2019. május 24., péntek

Gyorskeresés

OKJ - jóvanezígy?

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Szép Napot!

Igyekszem teljesen anonim maradni, így a hely neve, a szak neve, stb. nem fog benne szerepelni.

Egy fővárosi, eléggé jól reklámozott intézménybe jelentkeztem, ahol egy informatikához kapcsolódó, szinte teljesen gyakorlati szakot választottam.

Az első félévben volt 4 tanárunk, akiből 1 elméletet. 2 gyakorlatot, és 1 vegyesen tanított. Erre a félévre a vegyeset tartó tanár átvett gyakorlati tárgyat, + bekerült a szakmai gyakorlat is, ami miatt alapból jöttünk, szintén az előbbi úriember kezelésében.

A probléma a következő, ezek az órák vele tárgytól függetlenül kb. 90%-ban abból állnak, hogy "nézzenek utána Google-n a következőnek..." Ezzel az elméleti részen nem is lenne baj, csak amikor éppen olyat kellene gyakorolni amiből élni fogunk, ha ebben dolgozunk akkor picikét dühítő... Illetve akár elmélet, akár gyakorlat esetén nincs tanítás, magyarázat, csak az, hogy jöjjünk rá, sokszor az adott dologhoz nulla alapismerettel. Most még ezzel se lenne akkora baj, mert lesz rengeteg esetben ilyen helyzet, de ezek után még ha valamiben elakad a csoport, jön az idegbetegség, a dolgozat olyan kérdésekből, amiket még felületesen se érintünk.

Így a kérdésem, az, így a közösség felé (pláne, hogy ez alapvetően egy informatikai weblap, blog résszel), hogy jól van ez így?

(Egyetlenegy kérésem lenne: A bezzeg a főiskolán/egyetemen kezdetű megjegyzéseket hagyjuk ki. Tudom, hogy ahhoz képest ez "semmi", így értelemszerűen ezen a szinten tenném fel a kérdést. Köszönöm! :) )

Hozzászólások

(#1) Krugszvele


Krugszvele
(fanatikus tag)

Azt te is érzed, hogy ez egyáltalán nincsen így jól.

Messziről, az asztal mögött nagyon könnyű okoskodni, de én a helyedben nem folytatnám ezt a tanfolyamot.
Egy OKJ IT végzettséggel nem igazán mész semmire, hacsak nem a közszférában, de ha oda mész, neked már úgyis mindegy :)
Ha a versenypiacon akarsz megélni, akkor tudás kell. Megszerezheted egyetemen is, amivel jön mellé az ott felszedett tudásnál többszörösen értékesebb humán kapcsolati tőke is, de akár autodidakta úton is, otthon.

Ehhez csak ki kell dolgoznod egy jól követhető tanmenetet és elhatározás kell hozzá, meg őszinte vágy, hogy végig is csináld.

És a család részéről egy sportcsarnoknyi megértése annak, hogy a mai világ már nem a papírról, végzettségről szól az IT iparban, hanem a tudásról. Direkt írtam, hogy az IT iparban, mert egy fizikus, vagy orvos nem igazán végezhető el autodidakta módon.

Én mindenesetre nagyon sikeres karriert kívánok neked! Nem tudom milyen szakirányt választasz, de biztos lehetsz benne, ha elég jól specializálódsz és kiműveled magad a te területedből, akkor a pénzre nem lesz annyi gondod az életben.

(#2) szupermacs


szupermacs
(PH! kedvence)

Ha úgy érzed, hogy ebben az iskolában nem készítenek fel rendesen a szakmára, akkor jobb lenne otthagyni őket.
Én 2 évet jártam a Ring nevű csodasuliba grafikus képzésre. Nálunk is ugyan ez volt a gyakorlati órák menete. Bementünk, elmondták a feladatot és kezdjünk neki dolgozni és kivitelezni. A programokhoz nem kaptunk segítséget, ha nem sikerült magunktól megcsinálni, akkor annyi volt, hogy reménytelenek vagyunk és szar amit csinálunk. Ez ment 2 évig. Az egyetlen segítségem a google és a youtube volt. Ez nekem nagyon komoly pénzekbe került és nagyon meg is bántam. Persze vizsgázni nem mehettem már, mert csődbe ment az iskola és nem voltak hajlandóak elintézni másik iskolánál. A papírjaimat sem adták ki, mert a csődeljárás miatt le kellett adniuk: nem tudják kiknél van.
Ha ugyan ezeket tapasztalod te is, akkor mindenképp menj el. Állami iskolákat ajánlok, alapítványit semmikép.

Steam: szupermacs // BattleTag: Szupermacs#2730 // Uplay: szupermacs // Origin: szupermacs // XLive: SleeplessWar

(#3) elithun


elithun
(őstag)

Veszélyesen kókány sok magánkézben lévő OKJ iskola.
Én ahova jártam egy ideig "webmester" képzésre iszonyatosan üres volt. Grafikai óra is abból állt, hogy a pendrive-ról beizzított torrentes PS-el kellett mókolni ad hoc módon, mindennemű oktatás, felkészítés nélkül.
A weboldal kódolás is hasonlóan ment.
Gyorsan csődbe is ment az egész iskola. (Minden illegális szoftver mobilrackes vinyón volt tárolva, hogy egy esetleges ellenőrzés esetén gyorsan le lehessen húzni a rendszerről. Gondolom egyszer nem voltak elég gyorsak...)
Inkább ajánlok egy felsőoktatási szakképzést. Az tul.képpen egyetemen belüli OKJ.
Ottani képzéssel (és sok önszorgalommal és érdeklődéssel) én versenyszférában el tudtam helyezkedni már a képzés alatt.

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#4) szupermacs válasza elithun (#3) üzenetére


szupermacs
(PH! kedvence)

Nálunk próbaverziós PS-ek voltak. Öröm volt úgy beülni órára, hogy nem tudtuk használni a gépet, mert lejárt a 30 nap. :DDD

Steam: szupermacs // BattleTag: Szupermacs#2730 // Uplay: szupermacs // Origin: szupermacs // XLive: SleeplessWar

(#5) kmisi99


kmisi99
(PH! kedvence)

Van két OKJ szakmám, valahogy a tanárok erősen beleszarnak sokszor. Voltak jó tanárjaim akik nagyon faszán tanítottak, de az órák 90%-a nem ért semmit mert nem is értettek hozzá. Főleg informatikánál van, mert az durván fejlődik, és a legtöbb informatika tanár még le van ragadva a Turbo pascal, sín topológia, co-processzornál. Mikor voltak gépészeti tárgyaim ott viszont nagy precízség és hozzáértés volt a tanárok részéről.

Dell Precision M4600

(#6) Kasya


Kasya
(PH! nagyúr)

Emlekszem, par eve egyetem alatt "unalombol" beiratkoztam en is egy szoftverüzemeltetői képzésre. A tanár elfogadta az erettsegimet, igy csak vizsgazni kellett mennem fel ev vegen. Null tanulassal csinaltam meg 4-re az elmeletet, 5-re a gyakorlatot.
Az en velemenyem az volt, hogy egy vicc es az egesz arrol szol, hogy akinek kell a papir, annak megadjak. Se tobbrol, se kevesebbrol...csak a vegzettseget igazolo papirrol.

(#7) elithun válasza szupermacs (#4) üzenetére


elithun
(őstag)

Nálunk legalább rendesen ki voltak ütve az Adobe IP-k, hogy ne is tudjon ellenőrizni. :DDD Őrület mit megenged magának néhány hivatalos intézmény. :U

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#8) Lenry


Lenry
(PH! félisten)
LOGOUT blog

én is jártam fél évet ilyen OKJ rendszergazdaképzőbe, mert nem volt jobb dolgom :DDD
két haszna volt:
- addig is kaptam családi pótlékot
- megtanultam UTP kábelre dugót szerelni.
ezt leszámítva totális időpocsékolás volt

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#9) szupermacs válasza elithun (#7) üzenetére


szupermacs
(PH! kedvence)

"Hivatalos!" :U Egy alapítványi intézmény nem is tudom, hogyan működhet olyan szinten, mint a miénk volt. Mondjuk csődeljárás is indult ellenük.

Steam: szupermacs // BattleTag: Szupermacs#2730 // Uplay: szupermacs // Origin: szupermacs // XLive: SleeplessWar

(#10) mephi666


mephi666
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

nálunk középsuliban (20 éve) olyan "tanár" tartotta az infót, akinek villanyszerelő szakmája volt... kedvence a szintetizátor volt meg a midi-k, amikkel fel is dobott pár órát... mondtunk neki gyakran olyanokat, amikről nem is hallott (pl paint shop pro) ...első évben azért nem kaptam 5öst nála, mert a füzetvezetésem nem tetszett neki: alá kellett húzni mindig piros tollal, vonalzóval, duplán az óraszámot meg a dátumot... másba nem tudott nálam belekötni :DDD második évben első órákon leadta, hogy milyen dos-os parancsokat kell megtanulni és elvégezni a megadott másolásokat, könyvtárlétrehozásokat, file-szerkesztéseket és év végén erre kapunk egy nagy jegyet... letudtam amilyen gyorsan csak lehetett és utána év végéig a másik teremben nyomhattam a diablo-t :D ...harmadikban már nem tanított, mert poreszt osztogatott cd-n pár gyereknek és a szülők felnyomták az igazgatónál :DDD

okj-s képzést asszony végzett nemrég (nem infó területen) és náluk is voltak hülye tanárok meg értelmetlen tárgyak... nála is csak a papír miatt kellett ez a suli: ezzel mehet olyan képzésre, amit igazán szeretne és jól el is tudna vele helyezkedni

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.