2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Vétkeztem

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kellett nekem a régi kacatok közt turkálni a családi házban múlt vasárnap. Megtaláltam a bátyám egyik régi okostelefonját és elhoztam magammal, hogy lássam, működik-e. Van egy-két gyenge pontom, az egyik, hogy vonzanak a kicsi kütyük. Ugyanakkor tetszenek a célszerszámok is. Micsoda ellentmondás, de jól megfér a kétféle vonzalom bennem. :D Bár tuti ritkán láttatok még nőt a strapafonok előtt csillogó szemekkel állni. Ja, odavagyok értük is, főleg a túraszezonban, amikor tolom a terepi munkát az erdőben. Ezért vettem a Prestigiot, ami eddig remekül teszi a dolgát, jól választottam. Azonban a kicsi, öreg, cuki htc kihozta belőlem a kütyümániás kislányt és pártfogásomba vettem. Nem tehetek róla, de hat és tíz éves korom közt gyakran álmodtam mindent tudó színes kijelzős csodákkal. Szóval nagyon régi vágy húz a kütyük felé. Persze a negyedik x-hez érve sokat enyhült, már nem hiszem, hogy egy telefon mint életem kiegészítője megváltást hoz számomra, hiába gyónom meg neki minden emberi gyarlóságomat a számos kommunikációs alkalmazásán keresztül és adom ki önkéntelenül legféltettebb adataimat. Ja, vannak árnyoldalai a fene nagy csicsergési, magamutogatási láznak. Azonban tény, hogy az ember sosem ismerhető meg teljesen. Mindig akad rejtett vonásunk.
Tehát most itt van az asztalomon, a laptoptól 20 centire bal felé a kis htc wildfire s kifüggetlenítve, beüzemelve. Kopottasan, de alap funkcióit tekintve működőképesen. A Prestigio a színes textiltokjában rejtőzik. Véget ért idénre a fő szezon, a strapafon pihenhet. Bár könnyen lehet, hogy csak pár napig tart nálam a bűvölet és pik-pak visszakerül a sim kártyám a célszerszámba. Azért az az egy hetes üzemidő több mint jó nekem.

Hozzászólások

(#1) cinemazealot


cinemazealot
addikt

Ne őrlődj, vagyunk így páran. Persze egyértelmű, hogy az ilyen egymagos, aligfélgigaramos pöttömmel (én egy Xperia mini prót nyúzok) és a napi 1-2 telefonhívással nem fogjuk a mai tiniket lealázni kütyühasználatban, de nekünk legalább nem tégla alakú a nadrágzsebünk. :D

(#2) Hieronymus válasza cinemazealot (#1) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Ó, ez csak átmeneti állapot. Mármint a kis telefon.
Az évek pörgésével, általában fokozottan arányos a látás romlása. A telefon méret növekedése kívánatos "fejlődés".

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#3) cinemazealot válasza Hieronymus (#2) üzenetére


cinemazealot
addikt

:D Bakker, ez igaz lehet!

(#4) Kisgépkezelő válasza Hieronymus (#2) üzenetére


Kisgépkezelő
senior tag

A nagy kijelző menőbb mint a szemüveg. :D Múltkor a pár év híján nyugdíjas korú anyám kért meg, hogy segítsek már neki választani 3 mobil közül. Régebben a kis cuki telefonokért volt oda, de amiket most mutatott, azok egytől egyig akkorák voltak, hogy még jól megtermett férfiként is nagynak tűntek, de neki azok közül is a legnagyobb tetszett.

(#5) UnA


UnA
Korrektor

Reménykedtem, hogy lesz legalább egy kis valódi vétek is a sztoriban :D

(#6) Algieba válasza cinemazealot (#1) üzenetére


Algieba
őstag
LOGOUT blog

Igen, ezek a pöttömök tökéletesen belesimulnak a tenyérbe. A kis htc észrevétlenül elbújik az ingzsebemben. Nem húzza le, nem fordul ki belőle. Az a néhány funkció, amire én használok egy mobilt nem nagyon kényszeríti fejtörésre. Tehát nem lassú. Szépen teszi a dolgát.
Amint meglátta a húgom, aki majd 4 évig használta, miután a bátyánk megvált tőle, hogy ismét üzemképes, elgondolkozott rajta, hogy visszakéri, mert most egy Samsung tepsit használ és nem igazán örül neki.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#7) zolikaDB


zolikaDB
veterán

Jo, hogy "visszatertel", reg lattam friss irast toled.
Nokia 7650-esed van még?

(#8) Algieba válasza zolikaDB (#7) üzenetére


Algieba
őstag
LOGOUT blog

Megvan. Az akkuja az évek során tönkrement, de úgy került fel a polcra, hogy működött. Végül is egy etalon. Sose válnék meg tőle. :)

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#9) zolikaDB válasza Algieba (#8) üzenetére


zolikaDB
veterán

Merre jartal az elmult idoszakban? :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.