2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Technológiai plafon, avagy low end élet high end ígéret...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Akik velem együtt a 70-es évek második felében születtek, fiatal felnőttként élték meg a mobiltechnológia felfutását Magyarországon. Sőt gyerekként láthatták az első mobilokat, a táska méretű hordozható Ericssont, Motorolát. Aztán utóbbi cég kiadta 2000 körül az apró, kagyló V50-est, ami igazi státuszszimbólum volt. Nekem is jó emlék a Motorola, mert az első FM rádiós mobilom a babapiskóta alakú V2288. Majd jött a Nokia aranykora, leesett állal bámultam rokonom kezében az elegáns, kecses, apró 6510-est. 2002-ben jött ki, akár a cég első színes kijelzős Symbian rendszerű okostelefonja a 7650. Ezek a mobilok nem tömegtermék voltak. Elég borsos volt az áruk. Én tökéletesen megvoltam akkoriban valamelyik Alcatel mobillal.
Az első multimédiás telefonom a Sony Ericsson K310 volt 2005-ben, amit szolgáltatótól vettem kártyás csomagban 25 ezerért. Ugyan memóriakártyával nem lehetett bővíteni, de belső pár megás memóriájában elfért ez+az, például életem első mp3 csengőhangja, amit azóta is használok. Rakosgatom telefonról telefonra. Apró java programokkal "okosítható" volt. Ment rajta a szótár, Opera Mini, Sky Map és persze a kőforgatós játék. Sose felejtem el, amikor a hangszórójából a polifonikus midi helyett a Szabadság vándorai szólalt meg. Vigyorogtam mint a tejbe tök. Nekem pont akkor virradt fel a modern telefónia hajnala. Még abban az évben vettem használtan másik Sony Ericssont, a P800-ast, ami igazi okostelefon volt. 128 MB memóriakártyát adott hozzá az előző tulaja, így már zenehallgatásra is használtam. Azért a jelenben a fapados mobilomban is 2GB kártya van. A tárhely mérete jelentősen megnőtt.
Azonban a gyártók ebek harmincadjára vetették az alap telefonok piacát, semmivé foszlott a kínálat. Szomorú bosszúsággal állok előttük, a rég kiforrott technológiájuk ellenére bőszítően gagyik a mai alap mobilok. Hol van már a változatosság? Átmegyek a másik pulthoz és ott egyen fekete téglalapok merednek rám, csak a hátlapjukon van némi változatosság, és a cégnév igazít el, hogy mégis melyik gyártó termékéhez van szerencsém.
2018-ban, amikor megláttam a Huawei Mate 20 Pro hátlapját, szólt egy kis hang, hogy itt a csúcs, a kedvenceid elérték a technológiai plafont. Amit látni fogok a következő években, profán kifejezés jön, fingreszelés lesz csupán.
A tartalomfogyasztás táblás csokivá változtatta a mobilt, ami a napi használat során nem túl előnyös forma. Az egyik legjobb mobilom, ami maximálisan kényelmes volt, a rúgós flipes Nokia 6131 volt. Sajnos összezúztam, amikor egyszer elestem, pont arra zsebemre zuhantam, amiben lapult. Most visszagondolva rá, és látva a jelenkori alap mobilokat, csúcskészülék volt.
Sose zavartak a drága telefonok. Egyértelmű volt, hogy a technológiai fejlesztés költségeit valakiknek meg kell fizetnie. "Fizessenek a gazdagok." Ennek köszönhető, hogy 2015 óta az alap okostelefonok is untig elegendőek a napi igények kiszolgálására.

Sajnos jelenleg nem áll módomban részletesen kifejteni a cím második felét, pedig itt vannak az igazi huncutságok. Mit jelent a low end élet high end ígéret. Csak egy példa. Az egészségügyi fejlesztések elképesztőek. Tényleg futurisztikusak a modern kori diagnosztikai eszközök és műtéti megoldások. Azonban a társadalom peremébe kapaszkodva én ezekhez sose fogok hozzáférni. Amikor szükségem lesz rájuk, addigra egészen más lesz az egészségbiztosítási rendszer, amire ha nem spórolok időben, jogosan fog a kórház fityiszt mutatni.

Hozzászólások

(#1) refrigerator


refrigerator
csendes tag

Pedig a cím második felében lettek volna az érdekességek...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.