felajánlásért, de nem érzem magam méltónak a megtiszteltetésre és inkább adományoznám az orvostudomány részére, további tanulmányozásra. " - körmondatot, esetleg valami "-Teddanyádba!"-át, avagy az is meglehet, hogy a fájdalomtól és megrázkódtatástól elcsigázva csak rángattam egyet-kettőt a fejemen horizontális irányba.
Aztán így, hogy ezen a meghiúsult adás-vételen túl voltunk és tisztáztuk a részleteket, kölcsönös tisztelettel egymás iránt -valszeg' "-Rohaggymegkisgané! - Rohaggymegnagygané!" fejben történő felkiáltással -, elvonultunk ki-ki a maga életútját követve. Ő valószínűleg húzott egy strigulát a fekete bőrkötésű noteszébe, majd további mit sem sejtő áldozatok után koslatott. Én pedig elvonultam a sokcsillagosként igazán nem jellemezhető - habár, egy volt neki a falra függesztve, egy szép míves vörös csillag, mellette meg valami mezőgazdasági betakarításnál használt kéziszerszám és egy kalapács - kórtermünk homályába kicsit elmélkedni az élet igazságtalanságain.
Nos, röviden eképp estem át életem ezen traumatikus élményén, az első műtétemen. Utólag ugyan némi kompenzációt nyújtott, az orvosi rendelvényre vödörszám elfogyasztott fagylalt! Amit jelen időjárási körülmények közt nem nagyon javasolnék, ellenben ki-ki belátása és személyes indíttatása szerint, de védekezzen a megbetegedés ellen, a hasonló incidensek elkerülése végett!
Köszi, hogy benéztél!
