Vasárnap a szeles-napos időben sétáltam egy nagyot a városban, nyolc kilométert mentem. Szeretek sétálni, kiszellőztetni a fejem, átmozgatni az izmaimat és oxigénnel feltölteni a sejtjeimet. Jól is esett a mozgás. Az egyik barkácsáruházban megvettem a szezon első hajtatott, virágzó jácintját és a panelházak kis díszkertjeiben tavaszi virágokat keresgéltem.

Felmentem a lakótelepnél a gyalogos felüljáróra. A szél egyből átfújt. Lőttem két képet. Az árnyékomnak a "Fantomlét" címet adtam, mikor elmentettem egy kis szerkesztés után. A legnagyobb fájdalmam, hogy a tehetségemet kihasználatlanul a sírba viszem magammal. Fullasztó a semmiben vergődni. Haszontalannak érzem magam, miközben ugyanúgy kitartóan viszem a projektjeimet. Közben esténként a párnára szorítva arcomat zokogok.

Ez nem depresszió. Az elmém élénk, pörög. Ugyanúgy észreveszem a szépet és laza csuklómozdulat a megörökítése. A munkahelyemre megjöttek a közeledő tavasz reményét ígérő cserepes virágok. A szártalan kankalin hibridek minden évben elkápráztatnak. Az egyik kedvenc virágom. (Legalább száz kedvenc virágom van.) Szeretem a piacot fotózni. Öröm, amikor jön egy árus, hogy a fotóm alapján kereste meg egy vevő és vásárolt tőle. Jó érzés jót tenni. Azonban a művész-részem fuldoklik. Retteg. A sötét pusztában bolyong és hiába szólongatja a reménybeli társait.

Egy panelházi előkertben, amiben két évvel korábban dísznek kiültetett szártalan kankalinokra bukkantam, idén rácsodálkozhattam az első virágzó tövekre. Az egyik kedvenc őshonos tavaszi virágom. Itt is bennem volt az öröm. Tehát biztosan nem depresszió kínoz, hanem a felismerés, hogy csapdahelyzetben vergődök. Valami hiányzik, sorvadok. Hiába a földműves őseimtől kapott erős kapocs a föld erőihez, ami által képes vagyok újra és újra felállni és továbbmenni, érzem, hogy tönkremegyek.

Gyönyörű az élet, mégis úgy érzem, hogy a jelentős részéről lemaradok. Ijesztően hosszú a hiány listám. Hiába értékelem, amim van és tölt el boldogsággal, amikor a rettegés egyre erősödik.

A japánbirs bimbói apró reménycsomagok. Elgondolkodva néztem a virágrügyeket. Remélhetek még tavaszt negyvennégy évesen?