Betolod a kártyát, ütöd a kódot, és kapod a pénzt. Ez csúcs. De valóban ilyen egyszerű?
Mivel elég közel ülök a rendszer magjához, úgy gondoltam írok egy kis ismeretterjesztő cikket a mikéntekről és hogyanokról. Azaz mitől működik ez a rendszer, hogyan, és mi történik a pénzeddel onnantól, hogy a cég elutalja a bankszámládra, egészen addig, hogy azt az automatánál megkapod, vagy a benzinkúton felhasználod.





Először is tegyünk különbséget bankkártya és hitelkártya között.
A klasszikus bankkártya egy, a bankodnál vezetett bankszámlához kapcsolódó, készpénzfelvételre és vásárlásra alkalmas kártya. A kártya birtokosa, a fogyasztó - azaz Te - kizárólag a számlaegyenlege erejéig költhet a kártyáról, tehát készpénzt vehet fel, vagy kiegyenlítheti az általa vásárolt árucikk, igénybevett szolgáltatás ellenértékét (erről a köv. bekezdésben). Ilyen típusú kártyát kizárólag pénzintézet bocsáthat ki, és a kártyával történő fizetéskor minden egyes művelettel rövid időn (órákon, legfeljebb 2 napon) belül, automatikusan megterhelik a kártyabirtokos bankszámláját, az összeg arról levonódik.





A hitelkártyánál a kártyabirtokos és a bank között olyan szerződés jön létre, hogy a kártya egy előre meghatározott összegű hitelkerethez kapcsolódik. E hitelkeret erejéig az ügyfél vásárolhat, vagy készpénzt vehet fel. A szerződésben meg van határozva az a kamatmentes időtartam (ha van ilyen), ameddig a kártyabirtokos a hitelkeretet kamat nélkül használhatja. Ezen idő elteltével (amely akár egy hónap is lehet) a fogyasztó vagy egy összegben fizeti ki a tranzakciók ellenértékét, vagy pedig a szerződésben meghatározott mértékű kamattal, részletekben fizeti ki. Nem vonatkozik a kamatmentesség a készpénzfelvételi műveletekre, ezek a felvételtől kezdve kamatoznak. A hitelkártya sajátossága, hogy az ügyfélnek nem kell feltétlenül betéti számlával rendelkezni, a hitelkerete terhére is lebonyolíthat fizetési műveleteket. A hitelszámla megterhelése a fizetési művelet után, a szerződésben meghatározott időtartamot követően történik meg.

Manapság egyre elterjedtebb ezen két típus áldásos kereszteződése, ekkor a bankkártya úgymond ''mínuszba'' is mehet, átminősülve hitelkártyává, annak egyszerűsített változatában.

A kártyák felhasználása, mint fent már utaltam rá, alapvetően kétféle lehet:
- automatából vesszük fel a pénzt (ATM)
- terminálon, kereskedőnél fizetünk vele (POS)

Azt már mindenki tudja, hogy az ATM terminálok olyan kis széfek, melyek pénzzel vannak feltöltve, címletekre szétosztva, és megfelelő azonosítási procedúra után ezekből kiad nekünk adott mennyiségű címletet.





A POS terminálok csak apró adatküldő-fogadó egységek, melyek a kártyalehúzás után a kártya adatait, valamint (szükség esetén) a beütött PIN kódot elküldik a fogadó bankhoz (ami nem mindig egyezik meg a kibocsátó bankkal - erről később) - és azonosítás, ill. elfogadás esetén jóváhagyják a tranzakciót, tudatva a kereskedővel, hogy átadhatja nekünk az árut, mert rövidesen megkapja a banktól a megfelelő összeget, van fedezetünk.





Különbséget kell tennünk még elfogadó és kibocsátó bank között.
Kibocsátó bank a mi bankunk, amelytől a kártyát kaptuk, és ahol a számlánkat vezetjük. Mindenki úgy kezdte bankkártyás pályafutását, hogy kissé szorongva belépett a Nagy Bankhoz, nyitott egy számlát, és igényelt hozzá egy kártyát. Szorongva, mert megszoktuk, hogy a pénz akkor pénz, ha ott fogjuk a kezünkben, pörgetjük, szimatoljuk, majd alkalomadtán fizetünk vele - kézből kézbe. Ez mostantól -részben- megszűnik. Néha nem is látjuk a pénzt, és mégis kapunk érte egy 3 millás autót. Hogyan lehet ez? Erre is kitérek majd.
A kibocsátó bank tehát kibocsátotta nekünk a kártyát, ill. a számlánkat, és gondosan figyel rá, hogy mennyit fogyasztottunk arról, mennyi érkezett rá, valamint kérésre megmondja más bankoknak, hogy van-e elég zsozsó az épp vásárolni kívánt cuccra.

Az elfogadó bank az, akivel a kereskedő (vagy ATM) kapcsolatban van. Ő fogja kifizetni a benzinkutast ha tankolunk, a Media Marktot, mikor TFT monitort veszünk, és tölti fel az ATM-et este, ha kifosztottuk. Elfogadja a kártyánkat (feltéve, hogy szerződésben áll a kibocsátó bankunkkal), és tanúsítja, hogy bár mi nem az ő ügyfelei vagyunk, de oké, majd ők lezsírozzák egymás között, mi vihetjük a monitort.

Ez a két bank gyakran nem ugyanaz, ilyenkor kellemes kis tranzakciós költségeket kell fizetnünk.
Azt még tudni kell, hogy a folyamat nem csak a bankok között zajlik. Létezik a világon ugyanis két hatalmas rendszer, amelyek a bankos tranzakciókat kezelik. Ez a mindenki által jól ismert MasterCard és VISA rendszer. A bankkártyáink is többnyire hozzájuk kapcsolódnak, csak tessék megnézni a kis logót a sarokban.





Kártya és kártya között is van különbség, talán a legfontosabb a már említett bank-/hitelkártya minősítés, illetve a dombornyomott vagy elektron. A dombornyomásnak igazából régebben volt jelentősége, mikor a kereskedő, a görög sarki boltos, POS terminál hiányában feljegyezte a kártyánk számát, majd a pénteki szieszta idején besétált a ION bankhoz, és leadta a cetliket, ki, mennyit költött nála. A kártyaszámokat leirogatni nem túl jó mulatság, lévén 16 (esetenként 19) számból állnak. Erre találták ki, hogy a gyerekkorunkból ismerős, satírozásos módszerrel (fej, írás?) lemásolják a kártya számát. Ez csak akkor lehetséges, ha a pénzérméhez hasonlóan a számok is kidomborodnak. No innen a dombornyomott kártya nagyobb ismeretsége, elfogadottsága. Plusz még egyéb szolgáltatások is csatlakoznak ehhez az imidzshez, pl. a 16 számot kiegészítő 3 jegyű biztonsági (CVV2) számkód, de erről később.
Nos, ez a két hatalmas kártyarendszer biztosítja az átjárhatóságot a bankok között. Hisz mi civilizált, 21. századi fogyasztóként szeretnénk a magyar bankkártyánkat használni az USÁban, és Dél-Afrikában is, mit törődünk mi vele, hogy ők ezt hogy intézik? Minek bajlódjunk a kp-val, a pénzváltással, ha egy sima plasztikkártyával is megoldhatjuk?
És valóban, ezt teszi lehetővé a MasterCard és a VISA rendszere.

A kártyákon lévő szám elég sokmindent elmond, bár laikus számára csak 4x4 szám. Valójában az első 6 szám az úgynevezett BIN (Bank Identification Number), azaz magának a banknak a kódja. Egy banknak több BINje is lehet, általában termékekhez, azaz kártyatípusokhoz kötik. Létezik cirrus, maestro, electron, és még megannyi típusú kártya, és ez csak a Mastercardnál. A VISA még többfélével rendelkezik. Egyes kártyatípusok más-más szolgáltatásokat képviselnek, ez eléggé bankfüggő. Tehát ha a kártya például 550067 -el kezdődik, akkor biztosan egy OTP-s VISA electron kártyáról van szó.
A következő számok a legutolsó kivételével már kifejezetten az egyediséget biztosítják. Az utolsó szám egy CRC kód, azaz egy ellenőrző szám. Egy bizonyos algoritmus segítségével számítják az előző 15 számból. Tehát hasraütve 1:10-hez az esélyünk, hogy valós kártyaszámot találtunk ki. Ezt az utolsó számkódot ellenőrzi az ATM is és a POS is.

Ennyit az elméletről. A következő részben lépésről lépésre leírom, hogyan is történnek az egyes tranzakciók, hogyan mozog a pénz és az adat, mi történik a színfalak mögött.