Ha olvastad az Irodai Túlélőkészlet eddigi részeit, már biztosan magadtól is kiszámoltad, hogy a nagyvállalati élet elkerülhetetlen velejárója a mentális deficit. Ebben a ringlispilben még a normálisak is meginognak olykor, de ha valaki már alapból csomaggal érkezik, annak garantáltan van esélye kikeverni a téboly minden varázslatos árnyalatát.

Az Irodai Bolond ugyanolyan tartozéka egy rendes cégnek, mint a nyalonc félmenedzser, a beléptető rendszer vagy az állandó átszervezés.

“– Hiába nem szereted – mondta a Macska. – Itt mindenki bolond. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy.
– Honnan gondolja, hogy én bolond vagyok? – kérdezte Alice.
– Ha nem volnál bolond – válaszolt a Macska – nem jöttél volna ide.”
Lewis Carroll: Alice Csodaországban

Na de mit kell tudnod a túléléshez?

A következőkben minden tudományos ismeretet sutba dobva pusztán az életszagú tapasztalatokra hagyatkozva végiglapozgatjuk az elmebajok színes prospektusát.
A legfontosabb, hogy nem az összes mentális zavar kvalifikálja az embert az Irodai Bolond Ligába.

A legtöbb szenvedélybeteg például labdába se rúg. Remegő kezű dohányosok, xanaxot kávéval leöblitők, rivotril-banditák, hétfőnként hiányzó alkoholisták. A vörös szemű lassú srác a szomszéd irodában. A túl széles mosolyú, kapkodós, ingerlékeny üzletkötő napszemüvegben. Mobilfüggők, social media függők, munkafüggők, bármire rá lehet csúszni, de ez még olyan messze van a hivatásos Zakkanttól, mint vásárfia az utca lányától.

Aztán itt vannak a fóbiások, habár azt hinnénk, hogy a fóbiák tárgyai ritkán jönnek szembe egy unalmas irodában. Nem kell megküzdeni a magassággal, pókokkal, repüléssel, és én speciel hálát adok a sorsnak, hogy nincsenek bohócok. Legalábbis a klasszikus színes ruhás fajta.
Szerencsére találékony az ember, képes kifejleszteni újfajta iszonyokat, lehet parázni az emailek megnyitásától, az értekezletektől, a társas érintkezéstől. Ha valaki rövidre akarja zárni, lehet rettegni egyszerűen magától a munkától (ergofóbia), de még ezzel se nyersz belépőt a Csapágyasok közé.
Tipp: A kígyó-iszony kevés szerepet szokott kapni irodai közegben, de semmi sem lehetetlen. Pláne ha a szóban forgó kígyó tulajdonosa kéretlenül mutogatja a jószágot képeken és élőben. Amikor a szőke recepciós végül jelenti ezt, akkor a jelentéktelen kis fóbiából egy egész combos szexuális zaklatási ügy tud kerekedni, ami még munkaviszonyon túl is képes saját életet élni egy pár évig.

A normalitás partjához közel azok ácsorognak, akik csak túlizgulják a közelgő prezentációt és nem alszanak jól, ha új pozíciót kapnak. Ahogy mélyül a szorongás vize, megjelennek a profi vízionálók, akik pánikrohamot kapnak, ha rágondolnak, hogy évekkel ezelőtt átment a review-n az a kód, ami ma az élesben ketyeg, mint egy időzített bomba, mert valószínűleg bugos. És ha az - ami egyre biztosabb - akkor abban az alternatív univerzumban borzalmas dolgok történnek. Rendszerek omlanak össze, emberek halnak bele egy szoftverhibába. És mindennek a végén ott a log, ami kitörölhetetlenül bizonyítja, hogy az összes borzalom kiváltó oka az a hanyagul megválasztott változónév.
Az igazi pánikpockok fertőzőek. Az egyik cégnél volt egy project manager, olyan meggyőző szorongással, hogy egy közel 10 fős csapatot hetekre képes volt megbénítani egyedül, egyetlen meeting alatt.
És ez még mindig nem elég a Hivatásos Flepnis titulushoz.

A flúgosok között is van a csökkentett energiatartalmú verzió, pl a kóder, akit 2 éven át kizárólag ugyanabban a szemébe húzott vastag téli kötött sapkában láttam. Nyáron is, bent is.
Találkoztam már munkahelyen pornó- és játékfüggővel, meg a másik csapágyassal, aki nem fürdött és mindig félhangosan számolta a lépcsőfokokat.
Voltak súlyosabbak, mint az a szegény srác, aki az apja hamvait beköltöztette az irodába, hogy legyen kivel beszélni, aztán ottfelejtette.

Voltak viccesek, mint Rezső, a régi vágású, kalapos, aktatáskás figura, aki hosszú évtizedekig vezetőként diszfunkcionált az egyik nagy pénzügyi cégnél. Elhíresült történeteinek egyike, amikor a HÉV megállóban hosszasan bámult egy nőt, végül odalépett hozzá:
- Hölgyem, kérem ne vegye tolakodásnak, nekem nem szokásom ismeretlen nőket csak úgy leszólítani az utcán, de magácska annyira ismerős nekem. Töröm a fejem, de egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hol találkozhattunk már.
- Rezső, maga 3 éve a főnököm.
Rezső unalmában innovált. Másfél órás powerpointos prezentációt tartott az irodai leltározás témakörében, javaslatának a lényege pedig az volt, hogy az irodák plafonján az álmennyezet-paneleket kell excel-tábla mintára beszámozni - A1, A2… Z14, Z15- és az alattuk elhelyezkedő tárgyakat a koordinátákhoz rendelni. Ebbe így nem is mennék bele jobban.

Ami megkülönbözteti az igazi csörgősipkás opniszökevényt a pórnéptől, az az, hogy nem akarsz vele egy szobába összezárva lenni.
Hagy meséljek néhány Irodai Bolondról, akiknél olyan koncentrációba besűrűsödött a klinikai elmebaj, hogy rá lehetett könyökölni.

A legkorábbi élményem LG, akinél előbb csak a kényszeres asztal rendezgetés tűnt fel, hogy minden milliméterre beállítva, minden elvágólag. Gyűjti a pizzák közepéről a doboz-távtartó műanyagot. Egész nap hintőporozza a kezét. Magában beszél. És sosem megy haza a munkaidő végén. Annyira hajtott minket a kíváncsiság, hogy vajon mit csinálhat ott bent egyedül, hogy felszereltünk egy mozgásérzékelős kamerát.
Másnap leültünk megnézni.
LG akkor beszélt velünk, amikor már hazamentünk. Annyit mondhatok, ha valaha láttad az amúgy csendes kollégádat asztalokkal ordítozni és ollóval támadni emberekre, akik éppen nincsenek ott, semmi nem lesz már ugyanolyan.

És végül Motyi, a Hibbantak Fejedelme, akinek a paranoid téveszméi felejthetetlenné tették a közös munkát.
Motyit megfigyelték, lehallgatták, követték és mindenki meg akarta mérgezni.
Gondolhatod, hogy ez kissé megneheziti a közös kávézásokat és a konyhában hagyott süti is új értelmet nyer. De a fekete öves téboly nem áll meg a szájon át fogyasztható mérgeknél.
Mert ugye mi van, ha ugyanazok, akiknek van ideje meg kedve megfigyelni Motyit, kísérletezték a bőrön át felszivódó mérget?! Nagyon kockázatos ám hozzáérni bármihez.
Motyi ezért kisbőrönd méretű táskában hurcolta minden személyes cuccát és a törlőkendőket, mert minden alkalommal, amikor visszatért a helyére, végigtakarította az összes tárgyat. Asztalt, szék karfát, mindent. Akkor is, ha csak pisilni ment.
Sose lehet tudni.
Egyszer elmesélte, hogy volt nála valami szerelő. Na, ez a szerelő akkor lett gyanús, amikor munka végeztével elment kezet mosni. Kicsivel később ugyanis Motyi rájött, hogy a szerelő mérget csempészett a mosógép dobjába, ami beivódva a ruhákba… (kapaszkodsz?)... kiszívta Motyi életerejét.
Egy alkalommal rosszul lett bent. Mentőt hívtak ugyan hozzá, de korábban kell felkelni ahhoz, hogy megtévesszék a zsenit, aki innen már két lólépésben el is jutott oda, hogy azonosítsa azokat a munkatársakat, akik tagjai a titkos társaságnak, akik őt meg akarják ölni.
Nekem azt tanították, ha a harc elkerülhetetlen, te üss először. Gondolom, Motyinak is, mert felfegyverkezett, és hát az első e-mailben érkező életveszélyes fenyegetéseken valahogy nem nevettem őszintén, pedig nem is én voltam a címzett.
Benne volt a levegőben az iroda felgyújtása, mint lehetőség. Mint ajánlat, pontosabban.
Tipp: A megszerzett Microsoft Certificate-ek száma egyenes arányban áll a lehetséges őrület mértékével.

Amint látjuk, az irodai közeg elsőrendű keltetője mindenféle őrületnek.
Valószínűleg nem sokat segített a helyzeten az elmúlt három év elzártság és stressz sem.

Itt meg kell állnom egy kis kitérőre, hogy megoszthassam veletek egy táborozási élményemet még pelyhes tollú kisgyík koromból.
Egy hozzánk tartozó felnőtt társaság sokadik éjszaka nyomta a tábortűz mellett a részegen ordibálós fekvehányós partit. A sátrunk mellett úgy 2-3 méterre. Gitárral, vonyítással, végtelen ismétléssel, hogy a börtön ablakááába… sámli, ó sámli, mindig vele kell járni… üde szájíz, friss lehelet, hollári lári hó, szopogasson görény belet, hollári lári lári, hollári lári hó!
Ők persze aludtak napközben, de belőlünk a nappali túrázás az éjjeli alvásmegvonással kombinálva úgy a hét második felére idegrángós zombit csinált.
Hajnali 2-3 felé járhatott, amikor a sátortársamnak elpattant az utolsó idegszála, hogy ő kész van, nem bírja, mindenki kussoljon már, ő aludni akar. Ki is ment, hogy most már fejezzék be a dzsemborit. Nyilván senkit se érdekelt.
A probléma eszkalálódott, irány a táborvezető - egy idősebb művésztanárnőt képzelj el, kontyba font hajjal, jóságos mosollyal - rakjon rendet ő. Én láttam a sátor ajtajából, ahogyan kendőt terít vállára és elszánt arccal, határozott iramban megcélozza a társaságot.
Visszabújtam a hálózsákba, még beszűrődött az erőltetetten suttogóra fogott beszélgetés, pohárkoccanás, pár gitárakkord aztán valami halkabb vernyákolás. Az álom határáról a tanárnő zengő hangja rántott vissza: “És azt ismeritek-e, hogy: Vé alakbaaan repülnek a daaarvak, boglyák tövén vagy basznak vagy szaaaarnak. Gyere rózsám a kertünk aljába, oszt tedd a lábad V-betű formába.”

Ezt csak azért meséltem el, hogy megnyugtassalak titeket. Az apokaliptikus 2020-2021-2022 szériának az új év úgy fog pontot tenni a végére, mint Gitta néni az éjszakai rendbontásnak.

Boldog 2023-at!