(sokadik hazugság - ihletettséget éreztem egy bejegyzés nyomán)

Add fel!
Senkit se érdekel(sz).

Társas lény lenne az ember?
Lóf@szt.

Azért teper, azért dolgozik, hogy b@szh... szaporodjon, létfenntartson.
Újabb és újabb generációs kis s*ggfejeket sz@rjanak a világra.
Akik, szüleik példáján okulva, tolják a világ arcába a kurv@jónekem', kurv@szépvagyok' ésatöbbi f@szságot...
Mer' az kell, azt várják el.
Holott, 90%-ban távolabb áll a valód a valótól, mint Makó Jeruzsálemtől.
De, kell. Megosztani. Pózerkedni. Mert ma már az vagy, akit mutatsz.

Ha, nem teszel így? Akkor meg egy nímand vagy, egy senki, egy rendszeren kívül álló, értéktelen, semmilyen senki.

Szerény véredényem szerint, két út létezik manapság.
Teszed a fentieket zok és szó nélkül, símulsz bele a világi posványba, vonulsz a nyájjal, merazjó' és nem fáj... avagy teszel az egészre és... és. És semmi.
De, úgy konkrétan.

Pár hónapja beszélgettünk hugival, hogy miképp is kellene nevelni a frissenszült kicsilányát.
Adja át azt, ami nekünk fontos - becsület, tisztelet, önzetlenség, tisztesség, őszinteség, megannyi "lovagi erény" -, és legyen a csemete egy, a mi értékrendünk szerint 'jó' ember, akire ezáltal valószínűsíthetően egy piszok nehéz élet vár... vagy.
Vagy neveljen egy kis g*cit, aki áttipor mindenen és mindenkin, hazudik, csal és mindenre képes azért, hogy elérje a célját.
És valszeg' így egy könnyebb, egyszerűbb és sanszosan jobb élete lesz.
(fenntartom, hogy közel se vagyunk szentek, sőt! bőséggel akadnak defektek, ámbátor a fentiekre, azért még mindig odafigyelünk.)
Hátugye'...

Első megszerelmesedésem óta feleséget, családot, gyerekeket Akartam!

Jó néhány csalódás, tapasztalat és év múltán, letisztult emlékekkel, már örülök annak, hogy ha rám jön este 11-kor a palacsintasüthetnék vagy a porszívózás... csak hajrá, senki nem szól ellene.
Ríni, hogy mindenki csak megbántott.. áh.. attól sokkalta realistább valék.
Nagy százalékban én voltam a hunyó, aki miatt ment a lecsóba az adott kapcsolat.
Az már más kérdés, hogy utólagosan végigondolva, tiszta fejjel, mennyire jól is volt ez így.

Ámde, összességében rendben van ez. Leszólózom a maradékot.
És már nem is kell, nem is igénylek, nem is akarok mást.
Nem azért, mert ne hiányozna valami/valaki az életből.
De! Sokszor rohadtul hiányzik.
Aztán, másnap a kisírt szemek okán, csipásan ébredve, egy kávé után rájövök, hogy de.
De, komám. Ez pont így jó.

(Ha, jár a banán a félig-meddig szókimondásért, ám legyen. De, nem akaródzott finomabban fogalmazni.)