2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

A műsort készítették…

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

„Szól a rádió…” Nem szól a rádió.

Ma reggel (július 7.) nem kapcsoltam be a kis fekete táskarádiómat. Ezen sorok írásakor sem szól a Kossuth adó.
Gyerekkoromban a nagyszüleim kedveltették meg velem a közszolgálati adót. Akármelyiküknél voltam, szólt reggeltől estig a Kossuth.
Azonban a közszolgálati műsorokat egy tévéműsor szeretette meg velem, Déri János idejéből az Ablak.
A tévézésről leszoktam, amikor dudvaként terjedni kezdett a két kertévének „köszönhetően” a kereskedelmi szemlélet. A piac nem érték alapú, hanem haszon. „Adj olcsó terméket dömping áron és szedd meg magadat az ostobák figyelmén!” Erre lehet mondani, hogy ilyen a kapitalizmus, mire az én válaszom, semmivel sem lehet indokolni a szemét terjedését.
Most pedig megváltoznak vagy megszűnnek a kedvenc rádióműsoraim, amik állandóan szóltak téli favágáskor, tavasszal a kertben, vagy esténként a szobában. A Kossuth miatt ragaszkodtam hozzá, hogy még a telefonjaimban is legyen beépített FM rádió. Gyakran a telefon hangszórójából szólt a rádió.
Tudom, butaság lógatni az orromat. Viszont egy állandó eleme tűnik el az életemnek. Ezért vagyok szomorú, ezért a síró smiley.

Bogár Zsolt
Bödő Anita
Érczfalvi András
Gócza Anita
Hatvani Tóth Erika
Horváth Ida
Kovács Anna
Kovács Gabi
László Pál
László Judit
Marton Éva
Nagy Emese
Nánási Gabriella
Nej György
Nyárádi Péter
Pais Judit
Péter György
Rábai Balázs
Rovó Attila
Sándor Erzsi
Sándor Kata
Solténszky Tibor
Szénási Sándor
Szente László
Udvarhelyi Szabolcs
Varga Viktor
Várkonyi Benedek
Zoltán Gábor

Köszönöm nektek, hogy annyi éven át elgondolkoztattok a műsoraitokkal! Nekem hiányozni fogtok!

Hozzászólások

(#1) FPéter


FPéter
aktív tag

Nyárádi Péter mikrofonengedélyét sosem értettem, nem tudott normális hangsúllyal felolvasni, engem rettenetesen idegesített. De egyébként szomorú...

(#2) kraftxld


kraftxld
nagyúr

Ez amúgy miről szól?

| MCSE+M/S, MCITP, VCP6.5-DCV - ''Life can be hard, but Scooter is harder :)'

(#3) danih válasza kraftxld (#2) üzenetére


danih
addikt

Tisztogatás van a közmédiumoknál.

(#4) kraftxld válasza danih (#3) üzenetére


kraftxld
nagyúr

Majd lesz másik TV/rádió, az érintetteknek meg sok sikert a melókereséshez. Kb ennyi, nem kell túlreagálni a dolgot :)

| MCSE+M/S, MCITP, VCP6.5-DCV - ''Life can be hard, but Scooter is harder :)'

(#5) ArchElf


ArchElf
addikt

Hőőőj, és mi lesz a maradék ~300.000 ingyenélővel?

AE

Csinálok egy adag popcornt, és leülök fórumozni --- Ízlések és pofonok - kinek miből jutott --- Az igazi beköpőlégy [http://is.gd/cJvlC2]

(#6) danih válasza kraftxld (#4) üzenetére


danih
addikt

Nem gondolom, hogy túlreagáltam volna :)

(#5) ArchElf: szóval szerinted a közmédiumoknál ingyenélők "dolgoznak"?

[ Szerkesztve ]

(#7) ArchElf válasza danih (#6) üzenetére


ArchElf
addikt

Köz- (nekem ennyi is elég).
És igen, dolgoztam, mint "köz-" és tudom, hogy az ember csak azért marad ott, mert ugyan kevés a fizu, de a világon semmit nem kell csinálni érte (elenyésző kivételt eltekintve), legfeljebb csak kibírni az idióta főnököket és kollégákat.
Amúgy nem azt mondtam, hogy 300.000-en dolgoznak idehaza közmédiumoknál, de ha így lenne, akkor aztán igazán borús lennék...

AE

[ Szerkesztve ]

Csinálok egy adag popcornt, és leülök fórumozni --- Ízlések és pofonok - kinek miből jutott --- Az igazi beköpőlégy [http://is.gd/cJvlC2]

(#8) föccer válasza danih (#6) üzenetére


föccer
nagyúr

Arra gondol, hogy nincsen közvetlen produktumuk, azaz nem saját magunknak termelik ki a fizetést, mint pl egy gyártó cégnél. Ebben a formában vizsgálva a dolgot, tényleg "ingyenélők". Viszont, ha azt nézzük, hogy egy olyan szolgáltatási rendszerben dolgoznak, ami feltétlen szükséges az emberek morális egyben tartásában, így nagyon is szükség van a munkájukra. Leginkább úgy kell felfogni, mint egy cégnél a könyvelő munkáját. Közvetlenül nem termel hasznot, viszont elégethetetlen a cég életében. A többieknek kell kitermelni az ő fizetését is. Az. meg hogy mekkora létszámmal lehet ellátni ezt a feladatot... Jó kérdés. MAjd kiderül.

üdv, föccer

Építésztechnikus. Építőmérnök.

(#9) ArchElf válasza föccer (#8) üzenetére


ArchElf
addikt

Én sem "termelő" pozícióban dolgozom (tudom mit jelent a támogató terület), de a közszolgáltatásban dolgozók általában nem kívánnak produktumot termelni, legyen az közvetlen, közvetett, morális, vagy akármi más.
Engem ez zavar, és az, hogy az én általam (illetve munkám által támogotatt cég által) közvetlenül és közvetettem megtermelt javakból kell eltartani ezt az akváriumot.

AE

Csinálok egy adag popcornt, és leülök fórumozni --- Ízlések és pofonok - kinek miből jutott --- Az igazi beköpőlégy [http://is.gd/cJvlC2]

(#10) danih válasza ArchElf (#9) üzenetére


danih
addikt

Ha papírtologatós "köz-" munkád volt, cigizésekkel, trécselésekkel megspékelve, akkor értem, hogy mire gondolsz.
De a médiumoknál azért dolgoznak, hidd el. Sok munka van mögötte, nem "ügyfélszolgálat".

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.